A kommunista párt által uralt Kínában is próbálják elnyomni a civil szervezeteket. Igaz, ott nem Soros-bérencezik azokat, akik nem értenek egyet a kormánnyal és küzdenek az emberi jogokért, de ott is hoztak ellenük törvényt. Ezért egyre kreatívabb módszereket találnak arra, hogy változásokat tudjanak elérni.
A civil társadalomnak az a lényege, hogy az emberek önkéntesen részt vesznek olyan szervezetekben, amelyek megvédik az érdekeiket. Gordon Wright brit politológus szerint az ilyen szervezetek egy-egy ország demokratizálásában is fontos szerepet töltenek be, például csökkenthetik az állami ellenőrzést a társadalomban,
felügyelik és ellenőrzik a központi hatalmat,
elszámoltathatják a tisztviselőket, vagy épp közvetítő szerepet játszanak.
Vagyis működő demokráciákban a civil, azaz nem kormányzati szervezetek (ennek angol verziójából, a non-governmental organizationből jön az NGO rövidítés) mobilizálni tudják az embereket, kifejezik a társadalom egyes csoportjainak akaratát.
De ez nem minden országban van így. Magyarország mellett több más ország is próbálja korlátok közé szorítani a civil szervezetek működését – olyanok, mint Oroszország, ahol Putyin 2012-ben írta alá a civil szervezeteket külföldi ügynökökké minősítő törvényt (tavaly év végéig a 148 ilyen szervezetből 27-et már bezárásra kényszerítettek), vagy éppen Kína.
Néhány héttel ezelőtt, július 13-án az egész világot bejárta a hír, hogy a Nobel-békedíjas Li Hsziao-po meghalt rákban. Diana Fu, a torontói egyetem kutatója szerint meggyötört arcának látványa annak jelképe, hogy még a legkeményebbek is belefáradtak az elnyomásba és az ellen folytatott harcba Kínában.
Az elmúlt évben ugyanis Kínában egyre jobban korlátozzák az alulról jövő kezdeményezéseket, veszélyesnek tartják a civil társadalmat,
a kommunista párt vezetése szerint ugyanis az ilyen szervezeteken keresztül beszivároghatnak a nyugati eszmék a társadalomba.
Már 2015 végén megjelent egy cikk a New York Times-ban, amelyben arról írtak, hogy egyre többen aggódnak, amiért Kínában új szintre lépett a civil társadalom elleni harc. Az apropója az volt, hogy letartóztattak három munkajogi aktivistát, akik a vád szerint azért szerveztek tömegmegmozdulást, hogy megzavarják a társadalmi rendet.
Nem ez volt az egyetlen rendőrségi ügy: abban az évben több mint 200 emberi jogi ügyvédet és munkatársaikat tartóztatták le.
A civil szervezetek elleni harc azonban nem ekkor kezdődött Kínában. Hszi Csin-ping elnök hatalomra kerülése után nem sokkal, 2013-ban kiadták a hírhedtté vált, úgynevezett 9-es számú dokumentumot. Ebben azt írták:
a civil társadalom veszélyes a kommunista párt uralmára.
Az Amnesty International hongkongi kutatója már akkor azt mondta: a párt kész arra, hogy „lecsapjon a civil szervezetekre”, amennyiben fenyegetésnek értékeli tevékenységüket. Ez meg is történt. Magyarországhoz hasonlóan, külön törvényt is hoztak a civil szervezetekről, amely január elsején lépett életbe, és elég tágan értelmezi ezt a fenyegetést, erősen korlátozva a lehetőségét annak, hogy a kormányzati kontrollt ki lehessen kerülni.
A hatóságok hamar akcióba léptek. 2014 szeptemberében bezárattak egy olyan szervezetet, amely vidéki könyvtárakat működtetett. A következő évben pedig sorra jöttek a letartóztatások.
Ennek ellenére az aktivizmus nem tűnt el Kínában, sőt, ahogy Diana Fu a Foreign Affairsben írja, egyre kreatívabb lett. Tömeges megmozdulásokra ugyan nincs lehetőség (legfeljebb olyan kisebb helyi tüntetésekre, amelyeket a feszültséglevezetés miatt a párt eltűr, sőt, néha maga is támogat), ilyeneket ugyanis NGO-k nem szervezhetnek. Ezért egyéb módszereket kellett találni.
Az egyik ilyen a flashmob, vagyis villámtüntetés. Ezek gyakran csak pár percesek, de ez pont
elég ahhoz, hogy fotók, videók készüljenek, amiket aztán lehet terjeszteni a közösségi médiában.
Ennyi idő alatt viszont a hatóságok sem tudnak keményen fellépni ellenük. A szervezők pedig a háttérben tudnak maradni.
A másik módszerre jó példa a szexuális zaklatás ellen küzdő Dzsang Lej-lej, aki nagyvárosok utcáin fotóztatja magát, transzparensekkel, majd a kínai Twitteren, a Weibón megosztja ezeket a képeket és nők százait biztatja arra, hogy kövessék példáját.
This picture is from ZHANG Leilei's Anti-Sexual Harassment Campaign. You can read more info about Leilei's action, as…
Közzétette: Free Chinese Feminists – 2017. május 31.
Ő sem egyedül dolgozik,
egy nagyobb csoport támogatja a háttérből,
többek között pólókat nyomtatnak a szlogenjeivel. Ők már elértek annyi eredményt, hogy több városban elkezdtek kísérletezni olyan metrókocsikkal, amelyekre csak nők szállhatnak fel. És ehhez nem kellett nagy tömegben az utcára vonulniuk.
Egy újabb verzió, amikor petíciókkal bombázzak a különböző hivatalokat – hivatalosan sok ember spontán akciójaként, valójában persze ezek is
szervezett akciók, amelyekkel gyakran érnek el kisebb eredményeket.
Ezt Carolyn Hsu szociológus a Brookings Intézet egy előadásán azzal magyarázta, hogy a kommunista párt arra alapozza uralmát, hogy az emberek többsége elégedett, ezért figyel arra, hogy ha valami sokakat aggaszt, akkor arra megoldást találjon.
Diana Fu szerint a kínai civilek azt is megtanulták, hogy a radikálisan demokráciapárti akciók nem működnek, ezért, ahogy a fenti példák is mutatják, óvatosan próbálnak változásokat elérni – ezeknek nem annyira látványos az eredménye, de bizonyítják, hogy