Jöhet a Babiš-kormány

0
1204

Nagy győzelmet aratott a populista milliárdos Andrej Babiš a csehországi parlamenti választásokon. Az ország második leggazdagabb embere közel 30 százalékos arányú győzelemre vitte euroszkeptikus pártját, az ANO-t. Koalíciós kormányzás következik, ám Babis jelezte, hogy nem hajlandó minden párttal együttműködni, több párt pedig vele nem. 

 

Andrej Babis szlovák származású cseh milliárdos, volt miniszterelnök-helyettes, az ANO mozgalom elnöke a szavazata leadása után Prágában (MTI/EPA/Martin Divisek)

A Reutersnek győzelme után nyilatkozva az üzletemberből lett politikus jelezte: bár mindenkivel kész tárgyalóasztalhoz ülni, nem hajlandó együttműködni sem a szélsőjobboldali, EU-ellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) formációval, sem Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjával.

Ugyanakkor – mint az MTI prágai tudósítójának a jelentéséből kiderül – a közszolgálati televízió esti vitaműsorában az ODS, a Cseh Kalózpárt, a TOP 09 és a STAN vezetői kizárták, hogy hajlandóak lennének a Babiš vezette ANO-val kormánykoalícióra lépni. Az SPD, a kommunisták, a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták vezetői nem voltak ennyire radikálisak, és a kormánykoalíció ügyében óvatosabban fogalmaztak.

Mint a FüHü korábban megírta,az a többségi vélemény alakult ki, hogy nehéz kormányalakítási tárgyalásokra kell számítani Csehországban. A pozsonyi Új Szó emlékeztetett arra, hogy Miloš Zeman államfő megerősítette: kormányalakítási megbízatást a győztes párt elnökének fog adni.

- Hirdetés -

 BBC prágai tudósítója megjegyzi, hogy különösen az SPD eredménye figyelemre méltó. Ugyanis a most több mint tíz százalékot szerzett párt be akarja tiltani az iszlámot Csehországban, s vezetője arra bíztatta a cseheket, hogy vigyenek disznókat az iszlám imahelyekhez. Ezzel szemben a liberális, Európa-párti formációk jócskán alul maradtak a választáson.

Komoly problémát jelent a többi között az, hogy Babiš ellen büntetőeljárás van folyamatban az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanújával.

Felmérések szerint Babiš kormányfői elfogadása, illetve elutasítása a társadalomban nagyjából 50-50 százalék. A szavazásra jogosultaknak pedig a 60 százaléka adta le a voksát.

Amit az ANO-ról tudni érdemes

A választások előtt a FüHÜ megrajzolta az ANO és Babiš képét. A pártot a szlovák származású Andrej Babiš milliárdos alapította 2012-ben, és az egy évvel később tartott képviselőházi választásokon már 47 képviselői helyet kaparintott meg a cseh törvényhozásban. Az ANO a kormánykoalíció tagja lett, Babiš megkapta a pénzügyminiszteri posztot, és a párt két évvel később az európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért pártcsalád teljes jogú tagjává vált.

A párt elnökét nem véletlenül hasonlítják Donald Trump amerikai elnökhöz:

ma ő Csehország második leggazdagabb embere, vagyonát az 1993-ban létrehozott Agrofert-konszernnel alapozta meg, de alaposan bevásárolt a médiában is, hisz övé a MAFRA médiacég. Magyarországon is vannak üzleti érdekeltségei, elsősorban a mezőgazdaságban.

Mivel azonban Babiš a pénzügyminiszteri pozícióját a nagyvállalatok igényeinek kielégítéséhez és a saját tulajdonában lévő vállalatok támogatásához használta fel, ezért megromlott a viszonya a koalíciós partnerével. Az ügyeletei miatt az Európai Csalás Elleni Hivatal (az OLAF) már 2015-től nyomozást folytatott ellene.

Végül Babiš 2017 májusában mondott le a pénzügyminiszteri posztról és azóta az ANO vezetője csak a kampánnyal foglalkozott. Azóta is került azonban botrányos ügyekbe Babiš, aki gyakran tesz elit- és EU-ellenes nyilatkozatokat, mindenért Csehországot érintő problémáért Brüsszelt hibáztatja. A politikai programjában ígérte a jövedelemadó-terhek csökkentését, a tanítók fizetésének és a nyugdíjak jelentős megemelését,  több száz kilométernyi autópálya megépítését, valamint olcsóbb csapolt sört a kocsmákban.

Orbánt nyomon követi

Azt már az Index vette észre, hogy egy  2015-ös – Magyarországon is vetített – filmben,  a prágai magyar nagykövettel beszélgetve – egy véletlenül bekapcsolva felejtett mikrofonnak köszönhetően a közvélemény is megtudhatta, hogyan ítéli meg Orbán Viktor magyar miniszterelnököt.

Babiš kifejtette, hogy mennyivel jobb, hogy Magyarországon nem kell annyit egyezkednie a kormánynak, mint Csehországban. És hogy Varga Mihállyal többször találkozott már. Erre a nagykövet elmondta, valójában a legfontosabb ember nálunk igazából Orbán, ő dönt mindenről, vele lenne jó, ha találkozna.  Andrej Babiš úgy reagál,

„ha magyar miniszterelnökkel találkoznék, engem itt megköveznének a hülye újságírók. Hogy találkozott Orbánnal, veszélyes a demokráciára.”

Az eredmények

ANO: 29, 64 százalék

Polgári Demokratikus Párt (ODS): 11,32 százalék

Cseh Kalózpárt: 10,79 százalék

Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD): 10,64 százalék

Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM): 7,76 százalék

Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD): 7,27 százalék

Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL): 5,8 százalék

TOP 09: 5,31 százalék

Polgármesterek és Függetlenek (STAN): 5,18 százalék.

Az Alsóház összetétele

ANO: 78 mandátum

ODS: 25 mandátum

Cseh Kalózpárt: 22 mandátum

SPD: 22 mandátum

KSCM: 15 mandátum

CSSD: 15 mandátum

KDU-CSL: 10 mandátum

TOP 09: 7 mandátum

STAN: 6 mandátum.

 

 

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .