A Koreai-félsziget lakosai hagyományosan, túlnyomó többségükben buddhista vallásúak. Ez a buddhizmus a máhájána (széles út) ághoz tartozik többnyire, de Vietnam felől érkezett a hinajána (keskeny út) buddhizmus is. Az eredetileg India területén kialakult hitrendszer, Kínán keresztül jött a félszigetre, itt keveredett az ősi sámánizmussal, a szintén kínai taoizmussal, majd Konfuciusz is hozzá tette a magáét, következésképp, ma vannak hagyományőrző, szigorú rendekben élő hinajána buddhista közösségek, és többségében a keverék koreai buddhizmus, mely valamelyest hasonlít a Zenhez, amit sokan már nem is említenek buddhizmusként, annyira más.
Korea népe azonban mindig is igényt tartott a szertartásokra, a misztikumra, a lélekemelő kiegészítőkre, ezért itt nem hódít a zen, a buddhizmus színes, szép, alapvetéseiben a máhájána vonalat követi.
A csan buddhizmus koreai találmány, ez az a szigorított máhájána, amit a szerzetesi közösségek jelentős része gyakorol.
A hétköznapi buddhista, aki világi életet él, eljár meghajolni a kolostorokba, esetleg még részt vesz tanításokon is, de cseszát (cseszá – áldozati ceremónia) tart a család halottainak minden évben, ott elhelyez a szellemük számára ételt, italt, kimegy a sírhoz, azt meglocsolja rizspálinkával, és ott hagy az elhunyt szellemének ételt. Sámáncetliket tart az ajtó felett, melyek a jó szerencsét, egészséget, jómódot és minden egyéb emberi kívánságot hivatott teljesíteni. Házasodás előtt kikéri a jós vagy a sámán, esetleg a szádzsus ember (szádzsu – egy fajta asztrológia alapú tudomány) tanácsát, vajon összeillik-e a választottjával, vagy sem.
Ez természetesen nem színtiszta buddhizmus, ez annak az itteni, keveredett változata.
A katolicizmus a késő csoszan korban tette be a lábát az akkor még egy országba, Kínai közvetítéssel, Jezsuita szerzetesek által. 1866-ban azonban lemészároltak 8ooo katolikus vallású koreait, nem feltétlenül a vallási tolerancia jegyében. Vallási nyitottság a japán megszállás, azaz a II. Világháború után következett, a protestáns kereszténység is ekkor érkezett, amerikai hittérítők képében.
A katolikus, és a protestáns egyház, Dél-Koreában ma két teljesen különböző vallásként él, nincs átjárás köztük, ám a katolikusok magukba olvasztották a nép kultúráját, szokásait, elfogadták azt, míg a rideg, merev protestáns vallás ezeket tiltja, egy az egyben az amerikai modellt imitálja.
A sok babonával meghintett buddhizmus, és az ezt elfogadó katolicizmus lenézetté vált a városi értelmiség körében, egyre többen vették fel a protestáns kereszténység valamelyik ágát. Sok a metodista, az evangélikus, reformátusok is vannak, és más egyéb protestáns egyház is képviselteti magát az országban.
Mondhatni, divattá vált protestáns kereszténynek lenni, különösen a diplomás, városi középosztály köreiben.
Dél-Koreában abszolút vallásszabadság van, az állam a műemlék értékű buddhista kolostorokat és a szintén műemlék taoista komplexumokat támogatja, azon kívül, hihet bárki bármiben, létrehozhat bármilyen vallást, szektát, az állam nem tiltja meg, de nem is támogatja. A szekták esetében csak abban az esetben kerül sor rendőrségi vizsgálatra, és a szekta bezárására, amennyiben ott bűncselekményt követnek el.
Ez a nagy szabadság aztán persze meghozta a maga visszásságait, mint amilyen a Mun szekta, amely végül Amerikába menekült, és amelynek egyenes ágú leszármazottja Magyarországon a Hit gyülekezet, bár ők ezt valótlannak mondják, furcsa is lenne, ha elismernék, lévén hivatalos egyházi státuszt kaptak Orbán Viktortól, cserébe a tulajdonukban lévő ATV kissé kevésbé lett ellenzéki, mint azt megelőzően, mondhatni semennyire.
A másik hírhedt szekta Dél történelmében az, amelynek oszlopos tagja Pák Kün E, bukott elnök asszony. Úgy hírlik, hogy édesanyja tragikus halála után, akit egy merényletben véletlenül öltek meg, a valódi célpont Pák Dzsong Hi elnök volt, csatlakozott a fiatal lány a Cse Te Min által irányított keresztény eredetű szektához, mely aztán annyira elvadult, hogy sámánista szertartásokat tartottak, fohászkodtak még az ördöghöz is, és mint minden szekta, a befolyásuk alá vonták a tagjaikat. Pák Kün E beszervezője Cse Szun Sil lett, Cse Te Min lánya. Nem sokkal később megölték Pák Dzsong Hi elnököt, Pák Kün E család nélkül maradt, Cse Szun Sil befolyása felette teljesen elhatalmasodott. Évtizedekre eltűnt a politikából, holott édesanyja halála után ő játszotta el apja mellett a First Lady szerepét, és igen jól végezte ezt.
No Mu Jan elnök után I Mjang Bák került a hatalomba, aki szintén protestáns keresztény volt, és erősen konzervatív, régi vágású politikus, mint utóbb kiderült, egy egész jól fejlett maffiát üzemeltetett, igen korrupt volt, most előzetes letartóztatásban van, folyik ellene az ügyészségi vizsgálat, és már egy bírósági per is.
Rebesgetik, hogy Pák Kün E a háttérből anyagilag erősen támogatta a kampány során I Mjang Bák elnököt, aki ezt az öt hatalmon töltött év után honorálta, az elnöki székbe segítette Pák Kün E-t.
Akkor még senki sem tudta, hogy Pák szekta tag, azt végképp nem, hogy teljesen a szektavezér Cse Szun Sil hatása alatt áll, aki apja Cse Te Min halála után átvette a szekta irányítását.
Pák Kün E elnöklése alatt történt a Szevalhó komp tragédiája. Ez egy Incsan és Csedzsu között közlekedő komp volt, ami aznap épp egy egész évfolyamnyi gimnazistával a fedélzetén indult útnak Csedzsu felé. A gyerekek kirándulni mentek. Dzsindó szigetnél baleset érte a hajót, elsüllyedt, több, mint háromszáz, 16 éves gyermek életét követelve. Nemzeti tragédia volt ez, négy éve történt, azóta sem gyógyultak be a sebek, és konzervatív hatalom ide vagy oda, nem lehetett megállítani az újságírókat és a hétköznapi embereket, hogy kiderítsék az igazságot.
Hamarosan napvilágot látott a tény, hogy a komp valódi tulajdonosa egy keresztény szekta, név szerint Kuvanpá, melynek több tíz hektáros telepei voltak, a szektatagok azon belül éltek, nem találkoztak a külvilággal, bio termékeket gyártottak, abból finanszírozták az életüket, és vezetőjük földön túli gazdagságát is, ámbár ezt vélhetőleg tudtukon kívül.
A kompot szabálytalanul átépítették, de megkapták rá a hatósági pecsétet, A teherbírásához képest sokszorosan túlterhelték rakománnyal és utasokkal is, ezt is jóváhagyta az illetékes szerv. Induláskor a komp elromlott, a tanárok, és az iskola igazgatója gondolkodott is, hogy elnapolják a kirándulást, de mire döntöttek, megjavították a hajót, így kétségekkel ugyan, de maradtak.
A baleset után előkerült a szekta, és annak vezetője, a felelősségük, a kenőpénzek, amivel megszerezték a különböző engedélyeket. Letartóztatási parancsot adtak ki a vezető ellen, aki egy szektatagnál bujkálva azt üzente az egyik legnézettebb televíziós csatornán keresztül, hogy ha ő egyszer kinyitja a száját, nem marad szabad ember Jaidón. Jaidó egy kis sziget a Hán folyón Szöulban, ott áll a parlament, a Trump tornyok, ott a pénzügyi központja Dél-Koreának, és néhány csebal is ott lakik, továbbá ott található Korea leggazdagabb, és legnagyobb protestáns gyülekezetének fő temploma is.
Pár napra rá, az ország másik végében egy paraszt ember talált rá a kuvanpá szekta vezérének holttestére a rizsföldjén. Úgy tűnik, nem volt alkalma „kinyitni a száját”, ámbár a hivatalos vizsgálat szívrohamot állapított meg a halál okaként.
Ezt követően, egy névtelen feljelentés kapcsán kiderült Pák Kün E elnöknő szektás kötődése, és az a borzasztó tény, hogy 4 éven át, helyette, gyakorlatilag Cse szun Sil irányította Dél-Koreát.
Ez a rémálom épp egy éve tért véget.
Előtte persze a nép egy teljes évig, minden szombaton mécsesekkel vonult fel a szöuli hősök terén, követelve Pák hatalomból való távozását.
Meleg volt vagy hideg, esett a hó vagy tűzött a nap, ott voltak minden alkalommal másfél, két milliónyian, rendületlenül. Nem volt szervezés, összeadták a mécsesek, és a táblácskák árát, hol itt, hol ott állítottak fel hevenyészett színpadokat, zenéltek, beszélt aki akart, elszórakoztatták egymást különösebb szervezettség nélkül is.
Eszébe sem jutott senkinek, hogy ki ne menjen tüntetni, meg mit vihet magával és mit nem, milyen pártállású, vagy vallású a szomszéd tüntető.
Semmi más cél nem volt mint, hogy visszaállítsák a demokráciát, elkergessék a hatalomból a korrupt embereket, és leszámoljanak a szekták politikai befolyásával.
Azóta nagyot változott a világ, az emberek nem csupán a szektáktól fordultak el, de úgy általában igen nagy mértékben a protestáns egyházaktól is, amelyek politikai befolyása nyílt titok volt évtizedekig. Egyre másra zárnak be a templomok, egyre másra találkozni a buddhista hagyományok felelevenítésével, úgy tűnik a koreaiak kiábrándultak a protestáns kereszténységből, mivel az a hatalmat akarta felettük, ők pedig igen sok vért áldoztak a szabadságuk oltárán, nem lehet azt olyan egyszerűen elvenni tőlük.
A protestáns egyházak, és a hatalom korrupt egymásra találása olyan mértékű ellenérzést váltott ki a koreai társadalomból, ami azt eredményezte, hogy tömegesen hagyják ott azt a vallást, amely földi helytartóit látván csak undort érez az ember.
