Alighanem a Néppárt lesz továbbra is a legerősebb, de várhatóan nem tud senkivel sem erős koalíciót kötni. Márpedig az unióban a döntésekhez általában minősített többség szükséges, így a vége még az is lehet, hogy leáll a gépezet.
A német politikai közép nem tudja tartani magát, de más országokban is keresik, miként lehetne visszaszerezni a bejáratott, nagy pártok által elvesztett rétegeket, miközben Európa hadakozik az új kelet-nyugati megosztottsággal, bepánikol az olasz költségvetés és a Brexit miatt. Ezt állapítja meg a Financial Times kommentárja, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy a német változások talán nem annyira látványosak, mint a többi konfliktus, de hosszú távon alapvető hatással lehetnek az egész EU-ra. A bajor választásokon meggyengült a CSU, de ennél sokkal jelentősebb, hányan álltak át a szociáldemokratáktól a zöldekhez. Az SPD óriásit hibázott, amikor belépett az újabb nagykoalícióba. Ráadásul tagsága erősen öregszik, viszont amit az idősek akarnak, az nem vonzza a fiatalokat.
Ugyanakkor Nyugat-Európában sorra bukkannak fel új erők, amelyek a visszaszoruló közép rovására terjeszkednek, lásd a Ciudadanost a spanyoloknál, vagy a Macron-féle En Marche-t a franciáknál. De felbomlott a hagyományos, bal-jobboldali felosztás az olaszoknál is. A következmények még aligha mutatkoznak meg a jövő évi EP-választáson, ám a mélyben lévő talajrétegek ellenkező irányban mozognak. Alighanem a Néppárt lesz továbbra is a legerősebb, de várhatóan nem tud senkivel sem erős koalíciót kötni. Márpedig az unióban a döntésekhez általában minősített többség szükséges, így a vége még az is lehet, hogy leáll a gépezet.
Az Egyesült Államok mindenképp korlátozni kívánja Irán befolyását a Közel Keleten – hangsúlyozta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Egyesült Államokban élő zsidók egyik szervezete előtt. Az amerikai diplomácia vezetője elmondta, hogy Szíria csakis abban az esetben számíthat újjáépítési támogatásra az Egyesült Államoktól, hogyha ráveszi Iránt vonja ki a csapatait az ország területéről. Ez lényegében Izrael álláspontjának teljes támogatását jelenti. Novemberben választásokat tartanak az Egyesült Államokban, és Trump elnöknek nagyon fontos, hogy megmaradjon az őt támogató republikánusok többsége a kongresszusban. Ellenkező esetben ugyanis megnőne az impeachment lehetősége, vagyis az ellenzékben levő demokraták többséghez jutva jogi eszközökkel eltávolíthatnák Donald Trumpot a Fehér Házból.
Minden bizonnyal ez motiválta Trumpot akkor is amikor kiléptette az Egyesült Államokat az iráni atomalkuból. Iránnak kulcsszerepe volt abban, hogy Asszad elnök győztesen került ki a polgárháborúból Szíriában. Ezért aligha valószínű, hogy Asszad elnök felkéri Iránt a távozásra. Asszad a nagyhatalmak közül Oroszországra és Kínára számít. Pénzügyi támogatás tekintetében pedig az Európai Unióra is hiszen az EU érintett tagállamai nem léptek ki az iráni atomalkuból /Nagy Britannia, Franciaország és Németország/.
Szíriát szörnyen megviselte a polgárháború, több mint ötmillió állampolgára menekült el. Az ország nagyrésze romokban. Hatalmas összegre lenne szükség az újjáépítéshez. Asszad fő támogatói : Oroszország és Irán katonai segítséget tudnak adni, de pénzük az nincsen. Ezért Pompeo amerikai külügyminiszter fenyegetése húsbavágó, de nem lepheti meg igazán Asszad elnököt, aki tisztában van vele, hogy az USA egyértelműen Izrael álláspontját támogatja a Közel Keleten. Márpedig Benjamin Netanjahu miniszterelnök többször is megerősítette: Izrael semmiképp sem tűri el, hogy a szomszédos Szíriában Irán katonailag berendezkedjen!…
Minden harmadik német kész arra, hogy szélsőjobboldali vagy szélsőbaloldali populista pártra szavazzon – derül ki a Bertelsmann alapítvány és a Berlini Társadalomtudományi Központ most közzétett tanulmánya. A Populista Barométer a centrum gyengülését jelzi.
Már a tavaly őszi választások is a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták minden korábbinál gyengébb eredményeit mutatták, most ez még tovább csökkent négy százalékkal.
Mindössze a németek egyharmada kíván a centrum pártokra szavazni.
Ráadásul a centrum szavazóinak 13%-a nem zárja ki azt sem, hogy a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland pártra szavaz. A populisták a trójai faló szerepét játsszák a centrumban. Népszerű jelszavaikkal olyan rétegeket is elérnek, amelyek eddig centristának tartották magukat.
Teszt lesz az októberi választás Bajorországban, ahol a CSU valószínűleg elveszíti többségét. Előretörnek viszont a zöldek, akik 17%-ra számíthatnak, és a közszolgálati Deutsche Welle szerint koalíciót alkothatnak a CSU-val, hogy megakadályozzák az AfD bekerülését a hatalomba.
Ahogy a kereszténydemokraták és a keresztényszociálisok szavazókat veszítenek jobbra, úgy a szociáldemokraták balról néznek szembe fenyegetéssel.
Előretör a Linke, az egykori kommunista párt utóda és a zöldek, akik nem voltak hajlandóak koalícióra lépni Angela Merkellel.
Mit tehet a centrum, hogy ne folytatódjon szavazó táborának a lemorzsolódása? Mindenekelőtt szociális intézkedéseket hozhat – javasolja a Bertelsmann alapítvány és a Berlini Társadalomtudományi Központ tanulmánya. Sok szavazó hiányolja a szociális lakásokat. Felróják a kormánynak ezeknek a hiányát illetve azt, hogy miért a migránsok kapják meg részben ezeket. Az adórendszer változtatását is javasolja a tanulmány, mondván: túlságosan is megnőttek a társadalmi különbségek az elmúlt években Németországban. Ezt kifogásolják a bérből és fizetésből élők, akik eddig jórészt a centrumra szavaztak, de most a szélsőségek felé tájékozódnak.
Mi lesz Európával?
A populizmus a legtöbb uniós államban Európa-ellenes. Jól látszott ez a Brexit-népszavazáson Nagy Britanniában, vagy a legutóbbi választásokon Olaszországban vagy Magyarországon.
Németországban ezzel ellentétben a többség továbbra is kitart Európa mellett. Németország európai vezető szerepét helyesnek tartják.
Vannak szuverenista követelések, de ezek nem annyira Brüsszel, hanem inkább Washington vagy Peking ellen irányulnak. Az Európai Uniótól a németek az európai érdekek határozottabb képviseletét várják el. Fel van adva tehát a lecke Angela Merkel kancellárnak, akinek centrista kormánya mind kisebb szavazói támogatásra számíthat. A populisták nagy előnye, hogy bírálhatnak anélkül, hogy különösebben kézzelfogható alternatívákat megfogalmaznának. A jövő évi Európa parlamenti választások ebből a szempontból különösen kritikus lehet, mert könnyen összejöhet egy olyan parlament, amely döntésképtelennek bizonyul az Európai Unió számára döntő fontosságú kérdésekben.
Kaltenbach Jenő, hajdani kisebbségi ombudsman szerint az Európa-parlamenti választás nagy esélyt jelenthet az ellenzéknek, ha hajlandó elvégezni a rá váró munkát és beindítani egy falujáró mozgalmat. A Független Hírügynökségnek adott interjúban azt is elmondja Kaltenbach, hogy Orbán csak itthon sikeres, Európában egyáltalán nem az.
Budapest kiüresedett
Az EP-választás nagy esély
A sérelmi nacionalizmusra alapoznak
Egy szociális válság elsöpörné Orbánt
Patyi András és mások erkölcsi züllése
Tudom, hogy nagyon aktív vagy a facebookon, de azt hallottam, hogy egyszer csak kijelentetted: elég volt, nem akarsz többet írni. Miért?
FH
Azért, amit le is írtam: az volt az érzésem, hogy nincs hatása, lényegében magamnak írok. Oly mértékben pusztába kiáltott szónak éreztem minden bejegyzést, hogy egy idő után beleuntam. Aztán fel is tettem nyilvánosan a kérdést, de lényegében magamnak, hogy érdemes-e ezt csinálni, de aztán annyira kedvesek voltak a reakciók, hogy rá kellett jönnöm, tévedtem, mégiscsak érdekel pár embert, amit írok.
Ez azt jelenti, hogy van ember, akit érdekel, de valójában nem érdemes csinálni?
Hát ha van egy pár ember, aki érdekel, akkor már érdemes.
Azért írunk, te is, én is, hogy legyen hatása annak, amit írunk, de az irány nem ez…
Egyikünk sem lát a jövőbe, én nem tudom megítélni, kinek van igaza. Az optimistábbak azt mondják: nem lehet kiszámítani, hogy egy rendszer meddig él. Bekövetkezhetnek apróságok, váratlan dolgok, amelyek nyomán az erősnek, megingathatatlannak látszó rendszer, egyik napról a másikra összeomlik. Mások viszont azt mondják: hosszú távra kell berendezkedni, egyhamar nem lesz változás. Mindkét esetben talán van értelme annak, amit csinálunk. Hogyha csak egy pici kis szöget verünk bele ebbe a koporsóba, amelybe a rendszert eltemetjük, akkor már csináltunk valamit. Egyébként jó pár évvel ezelőtt volt egy beszélgetés a lányommal – azóta már nem él Magyarországon -, és tette fel nekem a kérdést: ha nem vagytok elégedettek azzal, ami van, akkor mit tesztek ellene? Meggyőződésem, mondom ennek kapcsán, éppen ma is írtam erről, hogy mindannyiunknak megvan a felelőssége. Nem szeretem az olyan embereket, és ilyenből nagyon sok van Magyarországon, akik úgy gondolják, hogy mindig a másik a hibás, és folyamatosan áthárítják a felelősséget, meg a tennivalót is másra, ahelyett, hogy maguk lépnének a tettek mezejére.
A te tetted az, hogy írsz?
Egyrészt írok, másrészt, ha úgy látom van értelme, akkor elmegyek különböző rendezvényekre.
De szervezést már például nem vállalnál…
Ezt nem tudom. Ha lennének társak, és lenne egy jó ötlet, gondolat, ami mögé érdemes odaállni, akkor hajlandó lennék ilyenre is. Egyébként a Párbeszéd tagjaként, egyfajta, szerény mértékű pártmunkát is végzek.
A fővárosban korábban képviselő voltál. Most mit teszel?
Nem érdekel a főváros. Abban az értelemben nem, hogy azt látom: Budapest sorsáért felelős testület nem létezik. Oly mértékben elvették a funkciókat Orbánék a fővárostól, hogy lényegében operett testületté vált. A szűken vett üzemeltetésen kívül, semmilyen hatásköre nincs. Budapest teljesen kiüresedett, és ez tudatos cselekvés eredménye; Orbán mindig is a főváros tartotta kicsit veszélyzónának és az ellenfelének. Személyes okból is, de azért is, mert Budapest is a vidék között tényleg nagy a szakadék.
Te most a testületről beszélsz, én viszont arról , hogy április 8-án azért ez a város mintha azt üzente volna, hogy nem kér a Fideszből. Ebbe bele lehetett volna kapaszkodni, de semmi nem történt, sőt rosszabbá vált a helyzet az ellenzék szempontjából. Pedig, volt, vagy volna igény arra, hogy a Fideszt leváltsák.
Van, és most újra lesz egy alkalom. Jövő tavasszal Európa Parlamenti választás lesz, és én ezt egy nagyon komoly esélynek tartom. Már csak azért is, mert ez egy arányos választási rendszer, itt nincsenek Fidesz-trükkök, tudatosan kialakított aránytalanságok, nem lehet ötven százalékkal hetvenhét százalékot elérni. Itt tényleg megméretnek a választáson elinduló különböző mozgalmak, így sokkal reálisabb képe lehet arról kapni, hogy mit is akar Magyarország. Persze nagyon komoly kampányt kell folytatnunk, mert itt egész Európa, de Magyarország sorsát is befolyásoló választás lesz. Kíváncsi vagyok, hogy elhozza-e a jobboldali populisták, és többek között Orbán Viktor vereségét, vagy pedig lesz egy megnövekedett tábora annak az irányzatnak, ahová lényegében Orbán is tartozik. Orbán, illetve a Fidesz a Néppárt tagja ugyan, de valójában ez egy olyan tagság, amelyik egyáltalán nem illik bele abba a profilba, amely a Néppártra jellemző. A Néppártnak már réges-régen meg kellett volna szabadulnia a magyar miniszterelnöktől, de egyelőre taktikáznak, és nem merik meglépni ezt a lépést.
Szerinted milyen eredményt hoz ez a választás? És most ne a vágyaidat fogalmazd meg, kérlek…
Nem tudom megítélni, találgatásba meg nem szívesen bocsátkozom. Két nézet van. Az egyik a migrációs veszély kommunikációs fokozása, minek következtében a szélsőségesek fognak előretörni. Mások meg azt mondják, és én hajlamos vagyok ezzel egyetérteni, hogy ez csupán átmeneti dolog lehet, mert a szélsőségeseknek nincsen válaszuk a problémára. Ezek csak protest mozgalmak és szavazók, beleértve Orbánt is, akik kihasználják azt a helyzetet, ami ma a világban van, azt hogy a polarizáció hihetetlen mértékben megnőtt, gazdag és szegény közti különbség a történelemben talán soha nem látott mértékűvé nőtt. A piacgazdaság elvesztette a szociális jellegét, a valamikori sikermodell, az úgynevezett rajnai modell, amely sokáig képes volt a második világháború után megvalósítani a “jólét mindenkinek” jelszavát; a német gazdasági csoda tulajdonképpen ennek az elvnek és gyakorlatnak volt köszönhető. De ez már megkopott. A szociáldemokrácia elindult a blairi, schröderi harmadik úton, ami tévedésnek, zsákutcának bizonyult. A szociáldemokrata mozgalmak mindenütt Európában visszavonulóban vannak; a választók kiábrándultak belőlük, mégpedig azért, mert az eredeti szociáldemokrata küldetést nem valósítják meg. Ez az oka annak, hogy a szélsőjobb irányába tolódik el a választói szimpátia. De még egyszer mondom: mint ahogy Hitler és a nácik annak idején nem oldottak meg semmit, mai utódaik sem oldanak meg semmit.
Lehet, hogy nem oldanak meg semmit, viszont az emberek inkább azt hangsúlyozzák, hogy Orbán az egyetlen, aki biztonságot jelent az országnak, meg nekik személyesen is. Ő megvédi őket a migrációtól, és munkahelyet is biztosít számukra.
Én Magyarországot ebből a szempontból nem tekinteném modellnek. Igaz, amit mondasz, nálunk ez a helyzet, és sokan gondolkodnak így, de ez a mentalitás a magyar történelemből vezethető le. Orbán ettől sikeres itthon. Európában nem az, sehol sem az. Európában mindenütt a szélsőjobb az ő világa, az ő hazája. Az a szélsőjobb, amely sehol sem tudott többséget szerezni, még Olaszországban sem. Tehát én nem hiszem, hogy ez egy siker-modell lenne, Magyarországon működik, mert ennek az országnak, ismétlem, van egy sajátos történelme. Magyarországon ez a fajta sérelmi nacionalizmus, ez a legfőbb táptalaja az orbáni sikernek.
De, fájdalom, mi itt élünk Magyarországon.
Igen, így van.
Ez a mi balszerencsénk?
Igen, részben ez a balszerencsénk. Ugyanakkor az ellenzék, és most megint olyat teszek, amit nem szívesen, mert ez is egyfajta felelősség áthárítás lesz, de tény, hogy az ellenzék nem végzi el azt a fájdalmas, sok munkával járó felvilágosító, szervező tevékenységet, ami ahhoz kell, hogy az emberek megértsék: az orbáni út nem vezet sehova.
Vagyis az ellenzéki politikusok keveset dolgoznak, és ha megszólalnak, meglehetősen unalmasak, és sematikusak?
Így van. A magyar politikának van egy Szent Grálja, amit úgy tűnik mindenki követ, ez pedig az, hogy nem szabad a választót bántani, hülyének nézni. Orbánéknak ez így jó, mert számukra a választó maga az Isten, hiszen biztosan a lehető legjobban látja a történéseket, mivel őket választotta meg. És: mindenre fel is hatalmazta őket, mondja az Orbán. Az ellenzék viszont abban a kutyaszorítóban van, hogy nem mondhatja, hogy a választó tévedett, mert akkor saját maga alatt vágja a fát, ezért aztán mindenféle kegyes hazugságot talál ki, és áthárítja a felelősséget. Vagyis elkeni a dolgot. Ebből pedig egyetlen kiút van: elmenni az emberek közé, beszélünk velük, szóba állunk velük. Nincs más lehetőség, mert a Fidesz oly mértékben lezárta az információs csatornákat vidéken, hogy az emberek egész egyszerűen nem jutnak hozzá a valódi hírekhez. Tehát vissza kell mennünk ahhoz a módszerhez, amelyben végigjárjuk az országot, létrehozunk helyi sejteket, megkeresve azokat az embereket, akik hajlandóak ebben közreműködni, és egy falujáró mozgalmat kell újra beindítani. Ennek van is hagyománya, a Horthy-rendszerből ismerhetjük ezeket a népi mozgalmakat, ezeket kellene felújítani. A Fidesz propaganda gépezetével szemben a hagyományos csatornákon keresztül nem lehet eredményt elérni.
Újra előhoznám a biztonság kérdését. Az országgyűlési választásokon az ellenzék az ország felében nem tudott a szavazatszedő bizottságokba jelölni embert, mert a helyi lakosok – csak őket lehetett jelölni – nem merték elvállalni a feladatot, mégpedig azért nem, mert féltek.
Igen, de ez a félelemnek nem valami külső, a biztonságunkat veszélyeztető tényező az oka, hanem maga a Fidesz. Az emberek tehát nem azért nem mernek beülni a bizottságba, mert félnek a migránstól, hanem mert félnek attól, hogy retorzió éri őket a Fidesz helyi hatalmasságaitól.
És éri is.
Éri is.
De ezért hoztam szóba a biztonságot. Mit tud ezzel szemben kínálni az ellenzék?
Csak az összefogás erejét. Meg kell szervezni a magyar társadalmat. Itt volt a Fekete ruhás Nővér példája. Kudarcot vallott, mert senki nem állt mellé. Abban a pillanatban, amikor tömegmozgalommá válik az ellenállás, akár az egészségügyben, vagy a tanároknál, megszűnik a félelem, mert mindenkit nem lehet kirúgni. Mindenkit nem lehet vakvágányra állítani. Hogyha a szolidaritás érzése és magatartása elterjedne, ha az emberek megértenék, hogy csak akkor tudnak, a hatalommal szembeszegülnek, ha közösen, egymást támogatva teszik.
Ha már megértés… Annak idején, amikor Bayer Zsolt kitüntetése ellen tiltakozva, te elsőként visszaadtad a tiszti keresztet – ha jól emlékszem százvalahány ember követett téged – , annak is csak néhány napig volt felhajtó ereje, aztán minden visszasüllyedt a régibe, Bayer Zsolttal együtt.
Én ettől a lépésemtől nem vártam katartikus változást, mert ezt az akciót az emberek nagyobbik fele értelmiségi nyafogásnak tekintette; nem tartozik rá, az ő sorsa ettől nem változik. Ebből nyilván nem lehet népi mozgalmat indítani. Ehhez az kell, hogy az emberek valamilyen módon érdekeltek legyenek.
Miből tud ma Magyarországon népi mozgalom lenni?
Egyetlen dolog van, amitől Orbán nagyon is tart, ez pedig a gazdasági csőd. Ha az Unió érdekelt lenne abban, hogy Magyarországon változás legyen, és meg lenne hozzá a megfelelő ember, akkor Orbánt viszonylag gyorsan meg lehetne buktatni. Elég lenne hozzá, hogy megvonják az uniós támogatásokat, minek következtében a magyar gazdaság – amely most is csak annyiban bővül, amennyiben az uniós pénzek érkeznek hozzánk – leülne, és előállna egy olyan szociális válság, ami kivinné az embereket az utcára, és az elégedetlenség elsöpörné Orbánt. De Nyugat, és főleg a német autóipar, ezt csak akkor tenné meg, ha ez rendezetten folyna. Nekik is az lenne az érdekük, hogy legyen valaki, aki alternatívát nyújt, és a sima átmenetet lehetővé teszi.
Ez is a biztonságról szól: a külföld is azt akarja látni, hogy nem fordul fel az ország, nem tud kivinni a Fidesz tömegeket az utcára, de ha meg is teszi, ezt tudja az új hatalom kezelni, illetve van olyan kormányfő, aki ezt kézben tudja tartani.
Pontosan. Erről van szó. És ez az, ami ebben a pillanatban nincs.
És nem is látszik a közeljövőben sem?
Ezt nem tudom. Most én sem látom, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet.
A Sargentini jelentés szerinted katalizálhatja ezt a folyamatot, vagy ellenkezőleg: olyan belpolitikai fegyvert ad Orbán kezébe, amellyel az EP választás mindenképpen az ő javára billen el?
Azt nem gondolom, hogy a jelentés következtében Orbán megbukik, vagy hogy olyan folyamatot indítana el, amely a közeli bukását eredményezné. Azt azonban mindenképpen gondolom, hogy Orbán pozíciói megrendülnek, ezt mutatják a felmérések is. Az Orbán-lapok mérték fel, hogy az emberek mit gondolnak a Sargentini-jelentésről, és a többség azt válaszolta: nem Magyarországot, hanem a kormányt érte a kritika. Vagyis Orbánnak az a retorikája, amely a jelentést egy magyarellenes összeesküvésként próbálja feltüntetni, nem működik. Ugyanakkor azt se felejtsük el, és ez is a kormányfő ellen szól, hogy itthon az EU elfogadottsága még mindig meglehetősen magas, a többség Európa-párti.
Ezt a többséget miért nem érdekli a korrupció? Miért nézik el simán, most például ezt az újabb repülős ügyet, konkrétan Orbánét, amibe amúgy talán bele is kellene buknia a miniszterelnöknek.
Orbánnak már sok mindenbe bele kellett volna buknia, nem ez az egyetlen. De hozzáteszem: ha másról lenne szó, nem Orbánról, az már rég bele is bukott volna. Orbánt a sérelmi nacionalizmus tartja hatalomban, illetve azok a hazugságok, amelyeket a migrációs ügyekkel kapcsolatban terjeszt. És ez is a sérelmi nacionalizmus része egyébként. Magyarország azért annyira migráns ellenes, mert ez a fajta bizonytalan, sérelmes azonosságtudat, ami meghatározza az emberek gondolkodását. A kettő összefügg. Másutt ebbe tényleg simán belebuknak, mint ahogy már ennél kisebb ügybe is belebuktak nyugati politikusok. Ez azért is van nálunk így, és ez megint nem lesz a magyar lakosságra hízelgő mondat, mert mi hozzászoktunk a korrupcióhoz. Ennek hagyománya van itt. Mindig is ez volt. A nagy panamák a Horthy-rendszer idején, ezek mind itt történtek ebben az országban. És a korrupció folytatódott a Kádár-rendszer alatt; az umbulda is ezt a fajta laza erkölcsiséget erősítette meg. A korrupció ugyan zavarja az embereket, de leginkább az zavarja, hogy ők nem részesei.
Az a pozíció, amit te annak idején betöltöttél, a kisebbségi ombudsman, ma már nem létezik . Kéne léteznie?
Hát hogyne. Minden demokratikus védelmi intézményt, az alkotmánybíróságtól kezdve, az ombudsmani rendszeren keresztül, a számvevőszékig, mindent szétvert az Orbán-kormány. Egyrészt azzal, hogy megvonta a hatásköröket, másrészt azzal, hogy megszüntette magát az intézményt, harmadrészt pedig azzal, hogy telerakta saját szolgáival ezeket az intézményeket. Most a bíróságon van a sor. Még nem sikerült a bíróságot teljesen a saját hatalma alá hajtani, de mindent el fog követni annak érdekében, hogy ez bekövetkezzen. Ezt szolgálja például a Közigazgatási Bíróság felállítása, ahova a saját embereit delegálja majd a hatalom. Én borzasztóan sajnálom, Patyi András nekem tanítványom volt, és kollégám is, ő is, meg mások is olyan erkölcsi züllésen mentek keresztül, ami számomra teljesen érthetetlen.
És téged miért nem darált be a rendszer? Miért nem az egyéni túlélés technikáját választottad?
Kétségtelen: az érvényesüléshez hajbókolni kell, rendszerkonform magatartást tanúsítani. Nincsenek ma már erkölcsi felháborodások az igazságtalanságokon. Hogy engem ez miért kerül el? Szerencsém volt: mindig olyan pozícióban voltam, ahol nem volt hatalom a kezemben. Mert sosem érdekelt a hatalom. Engem a méltányosság és az igazságosság érdekel elsősorban. Akkor érzem jól magam, ha nincsenek feszültségek. Minden normális rendszerben a politikusok legfőbb dolga és kötelessége a társadalom konszolidálása. Egy demokrácia csak konszolidált formában működik. Ha súlyos feszültségek lépnek fel, akkor baj van, akkor szokott válság kialakulni. Ezt a demokráciák tudják kezelni. De ha az erkölcsi talaj kicsúszik a politika alól, akkor jön a válság, és akkor azok, akik hatalmon vannak, azok is veszélybe kerülnek, hiszen megbuktathatják őket.
Az EU fennmaradása forog kockán a jövő évi európai választáson, és Angela Merkel szerint ez ellen eltökélten harcolni kell – írja a Der Tagesspiegel. A figyelmeztetés jogos, az unió fennmaradása forog kockán. A jobboldali populisták felemelkedésével ugyanis az első ízben alakult ki egy olyan „nagyon veszélyes” (Merkel) erő, amely alapvetően megkérdőjelezi az európai integráció projektjét.
Matteo Salvini (olasz belügyminiszter) a minap azt mondta, hogy „hamarosan Orbán Viktorral fogjuk kormányozni Európát”. És ehhez egyáltalán nincs szükségük az abszolút többségre az Európai Parlamentben ahhoz, hogy előmozdítsák az EU célnak tekintett feloszlatását. Ha a pártcsaládjuk csak a legerősebb frakció lesz, akkor is olyan tartósan tudják szabotálni a törvényhozást, hogy az unió szinte döntésképtelenné válna, és lehetetlenné válna a sürgős reformok elfogadása.
Mindez megtörténhet, de nem feltétlenül történik így. Mert bármennyire is erősnek mutatja magát ez az új jobboldal, az Európa-ellenes pozícióik támadhatók. Egyik feltörekvő pártnak sincs konzisztens koncepciója arra nézve, hogy hogyan akarná kormányozni a sok szálon összefonódott Európát közös intézmények és jogszabályok nélkül.
Az az elképzelés, amely szerint minden hatalmat vissza kell adni a nemzetállamoknak, finoman szólva sem értelmes. Az európai gazdaságokat előbb-utóbb mély recesszióba taszítaná, ha megszűnne az európai törvénykezés, mert nem lehetne fenntartani az egész Európát behálózó szállítási láncokat és értékesítési hálózatokat, amelyeken a gazdaság nyugszik. Már az is leállítaná a befektetéseket, ha komoly kétely merülne fel az EU és az euró fennmaradásával kapcsolatban. Nem véletlen, hogy a brexit eddig nem talált követőkre.
Az Európa-barát pártoknak tehát nem nehéz szembeszállni az új-nacionalistákkal, csak nem szabad elkövetniük azokat a hibákat, mint az előző választásokon, amikor gyenge jelöltekkel és gyenge jelszavakkal indultak, és ez oda vezetett, hogy nagyon sokan távolmaradtak. Fontos, hogy ne hagyják tovább magukra kényszeríteni a fiktív tömeges bevándorlás körüli vitát, hanem a választási kampányt a valóban fontos európai kérdésekre építsék.
A szocialisták például a bérdömping és a konszernek adóügyei elleni szabályozásért, a liberálisok akár a polgári jogok digitális térben történő érvényesítéséért, amely nemzetállami szinten nem is valósítható meg, a zöldek azért, hogy az uniós törvénykezést a technokrata fejéről a demokratikus lábára állítsák, és a konzervatívok pedig a több Európa, például a közös hadsereg és rendőrség terén történő tényleges előrelépésért emelhetnék fel a szavukat.
Ha így a polgárok lehetőséget kapnának a tényleges beleszólásra Európa jövőjébe, akkor az Európa-ellenesek felemelkedése hamarosan letűnt epizóddá válna.
Barter-blokkot hoz létre az Európai Unió Iránnal annak érdekében, hogy a várható amerikai szankciók ne sújtsák azokat a cégeket, melyek továbbra is üzleti kapcsolatban maradnak Teheránnal. Erről beszélt sajtóértekezletén New Yorkban az ENSZ közgyűlésén részt vevő Federica Mogherini uniós külügyi főképviselő, Mohammad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter társaságában.
Korábban Rohani iráni elnök tudtul adta: csakis akkor számíthat a külvilág arra, hogy Irán kitart az atomalku mellett, ha valamilyen formában kompenzálják az amerikai szankciók miatt. 2015-ben az atomalkut Iránnal hat nagyhatalom írta alá, ebből három az Európai Unió tagja: Franciaország, Németország és Nagy Britannia. Most természetesen az ő diplomatáik is ott voltak New Yorkban, éppúgy mint Oroszország és Kína képviselői. Vagyis valamennyi aláíró fél – kivéve persze az Egyesült Államokat.
Donald Trump amerikai elnök az idén májusban jelentette be, hogy az USA kilép az iráni atomalkuból. Meglehetősen mondvacsinált érveket hozott fel indokként, s nem is nagyon titkolta, hogy Izrael kérésére döntött így. Mégpedig elsősorban azért, mert arra számít, hogy az Egyesült Államokban élő csaknem hatmillió zsidó javarészt majd a republikánusokat támogatja a novemberi, számára sorsdöntő törvényhozási választáson. Ha ugyanis a republikánusok elveszítik a többségüket a Kongresszusban, akkor megnő az esélye annak, hogy Trumpot jogi eszközökkel távolítják el a Fehér Házból (impeachment).
November negyedikétől élnek a szankciók Iránnal szemben. Sok európai cég már úgy döntött, hogy nekik Irán nem ér meg ekkora kockázatot.
A Total óráscég 1 milliárd dolláros olajüzletet függesztett fel, az európai autógyárak (Mercedes, Volkswagen stb.) egymás után jelezték, hogy felhagynak az iráni próbálkozással – hogy csak két példát említsünk. Iránt ez sem tölti el végtelen örömmel, de valójában az Irán bevételeinek meghatározó részét adó olajkereskedelem számít.
A kínaiak már jelezték: az amerikai szankcióktól függetlenül folytatják az olajvásárlást. Ez persze összefügg azzal, hogy Trump Kínát sem kíméli: a kereskedelmi háború minden korábbinál keményebben dúl. A szavak háborúja után már a számháború. Trump Kína teljes, Amerikába irányuló kivitelét büntetővámmal akarja sújtani.
Lehet persze, hogy ez a lendület is csak a novemberi választásokig tart.
A devizahiányban szenvedő kommunista államoknak volt kényszerűen kedvelt külkereskedelmi eszköze a barter: árut áruval cserélnek, mert a pénzt mellőzniük kellett. Most pénz ugyan még csak lenne, de a szankciók miatt ezt nem szabad bevallani.
Így jött létre egy ravasz jogi konstrukció, amely mentesíti azokat az európai cégeket az amerikai szankciók hatása alól, melyek november 4. után is kereskednek Iránnal.
A furcsa jogi konstrukció angol rövidítése SVP azaz, Special Purpose Vehicle (különleges célú eszköz).
De vajon beveszik Washingtonban a csalit?
Ez nyilván szándék kérdése. Cecilia Malström, az EU kereskedelmi biztosa úgy nyilatkozott a párizsi Le Monde-nak, hogy előzetes tapogatózás van, de érdemi tárgyalások egyelőre nem folynak Brüsszel és Washington között. Emlékszünk még Jean-Claude Juncker, EB-elnök tűzoltó akciójára, amellyel sikerült elhárítani Trump egyik szankciós fenyegetését. De hát a világkereskedelem két legnagyobb játékosa nem élhet így egymás mellett. Ezért Malström New Yorkban tárgyal Japánnal és Kínával is.
Az egyik téma a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) reformjának a kérdése.
Van persze Brüsszelnek egy B terve is: ez pedig a közös fellépés az USA-val Kína ellen a szellemi tulajdonvédelem megsértése miatt. Minthogy a tárgyalások titkosak és mindenki cinkelt kártyákkal játszik, ezért csak annyi biztos, amit most Mogherini New Yorkban bejelentett. Vagyis: az Európai Unió létrehozott egy barterblokkot az iráni kereskedelem zavartalan folytatása céljából. Ez nyílt szervezet vagyis bárki beléphet. Persze, ha csak nem tart az USA-tól, amelyet egy kiszámíthatatlan Donald Trump vezet.
A Foreign Policy folyóirat vendégkommentátora megállapítja, hogy az EU végre lépéseket tesz a magyar kormány megbüntetésére, ám ezzel párhuzamosan Orbán Viktor a szavakról áttér a tényleges elnyomásra. Így jellemzi a helyzetet Csáky Zselyke, aki a Freedom House számára elemzi a fejlődő demokráciákat.
A szakértő megállapítja, hogy idáig valójában a kormányfő szabta meg, meddig mehet el az adott ponton a demokrácia felszámolásában, de azért mindig tett némi engedményt, mert fontos volt számára a klubtagság. Hogy most radikálisan szakított ezzel a módszerrel, az azt jelzi, hogy merész és kockázatos vállalkozásba kezdett.
Ha valóban sikerül összetoboroznia az összes euroszkeptikus, populista erőt, akkor azok alkothatják a harmadik legjelentősebb frakciót Strasbourgban, ám aligha tudják megbénítani az EU-t. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen szélsőséges koalíció ritkán tart sokáig, előbb-utóbb elmerül a nemzeti érdekek diktálta belső vitákban és erre rámegy a pártok népszerűsége.
Orbán stratégiája az állandó terjeszkedésre épül, folyton új ellenségekre van szüksége. Lásd a migrációt, Sorost és a CEU-t. Most éppen a tudomány és az oktatás van soron. De idáig politikai számítás alapján válogatta ki a célpontokat, a harc nem torkollt erőszakba.
Ám a jelek arra utalnak, hogy e pillanatban nagyon is abba az irányba tart. Orbán ugyanis olyan helyzetbe navigálta magát, amelyből nemigen tud kifarolni, csakis politikai öngyilkosság árán. Nem jelentheti be pl., hogy Sorostól már nem kell tartani. Úgy látszik, hogy kezdi azt hinni: a politikai ellenségek neki személyes ellenségei. Ám ez tragikus volna az ország számára, mert azt jelentené, hogy a kormányfőt jobban érdekli a személyes bosszú, mint a demokrácia homlokzatának megőrzése.
A civilek elleni fellépés igazolja, hogy az elnyomás immár kezd túllépni a retorikán. A „Stop, Soros” értelmében egy évig terjedő szabadságvesztéssel torolhatják meg, ha valaki segíti a migránsokat. A cél az, hogy a félelem légköre alakuljon ki és a bírálók ne merjenek véleményt nyilvánítani, az NGO-k ne vállaljanak be több ügyfelet. Aligha folyamodott volna a hatalom ilyen szigorú büntetéshez, ha a szavak szintjén akart volna maradni. De persze ettől még lehetséges, hogy Orbán a végén mégiscsak visszakozik mind a civilek, mind a CEU ügyében. Ám amikor börtönnel fenyeget, akkor egyre nehezebb számára visszafordítani a hajót és fenntartani a látszatot.
„Az EU bajban van. Sok sebből vérzik. A Trump-adminisztrációnak meg kell értenie, hogy Brüsszelnek segítségre van szüksége. Ami a legfontosabb: Trump és csapata nem dőlhet be a migráns-ellenes szólamoknak, s az EU-n belül kisebbségben lévő populista retorikának.” A többi között erre hívja fel a figyelmet egy a hétvégén napvilágot látott amerikai elemzés, amelynek középpontjában Orbán Viktor romboló politikája áll.
„Orbán Viktor az EU célkeresztjében” címmel jelent meg hosszú elemzés a konzervatív washingtoni intézet, a Frontiers of Freedom oldalán. Az írás alatt nem szerepel név, de az köztudott, hogy a jobbára reaganista vonalat követő intézet alelnöke, a magyar kérdésekben rendszeresen publikáló, Orbán Viktor politikáját élesen elítélő Radványi Miklós szokott publikáni magyr vonatkozású írásokat. A cikk tartalmáról és az írás céljáról sokat elárul, hogy az illusztráció egy Putyin-Orbán közös kép.
Az írás felvázolja a rendszerváltás környékétől napjainkig tartó években Orbán Viktor által játszott változó szerepet, s megállapítja, hogy már első kormányzati terminusától, 1998-tól
„veszélyesen átpolitizálta az erkölcsöt, ami zsigeri gyűlölet által gerjesztett megosztottsághoz és intoleranciához vezetett”.
A gyűlölet politikája a gazdaságban is megjelent: a szabadpiac ellenében az állami kontrollt választotta.
Az ország valódi irányítása nyolc magánszemély és családjaik kezébe került.
A teljes inkompetenciáját extrém nacionalizmussal, nyugatellenes nézetek felkorbácsolásával és alig leplezett antiszemitizmussal fedte el. Az ellenzékben eltöltött nyolc évét a szabadság, a jogállamiság és a vallási tolerancia hiánya jellemezte, majd az 52 százalékos választási eredménnyel elért kétharmada után 2010-es követően az ország teljes átalakítását ígérte, „nemzeti ügyek” felvállalásával. Minden energiáját saját hatalmának a megszilárdítására fordította. Az antidemokratikus, antikapitalista felfogása miatt nem váltak valóra a 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban ígért politikai, gazdasági, pénzügyi és kulturális csodák – olvasható az elemzésben, amely részletesen kitér arra, hogy a félelemre épített „illiberális demokráciában” – a kevés ellenzéki csoportot leszámítva – mindenki passzív, közömbös, retteg és könnyen korrumpálható.
A világban uralkodó nézetekkel vitatkozva a szerző cáfolja, hogy maffiaállamot épített volna ki Orbán, szerinte Orbán és „gengszter-politikusai” „látszólag támadhatatlan ’demokratikus’ választásokkal legitimizálták a vagyonra épülő autoriter rezsimet”.
A Frontiers of Freedom elemzésének a fókusza azonban nem belpolitikai, hanem külpolitikai, nem véletlen, hogy ezen a ponton megállapítja, hogy mindaddig nem okozott ez károkat a NATO-nak és az EU-nak, amíg Magyarországon belül maradt a fenti folyamat.
„De Orbánnak ennél nagyobb ambíciói vannak”,
szeretné híd szerepét játszani az EU és az USA, az EU és Oroszország, a renegát Törökország és a NATO, Kína és az EU, s végül a tágabban vett Közel-Kelet és a Nyugat között. Ennek érdekében aláásta az EU mélyebb integrációjára irányuló erőfeszítéseket, csak hogy Brüsszel beavatkozása nélkül még erősebben a markában tarthassa Magyarország politikai, gazdasági és kulturális életét. Különösen riasztó az is, hogy Orbán a migráns kérdés mentén szeretné az EU-t megosztani, tovább mélyítve a szakadékot a szocialista-liberálisok és a konzervatívok között.
Mára már politikai szövetségeseinek a tolerancia szintjét is túllépi mindaz, amit Orbán otthon és az EU-ban, illetve a világban művel.
Ennek lett az eredménye a Sargentini-jelentés, amelyet 448 igen és 197 nem szavazattal fogadott el az EP, köszönhetően a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt frakciójában helyet foglaló képviselők sok-sok szavazatának is. A Néppártban elsősorban a Soros-féle – antiszemita felhangú – CEU ügye verte ki a biztosítékot.
A szerző felteszi a kérdést? Miért nem lépett előbb az EU? Ennek megválaszolásában a többi között kitér az Unió működésére, s hangsúlyozza azt is, hogy az EU intézményei demokratikus alapokon állnak, nehézkesen mozdulnak és sokszor nem hatékonyak.
Azzal azonban, hogy Orbán a nemzetközi nagypolitikában szeretne szerepet vállalni, „kétszínű és gyakran ellentmondásos taktikához folyamodott, amely soha nem áll össze egy koherens stratégiává”, írja a szerző, felvázolva a Paks-2 projekttel indult, s az orosz állam egyre kiterjedtebb befolyását eredményező politikát, amelynek legfrissebb bizonytékának azt nevezi, hogy szeptember 18-án Orbán saját kérésére utazott el Putyinhoz Moszkvába. Mindeközben az illegális bevándorlókra hivatkozva élezi az ellentétet Angela Merkellel és Emmanuel Macronnal. „Politikájának erőteljesen nacionalista hangsúlya kizárólag kapzsiságának és megalomániájának ügyes igazolása” – állítja a cikk.
„Világos, hogy egybeesik az USA, a NATO és az EU kollektív és egyéni biztonsági érdeke”
– hívja fel a figyemet a cikk, amely szerint Magyarországnak el kell döntenie, hogy melyik oldalon áll; nem szabad vagy-vagy álláspontot elfogadni Orbántól. Obama alatt az USA nem foglalkozott a szövetségesekkel kapcsolatos legfontosabb kérdésekkel, igaz. felismerte, hogy merre tart Orbán és megpróbált – bár siker nélkül – tenni ellene. A Trump-adminisztráció a kérdést a NATO-hozzájárulások növelésével kötötte össze, de ebben a politikában sem lelhető fel egy átfogó és következetes stratégia. Habár a pártérdekeket is figyelembe kell venni, fel kell ismerni, hogy az EU-ban a globalista és a nacionalista erők között küzdelem már a jövőbeni összetartást és stabilitás veszélyezteti.
Az EU szétesése realitás, s az ilyen fejlemény pusztító stratégiai hatásokkal járna az USA számára, írja példaként hozva fel a volt Jugoszláviában történteket Tito halála után.
Orbán szövetségeseket próbál a migráns-kérdésben maga mögé állítani, a lengyeleket, a románokat, az olaszokat és bizonyos fokig az osztrákokat. A meglévő alkotmányos berendezkedés és jogi környezet nem teszi lehetővé Orbán hatékony visszafogását. Pedig az EU-nak egységre van szüksége. „A helyzet súlyos. Az EU bajban van. Sok sebből vérzik. A Trump-adminisztrációnak meg kell értenie, hogy Brüsszelnek segítségre van szüksége. Ami a legfontosabb: Trump és csapata nem dőlhet be a migráns-ellenes szólamoknak, s az EU-n belül kisebbségben lévő populista retorikának. AZ EU integrációja elengedhetetlen a nyugat gazdasági jóléte és közös biztonsága szempontjából.”
Éppen ezért az USA-nak nincs választása – egyértelműen támogatnia kell az EU egységét. Egyértelműen hangsúlyoznia kell a kézenfekvőt, hogy Magyarországnak fel kell hagynia a renegátsággal és felelősségteljes tagállamává kell válnia mind az EU-nak, mind a NATO-nak.
Ami pedig Magyarország jövőjét illeti – a szerző szerint a legfontosabb kérdés, hogy a magyar emberek meg akarnak-e szabadulni a szövetségek által felvállalt felelősségüktől és belekapaszkodnak a nemzeti szuverenitásukba, vagy az EU-n és a NATO-n belül építik a jövőjüket. „Remélhetően elegendő józan magyar lesz, aki az utóbbi opciót preferálja”.
A világ populistái most azt üzengetik, hogy vége a régi világrendnek; jaj az eliteknek; vissza a nemzeti szuverenitásokat. Ennek alapján már meg is születnek a legvadabb elképzelések, hogy Orbánék és a többiek hogyan szabják majd át Európa hatalmi térképét. Az idő sürget, jönnek az EP választások, mindenki befutó szeretne lenni.
A napokban az az egyik slágertéma, hogy vajon a Fideszt (magyarul Orbán Viktort) kirúgják-e az európai néppártiak családjából, tekintettel arra, hogy a Sargentini-jelentésre a többségük rábólintott. Emberi jogok, európai értékek, klubbéli kötelezettség ide vagy oda, a politikai matematika itt is jelentős szerepet játszik. Minden előrejelzés szerint a Néppárt veszít jövő májusban a népszerűségéből, csak az a kérdés, hogy megtudja-e tartani a legerősebb frakció pozícióját. Ebben nagyban hozzájárulhatna a Fidesz, amely még növelhetné is EP-képviselői számát. A kontinens közös parlamentjének megválasztása úgy általában nem szokott lázas érdeklődést kiváltani a tagállamok szavazóinál. Tehát ismét alacsony részvételi arány várható, amely a Fidesznek kedvez, hiszen megújuló migránsellenes propagandájával a törzstáborát símán az urnák elé tudja vinni. Ez nem vonatkozik a teljesen szétesett (a züllött lenne még megfelelőbb kifejezés) magyarországi ellenzékre. Kár lenne a Néppártnak ezt a tíz valahány mandátumot egy esetleges új populista csoportosulásnak átengednie.
Márpedig ezt lebegtette meg többször is Orbán Viktor, akinek eddig látható pozíciója a következő: bennmaradni, de nem minden áron, a Néppártban. A legjobb esetben olyan alkupozícióba kerülni ott, ami meghatározó szerepet biztosítana.
Ennek alátámasztására jött jól a nemrégi találkozó Salvini olasz névlegesen belügyminiszterrel, valójában a olasz politika első számú emberével. Üzenet volt ez Merkeléknek is: a Néppárt nélkül is van élet. De ide sorolható a már rendszeressé vált randevú Putyinnal is, aki tudvalevő, hogy az európai populista pártok kötőszövetje, pártfogója, szövetségese. Ilyenek Salvini Ligája, Orbán Fidesze, Le Pen Nemzeti Frontja, az osztrák Szabadság Párt…
A képletet bonyolítja a visegrádiak különutassága, amelyet szintén ki lehetne használni például egy közép-európai új csoportosulás magvaként. De ez már csak a sokat emlegetett kétsebességes Európa megvalósulás után képzelhető el. Persze itt is a kulcskérdés a pénz. Ami, úgy tűnik választási téma lesz, méghozzá az európai mainstream pártok részéről. Ti nekünk migránskérdést, mi nektek kohéziós alapok megvonását – egyszerűsíthető le a képlet.
Még semmi sem dőlt el, még nem tudni, hogy fél év múlva ki hol áll majd. Salvini és Orbán, jelen pillanatban egymásra találtak. Az alt-right apostolai, mint például Steve Bannon, aki nemrég Schmidt Máriáék jóvoltából Budapesten is okíthatta a népet, éppen az olasz belügyminisztert és a magyar miniszterelnököt dicsőítette a minap, mint olyan államférfiakat, akik az országuk szuverenitásának visszaszerzéséért harcolnak. Kell-e ennél magasztosabb küzdelem?
A populisták ezek szerin tárt karokkal várják a hasonszőrűeket. Így aztán Orbánnak csak választania kell. Persze Matteo Salvini eddigi megnyilvánulásaiból nem lehet azt a következtetést levonni, hogy bárhol is másodhegedűs akarna lenni. Már csak országa jelentősége és pártjának sokszor visszaigazolt szélsőségessége miatt sem.
Ebben a súlycsoportban nem szoktak vidéki kisvárosok nagyreményű bajnokait győztessé nyilvánítani.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
