Egymás farkasai

0
1384
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az ősbűnt valamikor 2002-ben követte el a Fidesz, amikor az országgyűlési választások második fordulójában veszítettek. Akkor sarokba szorított patkányként, vicsorogva ígérték az ellenzéknek, hogy a részükről nincs bocsánat. Semmi jóra, legfeljebb a nyakukba lihegett jeges leheletükre számíthatnak.

És ezt be is tartották. Az első adandó alkalommal, 2010-ben, a „fülkeforr” mámorában azonnal

beindították az ellenzékkel való teljes leszámolást.

A korábbi kormányok idején közhivatalt ellátó szakemberek közül jószerével senkit nem hagytak a helyükön, rövidesen valóban ki lehetett dobni minden korábbi „telefonkönyvet”, következett az egy párti alaptörvény, majd a választási rendszer átalakítása, amelyet – a korábbi vereségeik valamennyi tapasztalatát beépítve -, a saját szájuk ízére formáltak. Átrajzolták a körzeteket, megváltoztatták a mandátumszerzés szabályait, a győztesek gyakorlatilag minden visznek, lehetetlenné tévé a gyengébbek számára az összefogást, egy esetleges második fordulós koalíciót.

Minden szabályosan történt, csak éppen becstelenül.

Már 2014-ben kiderült, hogy működik a csapda. Egy olyan monolit, pénzzel, gazdasági előnyökkel, korrupcióval összeforrasztott választói bázissal szemben senkinek nincs esélye leváltani a kormányzatot, ha nem tud valami hasonlóan egységes erőt szembeállítani a kormány oldal jelöltjeivel. Pontosan ebben rejlik a szabályok ördögi gonoszsága, ugyanis demokratikus körülmények között minden pártnak az volna az érdeke, hogy felmutassa a választóknak, miben más amit ő kínál, hogyan pozicionálja önmagát a politikai, ideológiai riválisaival szemben.

De a szembenállás nem szülhet együttműködést. Ha a pártok feladják identitásukat és hajlandóak a győzelem érdekében egy közös zászló alá állni, elveszítik önálló arculatukat, beleolvadnak a politikai szürkeségbe. Két választásuk marad: vagy az előbb említett arctalanság, vagy

a harc, farkasok módjára, akár az utolsó vérükig.

Alig két hónappal a megmérettetés előtt úgy látszik, a korábban egymással barátkozó farkasok és inkább a harcot választják. A Nemzeti (?)  Választási Bizottság még rá is tett egy lapáttal, amikor bejelentette, hogy a törvények betűje szerint ugyan nem tehetné, de törölni fogja azoknak a pártoknak a listáját, amelyek jelölt-létszáma a visszalépések után nem éri majd el a 29-et. (Hogy mindez alkotmányos vagy sem, majd lehet a bíróság előtt vitatni, de alighanem akkor már eső után köpönyeg a döntés.)

Évértékelőjében Orbán Viktor humorosnak szánta, bár sokak számára nem úgy hangzott: tizenhat év ellenzékiség után csak 12 év kormányzás van mögöttük, tehát még egy ciklus hiányzik (neki) az „egyensúlyhoz”. Alighanem az LMP és a Momentum is osztja ezt a fideszes optimizmust. Az utóbbi párt ifjú elnöke nem is titkolja, ők senkivel nem közösködnek, 2022-re „gyúrnak”, és lehet ugyan bizakodó a miniszterelnök-jelölt asszony, alighanem ők is így számolnak.

A napokban derült ki, hogy a farkasok véres párbajába a Modern Magyarország is kénytelen volt beszállni. Bokros Lajos korábbi, higgadt helyzetértékelése nyomán sikerült ugyan a Demokratikus Koalícióval megegyezésre jutnia, hogy ő személyesen a DK listáján kap helyet, cserébe pedig országszerte támogatják Gyurcsányék jelöltjeit. Csak aztán jött a hideg zuhany: ráébredtek, hogy

a választási vermet már előre megásták

azoknak a pártoknak, amelyek egymás után kétszer nem indulnak a választásokon. Törlik azokat a pártok nyilvántartásából, és ez várna a MoMára is. Ők ugyanis 2014-ben nagyvonalúan lemondtak pénzről, sajtóról, országgyűlési képviseletről, amikor nem indultak el a választásokon, nehogy rontsák az ellenzéki összefogás esélyeit. A MoMa számára ezért nincs más út, mint most belevágni.

Bokros hangot is váltott. Szerinte a nagyobb baloldali pártok le akarják kaszálni a kisebb pártokat, erről szól az Együtt kirekesztése, de főleg az, ahogyan az MSZP maga kezdeményezte, aztán a Fidesz örömmel megszavazta, hogy az 1 százalékot el nem érő pártok fizessék vissza a kampánytámogatást. Nem sokkal később mintegy harminc egyéni jelölttel listát állítottak Bokrosék is, és ezzel beneveztek a háborúba. Így állhatott elő az a helyzet, hogy például Szegeden Szabó Zsolt Sándort nevezték, akinek az esélyes Szabó Sándorral kell majd megmérkőznie. Ha harc, hát legyen harc, ő sem akar kimaradni az adok-kapokból: „valamiért” éppen a 7. kerületben indul, ott, ahol a DK-s Oláh Lajost tartanák favoritnak.

Ilyenkor mindenki, mindenkire lő. Mindenki ellenség, hullhat nem csak a férgese. Választó legyen a talpán, aki biztosan nem téveszti majd el, hová is húzza azt az ikszet…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .