Kezdőlap Címkék Szegény

Címke: szegény

Kezdő kukázók éneke – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Próbálok úgy tenni, mintha nem látnám, de hiába nézek másfelé, látja rajtam, hogy mindent tudok.

Úgy tesz, mintha nem is érdekelné, hogy mi van a szemetesben. Mint aki halkan belenézett. Épp csak annyira nyúl hozzá, amennyi ahhoz kell, hogy felemelje a tetőt és szemrevételezze a tartalmat.

Új lehet a kukázók világában. Ezt onnan gondolom, mert még szégyenkezik azért, amit csinál. Nem neki kellene szégyenkeznie, ezt is tudja, de akik miatt most mégis szégyenkezik, azok nem szégyellnek semmit.

Nem hajléktalan, őket könnyű megismerni. Nem csak onnan, hogy még a többi magyarnál is rosszabbul öltözöttek, hanem, mert reménytelenség van a szemükben, és félelem a tartásukban.

Emberünk még nem ilyen. Tiszta, bár viseltes ruha és cipő van rajta, tekintete nem riadt, inkább kifejezéstelen. Nemrégiben veszíthette el az egzisztenciáját, a családja még kitart mellette, a barátai is biztatják. Ha nagyon erőlködik, ő maga is elhiszi, hogy van még visszaút.

Most még csak ismerkedik a lehetőségekkel: nem vesz ki semmit a szemetesből, nézi csupán a felhozatalt, amely egyszer majd a mindennapjai részévé válik. Még nem gyűjt be semmit, csak a fejében raktározza el a tudást, amely valamikor majd jó lesz valamire.

Próbálok segíteni rajta: arrébb megyek, másfelé nézek. De már késő: ő is tudja, hogy láttam, amit nem kellett volna észrevennem. És, hogy mostantól egyikünknek sem lesz jó.

A szégyen aztán majd szépen elmúlik belőle idővel. Megszokja ő is, mint ahogyan megszokták már annyian.

Végzett közben a szemetessel, sikerült elhitetnie magával, hogy milyen szépen becsapott engem. Lám, úgy tett, mintha csak szórakozásból emelgetné a kukák tetejét, mint akit nem is érdekel, mi van bennük.

Épp csak egy kis kíváncsiság, semmi több, de tényleg.

És tényleg, semmi több.

Én meg partner voltam mindebben, hátha segítek neki ezzel a kis hazugsággal. Hogy még vissza tud kapaszkodni abba a világba, amelyet már félig maga mögött hagyott.

Arrébb megyek, elfordulok – legalább az én szememben ne lássa a saját reménytelenségét.

Magyarország sorban áll

Ma, október 16-án van az Élelmezés Világnapja. Mint más napokon, most is meleg ételt osztanak a rászorulóknak. Ünnepekkor és gyakran hétköznapokon is hosszú sorok kígyóznak ilyenkor az utcán – kilátástalanság, reménytelenség, szomorúság, amerre csak a szem ellát.

Valódi látványosság ez ma Magyarországon, csak idő kérdése, hogy az ételosztás belekerüljön a hozzánk érkező külföldi turisták bédekkereibe.
Szegénység van ma Magyarországon, nyomorúság. Politikailag inkorrektül ezt így mondják: rászorultság.

Az MTI nem szokott beszámolni arról, hogy hosszú sorokban állnak az ételre váró emberek. Erről se kép, se hang. Bizonyára nem akarnak ünneprontók lenni, de az sem kizárt, hogy szakmai szempontok vezérlik őket: számukra nem hír, hogy Magyarország szegény.

Talán mert a kereszténydemokrata Harrach Péter azt nyilatkozta néhány évvel ezelőtt, hogy sok gyerek azért megy el reggel éhgyomorral az iskolába, mert náluk életforma, hogy nem reggeliznek. Nyilván jó helyről tudja ezt, a környezetében sok nem-reggeliző gyerekkel találkozik. Ők mondhatták neki, hogy úri passzió náluk a rosszul táplálkozás. Nem azért nem esznek, mert nincs mit, hanem mert vigyáznak a vonalaikra.

Néhány éve Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestereként, azzal utasította a vissza a krisnások ajánlatát, hogy húsvétkor ételt osztanának a városban, hogy náluk nincs erre szükség, menjenek oda ételt osztani, ahol igény van az ilyesmire.

Magyarországon ma már nem csak az szegény, akinek nincs fedél a feje fölött, vagy nincs munkája. Úgy is lehet szegénynek lenni, hogy az ember lakik még valahol, és dolgozik. Tisztes szegénységnek hívják az ilyet, pedig valójában ugyanúgy tisztességtelen, mint a nyomor.

Sokféle ember szokott beállni az ételre várók közé: régóta reménytelenek, és olyanok is, akik csak mostanában lettek azok. Nem csak a végleg leszakadtak, de olyanok is, akik még valamennyire tartják magukat. Viseltes, de tiszta ruha van rajtuk, és a gyerekeiken. Erre futotta, vasárnapi ebédre, vacsorára már nem.

Ezt nem akarja látni a hivatalos Magyarország, mert nem illik az általuk festett képbe. A gyereknek vásárolt 70 milliós budai lakásból belezavar a panorámába a Blaha Lujza téri sor, és a Dunakeszin, a miniszter szüleinek megfeszített munkájából összespórolt 167 millió forintos kulipintyó is fényévnyi távolságra van az ételre váró emberektől. A helikopterrel vidéki lagziba utazó minisztert, a kedveséről (azóta felesége) és annak családjáról bőkezűen gondoskodó jegybankelnököt is bizonyára mélységesen irrtálják az ilyen képek.

Ki magánrepülőn száll fölé, annak térkép e táj.

A vak is látja, hogy Magyarország jobban teljesít. Aki mást gondol, magára vessen, amiért a saját szemének hisz, és nem annak, amit mondanak neki. Tessék tudomásul venni: az, hogy emberek tömött sorokban ételre várnak, csupán egy kedves népszokás, nemzeti magyar hungarikum.

Tessék oszolni emberek, ne bámészkodjanak, nincs itt semmi látnivaló!

„Nem a megfagyott magyarokkal, hanem a migránsokkal kell foglalkozni”

0

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) a tél és a kora tavasz folyamán több alkalommal is beszámolt arról, hogy információik szerint hányan fagytak meg Magyarországon. Ezek a jelentések nem mindig nyerték el az illetékesek tetszését, most azonban az is kiderült, hogy fenyegetéseket is kaptak.

 

Mint ismeretes, a MSZF szerdán arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy

március végéig kétszázan fagytak meg az országban,

és annak a véleményének adott hangot, hogy „a jelenlegi társadalompolitika sikertelennek bizonyult arra, hogy véget vessenek az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalálnak.”

Mint mostani közleményükben írják, „a személyüket jobbára elkendőző, hívószámukat elrejtő üzenők hazugságnak, gyalázatos firkálmánynak, liberális maszlagnak minősítették a kihűléses halálesetekről szóló beszámolót”, és hazaárulónak nevezték az emberjogi fórumot azért, mert „akkor támadja a kormányt, amikor az a hazát védi a migránsokkal szemben.”

Volt olyan, aki nemzetbiztonsági kérdésnek minősítette társadalmi valóságunk bemutatását olyan körülmények között, amikor „a kormánynak az ország megvédése a legfontosabb feladata a külföldi betolakodóktól, a „szociális szempont pedig tizedrangú kérdés”.

Voltak, akik „hulljon a férgese” megjegyzéssel illették a fagyhalál áldozatait.

Gazdagabb miniszterelnököt Magyarországnak!

Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából megint kiderült, amit eddig is tudtunk: hogy Magyarország miniszterelnöke szegény ember. Nem éhezik persze, és rendes ruhája is van – igaz, nem hordja, mert ha fölvenné, észrevennénk – de másokhoz képest nem mondható tehetős embernek. Mészáros Lőrincnek például sokkal több pénze van, és Rogán Antal is izmosabb ingatlanokban.

Orbán Viktornak mindössze 993 ezer forintja van a feleségével közös számláján. Ha azt nézzük, hogy tavaly ilyenkor még csak 742 ezer forintjuk volt, akkor megállapíthatjuk, hogy megint beljebb vannak valamelyest, megint sikerült spórolniuk, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy tehetősnek legyenek mondhatók.

Nem jó, ha egy országnak szegény miniszterelnöke van. Azért nem jó, mert az ilyen embert mindenki sajnálja, ha, teszem azt, elmegy egy nemzetközi tanácskozásra, uniós összeröffenésre, összesúgnak a háta mögött. S ha netán a vállát lapogatják, akkor sem hiheti, hogy ez az őszinte barátkozás jele. Lehet, hogy az illető kormányfő-kolléga csak biztatni szeretné: fel a fejjel öreg, egyszer még neked is lehet saját autód, csak dolgozzál keményen, látástól, vakulásig, hassál, alkossál, gyarapítsál, és a haza fényre lesz derülve.

De nemcsak ezért nem jó, ha egy ország miniszterelnöke szegény, hanem azért sem, mert – pszichológusok a megmondhatói – az ilyen ember személyisége gyakran torzul. Irigykedik a mások sikerére, vagyonára, és ez végső soron odáig fajulhat, hogy elveszi tőlük, amijük van. Az ilyen személyiség nemcsak magára, de másokra is veszélyes lehet, mert kiszámíthatatlan, vagyis, bármire képes.

Ez akkor is így van, ha vannak kivételek, akik egészen jól viselik, hogy nem bővelkednek a földi javakban. Gandhiról például úgy tartják, hogy hiába volt szegény, megmaradt annak a kedves, szelíd embernek, aki mindig is volt. Akadnak tehát kivételek, de az esetek többségében a nélkülözés azt eredményezi, hogy az illető, amint módjában áll, kompenzálni kívánja, hogy korábban kimaradt a jóból. Hozzányúl a közöshöz, elveszi másoktól, ami az övék, és a sajátjaként használja.

A fentiekből következik, hogyha egy országnak szegény a miniszterelnöke, abból még semmi jó nem származott. Persze, az sem jó, ha az illető túlságosan gazdag, és annyi vagyona van, hogy azt sem tudja, hogy mi az, ami a sajátja, és mi az, ami valamelyik barátja nevén az övé. Az ilyen ember idővel összezavarodik, beszél mindenfélét, végső soron pedig, teljesen megfeledkezik arról, hogy az ország lakóinak többsége még nála is szegényebb.

Magyarországon is mélyül a szakadék a gazdagok és szegények között

0

Tegnap került nyilvánosságra az a sokakat sokkoló Oxfam-jelentés, amelyben az áll, hogy a világ javainak 82 százaléka a leggazdagabb 1 százalék kezében összpontosul. Magyarországon is elég durva a helyzet.

Magyarországon az elit 600 leggazdagabb tagja akkora vagyonnal rendelkezik, amekkora az ország egy évi bruttó nemzeti termékének (GDP) egynegyede: legszerényebb számítás szerint 70 milliárd 231 millió dollárnyi vagyonnal. Ugyanakkor

hazánk népességének fele, 4 millió 899 ezer ember vagyontalannak számít, 1,2 millióan pedig napi 1-2 dollárból élnek

– közölte a Magyar Szociális Fórum (MSZF) kedden a Párizsi Iskola és az Oxfam gazdagok és szegények között világméretekben mélyülő szakadékról szóló tanulmánya kapcsán.

A javakban dúskáló magyar elit tőkekoncentrációja és centralizációja ugyan még nem érte még el a világszintet, amelyre az jellemző, hogy a földkerekség leggazdagabb 1 százaléka tulajdonítja el a megtermelt érték 82 százalékát, de gyors ütemben közelít hozzá – állapítja meg az MSZF „Vagyoni és jövedelmi különbségek Magyarországon” című jelentésére hivatkozva.

A torz elosztási viszonyok meglepő azonosságot mutatnak hazánkban és a világon: Magyarországon a lakosság felének, 4 millió 899 ezer embernek, globális méretekben pedig a világnépesség felének, 3,7 milliárd embernek semmilyen anyagi előnye sem származott a gazdasági növekedésből.

Karácsonyi melegség a szívekben

0

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook csoport karácsonyi vendégségbe hívta a nehéz sorban élő debrecenieket. Ünnepi menüvel, egy kis karácsonyi hangulattal várták a nélkülözőket 2017. december 26-án, karácsony másnapján a debreceni Petőfi téren.

A sorban most is sokan álltak. Kisnyugdíjasok, közmunkások, egzisztenciájukat elvesztő családok, utcán élő honfitársaink vártak az ünnepi menüre. Nagyon sokan gyermekeikkel érkeztek. A töltött káposzta mellé bejgli, karácsonyi briós, szaloncukor, és sütemény is járt, a friss kenyér mellett.

Nagyon sok önzetlen debreceni hozott játékot, ruhát, sokféle süteményt, egy hölgy még tortát is.

Köszönjük, volt olyan adományozó, aki az ételosztásban is segédkezett.

A szikár számok:

az egyesület több mint 250 embertársunknak tudta karácsony másnapján kicsit szebbé tenni az ünnepet.

Kiosztottak több tucat bejglit, 15 kilogramm szaloncukrot, 40 kilogramm kenyeret, rengeteg játékot, és Köss egy sálat a fára akció keretében közel 100 sál is gazdára talált. Több zsáknyi ruha is tulajdonosra lelt.

A költségeket szintén adományokból fedezték. Volt, aki ezer forinttal, volt, aki többel járult hozzá ahhoz, hogy pár órára karácsonyi melegséget varázsolhattak a Petőfi térre.

Ételosztás a Blahán, avagy, ne bámészkodjanak emberek, nincs itt semmi látnivaló

Idén is osztott meleg ételt az Ételt az Életért Alapítvány december 24-én a Blaha Lujza téren. Annak ellenére, hogy a karszalagokat csak fél 9-től kezdték el kiosztani, már órákkal korábban hosszú sor állt a Blaha Lujza téren.

Ételosztása a Blaha Lujza téren
MTI Fotó: Mónus Márton

„Bár mindig jelezzük előre, hogy a karszalagokat csak fél 9-től fogjuk osztani, sokan a biztos siker reményében már ilyenkor sorban állnak. Ők azt mondják, nem merik megkockáztatni, hogy lemaradjanak az ételről és a csomagról” – olvasható az alapítvány honlapján.

Évek óta osztanak meleg ételt, ünnepekkor és gyakran hétköznapokon is.

Hosszú sorok kígyóznak ilyenkor az utcán,

kilátástalanság, reménytelenség, szomorúság, amerre csak a szem ellát.

Valódi látványosság ez ma Magyarországon, csak idő kérdése, hogy az ételosztás belekerüljön a hozzánk érkező külföldi turisták bédekkereibe. Szegénység van ma Magyarországon, nyomorúság. Politikailag inkorrektül ezt így mondják: rászorultság.

A közmédia nem szokott beszámolni arról, hogy milyen hosszú sorokban állnak az ételre váró emberek. Bizonyára nem akarnak ünneprontók lenni, de az sem kizárt, hogy szakmai szempontok vezérlik őket: számukra nem hír, hogy Magyarország szegény.

Magyarországon ma már nem csak az szegény, akinek nincs fedél a feje fölött, vagy nincs munkája.

Úgy is lehet szegénynek lenni, hogy az ember lakik még valahol, és dolgozik.

Tisztes szegénységnek hívják az ilyet, pedig valójában ugyanúgy tisztességtelen, mint a nyomor.

Sokféle ember állt a Blaha Lujza téri sorban: régóta reménytelenek, és olyanok is, akik csak mostanában lettek azok. Nem csak a végleg leszakadtak, de olyanok is, akik még valamennyire tartják magukat. Akik még bíznak benne, hogy talán van számukra visszaút. Viseltes, de tiszta ruha volt rajtuk, és a gyerekeiken. Erre futotta, ünnepi ebédre, vacsorára már nem.

Forrás: Facebook / Ételt az Életért Alapítvány

Ezt nem akarja látni a hivatalos Magyarország, mert nem illik az általuk festett képbe. A gyereknek vásárolt 70 milliós budai lakásból belezavar a panorámába a Blaha Lujza téri sor, és a Dunakeszin, a miniszter szüleinek megfeszített munkájából összespórolt 167 millió forintos kulipintyó is fényévnyi távolságra van az ételre váró emberektől. A helikopterrel vidéki lagziba utazó politikust, a családjáról bőkezűen gondoskodó jegybankelnököt is bizonyára mélységesen irritálják az ilyen képek.

Magyarország jobban teljesít. Aki mást mond, magára vessen, amiért a saját szemének hisz, és nem annak, amit mondanak neki. Tessék tudomásul venni: az, hogy emberek ezrei tömött sorokban ételre várnak, csupán egy kedves népszokás, nemzeti magyar hungarikum.

Ne bámészkodjanak emberek, nincs itt semmi látnivaló.

Gyerekszegénység: Magyarország hátulról a negyedik

0

Elkeserítő adatokat mutat az Eurostat legfrissebb gyermekszegénységi statisztikája. Több mint félmillió, azaz minden harmadik magyar gyerek szegénységben él, vagy fenyegeti a szegénységbe süllyedés. Az Európai Unióban továbbra is hazánkban az egyik legmagasabb a gyermekszegénység.

Az egyszülős családokban nevelkedő gyermekek 66 százaléka él szegénységben. Ezzel a most megjelent 2016-os adatok szerint 27 tagállam közül a 4. legrosszabb helyet foglalja el Magyarország.

Csak Romániában, Bulgáriában és a válság sújtotta Görögországban rosszabb a helyzet (Írországra nem publikáltak adatot). 

Különösen fájó, hogy a többi V4 ország sokkal jobban teljesít. Szlovákia és Lengyelország 10., illetve 11. helyezéssel áll jobban, a Cseh Köztársaságban pedig az egyik legalacsonyabb a gyerekszegénységi ráta: ott minden 6., azaz arányaiban csak fele annyi gyereket veszélyeztet a szegénység, mint Magyarországon. S bár a szegénységben élők aránya a világgazdasági válság időszakához képest valamelyest csökkent nálunk is, az országok rangsorában elfoglalt 4. hely változatlansága arra utal, hogy ez elsősorban a világgazdasági környezet javulásának köszönhető.

Spät Judit, az Együtt elnökségi tagja és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselő szerint

2008 óta nem emelkedett sem a családi pótlék, sem a gyes,

az egykulcsos SZJA és a családi adókedvezmény rendszere és a lakástámogatási rendszer egyaránt a magas jövedelmű családoknak kedvez. Ráadásul sem a gazdasági növekedésből fakadó többletbevételek, sem az uniós fejlesztési források elköltésénél nem prioritás a szegénység csökkentése, a szegénységhez vezető okok felszámolása.  Emlékezetes, hogy csak 2016 év végén több mint 200 milliárd forintot szórt szét soron kívül a kormány, egyebek mellett lőterekre és a közoktatás helyett az egyházi iskolákra, a szegények helyzetének javítása helyett.

Forrás: Spät Judit, Szabó Tímea 

Szegény, szegény Magyarország

Lopva néz rám, azt lesi, látom-e, hogy mit csinál. Próbálok úgy tenni, mintha nem látnám, de közben persze, hogy látom. Hiába nézek másfelé, látja rajtam, hogy mindent tudok. Még magát sem képes becsapni, engem még kevésbé.

Úgy tesz, mintha nem is érdekelné, hogy mi van a szemetesben.

Mint aki halkan belenézett.

Épp csak annyira nyúl hozzá, amennyi ahhoz kell, hogy felemelje a tetőt és szemrevételezze a tartalmat.

Új lehet a kukázók világában, ezt onnan sejtem, mert még szégyenkezik azért, amit csinál. Nem neki kellene szégyenkeznie, ezt is tudja, de akik miatt most mégis szégyenkezik, azok nem szégyellnek semmit.

Nem hajléktalan, őket könnyű megismerni. Nem csak onnan, hogy még a többi magyarnál is rosszabbul öltözöttek, hanem, mert reménytelenség van a szemükben, és félelem a tartásukban.

Emberünk még nem ilyen. Tiszta, bár viseltes ruha és cipő van rajta, tekintete nem riadt, inkább kifejezéstelen. Nemrégiben veszíthette elé a munkahelyét, a családja még kitart mellette, a barátai is biztatják, ha nagyon erőlködik, ő maga is elhiszi, hogy van még visszaút.

Ezt gondolom róla, és azt, hogy ismerkedik a lehetőségekkel: nem vesz ki semmit a szemetesből, nézi csupán a felhozatalt, amely egyszer majd a mindennapjai részévé válik. Még nem gyűjt be semmit, csak a fejében raktározza el a tudást, amely valamikor majd jó lesz valamire.

Próbálok segíteni rajta: arrébb megyek, másfelé nézek. De már késő, mert ő is tudja, hogy láttam, amit nem kellett volna észrevennem. És, hogy mostantól egyikünknek sem lesz jó. A szégyen aztán majd szépen elmúlik belőle idővel. Nagy úr a szükség, megszokja ő is, mint ahogyan megszokták már annyian.

Végzett közben a szemetessel, sikerült elhitetnie magával, hogy milyen szépen becsapott engem. Lám, úgy tett, mintha csak szórakozásból emelgetné a kukák tetejét, mint akit nem is érdekel, mi van bennük.

Épp csak egy kis kíváncsiság, semmi több, de tényleg. És tényleg, semmi több.

Én meg partner voltam mindebben, hátha segítek neki ezzel. Hogy talán mégis vissza tud még kapaszkodni abba a világba, amelyet már félig maga mögött hagyott.

Arrébb megyek, elfordulok – legalább az én szememben ne lássa a saját reménytelenségét.

Mint aki halkan belenézett

Lopva néz rám, látom-e, hogy mit csinál. Próbálok úgy tenni, mintha nem látnám, ám hiába nézek másfelé, látja rajtam, hogy látom. Még magát sem képes becsapni, másokat még kevésbé.

Mint aki halkan belenézett. Úgy tesz, mintha nem érdekelné, hogy mi van a szemetesben. Épp csak annyira nyúl hozzá, amennyi ahhoz kell, hogy felemelje a tetőt és szemrevételezze a tartalmat.

Nem hajléktalan, ez látszik rajta. Új lehet a kukázók világában, még szégyenkezik azért, amit csinál. Nem neki kellene szégyenkeznie, nyilván ezt is tudja, de akik miatt most mégis szégyenkezik, azok nem szokták szégyellni magukat.

Ez jut az eszembe, miközben a szemetessel szemező embert nézem. Aki, mint már mondtam, nem hajléktalan. A hajléktalanokat könnyű megismerni, nem csupán onnan, hogy még a többi magyarnál is rosszabbul öltözöttek, és ápolatlanabbak, hanem mert reménytelenség van a szemükben, és félelem a tartásukban.

Emberünk még nem ilyen. Tiszta, bár viseltes ruha és cipő van rajta, tekintete riadt, de még nem kilátástalan. Csak néhány hete veszíthette el a munkahelyét, a családja még kitart mellette, és valószínűleg a barátai is bíztatják. Ha nagyon akarja, ő maga is elhiszi, hogy van még visszaút.

Ismerkedik a lehetőségekkel, nem vesz ki semmit a szemetesből, nézi a felhozatalt, amely egyszer majd a mindennapjai részévé válik. Még nem gyűjt be semmit, csak a fejében raktározza el a tudást, amely valamikor jó lesz majd  valamire.

Próbálok segíteni rajta: arrébb megyek, másfelé nézek. De már késő. Ő is tudja, hogy láttam, amit nem kellett volna észrevennem. És, hogy mostantól egyikünknek sem lesz jó.

A szégyen aztán majd szépen elmúlik belőle idővel, nagy úr a szükség, megszokja ő is, mint ahogyan megszokták már annyian.

Tavaly karácsonykor is hosszú sorban kígyóztak a Blaha Lujza téren a szegény emberek. A legtöbben nem hajléktalanok voltak, még volt fedél a fejük fölött, többen közülük a csekkjeiket is be tudták fizetni, épp csak meleg ételre nem futotta már. Idén, azt mondják, még többen lesznek, minden negyedik magyar beállhatna a sorba.

Emberünk közben végzett a szemetessel, sikerült elhitetnie magával, hogy milyen szépen becsapott engem. Lám, úgy tett, mintha csak szórakozásból emelgetné a szemetesek tetejét. Mint akit nem is érdekel, mi van bennük, épp csak egy kis kíváncsiság, semmi több, de tényleg.

Tényleg, semmi több.

Én meg partner voltam ebben. Hátha ezzel segítek neki, nem veszem el a szánalmammal a maradék tartását. Talán mégis vissza tud kapaszkodni abba a világba, amelyet már félig maga mögött hagyott.

Arrébb megyek, elfordulok – legalább az én szememben ne lássa a saját reménytelenségét.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!