De rémesen unom. Annyira elegem van hazánk gördülő szupermenéből, hogy csak na. Ő meg a bandája elöntötte a képernyőket, a hálót, a postaládákat, a szegény nép mindennapjait, akkora a zsivajlárma, hogy már gondolkodni sem lehet, csak gondolkodás nélkül odavágni. Gyilkos indulattal. Durr!
A dolog érdekessége, hogy a gyilkos indulat nem a zsivaj vagy a lárma miatt önti el az ember agyát, hanem azért, mert ezeken átvergődve megnézi, elolvassa és földolgozza az üzeneteket. Na, ezt nem kellett volna! Rengeteg vérnyomáscsökkentőt spórolhat, aki nem teszi, és eredetileg én sem akartam effélét, csak az a hülye kíváncsiság, az visz mindig rossz utakra engem.
A miniszterelnök úr aktívkodása már-már félelmetes. Szinte lubickol az alákérdezések tengerében, ahol nap nap után mondhatja meg a tutit, hogy végre mi, itt élők is megtudjuk, mitől kódulunk.
Mert hogy valamitől kódulunk, azt látjuk, és ha tudnánk az okát, akkor esetleg elkerülhető… lenne. Bár, amíg ezek vannak kormányon, úgy látom, hogy nemigen.
Itt van például az az orbáni tuti, hogy ha 2022 februárjában Európa úgy döntött volna, hogy békemissziót küld Moszkvába és Kijevbe, és „nem nyilvánítja saját háborújának ezt a konfliktust”, akkor ma nem élnénk háborús fenyegetés árnyékában.
A derék miniszterelnöknek abban igaza van, hogy ha Európa lemond Ukrajnáról a béke érdekében, és harc nélkül átengedi Putyinnak, sok veszteséget megspórolhattunk volna. Ugyanúgy nézne ki a térkép, mint régen, azzal az apró különbséggel, hogy az Ukrajnával bekebelezés révén kiegészülő Oroszhon immár annyi NATO országgal lenne közvetlenül határos, hogy Putyin egy kezén meg sem tudná számolni. Ennyit arról az orosz elnök általi indokról, hogy azért támadta meg a szomszédját, mert Ukrajna NATO tag akar lenni, és akkor elveszti „ütközőállam” jellegét (hogy az mi, a nálam okosabbaktól tessék megkérdezni). Egyébként nagyon megértem Ukrajna NATO utáni sóvárgását, mert jogosan félt és fél Putyintól, ahogy a történtek ezt ékesen bizonyítják.
Az egy nap alatt békét ígérő Trump kiszállt Ukrajna támogatói közül, hátha meghatja az orosz elnököt, és egyedül Ukrajna zsarolásával kikényszerítheti a békét, de az eltelt egy év alatt még ő is kezd rájönni, hogy Putyinnak semmi nem elég.
Ebben rokonlelkek az orosz elnökkel, így aztán az amerikai láthatóan abba is hagyta a békeerőlködést, amiról már csak szegény Orbán hiszi azt, hogy még mindig tart. Lehet persze, hogy a Béke Nobel-díj utáni sóvárgás egyszer-kétszer még rövid időre fölülírja Trump passzivitását, de Putyint ismerve sok eredményt nem jósolok neki.
Abban az orbáni szövegben javasolt kételkedni, hogy ha Putyin ingyen megkapta volna Ukrajnát, akkor az orosz elnök boldogan és elégedetten hátradőlve abbahagyja szomorú ténykedését, az országannektálást. Már egy jóideje láthatjuk, hogy nem szokása az abbahagyás. Különösen nem lenne az, ha a hadserege pár hét alatt bármifajta veszteség nélkül, intakt módon jutott volna el Ukrajna nyugati határáig, ugyanis onnan kezdődnek az igazán zsíros, EU falatok, amelyek mindegyike hajdani szovjet gyarmat. Ezt a putyini telhetetlenséget már az EU tagok is észrevették, és sürgősen el is indították a fegyverkezési programot.
Köztük mi is. Azt, hogy mi mi a francnak fegyverkezünk, mikor Orbán szerint nem szabad ellenállnunk semmiféle agresszornak, tőle kell megkérdezni. A legvalószínűbb ok:
- a miniszterelnök úr szerint az EU azért fegyverkezik, mert hanyatlik;
- mint azt a miniszterelnök úr mondja, jól ismert történelmi reflex, hogy ha nem tudják („a nyugatiak”) felvenni a versenyt a gyorsabban fejlődő térségekkel, hadigazdasággal próbálnak növekedést generálni;
- mivel mi sem tudunk növekedést generálni (sőt mi a legkevésbé), a hadigazdaságos módszert Magyarország is átvette. Ezt a miniszterelnök úr sajnálatos módon kifelejtette a szövegéből, ezért kellett nekem hozzátenni.
Arra a kérdésre. hogy mire a legbüszkébb, Orbán három dolgot említett:
„Az elmúlt években három Nobel-díj került Magyarországra, és ez egyszerűen csodálatos.”
Az, hogy milyen alapon büszke rá, igencsak homályos. Neki nincs semmi köze egyikhez sem, és még az országnak se sok, talán csak annyi, hogy Krasznahorkai még nem vándorolt ki. Dr. Czeizel kutatásai óta tudjuk, hogy a magyarok genetikailag nem különböztethetők meg a szomszédos országok népeitől, azaz csak az azonos kultúrkör jelent valami kapcsolódást magyar és magyar között, de ezen a kapcsolódási ponton a kontraszelekciós, hazudozós, tolvaj autokrácia rengeteget rontott, és ma már a fél ország ellensége a másik felének, valamint vica-verza. Az pedig, hogy a Nobel-díjak Magyarországra kerültek, erős túlzás, hiszen csak egy került Magyarországra, a másik kettő nem.
„Az országépítés sikereivel visszaadtuk az ország és a magyarok önbecsülését. Megmutattuk, hogy mi nem a vereség és a meghátrálás népe vagyunk, győzhetünk is, és győzni is fogunk a magyar balsors fölött.”
Az elmúlt tizenöt év országépítése siker helyett egy akkora kudarc, hogy nézni is szörnyű (hátha még itt él az ember!). A többi ökörséget inkább hagyjuk, az általánosságokról szóló ostoba hetvenkedés rendkívül idegesítő. Azt a kicsike kis reményt meg, hogy 15 év után ugyan még mindig nem győztünk, de majd egyszer valamikor győzni fogunk, hagyjuk meg a magyar matuzsálemeknek, hátha ők megérik.
„De ha egy dolgot kellene mondanom: ha 2010-ben nem alakítjuk át a Magyarországot, ma kétszázezerrel kevesebb magyar gyermek élne ebben az országban. Ennyivel több gyerek ül ma karácsonykor a fenyőfák alatt. Mi lehetne ennél fontosabb?”
A konkrétumokban az a jó, hogy nem olyan, mint „a magyarok önbecsülésének a visszaadása” szövegű tohuvabohu, a tények ugyanis igazolhatók, vagy cáfolhatók.
A kiindulási alap a statisztika lehet.
Ha összeadjuk a 2011. és 2024. között, azaz az Orbán korszakban született gyermekek számát (1 340 786), valamint kiszámítjuk a teljes termékenységi arányszámnak Orbán korszaki átlagát 2011. és 2024. között (1,447), ezután vesszük a 2010-es értéket (1,25), és a hányadossal (1,25/1,447) beszorozzuk az 1 340 786-et, akkor eredményül 1 157 980-et kapunk. Ez a számítás csak feltételezés, de hogy Orbánék így számoltak, nagyon valószínű.
A két szám különbsége 182 806, ami 14 év alatt valóban kb. 200 000-rel több gyermeket jelent.
Én persze nem fenyőfák alá ültetném őket, hanem a karácsonyfák mellé, mert a gyermek nem ajándék, hanem jobb helyeken tudatos vállalás eredménye, és persze nem a nemzet, hanem a saját gének továbbélése érdekében, hiába hiszik a politikusok az ellenkezőjét.
Ehhez a csodálatos Orbán diadalhoz a sugárzó büszkeség mellé pár megjegyzés azért még tartozik:
- Viszonyítási alapként sikerült az „elmúltnyolcévesek” kormányzásának legalacsonyabb termékenységi arányszámát kiválasztani (1,25). Orbánék szerencséje, hogy 2010. a világgazdasági válság mélypontja, mikor kevesebb gyerek születik.
- A számítás feltételezi, hogy ha Orbánék nem jönnek a csodálatos „ország átalakítással”, akkor mások kormányzása alatt ez az igencsak alacsony 1,25 érték 14 évig változatlanul ugyanennyi marad, ami azért elég meredek feltételezés.
- Mint azt mindenki tudja, egy válság után a szokásosnál jobban megnövekszik az addig csökkenő gyerekszám, mert ilyenkor születnek „a válság miatt elhalasztott” gyerekek, azaz a növekedés 2010. után bármilyen kormányzás alatt bekövetkezett volna. A növekedés persze egy évvel el van tolódva, mert az elhatározás, hogy most már lehet, plusz a terhesség kilenc hónapja összesen kb. 1 év.
- A válság után ráadásul egy gazdaságilag nagyon pozitív korszak következett, mégpedig sok pénzzel (a MANYUP vagyon lenyúlása, a MANYUP befizetések elmaradása miatti többlet, az EU pénzek drasztikus növekménye és a világgazdasági fellendülés indukálta hazai gazdasági konjunktúra), amely pénzbőség szintén kedvez a gyerekszületésnek, függetlenül attól, hogy ki van kormányon.
- Az Orbán kormány gyakorlatilag minden intézkedésével (a legtöbbször adócsökkentés) a jól keresőket segítette a legjobban, míg ha baloldali kormány került volna hatalomra, az a családi pótlékot növeli, amely minden családban egyenlően segíti a gyerekvállalást. Ebből adódón valószínűleg az utóbbi esetben született volna több gyerek. Ma már a családi pótlék a családok költségvetésében kis összege miatt gyakorlatilag nulla értéket képvisel.
- Mulatságos, hogy a FIDESZ a rezsicsökkentést is a családsegítések közé sorolja, mikor az is a minél többet fogyasztókat, azaz a gazdagokat támogatja legjobban, ráadásul nem csak a családokat, hanem az egyedülállókat is. Ugyanakkor a rezsitámogatást az ÁFÁ-n, vagyis a nálunk világbajnok, ún. szegények adóján keresztül a nép fizeti meg.
Na, most sikerült végleg megunnom. Ennyi hülyeség „egyrakáson”… túl sok.
