Kajak-kenu vb: magyarok nyerték a pontversenyt

0
59

Eredményes világbajnokságot zárt a csehországi Racicében a magyar kajak-kenu válogatott, amelynek tagjai Hüttner Csaba szövetségi kapitány várakozásait szinte teljesen teljesítve tíz érmet, öt első, három második és két harmadik helyet szereztek, s három olimpiai számban is dobogóra állhattak.

Magyarország nyerte a pontversenyt a vb-n, s ezen belül a női kajak szakágban is az élen végzett.

„Úgy gondolom, hogy ez a fiatal csapat nagyon jól teljesített.”

Ezt mondta az MTI-nek Hüttner Csaba. Az évnek úgy vágtak neki – ő is akkor kezdte a munkát a felnőtt kapitányi poszton -, hogy elkezdik építeni a tokiói olimpiai csapatot, s megpróbálnak egy négy lábon álló válogatottat kialakítani. „Ez részben sikerült, bár férfi kenuban most nem jött össze az olimpiai érem. Nagyon sok fantázia van a csapatban, de a versenyzőknek még meg kell tanulniuk a fókuszálást a legnagyobb versenyeken, hogy téthelyzetben ki tudják hozni magukból a maximumot.

„Az idei év volt az első lépcsőfok, a következő még jobb lesz” –

ígéri a szövetségi kapitány.

MTI/FüHü

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here