Rómeó és Júlia a maffiaháborúban

0
2857

Maffiaháborúban, gyűlölettől sistergő, ádázul elvadult légkörben próbál egymásé lenni a Fővárosi Nagycirkuszban a két halhatatlan hősszerelmes, Rómeó és Júlia.

Fotó: Urbán Ádám

Júlia kötélen mutatja meg magát először, szép lírai száma van. Rómeó, ha dühös, nem falra mászik, hanem rúdra, ahogy többen is, ott kakaskodni, versengeni is lehet. Uray Péter főleg artistaképzősökkel megvalósított ütős produkciója

a cirkuszt, a színházat, a táncot hozza közös nevezőre, hathatós harmóniában.

Júlia a légből hosszú gyolcson hempergeti le magát a magasból az őt a földön háton fekve epedve váró Rómeójához. Mercutio gurtniba kapaszkodva, a levegőben haldoklik, ez gyönyörű és megrendítő.

Fotó: Urbán Ádám

Egy hatalmas karika a sírbolt bejárata. A halál angyala a levegőben lengedezve emeli a légbe holtukban is a szerelmeseket, felmagasztosulnak általa.

Ötlet ötlet hátán, de ezek nem mennek a közlendő rovására.

Fotó: Urbán Ádám

Pazar az összmunka, ahogy mindenki egyszerre a színpadon van, és áldozatosan játszik tömeget is, hogy aztán ő emelkedjen ki a sorból. Zömében a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékei, de mindenképpen harsogóan fiatalok. Ihletetten, lelkesülten, akár felhevülten közvetítik Shakespeare-t a maguk műfajának lehetőségeit a végtelenségig kitágítva, Uray Péter fantáziadús, erőteljes rendezésében.

Fotó: Urbán Ádám

Szerelmi jelenet a trapézon régen elképzelhetetlen volt, ma már cirkuszi közhely sóvárgó tekintettel összeölelkezve lengedezni a légben. Na, de egész darabot előadni, ráadásul magát Shakespeare-t, a Rómeó és Júliát, ez vakmerő vagányságnak tűnik. De a méltán világhíres, a Trafóban többször óriási sikerrel megfordult Cirkus Cirkör is megcsinálta, meg Schilling Árpád is rendezett úgy, ahogy összefüggő darabot fiatal francia artistákkal, akik ezt el is játszották a Fővárosi Nagycirkuszban is, ahol Fekete Péter rendezésében a Ludas Matyi is porondra került.

Az artistaképzősök Rómeó&Júlia címen adják elő az ismert történetet.

Valószínűleg nem véletlen, hogy az és kötőszót kivették a címből, ezzel utalnak arra, hogy ez mégiscsak egészen más, mint az eredeti.

Fotó: Urbán Ádám

Egyáltalán nem beszélnek benne. De mondjuk egyáltalán nem beszélnek a Magyar Állami Operaházban, Seregi László remekmívű koreográfiájában, azonban az ő esetében nyilvánvaló, hogy amennyire ez egyáltalán lehetséges, csaknem egy az egyben, Shakespeare-t akarta átültetni a tánc nyelvére.

Fotó: Urbán Ádám

A fiatalok viszont egy hetven perces verziót játszanak. Akrobatikus elemeket használnak leginkább, de

az úgynevezett fizikai színház, a kortárs tánc, a pantomim eszköztárából is elcsennek ezt-azt.

És ami a leginkább értékelhető, hogy beleplántálják a produkcióba szívüket-lelküket, nagy energiájukat, szerelemre való képességüket, csalódottságukat, haragjukat, ha kell, akár agressziójukat. Érezhetően megérinti őket a történet. Odaadják magukat neki.

Fotó: Urbán Ádám

Ez a verzió maffiák harcaként ábrázolja a közismert történetet. Székekből, asztalokból áll a díszlet jelentős része, ezekből kerekedik például verekedésre alkalmas csehó, de a báli jelenethez semmi más nem szükséges, mint a mozgékony, ruganyos testek. Uray nem szépfiú Rómeót, és “Napra lehet nézni, de rá nem” típusúan gyönyörű Júliát választott. Nem akarta szuperhősöknek mutatni őket.

Olyanoknak látszanak, mint bármelyikünk,

hiszen szerelmes akárki lehet. Ugyanakkor hajlékonyak, és a szemükben ott van az a tűz és láz, az a zsigerből jövő érzés és indulat, ami kell.

Fotó: Urbán Ádám

A produkciót már láttam a kisvárdai színházi fesztiválon, egy cirkuszi sátorban. Azóta még inkább összeérett, eltűntek belőle bizonyos esetlegességek, setesutaságok, de a lázas hevület megmaradt, és élő zenekar is közreműködik. Kisvárdán este láttam, felnőtt közönséggel, melynek tagjai jókora ovációval fogadták a produkciót.

Fotó: Urbán Ádám

Most délutáni előadást néztem meg, amin leginkább középiskolások voltak jelen. Az elején kicsit nyüzsögtek, de aztán igencsak magukkal ragadta őket a játék. Ami után

sokak számára drogprevenció is következett.

De nem az akár unalomba fulladó, mindenáron elrettenteni akaró, a kábítószerek tömkelegét úgy felsoroló, hogy az akár népszerűsítésnek is hathasson, és a dílerek malmára is hajthassa a vizet. Hiszen a drog nagy üzlet, és bizony még a gyógyítással foglalkozó orvosoknak is lehet az.

Fotó: Urbán Ádám

Marosi Antalt, aki az előadást tartja, a Fővárosi Nagycirkusz sajtófőnökeként ismertem meg. Nem tudtam, hogy komoly rendőrségi múltja van – a rádiós múltján kívül –, még a gyilkossági csoportnál is dolgozott, de újságíróként foglalkozott a mentők, a tűzoltók, a katasztrófavédelem munkájával. Szóval sokat látott, és ezt izgalmasan, akár vaskosan, nyersen, el is tudja mesélni.

Egyáltalán nem tanár uras vagy doktor bácsis, egy érdekes fazon az életből, aki szemléletesen képes elmesélni, hogy például milyen volt, amikor télvíz idején, fiatal lányt találtak egy szál bugyiban, egy kapualjban, totálisan belőve.

A legfontosabb azonban, hogy Dr. Balogh Sándor kivetített ábráit is használva,

érzékletesen bemutatja, hogy a kábítószer rövid idő alatt milyen visszafordíthatatlan roncsolást végez az agyban.

Tényeket sorol pattogósan egymás után, miközben személyes húrokat is penget, mesél például arról, amikor volt felesége gyerekkel, bútorokkal elköltözött otthonról. Ekkor gödörbe került, de arra figyelmeztet,hogy ilyenkor nem muszáj ajzószerekhez nyúlni, a bajban valahogyan mindig lehet találni valakit, barátot, szülőt, egy tanárt, aki segít.

Fotó: Urbán Ádám

Pikírt humorral megjegyzi, hogy száz tanárból csak akad egy, aki normális. Erre persze vevők a fiatalok, de a mellettem ülő tanárnő szintén elmosolyodik. Marosi leköti a figyelmet, megnyeri a hallgatóságot, az általa képviselt ügynek és magának is.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here