Az álarcos Mister X úgy tiporja a női szíveket, hogy nem látszik az arca, és a valódi neve sem tudható. Ha úgy tetszik, ez egyfajta őszinteség, hiszen hányan bocsátkoznak úgy szerelmi kalandokba, hogy jelképes értelemben álarc van rajtuk, és annyi mindent elhallgatnak, hogy tán a nevük sem igaz.
Sokat regél az álarcos létről A cirkuszhercegnő című nagyoperett, egyike Kálmán Imre remekléseinek, amit most a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutattak be, a Miskolci Nemzeti Színházzal koprodukcióban, Szabó Máté fantáziadúsan telivér rendezésében. Mister X álruhás, kitagadott herceg, aki fene nagy nekibúsulásában artistának áll, életveszélyesen nyaktörő mutatványt, minden bizonnyal világszámot csinál a magasban. Nem félti az életét, mert már nem drága neki, így van benne bátorság bőven, no meg dac, hogy megmutatja, ő aztán szinte a lehetetlenre képes.
Akár lehetne tragédiába illő hős, és Miller Zoltán ezt képes is eljátszani.
Egyáltalán nem sematikus operettfigurát mutat.
Olyan férfit alakít, akit csaknem szétvet az indulat, nehezen tudja fékezni magát, a halálugrás jellegű mutatványra valószínűleg azért is van szüksége, hogy a pusztító energiáit beleölje. Egyébként tán tényleg ölne. De hát mégsem sorsdrámáról van szó, így aztán Miller komoly zenés színházi tapasztalatai felhasználásával, hozza a kellő könnyedséget is. Sármos, ahogy kell, hódító férfi, határozott, élces, de mégis érzelmesen búgó hanggal, delejező tekintettel. No jó, lett egy kis pocak, ami nem annyira előnyös, artistaként különösen nem, de hát meg vannak az eszközei hozzá, hogy feledtesse. Ha pedig dalra kell fakadni, akkor éneklése annyira zengzetes, hogy felér a fellegekig.
Fedora hercegnő, Dobó Enikő megszemélyesítésében, a hatalmas szerelem, oda-vissza hevület tárgya. Naná, hogy titkolják a másik iránti rajongásukat, ehhez is szükség van valós és átvitt értelembe vett álarcra. Megy az orrfelhúzás, haragszomrád, megsértődés, odamondogatás, truccolás, ócska és kevésbé ócska trükkök bevetése, durcás nézéssel, szikrázó tekintettel párosítva. Dobó Enikőt láttam a Pécsi Országos Színházi Találkozón a kecskeméti Csárdáskirálynőben, Szilviaként. Remekül énekelt, és alig játszott. Nem hittem el azt a kisugárzást, amitől valamennyi férfi egymást tapodva belezúg. Ezúttal is nagyszerűen, sok érzéssel énekel, és a játéka, ha nem is éri el ezt a szintet, de kezd közelíteni hozzá. Vannak gunyoros, éles, felcsattanó hangsúlyai, arisztokratikusan megvető nézései, kacér vagy éppen elzárkózó mozdulatai, ironikus oldalvágásai. Párbaj, meccs, viadal alakul így ki férfi és nő között, tétje lesz a produkciónak.
Szabó Máté egyébként így szokott zenés produkciókat rendezni.
Megkeresteti a színészekkel az alakok, a szituációk igazságát.
Ahol esetleg eredetileg csak egy kis jópofizás lenne, ő ott is képes drámát csiholni. És ehhez nem variálja át különösebben az operettet, musicalt, csak valódi összeütközéseket teremt a deszkákon. Ehhez igazán kitűnő partner a zenés színészi mesterség nagy tudója, Harsányi Attila, aki ezúttal Wladimir nagyherceget adja, ő persze ugyancsak életre-halálra beleesett Fedora hercegnőbe. És természetesen ebből aztán lesz nemulass! Harsányi azért nagyon jó, mert részint bohózatian tökkelütöttre veszi a figurát, és ezzel betölti a komikusi szerepkört. Másrészt megmutatja, milyen rémes lehet, amikor két férfi, nekibuzdulva kakaskodik, és még azt is jelzi, hogyan képes ész nélkül basáskodni az, aki érdemtelenül kapott a kezébe hatalmat.
Papp Endre táncoskomikusként, a táncot nagyjából elbliccelve, eljátszik egy kedves, szerethető, mamlasz fiút, aki aztán majd csak sarkára áll, hogy megkapja választottját. Litauszky Lilla heves tűzrőlpattantsággal szubrettkedik. Szegedi Dezső joviális cirkuszigazgató, Keresztes Sándor bölcs főpincér, aki igyekszik jó irányba terelni a dolgokat. Molnár Anna zordon, majd megpuhuló anya. Cziegler Balázs forgatható díszletet tervezett, vagy a porondot látjuk, vagy a mögötte lévő kulisszákat, amik akár hercegi palotabelsőként is funkcionálhatnak. Berzsenyi Kriszta gyönyörű, békebeli cirkuszi jelmezeket tervezett, izgalmas színekkel, formákkal, egészen festőiek.
Szabó fifikásan beilleszt a cselekménybe valódi cirkuszi szám részleteket. A Fővárosi Nagycirkusz mostani, Atlantic Flight című műsorából a Dosov ugródeszka csoport még hármas hátra szaltóval is szolgál. Bóta Melinda és Kovács Dóra drótkötélen lavírozva egymás felé, érzékeltetik az élet ingatagságát és, hogy milyen nehéz megközelíteni a másikat. Váradi Weisz Diana és Váradi Petruska Mihály kutyái kedves játékossággal viháncolnak, miközben azért nehéz trükköket is csinálnak, ezzel megmutatják, akár a nagy drámázások közepette, hogy lám-lám, ilyen könnyedén is lehet venni a dolgokat.
Némileg áthallásossá válnak a cirkuszi számok, ahogy maga a cirkusz is, több nagy festő, filmrendező, író műveinek esetében, az élet metaforájává nő.
Katona Gábor koreográfus túlzottan kíméli a színészeket, de megmozgatja a Miskolci Balett tagjait. Cser Ádám pedig igen intenzíven, feszes ritmusban, ha kell érzelmesen, ha kell, pattogósan, vezényli a színház zenekarát, kórusát. A tapskor a nézőtéren éles reflektorral megvilágított Kálmán Yvonne, Kálmán Imre harmadik lánya, aki gondosan ápolja apja hagyatékát, is láthatóan abszolút örül a produkciónak.
