Az oroszok már a spájzban vannak

0
1262
twitter.com

Kilenc év után kivonják a francia  és szövetséges csapatokat Maliból. Macron elnök jelentette be a döntést  az uniós Afrika csúcs előtt. Az iszlamista erőket épp a franciák űzték ki 2013-ban Maliból, amelynek korábban az északi részét elfoglalták.

Maliban a franciák mellett más uniós katonák sőt kanadaiak is jelen vannak – köztük kis számban magyarok is. Mindenki távozik. Jönnek az oroszok.

„A Task Force Takuba számára jelenleg nincsenek meg a működési feltételek. Ezért összehangoltan kivonják erőiket Mali területéről”

– fogalmaz a közlemény, amely arra utal, hogy Mali kormányával immár oly rossz a viszony, hogy nincs mód a katonai együttműködésre.

Macron elnök nem tartja kudarcnak a kivonulást

„Ha nem avatkozunk be 2013-ban, akkor mi lett volna Maliból?”

Akkoriban a tuareg törzsek az iszlamista lázadókkal együttműködve átvették a hatalmat az ország északi részén, és előrenyomulásuk már a fővárost, Bamakot fenyegette. A gyors francia katonai akció kisöpörte az iszlamista lázadókat, akiknek vezetője felrobbantotta magát. Azóta is a francia csapatok, és a később hozzájuk csatlakozó szövetségesek biztosították az észak-afrikai ország rendjét és garantálták biztonságát. Aztán két puccs következett gyors egymás utánban, és a kapcsolat nagyon megromlott Párizs és Mali kormányzata között. A mostani hatalom jó kapcsolatokat ápol Moszkvával.

Kivonulás

Augusztust jelölte meg távozási dátumként a francia vezérkar, amelynek 2400 katonát és jelentős mennyiségű hadfelszerelést kell elszállítani. Ezenkívül fel kell számolni három támaszpontot is. Semmit sem akarnak hátrahagyni, mert egyáltalán nem bíznak Mali mostani rendszerében.

Mali nemrég kiutasította Franciaország nagykövetét, hogy teljessé tegye a szakítást.

Franciaország az iszlamista terrorizmus elleni harc székhelyét Maliból Nigerbe helyezi át – közölte Macron francia elnök.

Az oroszok már a spájzban vannak

Macron azt is elmondta, hogy „a katonai vezetés Bamakoban együttműködik a Wagner hadsereggel, amely üzleti érdekeket védelmez.”

A Wagner hadsereg Putyin zsoldosainak elnevezése, Afrikában sok országban jelen vannak például Líbiában vagy a Közép Afrikai Köztársaságban. Az elmúlt évben Maliban is megjelentek, ezt nemcsak Franciaország, de az Európai Unió is elítélte.

A Wagner hadsereg először 2014-ben került be a hírekbe amikor Ukrajna keleti részén a szakadár tartományokban katonai akciókat hajtott végre. Jevgenyij Prigozsin, Putyin „szakácsa” szervezte meg ezt a magán hadsereget leszerelt elit katonákból, akik a világ minden részén szerepet vállalnak – jó pénzért. 2014 óta felbukkantak Szíriában, Mozambikban, Líbiában, a Közép Afrikai Köztársaságban és tavaly már Maliban is.

Az Európai Unió felmérte nemrég az oroszok nyomulását Afrikában, és azt találta, hogy „stratégiai vetélytársaink egyre nagyobb szerepet játszanak a Szahel övezettől a Horn fokig.” Az EUobserver utal arra is, hogy az orosz érdeklődés leginkább Afrika ásványi kincseinek szól: Oroszországban képzett geológusok kutatásait védelmezi a Wagner hadsereg Maliban – ahogy erre Macron francia elnök is célzott.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .