Ha valakinek egy kezén hat ujja van, azt az állapotot sokujjúságnak (polidaktiliának) nevezzük: ez általában egy ártalmatlan veleszületett fejlődési rendellenesség, ami a történelem során kulturális, mitológiai és művészeti szimbolikával rendelkezett.
A hatujjúság jelenthetett különleges képességet vagy kiválasztottságot (maják, sámánista népek, reneszánsz), emberfeletti erőt (bibliai óriások), természetfelettiséget (ősi kultúrák), idegenséget (irodalom, sci-fi), illetve tekinthettek rá stigmaként, démoni jelként (negatív jel), vezetői képességként (törzsi társadalmak) vagy éppen csodaként, főleg a középkorban.
Ma ezekkel szemben Magyarországot a hatujjúság a mérhetetlen ostobaságot és erkölcstelenséget jelenti: propaganda óriásplakátok jelentek meg (már megint) „Együtt a háborúért” a szlogennel (aki Orbánt és a NER-t kritizálja, az mind háborúpártiként szerepel rajta). A problémát az okozza, hogy a képre felkerülő Zelenszkij ukrán elnöknek hat ujja van a jobb kezén, amivel épp átöleli Ursula von der Leyent. Ennyire eredeti a gondolat, az ötlet és a kivitelezés.
Zelenszkijjel szemben Ady Endre viszont tényleg hat ujjal született. Tőle idéznék:
„A magyar politika pár év óta teljesen belemerült a reakcióba s egészen a kiváltságosak osztályát szolgálja. A nép vándorol ki. Az adózás alatt nyög az egész ország.” (Nagyváradi Napló 1902. augusztus 20.)
„Nálunk a nemzetet gyilkolják meg. Pár százezer ember kisajátítva tartja a országot. A nép milliói jogtalan rabszolgák. Az ország koldus és leigázott. A parlament urai pedig liferálják a népet, a nép jogait, a hazát. Ilyen nemzetveszejtő ocsmányságot nem mutat föl a világhistória. Orgiája ez az összegyülemlett bűnöknek. (Nagyváradi Napló, 1903. július 30.)
„Micsoda ésszel kormányozzák ezt a szerencsétlen országot? Miért bolondítanak itt bennünket s miért nem mondják meg nyíltan, hogy szántszándékkal nyomorítják el itt mindenkinek az életét, aki nem mágnás, püspök, ispán, inas, kerítő vagy kokott? Mit csináljon a tanítónő, akinek csak diplomája van, de reménye sincs már? Mit csináljon az állástalan tanár, jogász, műhelyetlen iparos s annyi más szomorú elbolondítottja ennek az országnak?” (Budapesti Napló 1907. szeptember 3.)
Úgy tűnik, Ady elég jól látta a saját korát, csak az a szomorú, hogy ismét benne vagyunk ugyanabban a korban: ennek riasztó jele, hogy a kiplakátolt hatujjú Zelenszkij ellenére Orbán népszerűsége elkezdett növekedni. Most ismét félelmetessé kezd válni nem emigráns magyar gondolkodónak lenni.
 nevezzük: ez általában egy ártalmatlan veleszületett){kind=link}