A mázlista

A rendszerváltáshoz Magyarország a világpiacon eladhatatlan árukat gyártó vállalatok tömegével érkezett (a „szocialista” KGST öröksége). Ehhez hozzájárult, hogy az aktív lakosság gyakorlatilag csak párttagokból és dolgozókból állt, mert a vállalatvezetőknek nem a piacot kellett kiszolgálni, hanem a minisztériumot (=> kontraszelekció), ezért „vállalkozó”-ként a gazdasági vezető rétegből szinte senki sem volt hadra fogható.

Az ország kapitalista működéséhez a következők nem álltak rendelkezésre: termék, vállalkozó és tőke. Egyetlen lehetőség maradt, mindezt külföldről kellett importálni. A kamikáze Antall kormány az összeomlás közepette két dolgot tehetett: eladja a kapós vállalatokat egy külföldi tőkés cégnek vagy egy vállalkozónak (pl. Ganz), és bezárja azokat, amelyeket nem vesz meg tőle senki. Az utóbbiakból szabaddá vált munkaerőt felajánlja a bejövő külföldi tőkének (pl. AUDI). Ezt is tették. Helyesen. Aki arról beszél, hogy Antall meg Horn „kiárusították az országot”, azt mindenki szabadon leostobázhatja.

Sajnos mindez kevésnek bizonyult, és az ország gazdaságilag lejtőre került, ugyanis a külföldi tőke a rengeteg utcára tett, képzetlen, de ahhoz képest drága munkaerővel nem tudott mit kezdeni. A rendszerváltást a csodavárással kombináló nép a történtekért a hárompárti koalíciót (MDF, KDNP, FKgP) tette felelőssé. A mázlista akkoriban még liberális volt, ezért nagy szerencséjére nem került be az akkori kormányba, nem is hibáztatta őt a lejtmenetért senki.

A nép 1994-ben leváltotta Borosékat Hornra, hátha újra lesz 3,60-as kenyér. Horn egy pár hónapig nem csinált semmit, még szerencse, hogy ’95 elején Párizsban találkozott Lámfalussyval, aki közölte vele, hogy „Gyulám, ez így nem mehet tovább”. Horn ezt megértette, ezért lett kinevezve Bokros és Surányi, akik szépen elinflálták a forintot (ehhez két ember kell, Bokros inflálta, Surányi meg hagyta, azaz nem védte meg magas MNB kamattal), és az ország olcsóvá válásával elkezdett beömleni a képzetlen munkaerőt is foglalkoztató külföldi tőke. Ebből következően az ország villámgyorsan elindult fölfele. A multik mellett egyre-másra létesültek a kisebb termelőüzemek, többek között vidéken is (főleg könnyűipar, varrodák, bútorüzemek, cipőkészítő üzemek, de műhelyek is), ami azért volt fontos, mert a vidéken élők egy részét kitevő, képzetlen népességet a munkaerőben ma már keveset igénylő mezőgazdaság nem tudta eltartani (ma sem tudja, ezért van közmunka). Így lettünk éltanulók, az ipari fejlődés 1995 – 1998 között: 4,5 % – 3 % – 11 % – 12 %).

A nép erről az éltanulóságról nem tudott, hiszen a Bokros csomag gyűlölete minden energiáját felemésztette, megmondani meg nem mondták meg neki az írástudók, így aztán a Bokros csomagot a Tocsik üggyel kombinálva a választók úgy kirúgták az MSZP-t meg az SZDSZ-t, mint a sicc. A mázlista akkoriban már konzervatív volt, ezért nagy szerencséjére nem került be az előző kormányba, nem is hibáztatta őt a bokrosi szörnyűségekért senki.

Könnyen nyerhette az 1998-as választásokat. Persze nem egyedül. Az új kormányt 1998-tól három párt alkotta: a FIDESZ, az FKGP és az MDF. Megszorítani akkor már nem kellett, így aztán Orbánék beleültek a készbe. Két évig nem csináltak semmit, csak vitették magukat a langy bokrosi hullámokkal (ipari fejlődés 1999 – 2000 között: 10,5 % – 18 %), és élvezték az örökölt éltanulóságot, de aztán valaki (Matolcsy?) a homlokára csapott, hogy ebből így nem lesz világraszóló siker (amelyre azért minden kormányzat szomjúhozik), mert a 4 – 5 % körüli éves GDP növekedéssel nem érjük be belátható időn belül napéldául Ausztriát. Ahhoz 7 – 8 % kellene. Évente. Kézenfekvő volt a módszer: pénzt kell önteni a nép közé (sajnos Orbánék ma sem tudnak többet ennél), azzal meglódul a kereslet, a pékek tíz zsemle helyett tizenkettőt fognak sütni, sít, sít, heuréka. Igen ám, de önteni való pénz nem volt (az soha sincs), fenti okból kitalálták, hogy majd jól megemelik a minimálbért, azt ugyanis nem az államnak kell fizetni, hanem a cégeknek. Örült az állam (több adóbevétel, több fogyasztás, nagyobb GDP, és mivel a GDP arányos államadósság egy hányados, még az is csökkent kisujjmozdítás nélkül. Örültek a munkavállalók is, mert több pénz állt a házhoz. Egy darabig. Aztán a kis könnyűipari cégek a megnőtt munkaerő költség miatt úgy elmentek innen, mint a sicc.

A mázlista nagy szerencséjére a 2002-es választást elvesztette, ezért a főként általa okozott károkat nem neki kellett helyrehozni.

Az eszetlen módon duplájára emelt minimálbér a többi piaci bért is megnyomta, és a tanítók, tanárok, nővérek tömegesen hagyták ott az iskolákat meg a kórházakat a több pénzért. Medgyessy úgy gondolta, a közszolgálati béreket felemeli, és ad 13. havi nyugdíjat, meg 13. havi fizetést, ezzel az egyensúly a reálszféra, a közszolgálati szféra és a nyugdíjszféra között helyreáll, aztán bokrosi mintára megint elinflálja a forintot, és Orbánék közgazdasági ámokfutása az olcsóságunk miatti újabb gazdasági ugrással máris korrigálva van. A terv lángelmés volt, csak az időzített bombával nem számolt.

Az időzített bombát Járainak hívták, és a mázlista örökségeként ült az MNB elnöki székében. Hát ő aztán „küzdött az infláció ellen” (meg is kapta a jutalmát érte már előre az első Orbán kormány által megszavazott horribilis fizetéssel, utána meg a Lex Járai formájában). Járai nem azt tette, mint Surányi, aki hagyta Bokrost inflálni, hanem ellenkezőleg, 12 %-os kamat, bivalyerős forint (230 forintos euró – de jó lenne az most!), Járai győzött, László Csabáék vesztettek, pluszként az ország is, mert akkora kár érte, mint ilyen rövid idő alatt még soha. A könnyűipari cégek naná, hogy nem jöttek vissza, az import olcsó lett, a pénz ment ki az országból, a nem minimálbéres multijaink exportbevétele pedig az erős forint miatt csökkent, így GDP növekedéssel nem tudtuk kinőni azt a közszolgálati béremelést és 13. havi nyugdíjat, amit Medgyessy vezetett be. Sőt, ellenkezőleg. Sokat romlott a helyzet. Szidta is a mázlista a miniszterelnököt a Parlamentben, mint a bokrot. Ellenzékként, könnyű dolga volt, senki nem tudta, hogy a gondok legfőbb okozója nem Medgyessy, hanem ő.

2004-ben jött Gyurcsány, akinek semmi köze nem volt az egészhez, „csak” rendbe kellett tennie, amit a többiek elbarmoltak. Ez kizárólag megszorításokkal volt lehetséges. Úgy gondolta, másfél év kevés, azaz ha 2004-ben azonnal megszorít, az egyrészt nem lesz elég hatásos, másrészt a 2006-os választást halálbiztosan elveszíti, ezért játszott arra, hogy előbb nyer, aztán megszorít. A vállasztás érdekessége, hogy végül a relatíve becsületesebb pártok nyertek, ezt a jelenséget a tudósok máig sem képesek megemészteni (a sajtó korabeli számításai alapján a Fidesz 3700, az MSZP 1400, az SZDSZ 500, az MDF pedig 230 milliárd forint szétosztását helyezte kilátásba).

A mázlistának a 2006-os választás elvesztésével megint szerencséje volt. Már megint nem neki kellett megszorítani. Még nagyobb szerencse, hogy Gyurcsány úgy gondolta, az értelmiség majd megérti őt, és hogy a sajátjai nem fogják elárulni, de mindkettőben hatalmasat tévedett. Az ebből kiderülő politikai dilettantizmusa miatt a sokat gúnyolt Fletó ma már sehol sincs, és a neve is csak akkor szokott előkerülni, ha egy megmagyarázhatatlan gazdasági hasraesést akarnak fideszék valahogy megmagyarázni.

A mázlista viszont nem bízik senkiben. Ez mutatja abszolút profi mivoltát, és igaz ugyan, hogy minden máshoz tehetségtelen, de a mások hatalmas bukásai bőven elegendők neki a hatalmon maradáshoz, ahogy az eddigiekből is látható.

2006-tól kezdve a mázlista csak végigséltált a mások által előtte simára söpört, vörös szőnyegen, számára a diadalmenet azóta tart. Az anyagi helyzetet illetően a mázlistát, családját, barátait és üzletfeleit tekintve határ a csillagos ég, az országot illetően viszont irány a szakadék. Odáig bukdácsolás, de ez a mázlistát és sleppjét hidegen hagyja, mivelhogy őket és bevételeiket nem érinti az ügy.

A mázlistának azóta is szerencséje van. Az EU pénzekkel (Gyurcsány tárgyalta le, hogy többet kapjunk, de az utólagos fizetés miatt szinte mind a mázlistához érkezett – persze csak amíg az EU rá nem jött, hogy ellopják), a migránsokkal (lehetett velük ijesztgetni, holott nem maradt nálunk szinte egy se), a háborúval (lásd a 2022-es választások Márki-Zayt besározó, háborúpárti propagandáját, amely végül a mázlista Holdról is látható győzelméhez vezetett), vagy például akár a MANYUP-ot is.

Utóbbinak a döntő részét a Gyurcsány-Bajnai kormányok gyűjtötték össze, de a teljes kasszát a mázlista nyúlta le, és neki azóta sem kellett befizetnie. Ő csak kivette, pont. Érdekesség, hogy a kb. 2700 milliárd HUF az akkori, 2010-es GDP 10 százaléka volt, azaz ezt is beleszámítva az akkori GDP arányos nettó adósságunk a világválság ellenére nem ~ 80 százalék, hanem csak ~ 70 százalék volt, ami ma ugyebár 74 – 75 százalék. Szóval, kik is adósították el az országot, tessék mondani?

Szerencse szerencse hátán, sok-sok éve már, nem csoda, hogy most, mikor fogyni látszik, zavar keletkezett az erőben. A mázlista kapkod. Fűhöz-fához. Mindennel próbálkozik.

Lássuk hát Fortunát! Vajon hogy fog dönteni?