Fontos hír, hogy az Európai Parlament (EP) nem függesztette fel Magyar Péter (és Dobrev Klára) uniós képviselői mentelmi jogát.
A miniszterelnök erre a következőt nyilatkozta:
„A brüsszeli mentelmi mosoda tovább üzemel. Immáron hivatalos: a Tisza a jövő évi választásnak egy Brüsszelből zsarolt emberrel vág neki. Micsoda szégyen!”
Orbánnak, mint magánembernek lehet ez a véleménye, azonban felelős politikusként ilyet nem mondhatna, mert ezekkel a szavakkal az egész Unió legitimitását vonja kérdőre. Olyan látszatot kelt, mintha az EU egy bűnszervezet volna, amely az embereit „kimosná” a köztörvényes, esetleg államellenes bűntettek miatt indult nemzeti büntetőeljárásokból. Nem kell magyarázni, hogy az Unió már rég megbukott volna, ha ilyen vezérelvek mellett működne, de azt sem, hogy amit Orbán itt sejtet, azt ő maga, és a kormánya üzemszerűen végzi: köztörvényes elítélteket fogad be és tart el, megtagadja az elítélt politikai barátaik kiadatását, illetve a legmagasabb diplomáciai szinten kezel olyan politikusokat, akikkel szemben nemzetközi elfogatóparancs van életben. Ezt azért érdemes kiemelni, mert amit Orbán tesz, az már elítélt emberekre vonatkozik, míg Magyar és Dobrev esetében még eljárás sincsen folyamatban.
A tisztánlátás végett fontos volna a polgároknak megérteni azt, hogy mi ez a mentelmi jogi szavazás
Az EP a képviselője mentelmi jogát akkor függesztheti fel, ha az érintettre nézve illetékes nemzeti hatóságok ezt indítványozzák. Ilyen esetben sorozatos garanciális intézkedések mellet megy végig az ügy. Az első, hogy a kérelem beérkezését a plenáris ülésen az EP elnöke bejelenti, azaz teljes nyilvánosságot kap az ügy. A második, hogy a kérelmet a kérdésben szakértő Jogi Bizottság vizsgálja meg. A harmadik, hogy ez a bizottság a kiadni kért képviselőt meghallgatják zárt ülésen. A negyedik, hogy csakis ezután fogadnak el egy ajánlást a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére vagy fenntartására vonatkozóan. Ez azt jelenti, hogy közlik a szakmai véleményüket a többi képviselő részére. Az ötödik garanciális elem pedig az, hogy az EP egyszerű többségi szavazással fogadja el vagy utasítja el a kiadatást. Szó sincsen tehát olyan erőszakos, a jogi morált súlyosan sértő módszerekről, mint amit a kormány és az Országgyűlés nálunk határozathozatal címszó alatt alkalmaz.
Azt is világosan kell látni, hogy a mentelmi jog felfüggesztése mit jelent és mit nem. Nem jelenti például a képviselő bűnösségének kimondását, vagy a gyanúval való egyetértést, csak lehetővé teszi a nemzeti jogi eljárás lefolytatását.
Olyannyira igaz ez, hogy az ártatlanság vélelme alapján az EP-mandátum ilyenkor is érvényben marad!
Orbánnak persze az a célja az, hogy az ellenfeleit jogi eljárásokkal cibálja, vegzálja, és esetleg, éppen a választások előtt mondjuk letartóztassa: az EP-nek ugyanis nincsen beleszólása aktív és konkrét büntetőügyekbe. Az ilyen lépéseket akadályozta meg most a mentelmi jog fel nem függesztésével az EP.
Abból, amit Orbán mondott (lásd.: a fenti idézetet) az következik, hogy a kiadni kért politikusokkal szemben már készen van az ítélet, és most már csak a jogállamiság látszatát keltő eljárást kellene a „verdikt” elé rakni. Ez az, amire most nincs módja, és azért gyalázza az Uniót a szavazói előtt, hogy bizonyítsa: egy galád, nyugati összeesküvés akadályozza meg őt abban, hogy a magyar szuverenitásra veszélyes elemekkel szemben lefolytathassa a szükséges eljárásokat. A DPK Univerzum császára tehát megint gyártott a semmiből egy újabb szuverenitásvédelmi ügyet, s eladta a nép egy részének.
Talán egyértelművé vált az Olvasó számára: pont ez az orbáni magatartás az, amiért a mentelmi jogot kitalálták: megóvni az uniós szinten politikailag aktív embereket a magát minden eszközzel megvédeni kívánó hatalom által kreált büntető ügyekben való meghurcolástól.




















