Rossz vér

0
1509
Facebook

Amint azt sok helyen olvashattuk, Gulyás Gergely miniszter úr szerint Dobrev Klára ugyanazt a lelkiséget képviseli, mint a tömeggyilkos nagyapja. Az ember itt egy pillanatra megáll az olvasásban, és elgondolkodik: vajon milyen lehet a lelkisége egy tömeggyilkos nagyapának? Az ugyebár Gulyás szerint kétségtelen, hogy Dobrev ezt a lelkiséget örökölte (rossz vér), na de mi is ez a lelkiség tulajdonképpen?

A szimpla gyilkos egyértelmű jellegzetessége, hogy valaki más életére tör, és ezen törekvése sikeres. Más jellegzetessége nincs is. A tömeggyilkos annyiban különbözik tőle, hogy tevékenysége sok esetben sikeres, szörnyű útját mindenfelől halottak szegélyezik. Néha elképesztő mennyiségű halott, lásd például a Putyin nevű tömeggyilkost, ahol mindkét oldal összes halottja neki köszönhető.

Gulyás közelebbit nem mondott, ezért csak arra gondolhatunk, hogy szerinte a nagyapa is tömeggyilkos alkat, meg az unoka is. Ez ugyan Dobrev esetében tényekben még nem mutatkozik, de Gulyás azt mondta, a lelkiségük azonos. A gyilkosságokban való sikerességükről nem beszélt, viszont a miniszter úr szerint Dobrevnek az affinitása adott, azaz, ha lehetősége lenne, maga is tömeggyilkolna. De még mennyire! Rossz vér, ahogy már említettük feljebb.

Ebben a kijelentésben az az érdekes, hogy keményebb vád ez, mint a derék Semjén Zsoltot hírbe hozó Zsolti bácsizás, ahol az ellentábor azt követeli, hogy ha már felmerült a gyanú, akkor tessék kivizsgálni az ügyet. Gulyás ugyanis gátlástalanul jelenti ki, hogy Dobrev tömeggyilkosságra hajlamos, mégpedig a leghalványabb gyanús tény, adat, tanúvallomás vagy bizonyíték nélkül. Ilyet az ellenoldal Semjénnel még véletlenül sem csinálna soha, nehogy a tarkóján érezze a magyar jogrendszer hűvös leheletét (O.V. szíves közlése nyomán). Semjén esetében ugyanis „felmerült a gyanú”. Lásd: Zsolti bácsi. És bizony erősebb gyanú ez, mint például az óbudai polgármester esetében, akit háromnegyed évre előzetesbe is raktak, csak mert egy beszorult lábú bűnöző „alkut kötött” az abszolút semleges ügyészséggel, azaz ha bemárt valakit, az ő büntetése kevesebb lesz.

Semjénről az ellenoldal egyetlen tagja sem írta le, hogy a lelkisége pedofil bűnözői lelkiség (vigyázat, nem szimplán pedofil, az csupán egy agyfejlődési eltérés a többségtől, azaz még nem jelenti automatikusan azt, hogy bűnöző). Nem is szabad ilyen csúnyaságot csinálni, hiszen a derék Zsolt már annyi hasznot hozott az országnak, ahogy ott ül Orbán mellett, hogy felsorolni is tereh, és még csak nem is kerül nekünk olyan sokba, mint például Tiborcz. Vagy Mészáros. Vagy Garancsi. Elvan ő azzal az évi 35 – 40 millióval, ha egy-két, helikopter által feldúsított szarvasvadászat is belefér. Az ellenoldal egyedül azt követeli, hogy derítsék ki, ki az a Zsolti bácsi, mégpedig a lelkiségtől teljesen függetlenül, aztán ha kiderült, mindenki megnyugodva mehet haza, hogy nem a Semjén az. Arról, hogyha mégis, nulla disputandum est.

- Hirdetés -

A Szőlő utcai intézet igazgatója, Juhász Péter Pál arról ismert, hogy 2011. előtt két munkahelyéről is kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés-gyanút tartalmazó bejelentések után kellett távoznia. Hogy akkor miért nevezték ki pont egy javítóintézet élére, ami nem egy iskola, azaz az igazgatónak sokkal nagyobb hatalma van, mint egy normál tanintézetben, és a fiatalkorúak is sokkal jobban ki vannak neki szolgáltatva, az rejtély.

A kinevezés körülményeit tekintve, mikor a férfit 2011-ben a minisztérium felterjesztette, hogy legyen a Szőlő utcai Javító Intézet igazgatója, az intézkedő minisztériumi főosztályvezető megkereste Juhász korábbi felettesét, hogy igazak-e a pletykák mivel a minisztériumban is hallottak róla. A volt főnök a lapnak telefonon úgy fogalmazott

„lényegében elmondtam neki, hogy a helyében nem nevezném ki”.

Így aztán ki is nevezték, mint a sicc.

Az élet ment tovább, az igazgatót többször kitüntették, más, hasonló intézmény vezetését is rábízták, de aztán, a rendőrség és az ügyészség összehangolt, precíz és villámgyors munkájának eredményeképpen, 14 kurta év elteltével máris csattant a kezén a bilincs. Tuzson miniszter úr pillanatok alatt közzétett „jelentéséből” kiderült az is, hogy nem pedofil bűnözésről (á, dehogy!), hanem csak pimf futtatásról van szó, így aztán a randa pletykáknak semmi alapja nincs. Semjénről immár senki sem írhatja le, hogy egy pedofil bűnöző lelkületével bír, ezért rendőrileg tilos gyerekek közelébe engedni, Dobrevről viszont továbbra is bárki nyugodtan leírhatja vagy mondhatja, hogy tömeggyilkos alkat, a nagyapa hasonszőrű unokája. Gátlástalanul. Akár egy fideszes miniszter is.

Valamelyik államtitkár facebook oldalán megjelent a sztori, amelyből néhány hozzászólás csak az érdekesség kedvéért:

XY: Dobrev Klárika megnyugodott??? Mert nagyon szeret ásklálódni.
ZZ: Az? Soha!! Amíg mentelmi jog védi addig fog mocskolódni, célozgatni, sejtetni.
GH: Ez aljasabb mint a férje volt!! Mondjuk volt kitől örökölni!!
TZ: Van némi apróság a vérvonalában.
FF: Mentelmi joga van és az EU megvédi.
AT: Nagypapitól is tanult! Nem keveset!

Igaz, a kormány visszafogott. Nem azt mondja, hogy Dobrev megtette, hanem hogy ha alkalma lenne rá, megtenné, mert olyan a „lelkisége”, vagyis ez nem vérvád, hanem szimpla karaktergyilkosság. Ahogy az nálunk megszokott. A kormány célja nagyon egyszerű, hitelteleníteni azt, aki forszírozza a Zsolti bácsi ügyet.

Azt hazudják, Dobrev nem azért csinálja, hogy a kivizsgálás eredményeinek az ismeretében jobban tudjuk a gyerekeket megvédeni, hanem tömeggyilkos alkatából következően el akarja pusztítani szegény Semjént azzal, hogy Zsolti bácsi felől tudakozódik. Ez a tömeggyilkos jellegű törekvése még sikeres is lehet, ha a miniszterelnök-helyettes úr finom és érzékeny lelkialkata esetleg nem bírná el az aljas támadást, és kútba ugrana. A kormány hiteltelenítési taktikája Dobrev ügyben egyébként jól működik, lásd a fentebbi facebook oldal, dúsan lájkolt hozzászólásait.

Hiába, no, a vérvonal szeszélyes egy jószág. Ott van például Bayer Zsolt anyai nagyapja, aki egyesek szerint kiskőrösi nyilasból lett kommunista besúgó, de ehhez az 5. sz. tagkönyv tulajdonosának természetesen nincs köze, Gulyásék szerint ugyanakkor Dobrevnek a nagyapjához annál több. Ebben az a gond, hogy a felmenők bármilyen tulajdonságának az utódokra való ráerőltetése, vagy egyáltalán a megemlítés, sunyin célozva arra, hogy bizony van itten vérvonal, pláne, ha a kétfajta tett között (tömeggyilkosság vs. válasz követelése egy kérdésre) semmiféle kapcsolat nincsen, az úri körök szerint ritka ótvar viselkedés. Már-már a hányinger kategóriája. Az ilyen megnyilvánulások legfeljebb a kormányra jellemző kispolgár-középparaszti, erősen prosztó szinten megszokottak, ahogy 15 éve már.

A dolog érdekessége, hogy a független lapok mindegyike ismertette Gulyás kijelentését, viszont egyik sem védte meg Dobrevet. Vajon mi lehet az ok?

Túl keveset forgolódnak úri társaságban? Vagy… de arra nem is gondolok…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .