Orbán Viktor biztos az öccse és korábbi miniszterei ártatlanságában, saját elszámoltathatóságától pedig nem tart: szerinte az élete nyitott könyv, és minden percével el tud számolni. Csakhogy a hatalom elvesztése után már nem a volt miniszterelnök dönti el, mely ügyeket kell lezárni, és mely kérdéseket lehet válasz nélkül hagyni. Az Orbán családot és a korábbi kormányzatot érintő eljárások ezért nemcsak büntetőjogi, hanem demokratikus próbatételt is jelentenek az új rendszer számára.
Orbán Viktor nem tart attól, hogy börtönbe kerül. Az Ultrahang Plusznak adott interjúban azt mondta: „rajtam nem fog a golyó”, az élete pedig nyitott könyv, amelynek minden percével el tud számolni. A kérdés azután került elő, hogy öccsét, Orbán Áront és annak élettársát egy hónapra letartóztatta a bíróság az üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett embercsempészés gyanújával indult ügyben. A döntés nem jogerős, a védelem vitatja a gyanúsítást.
A volt miniszterelnök azt mondta, száz százalékig biztos öccse ártatlanságában. A börtönben mégsem akarja meglátogatni, mert szerinte a média örülne egy olyan felvételnek, amelyen „Orbán bemegy a börtönbe”. Ez egyszerre családi döntés és tudatos politikai kommunikáció: Orbán pontosan érti, hogy egyetlen kép néha erősebb, mint egy teljes interjú.
A nyitott könyvnek is vannak hiányzó oldalai
Orbán önvédelmének központi állítása az, hogy negyven éve a nyilvánosság előtt él, ezért róla lényegében mindent lehet tudni. Csakhogy a hosszan tartó politikai jelenlét nem azonos a teljes átláthatósággal. Egy ország vezetőjének elszámoltathatóságát nem az bizonyítja, hogy sokszor szerepelt a televízióban, hanem az, hogy döntései, vagyoni kapcsolatai és az irányítása alatt működő intézmények pénzmozgásai független ellenőrzés tárgyává tehetők-e.
A volt kormányfő az interjúban politikai leszámolásnak nevezte a korábbi rendszer emberei ellen folyó eljárásokat. Ezzel előre kialakította saját védekezésének keretét: ha egy ügy összeomlik, az az ártatlanság bizonyítéka; ha vádemelés történik, az politikai bosszú; ha pedig családtagot vagy volt minisztert érint a nyomozás, akkor Orbán maga az igazi célpont.
Ez hatásos politikai stratégia, de jogilag nem érv. A rokoni kapcsolat sem bűnösséget, sem ártatlanságot nem bizonyít. Orbán Áron ügyében a hatóságok feladata a bizonyítás, a bíróságé pedig annak eldöntése, hogy a gyanúból lesz-e jogerős ítélet. Ugyanez igaz minden volt miniszterre és tisztségviselőre.
Matolcsy ügye az egész rendszer mérlege lehet
A legsúlyosabb örökségi ügy a jegybanki alapítványok vagyona. Matolcsy György volt jegybankelnököt gazdasági csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt tartóztatták le; a másodfokú bíróság november 5-én helybenhagyta a döntést. Ez továbbra sem jogerős büntetőítélet: Matolcsyt megilleti az ártatlanság vélelme.
Az ügy középpontjában nem egyszerűen egy „500 milliárdos lopás” áll, ahogyan a politikai publicisztika gyakran rövidíti a történetet. Az MNB 2014-ben több mint 266 milliárd forintot juttatott a Pallas Athéné Alapítványoknak, majd a vagyon bonyolult befektetési struktúrákon haladt keresztül. A büntetőeljárásnak kell tisztáznia, hogy történt-e bűncselekmény, mekkora vagyoni hátrány keletkezett, és kik viselhetnek érte személyes felelősséget.
Az sem állítható bizonyíték nélkül, hogy Orbán Viktor hozzájárulása nélkül mindez lehetetlen lett volna. Az MNB ugyan köztulajdonú intézmény, de törvény szerint független a kormánytól, elnöke pedig nem a miniszterelnök beosztottja. A politikai felelősség és a büntetőjogi felelősség két külön kérdés.
Politikailag jogosan vizsgálható, hogy a kormány miért tűrte el éveken át a konstrukciót, milyen információk jutottak el Orbánhoz, és mikor vált ismertté a vagyonvesztés kockázata. Büntetőjogi állításhoz azonban dokumentum, tanúvallomás vagy más bizonyíték kell. A „Matolcsy túl sokat tud” mondat érdekes politikai feltételezés, de tényként csak akkor közölhető, ha valaki bizonyíthatóan ezt mondta vagy erre utaló adat került elő.
Oroszország: a szuverenitás legnehezebb kérdése
Orbán az interjúban azzal vádolta Magyar Péter kormányát, hogy lebontja Magyarország szuverenitását. Ez a vád azonban óhatatlanul visszafordul a korábbi miniszterelnök orosz kapcsolataira.
Panyi Szabolcs Barátság extrákkal – Putyin szolgálói és szolgálatai Magyarországon című könyve az orosz befolyás több évtizedes történetét vizsgálja. A kampány idején nyilvánosságra került egy Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti beszélgetés leirata, később pedig egy magyar kormányzati jegyzőkönyvből ismertté vált Orbán és Putyin egyik telefonhívása. A leirat szerint Orbán azt mondta Putyinnak, hogy ahol csak tud, a rendelkezésére áll, kapcsolatukat pedig a kisegér és az oroszlán meséjével érzékeltette.
Ezek súlyos politikai kérdéseket vetnek fel, de nem bizonyítják automatikusan, hogy Orbán orosz ügynök, vagy hogy Putyin személyesen finanszírozta. Az eredeti szöveg azon állítása sem igazolható megbízható forrással, hogy egy amerikai nagykövet számokkal bizonyította volna Orbán orosz finanszírozását.
Az orosz külső hírszerzés valóban látványosan beavatkozott a magyar politikai vitába, és a nyilvánosságra került beszámolók szerint orosz műveletek Orbán választási esélyeit kívánták javítani. De az SZVR közleményeit propaganda- és befolyásolási műveletek részeként kell kezelni, nem független bizonyítékként. A „mi emberünk” fordulat jó publicisztikai mondat, de szó szerinti, hitelesen dokumentált SZVR-idézetként nem igazolható.
Az aranykonvojból nem lett kampánypénz
Hasonló óvatosság szükséges az úgynevezett ukrán aranykonvoj ügyében. A magyar hatóságok márciusban 40 millió dollárt, 35 millió eurót és kilenc kilogramm aranyat foglaltak le egy Ausztriából Ukrajnába tartó szállítmányból. Az Orbán-kormány az ügyet összekapcsolta a Tisza állítólagos ukrán finanszírozásával, erre azonban nem mutatott be bizonyítékot.
A későbbi nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették, miután a vagyon eredetét bankközi tranzakcióként azonosították. Ez nem jelenti azt, hogy a hatóságoknak eredetileg ne lehetett volna vizsgálniuk a szállítmányt. Azt viszont igen, hogy az ukrán kampányfinanszírozás állítása nem nyert bizonyítást.
Az ügy jól mutatja, milyen könnyen válik egy büntetőeljárás politikai kommunikációs eszközzé. Mire a tényszerű cáfolat megszületik, a látványos állítás már bejárta a nyilvánosságot.
Az elszámoltatás és a leszámolás között a jogállam húzza meg a határt
Az új parlament november elején elfogadta a politikusok vagyonosodásának szigorúbb vizsgálatáról szóló törvényt. A szabályozás a jelenlegi és korábbi politikai vezetőkre, valamint meghatározott hozzátartozóikra is kiterjedne, akár húsz évre visszamenőleg. A szavazási arány a kormány közlése szerint 145 igen és 48 tartózkodás volt, nem 145 igen és 48 nem.
Baka András köztársasági elnök visszaküldte a törvényt az Országgyűlésnek. Nem a vagyonvizsgálat célját utasította el, hanem jogállami garanciákat hiányolt. Kifogásolta többek között a hosszú ideig tartó folyamatos kockázatelemzést, a rosszhiszeműség vélelmét, a jogorvoslat hiányosságait és az ingatlan-nyilvántartási adatok túl széles körű, rendszeres átadását.
Ez nem az elszámoltatás akadályozása, hanem annak feltétele. Egy korrupcióellenes törvény attól még nem lesz jogállami, hogy népszerű célra hivatkozik. Pontosan meg kell határoznia, kit, milyen adatok alapján, mennyi ideig vizsgálhatnak, és milyen jogorvoslat illeti meg az érintettet.
Ha egy törvény eleve bűnösként kezeli a korábbi rendszer szereplőit, az leszámolás. Ha az új hatalom saját embereit kivonja az ellenőrzés alól, az képmutatás. Ha viszont egységes szabályok, független nyomozás, tisztességes eljárás és nyilvános indokolás alapján vizsgálják a vagyongyarapodást, az elszámoltathatóság.
Orbán igazi kockázata nem egy börtönfotó
Orbán Viktor jól érzékeli a képek politikai erejét, ezért nem akar olyan felvételt, amelyen belép egy büntetés-végrehajtási intézetbe. A nagyobb veszély azonban nem ez a kép.
A volt miniszterelnök számára az igazi kockázat az, ha az általa személyes támadásként bemutatott ügyekből ellenőrizhető dokumentumok, pénzmozgások és intézményi döntések rajzolnak ki egységes történetet. Ugyanilyen súlyos kockázat az új kormány számára, ha a nyomozásokat politikai elégtételként kezeli, és gyors ítéleteket követel a bizonyítás helyett.
Orbán azt mondja, minden percével el tud számolni. Egy demokráciában ennek eldöntése azonban nem hit kérdése, és nem is az érintett politikus joga. A vádat a hatóságoknak kell bizonyítaniuk, a védelemnek vitatnia, a bíróságnak pedig politikai elvárások nélkül megítélnie.
Csak így derülhet ki, hogy valódi elszámoltatás kezdődött-e Magyarországon, vagy mindössze gazdát cserélt az a rendszer, amelyben mindig a hatalom mondta meg, ki ártatlan.
