Donald Trump úgy indított háborút Irán ellen, mintha egy PR-kampány újabb látványos epizódjáról lenne szó. Anne Applebaum szerint az amerikai elnök nemcsak megkerülte az alkotmányos előírásokat és a kongresszusi felhatalmazást, hanem egyetlen kulcsfontosságú kérdésre sem tud választ adni: hogyan kell rendszert váltani egy 93 milliós, soknemzetiségű, teokratikus államban, amely 45 éve az iszlám forradalom logikájára épül?
A történelem már bizonyította, hogy katonai győzelmet lehet aratni – de politikai megoldást nem lehet hazudni.
Trump belevágott a háborúba – kongresszusi felhatalmazás nélkül
Az USA alkotmánya szerint egy elnök nem indíthat nagy volumenű katonai támadást kongresszusi felhatalmazás nélkül. Trump most mégis megtette.
Anne Applebaum szerint ez súlyos alkotmánysértés, ráadásul stratégiai vakság, no meg geopolitikai hazardírozás.
Trump nagy csinnadrattával közölte:
„Megöltük Khamenei ajatollahot.”
Teherán megerősítette a hírt. Irán vezetését átmeneti triumvirátus irányítja: az elnök, egy vallási vezető és a legfelsőbb bíróság feje. A rendszer nem omlott össze – csak zártabb, veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb lett.
És Trump eközben olyan teatralitással üzent az iráni népnek, mintha egy kampánygyűlésen lenne:
„Ez az egyetlen esélyetek generációk óta! Álljatok fel!”
Csakhogy Teheránban épp rakéták csapódtak be. Az emberek nem forradalmat szerveztek – hanem menekítették a gyerekeiket.
Trump stratégiája kísértetiesen hasonlít az iraki katasztrófára
Trump felhívása:
„Iráni hadsereg, rendőrség, Forradalmi Gárda – tegyétek le a fegyvert!”
Ez az iraki forgatókönyv újrajátszása. Csakhogy Irakban 2003-ban volt amerikai szárazföldi invázió, volt totális megszállás, volt több százezer katona, és volt teljes körű ellenőrzés.
Annak is mi lett a vége? Az iraki hadsereg feloszlatták, keletkezett több milliós káosz, aminek következménye az egyházak és etnikumok vérfürdője, betetőzésképpen az Iszlám Állam felemelkedése, amelynek magját a kirúgott iraki tisztek alkották.
Az idősebb Bush akkor megkérdezte a fiát:
„Van kivonulási terved?”
Most ugyanez a kérdés még élesebb formában merül fel: Mi a kivonulási terv Irán esetében
egy 93 milliós, soknemzetiségű országban és háromszor akkora területen mint Irak?
Bónuszként még ott van a nukleáris infrastruktúra, regionális hálózatokkal, tengernyi proxyval? A válasz ugyanaz, mint 2003-ban:
nincs.
Trump nemhogy kivonulási tervet, de még középtávú forgatókönyvet sem tud felmutatni.
Netanjahu háborúja: életben maradni – politikailag és jogilag
Izrael miniszterelnöke két éve vív háborút a Hamász ellen, és a közvélemény sokáig várt valós eredményt. Közben korrupciós ügyei közelítenek a végső ítélethez. Egy miniszterelnök elleni vádemelés Izraelben könnyen börtönt jelent.
Netanjahu számára az iráni háború: politikai túlélési stratégia, bírósági ügyeiről figyelemelterelés, és esély arra, hogy megint „nemzetmentőként” tetszelegjen.
Trump számára egyszerűbb a dolog, népszerűségi mentőöv, a republikánus többség megőrzésének eszköze, és persze hiúságának legyezése, azaz: PR-siker lehetősége.
Kettejük szövetsége tehát nem geopolitika – hanem önérdek.
Orbán Viktor reflexből áll be melléjük: „Hajrá Donald!”
Magyarország miniszterelnöke a háború első napján máris ítéletet mondott:
„Hajrá Donald!”
A magyar „békepárti” propaganda tehát látványosan felszakadt, mint egy rosszul varrt kabát. Igaz Orbántól nem idegen egyszerre békéről beszél idehaza, háborút ünnepel külföldön, és a világ végéig kitartani Trump mellett.
A Szovjetunió békeharca jut az ember eszébe, amikor Moszkva a „béke védelmében” támadott meg mindent és mindenkit. A magyar miniszterelnök paradoxona világos:
- békét kér a magyar választóknak,
- háborút tapsol a világ másik végén.
És közben a háború piszok drága – de nagyon jól jövedelmez pár embernek
Trump 50%-kal emelte a katonai költségvetést. A rakétavédelmi rendszerek ára csillagászati. A hadiipar részvényei kilőnek. Ugyanakkor a Közel-Kelet légtere lezár, a térség gazdasága vérzik.
A háború klasszikus definíciója:
Kevés ember profitál belőle, sok ember szenvedi meg.
Trumpnak és köreinek nem rossz üzlet. A régió népeinek – maga a katasztrófa.
Franciaország, Németország, Vatikán: „Ez veszélyes precedens.”
Ahogy 2003-ban, úgy most is Párizs, Berlin és a Vatikán mondja ki először, hogy nincsen felhatalmazás, nincsen nemzetközi jogi alap, a háború utánra béketerv, azaz semmiféle jövőkép. II. János Pál pápa annak idején Irak ügyében mondta:
„A háború mindig vereség az emberiség számára.”
Ugyanez vonatkozik most Iránra.
Mint eddig is tudtuk Trump Béketanácsa pusztán rossz vicc, keserű paródia
Trump „Béketanácsa” eddig nem hozott békét – csak több konfliktust. A Közel-Kelet instabilabb, mint valaha, az arab szövetségesek pánikban, az olajpiac remeg.
Ez tűzoltás egy benzines kannával.
Trump politikájában nincs múlt, nincs jövő – csak a pillanatnyi győzelem illúziója.
A legnagyobb probléma nem az alkotmánysértés. Nem is a geopolitikai következmények beláthatatlansága. Hanem az, amit Anne Applebaum pontosan fogalmaz meg:
Trumpnak fogalma sincs, milyen országot támadott meg. Ezt a rezsimet lebombázni lehet.
Megszállni nem lehet. Átalakítani nem lehet. Felkelésre ösztönözni nem lehet bombázás közben.
A nagy triumvirátus annyiban összecseng, hogy Trumpnak nincs terve, Netanjahunak nincs terve, ahogy Orbán is csak a pillanatnyi túlélésre játszik.
A történelem pedig azt tanítja: A háborút megnyerni néha egyszerű. A békét megnyerni – szinte lehetetlen.
Trump, Netanjahu és Orbán most újra bizonyítják: A történelem leckéit azok ismétlik meg, akik sosem tanulták meg őket.
