Ujhelyi: forradalmasítjuk az európai egészségügyi ellátást!

0
1378
flickr.com

Több pénzt és több uniós kompetenciát követelünk az egészségügyben, erről szól az Európai Egészségügyi Unió programja – jelentette be Ujhelyi István szocialista EP-képviselő a közösségi oldalán tartott online sajtótájékoztatóján.

Az erről szóló dokumentumot kedden fogadta el az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója (S&D), benne azokkal a minőségi minimum-követelményekre vonatkozó javaslatokkal, amelyeket a magyar politikus szorgalmazott az elmúlt időszakban.

Ujhelyi az „Európai Egészségügyi Unió” vitaanyagát ismertetve elmondta: fontos pillére az átfogó programnak, hogy minden tagállami kormányt az egészségügyi rendszereik stressz-tesztelésére szólítanak fel.

„Az eredmények alapján szorgalmazzuk egy olyan uniós irányelv megalkotását, amely az egészségügyi ellátás minimum-követelményeiről szól, és amely egyértelmű utat mutat az EU minden régiójában a különleges egészségügyi ellátás biztosításához”

– ismertette Ujhelyi István.

Az MSZP európai politikusa és a program egyik kidolgozója hozzátette: az S&D frakció által most elfogadott csomagban egy egészségügyi reagálási mechanizmus létrehozására is javaslatot tesznek, amely az EU már létező protokolljainak megerősítésével hatékonyan tudja majd segíteni a betegek és egészségügyi dolgozók mobilitását a vészhelyzetek idején. A szociáldemokraták szorgalmazzák a közös európai közbeszerzési eljárás megerősítését is, csökkentve ezzel az árspekulációt és elkerülve, hogy a tagállamok egymással versengjenek a gyógyszerek és egészségügyi eszközök beszerzése során.

- Hirdetés -

A számos programpontot tartalmazó javaslatcsomagot ismertetve Ujhelyi István kiemelte még, hogy az Európai Egészségügyi Unió megteremtése során nagyságrendekkel növelni kell az egészségügyre fordítható források mértékét: az EU hétéves költségvetésében és a tagállami ráfordítások esetében egyaránt. Ugyancsak tartalmazza a program annak szorgalmazását, hogy minél szorosabban hangolják össze és integrálják a kutatás-fejlesztési kapacitásokat a hasonló pandémiás esetek minél hatékonyabb leküzdése érdekében.

Ujhelyi István elmondta: büszke arra, hogy magyarként részese lehet az S&D-frakció egészségügyi reformprogramjának és ezzel megnyílt a lehetőség korábbi vállalása, a minőségi minimum-követelmények megteremtésére az egészségügyben. „Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója úttörő ebben a kérdésben, most várjuk, hogy a többi képviselőcsoport is csatlakozzon a kezdeményezéshez.

Bízom abban is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanácsban támogatni és nem elbuktatni fogja majd ezt a forradalmi programot!” – fogalmazott Ujhelyi István.

Az MSZP képviselője az Európai Parlament csütörtöki napirendjén szereplő „magyar-vita” kapcsán a sajtótájékoztatón azt mondta: az Orbán-kormány tevékenysége egyértelműen szembemegy az európai értékekkel, a fideszes felhatalmazási törvény pedig példa nélküli korlátlan hatalmat adott a magyar kormányfőnek. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy az EP-vitát nem a magyar ellenzéki képviselők kezdeményezték.

„Személyes véleményem, hogy ezek a viták nem visznek előre, de legalább az állami propagandával szemben feketén-fehéren kiderül, hogy milyen diktatórikus módszerekkel próbálja a kormány elhallgattatni a vele egyet nem értőket” – fogalmazott.

Ujhelyi hozzátette: ha ő dönthetne a kérdésben, akkor szót adna Varga Judit igazságügyi miniszternek a holnapi vitában, mint mondta, legalább így megpróbálhatná elmagyarázni azokat a túlkapásokat, amelyeket a kormány tett a válsághelyzetre hivatkozva. „Orbán Viktor egyébként meghívást kapott az ülésre, ha igazán akarna, akkor felülhetne valamelyik magán- vagy kormányzati repülőjére és elmehetne Brüsszelbe” – tette hozzá Ujhelyi István.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .