Az USA pénzügyminisztériuma feketelistára helyezte a Gazprombankot, amelyen keresztül Magyarország a földgáz szállítást finanszírozza. Szijjártó Péter ugyan korábban úgy nyilatkozott, hogy ez nem okozhat gondot most mégiscsak Washingtonban próbálkozik. A magyar külügyminiszter ezt megelőzően Moszkvában tárgyalt, ez volt már a tizenkettedik alkalom azóta, hogy Putyin megindította csapatait Ukrajna ellen 2024 februárjában.
A magyar diplomácia vezetője épp az energiával indokolja meg gyakori utazásait, de nemigen látszik, hogy mi hasznunk van belőle. Mások átálltak alternatív forrásokra, és ez távolról sem okozott akkora problémát ahogy a magyar kormány ezt jelezte. Nem is az energia miatt oly fontos a Gazprombank Szijjártó Péternek és Orbán Viktornak hanem azért, mert Putyin ezen keresztül finanszírozza külföldi barátait. A brit hírszerzés megszerzett egy listát, és átpasszolta a CIA-nak, ahol magyar nevet nem találtak rajta. De hát sok lista lehet.
A Lukoil igazgató tanácsának elnöke, aki korábban a Gazprombanknál dolgozott és kiadta a listát a brit hírszerzésnek, kirepült az ablakon Moszkvában egy kórház hatodik emeletéről. Szörnyethalt. Putyin így figyelmeztet…
Trump hatás
Szijjártó Péter Trumpban bízhat hiszen a Bloomberg is jelezte: a megválasztott amerikai elnök emberei lobbiznak a pénzügyminisztériumban a szankciók ügyében. Trump még nincs hatalmon, de az emberei már nyomulnak. Washingtonban a pénzügyminisztérium intézi a szankciókat: Yellen asszony mindig mérsékelni igyekezett a külügy buzgalmát ezen a téren. Ezért is csak decemberben helyezte feketelistára a Gazprombankot, holott a többi nagy orosz bank már régóta kirepült a nemzetközi fizetési rendszerből.
A washingtoni pénzügyminisztérium most is jelezte, hogy “hajlandó módosítani a Gazprombank elleni szankción, ha az szövetségeseinknek gondot okoz.
”Magyarországon kívül Szlovákia és Ausztria érintett közvetlenül. A földgázimport ellen nincs szankció az Európai Unióban noha sok tagállam azt szeretné. A magyar elitet Moszkva már évtizedek óta a földgáz és kőolaj szállításokon keresztül finanszírozza. Jó példa erre a MET, a Svájcban bejegyzett földgáz kereskedő cég, melynek az ex igazgatótanácsi elnöke, Lantos Csaba jelenleg a kormány energiaminisztere. Amíg az igazgató tanács élén állt addig Lantos Csabának gyakran kellett cáfolnia, hogy Orbán Viktor részvényese a MET-nek vagyis közvetlenül hasznot húz a magyar-orosz földgáz kereskedelemből.
Donald Trump megegyezésre törekszik Putyinnal, és szövetségesének tekinti Orbán Viktort Európában – ellentétben a demokrata adminisztrációval, amely meg akarta buktatni a magyar miniszterelnököt. Trump pénzügyminiszter jelöltje nem épp ideális partner Orbán Viktor szempontjából: Bessent a Soros tőzsdei cég befektetési igazgatója volt korábban és nyíltan homoszexuális. Ettől még kijárhat valamit a magyar kormánynak Gazprombank ügyben hiszen Washingtonból nézve az ügy jelentősége minimális viszont PR hatása lehet:
“érvényesül a Trump hatás, és ebből Orbán Viktor profitál Magyarországon”.
Orbán Viktor baja ennél sokkal komolyabb: a magyar gazdaság mélyrepülése a nemzeti együttműködés rendszerének alapjait fenyegeti. Ezt nem fogja helyette Donald Trump megoldani.