A választások után mindenki elemez – csak éppen nem a saját hibáit, hanem másokét. A politológiai nagyokosok újra megmondják, miért bukott el a baloldal, miért tűntek el pártok, és miért lett hirtelen mindenki szakértője annak, hogyan működik a magyar politika. Csakhogy az elemzések mögött ott húzódik a kellemetlen igazság: húsz év alatt lassan, de biztosan eltűnt egy teljes politikai irányzat, és most már csak a romjait vizsgálgatjuk.
Elemezni nagyon fontos. Abból az ember megtudhatja, mit csinált rosszul, mit csinált jól, így aztán a jövőre nézve fontos változásokat eszközölhet, hogyha kell. Elemez is most az egész ország, szárnyal a politológia, hatalmas koponyák mondják meg a szájtáti népnek a tutit. Nem akarnék most az összes szakértőt felsorolni, mert még kimaradna valaki, aminek aztán sértődés a vége, az meg nem hiányzik senkinek.
Az ilyen országos elemzések lényege, hogy nem a saját cselekedeteit elemzi az elemző a hibák kijavítása érdekében, hanem másokét, és ami a leginkább érdekes, ebből meg is lehet élni. A megélhetéshez célszerű például az alábbi szöveg közhírré tétele, „hogyaszongya”:
„Se program, se hálózat, se vezetők, ezeknek a baloldali formációknak a politikai szavatossági ideje lejárt”,
és akkor mindenki látja, ez az ember nagyon ért az elemzéshez!
Aha. Szóval lejárt. A szavatossági idő. Ha le, hát akkor le, a szakértőkben nem kételkedhetünk. Az MSZP át is látta a szituációt, és önként vetette magát a sírba, hogy onnan szólítsa föl a többi pártot, tegyék ők is ugyanezt, de a baloldali, européer DK nem. Az istennek se! Dobrev ugyanis azt mondta, én vagyok a vezető, itt a programunk, van hálózatunk is, szerintem baloldaliabbak lennénk, mint a bejutók, ami Magyarország szegényebb rétegének a jobb életet biztosítaná, de bizony Magyarország szegényebb rétege azzal reagált erre, hogy neki nem a jobb élet kell, hanem a Messiás, és úgy kiszavazta a DK-t a Parlamentből, hogy attól kódul most már évtizedekig.
Hogy kik javasolták a választóknak (éjjel-nappal és minden lehetséges fórumon) ezt a DK kiszavazást? Ki nem, tessen mondani?
Az értékeléseket tekintve Horn Gábor is ott villog a többiekkel. Hornra jól emlékezhetünk még 2008-ból, a szociális népszavazás korából, mikor is a vizitdíj meg a napidíj elsöpörtetett. A kormány ugyan bízott benne, hogy nem lesz elegendő a részvételi arány (másban az akkori néphangulat miatt nemigen bízhattak), de ezt a bizonytalansági pontot az ellenoldal megfelelő szervezéssel sikeresen legyűrte, így aztán a vizitdíjnak meg a napidíjnak annyi lett. Ezt a pillanatot tartotta az SZDSZ megfelelőnek ahhoz, hogy elegánsan oldalt lépjen, és Gyurcsány az MSZP vezérkarával az SZDSZ nélkül jelenthesse be a megalázó vereséget, mégpedig azon témában, amelynek fő éceszgéberei és kivitelezői pont az SZDSZ tagjai voltak. Gyurcsány csak az MSZP szavazatokat hozta a koalíciós együttműködéshez.
A színpadon álló, vesztes Gyurcsányt meg a mögötte felsorakozott MSZP vezérkart a liberálisok („A Párt, amelyik ott sem volt”) TV-n nézték néhány gúnyos megjegyzés kíséretében („Nem azt mondták, Feri!”), majd miután Orbán kijelentette, hogy ettől kezdve minden reformkezdeményezést megfúr, mert rengeteg Albert házaspárja van még talonban (plusz az Alkotmánybíróság is, természetesen), mégis folytatni akarták az általuk kitalált és menedzselt reformokat. Amennyi eszük van. Illetve volt, mert Magyarországon ma már az SZDSZ-ről és a liberálisokról nem beszélhetünk. A Momentum volt a végső kísérlet, de neki is lejárt a szavatossági ideje, ahogyan a szakértők a baloldali pártokkal kapcsolatban már említették nekünk.
Ebből következően jó ötlet Horn szakértőként való meghívása a baloldali politikai irányzat eltűnéséről szóló értékelő műsorokba, mert ha valaki, ő aztán tudja, milyen egy politikai irányzat eltűnése. Tán még jobban is, mint szeretné.
Számba véve a magyarországi politikai pártokat, a lejárt szavatosságúak közé sorolható az MDF, a Kisgazdák, a Jobbik, az MSZP, a Momentum, a DK és az LMP is, amely utóbbi úgy tűnt el, hogy fel se bukkant (maximális parlamenti eredménye 4 %).
A pártok közül érdekes még a Párbeszéd meg a KDNP, amelyeknek elméletileg nem szabadna lenniük, de gyakorlatilag mégis vannak. A fejlődés folyamatos, és mára elértünk oda, hogy végre-végre már csak a Gyurcsánytól nagyon, sőt abszolúte távol álló pártok juthatnak be a Parlamentbe. Ilyen például a MIÉP, a FIDESZ meg a Tisza, melyek közül a Tisza ugyan kissé gyanús, de az új miniszterelnök úr hálaisten az ősi, antagonisztikusan gyurcsányellenes FIDESZ-ből jött, így aztán a Tiszára se mondható, hogy Gyurcsányhoz bármi köze lenne, még annyira sem, mint a Momentum esetén. Vigyázott is a Tisza nagyon, hogy még a halvány árnyéka se!
Az elemzők jól megmondták, mi van. A baloldali szavatosságnak annyi. Punktum. A választók nagy része rábízta magát a jobboldal jóindulatára, reméljük, több csurran-cseppen nekik, mint az orbáni 16 év alatt, bár annál többet csurrantani-cseppenteni a népnek nem lesz nehéz. Ha csak kettővel kevesebb szerencsétlent hagynak az útszélen, már javult a helyzet. Azt persze nem mondhatjuk, hogy biztosan javul, mert az elemzők a „mi van” mellett sajnos nem árulták el, hogy „mi lesz”. Azt mindenkinek még a szavazás előtt magának kellett kitalálni.
A magyar választók ki is találták, ahogy az a Parlament összetételén látható (egyesek szerint nem maguktól, de ezt inkább hagyjuk, jobb úgy mindenkinek).
A 2006-ban megindult folyamat ezzel befejeződött, és ugyan 20 év kellett hozzá, de az eredmény a nép számára immár elfogadható. A Parlamentünk tiszta, mentes, kifogástalan.
Új baloldalra egyelőre ne számítsanak, mert annak a felépítéséhez a nagyon sok idő mellett ugyanúgy nagyon sok pénz kéne, ahogy a jelenlegi Messiás felépítéséhez a médiaszint alatti, közösségi térben, de erre nem fog áldozni egy vasat sem senki, hiszen egy baloldali változat jóval kevesebb potenciális pozícióval, azaz menekülőúttal bírna a donátor számára, mint az épp most épülő jobboldali államszervezet a maga kétharmadával, minden vonalon.
Na, majd a dédunokák. Ők majd beléphetnek a szakszervezetbe. Az a kis idő meg még odáig úgyis hamar eltelik…
