A kokárda kissé hipnotizálja az embert, emiatt aztán hajlamosak vagyunk félistenként tekinteni 1848 hőseire. Az az érzésünk, mintha nekik könnyebb lett volna, hiszen ők voltak Petőfi, Táncsics, Kossuth és a többiek. Mi meg csak Várkonyiak vagyunk.
Nem is tévedhetünk nagyobbat: ők sem kiválasztottak voltak, hanem „kiválasztották magukat” arra a feladatra, amit senki más nem végezhetett el. Nem tudták, hogy hősök lesznek-e, és mellesleg nagyon halottak is, vagy csak jól elverik őket valamelyik börtönben, aztán mehetnek haza. Nem várták meg, amíg a körülmények „ideálissá” válnak, tették a dolgukat, ami az akkori elnyomó hatalom megtörésére irányult. A helyzetük egyértelműen gyengébb volt, mint a mai rendszerváltóknak, és volt még egy nagy hátrányuk: nekik nem volt ott példaként az 1848-49-es Szabadságharc dicsőséges emléke.
A történelem egyik legnagyobb hazugsága, hogy a sorsunkat a „nagy emberek” döntik el tőlünk függetlenül. Orbánék azt akarják elhitetni, hogy a Pilvaxban emberzsenik ültek össze, ezzel szemben az az igazság, hogy akkor és ott pont olyan polgárok kerültek közel egymáshoz, mint amilyenek mi mindannyian vagyunk. Nekik sem volt pénzük, fájt a nyakuk, dolgozniuk kellett volna a megélhetésért, és ápolni a szeretteiket. Figyelj: olyan átlagos polgárok hajtották végre a döntő cselekményeket, akik lényegében csak abban értettek egyet, hogy az életük nem mehet úgy tovább ahogyan addig, és belátták, hogy most van „a pillanat”. Ha aludtak volna rá még pár napot, akkor ma ismeretlen szó lenne a kokárda.
A mai hatalom legfőbb szövetségese már nem a plakátkampány vagy a propaganda, hanem az általuk remélt és gerjesztett félelmünk, a fásultságunk és a lustaságunk. Orbánék mindig arról beszéltek, hogy csak nemecseknyi polgárok vagyunk, akiknek a szava, ereje és erkölcsi tartása elvész a politikai zajban, és hogy „úgysem változik semmi”.
A modern kor börtöne olyan szavakból épül fel, amelyeket mi magunk mondunk magunknak azok alapján, amit belénk vertek. Ilyenekről beszélek: „úgysem lesz semmi, mindig minden rosszabb, minek ez a hajcihő, kevesen lennénk, vesztenivalónk van, mi lesz ha elrepül egy Molotov-koktél, majd csak lesz valami nélkülem is, még egy kicsit kivárok, menjen más”. A haza sorsát súlyosan veszélyeztető rezsim-proletárok és komisszárok (politikai tisztek) azt akarják, hogy enervált, szorongó és fáradt legyél: maradj otthon, zabálj, piálj, aludd át az életed. A programjuk csak annyi, hogy a támogatóikat a képzelt ellenség vére szagára neveljék, a többieket pedig passzivitásban tartsák. Nézz a kokárdádra: az nemhogy nem a megalkuvás jelképe, hanem a valódi és történelmileg igazolt, dicsőséges reményt tükrözi vissza! Nem Vagyunk Egyedül, és Együtt Félelmetesen Sokan Vagyunk!
Ne várjunk a tökéletes pillanatra vagy egy tévedhetetlen és politikailag steril vezérre: sorsfordítók csak mi magunk lehetünk. Értsük meg: most kellő erővel rendelkezünk ahhoz, hogy a hazát megszálló honfitársainkat véres küzdelem nélkül, legitim módon kiűzzük a hatalomból.
Különleges együttállás felé tartunk: a választás napján egyszerre érvényesül majd a beteg és közveszélyes hatalommal szemben a polgárok személyes felelőssége, a közösség ereje és a cselekvés konkrétsága. Ennek előkészítése a március 15-i hatalmas megmozdulás.
