1000 kilométeres biciklitúra zsidó gyerekek megmentésének emlékére

0
1386
Fotó: World Jewish Relief / PA

A 81 éves Paul Alexander Berlinből biciklizik Londonba, 38 társával, köztük fiával és unokájával együtt.

Berlinben a Friedrichstrasséről indultak és Londonban a Liverpool Streetre érkeznek majd.

79 évvel ezelőtt ugyanezt az utat tette meg

Paul Alexander, aki az úgynevezett Kindertransport segítségével menekült ki a náci Németországból.

A központilag megtervezett és irányított, országos zsidóellenes erőszakhullám 1938 novemberében, a Kristályéjszakával kezdődött, amikor a nácik országszerte több tucat embert megöltek, zsinagógák és zsidó üzletek százait rombolták le, gyújtották fel.

Ezt követően zsidó és protestáns szervezetek Chamberlain brit miniszterelnökhöz fordultak, hogy

- Hirdetés -

tegye lehetővé a zsidó gyerekek kimentését a náci Németországból.

Ő azonnal intézkedett, és megindult a Kindertransport.

Már december elején érkeztek gyerekek Angliába, Hollandián keresztül. Az akció 1940 májusáig tartott, amikor Hollandiát is megszállták a németek. Kezdetben csak Németországból, de azután Ausztriából, Csehszlovákiából és Lengyelországból is mentettek ki gyerekeket.

Több mint 10 ezer gyerek menekült meg így,

és élte túl a holokausztot.

Paul Alexander ma Izraelben él. Személyes győzelemnek tekinti Hitler felett, hogy sikeres ügyvéd volt Angliában és nagy családot neveit fel. 34 éves fia és 15 éves unokája is részt vesz az 1000 kilométeres biciklitúrán.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .