Kezdőlap Címkék Baltikum

Címke: Baltikum

Izraeli katonák a NATO hadműveletben az oroszok határainál

0

Izraeli ejtőernyősök is résztvesznek a NATO hadgyakorlaton Oroszország határainál. A Baltikumban és Lengyelországban júniusban rendezik a Kardcsapás hadműveletet, 18 ezer katona részvételével. Bár a NATO európai parancsnoksága hangsúlyozza, hogy a hadgyakorlat nem irányul Oroszország ellen, Moszkvában természetesen értik a finom célzást.

 

A NATO 6000 katonát állomásoztat a Baltikumban és Lengyelországban, hogy elrettentse az orosz erőket. Moszkva természetesen tagadja, hogy lennének katonai elképzelései bárminemű fellépésre a Baltikumban illetve Lengyelország határán, de

sem Varsóban sem a három balti állam fővárosában – a meglehetősen rossz történelmi tapasztalatok miatt – nemigen hisznek az oroszoknak.

Nem véletlen, hogy Lengyelország a közelmúltban ajánlatot tett az Egyesült Államoknak: állomásoztasson egy egész harckocsizó dandárt lengyel földön, mégpedig úgy, hogy a kétmilliárd dolláros várható költségeket a lengyelek állják.

Izrael, amely nem tagja a NATO-nak, de szoros szövetségese az Egyesült Államoknak, először vesz részt egy olyan NATO hadgyakorlaton, melyet az orosz határok közelében rendeznek meg. Több tucat ejtőernyős érkezett Izraelből a helyszínre –számol be a Haaretz című lap. Izrael elkötelezettsége azért különösen érdekes, mert Avigdor Lieberman hadügyminiszter nemrég járt Moszkvában, hogy elérje az iráni és a libanoni Hezbollah katonák kivonását a Golán fennsíkról, ahonnan heves rakétatámadás érte Izraelt. Szergej Lavrov külügyminiszter ezt meg is ígérte, de valamiféle izraeli kompenzációt emlegetett.

Korábban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök járt Oroszországban és elérte, hogy Moszkva nem szállítja le az S 300-as rakétavédelmi rendszert Szíriának. Ez azért fontos Izrael számára, mert a zsidó állam harci gépei rendszeresen támadják az iráni katonai célpontokat Szíriában. Ha ezeket szíriai rakétavédelmi egységek védelmeznék orosz tanácsadók támogatásával, akkor fennállna a veszélye egy közvetlen konfrontációnak.

Ezt tehát sikerült elintéznie Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek Putyinnál, de legfontosabb követelését az oroszok nem teljesítették, azaz nem vették rá Iránt arra, hogy vonja ki a csapatait Szíriából.

Márpedig ezt Izrael létfontosságúnak tekinti a saját biztonsága szempontjából hiszen Irán mindmáig nem hajlandó elismerni a zsidó államnak még a létét sem. Minden valószínűség szerint ez magyarázza azt, hogy a történelem során először Izrael résztvesz egy NATO hadgyakorlaton Oroszország határainak közelében, noha nem tagja az észak-atlanti szövetségnek.

Vajon retteghet-e Kelet-Európa?

0

A NATO képtelen lenne megvédeni kelet-európai tagállamait egy esetleges orosz katonai támadással szemben. Az észak-atlanti katonai szövetség egy titkos dokumentumához hozzájutott a Der Spiegel, s szombaton kínos következtetésekre jutott.

 

A hidegháború végén a NATO jelentősen csökkentette erőit Európában. 2014-ben Ukrajnában szembekerült egymással az Egyesült Államok és Oroszország, Kijevben nyugatbarát kormányzat került hatalomra, válaszul Oroszország pedig annektálta a Krím félszigetet és lázadást szított Ukrajna keleti, orosz többségű tartományaiban.

A nyugati világ emiatt szankciókat alkalmaz, ám a kelet-európai NATO tagállamokban nőtt az aggodalom:

ha az oroszok megtámadnak minket, akkor vajon Amerika a segítségünkre siet-e?

Növelte az aggodalmakat, hogy Donald Trump amerikai elnök a választási kampánya során oroszbarát húrokat pengetett. Elnöki periódusa első szakaszában egyszer sem említette a NATO-nak azt a kötelezettségét, hogy minden egyes tagállam elleni támadást a többiek úgy értelmezik, mintha őket érte volna agresszió. Vagyis Amerika automatikusan háborúba kerülne Oroszországgal, ha az megtámadná Lengyelországot vagy a Baltikumot.

Trump aztán Varsóba repült és meggyőzte az ott összegyűlt kelet-európai szövetségeseket: számíthatnak Amerikára.

A szándék tehát megvan, de vajon erő is rejtőzik mögötte?  Mindenesetre a Der Spiegel által ismertetett NATO dokumentum erős kétségeket ébreszt ez iránt.

Kiderül például belőle, hogyha Oroszország erőteljes támadást indít több tankhadosztály bevetésével, akkor a NATO négy zászlóaljat tud azonnal mozgósítani vele szemben. Nem kell ahhoz katonai szakértőnek lenni, hogy belássuk: ez bizony édeskevés. A NATO ugyan 40 ezerre emelte csapatainak létszámát a határmenti országokban, de ez távolról sem elég. Ráadásul a logisztika egyáltalán nem megfelelő. Lengyelország és a Baltikum korábban a Varsói Szerződéshez tartozott, a területet az oroszok úgy ismerik mint a tenyerüket. A nyugati NATO tisztek távolról sem ennyire tájékozottak. A kelet-európai út- és vasúthálózat sok tekintetben nem felel meg arra, hogy azon amerikai tankok vagy más súlyosabb harci járművek közlekedjenek.

Hagyományos támadás esetén tehát a tagállamok elsősorban a saját erőikre lennének utalva. Ezek pedig eltörpülnek az orosz hadigépezet mellett.

Nemrég az oroszok – Belorusziával közösen – hadgyakorlatot rendeztek Zapad (nyugat) néven, és ez újra megerősítette az aggodalmakat Putyin szándékait illetően. Nemcsak Lengyelországban és a Baltikumban, de másutt is, így Romániában és a skandináv államokban. Ukrajna pedig egyenesen attól tart, hogy a hadgyakorlat felkészülés volt az ország lerohanására.

Moszkva természetesen cáfol, de nyilvánvalóan tisztában van a NATO gyengeségeivel.

Ráadásul ezek a logisztikai nehézségek csak hosszú távon oldódhatnak meg hiszen az út és vasúti hálózat korszerűsítése évekig is eltarthat amellett, hogy csillagászati összegbe kerül.

A Der Spiegel által ismertetett NATO dokumentum tehát csak növeli az aggodalmat, mert azt valószínűsíti, hogy hagyományos haderővel végrehajtott orosz támadás esetén Amerika aligha lenne képes megvédeni az észak-atlanti katonai szervezet kelet-európai tagállamait az agresszióval szemben.

Orosz informatikai háború NATO katonák ellen Lengyelországban és a Baltikumban

0

Egy amerikai alezredesnek meghekkelték a mobil telefonját és letöltötték személyes információit is. Majd az utcán “ismeretlen ismerősök” közölték vele: mindent tudunk rólad!

Más NATO katonák is arról panaszkodnak, hogy Lengyelországban és a Baltikumban letöltik a személyes adataikat, majd megfélemlítő formában közlik feltételezett orosz ügynökök, hogy nincs előttük titkod! Mindez az informatikai háború része. Nagyon odafigyelünk erre – mondta az USA NATO nagykövete Brüsszelben. Kay Bailey Hutchison elmondta a Deutsche Wellenek, hogy programot dolgoznak ki ennek a különleges nem ortodox lélektani hadviselésnek a kezelésére.

Az oroszok nemrég rendeztek nagy hadgyakorlatot a NATO határvidékén, és ezért különösen felerősödött az ilyen jellegű pszichológiai hadviselés. Litvániában már fel vannak erre készülve, mert több támadás érte őket az informatikai fronton a nagy orosz szomszéd oldaláról. A hadügyminisztérium megszabja, hogy a katonák milyen eszközöket használhatnak és óva inti őket, hogy a Facebookon vagy más hasonló társas oldalon túlságosan sokat áruljanak el magukról, mert az orosz hírszerzés minden gyengeséget kihasznál.

“Nincs ebben semmi újdonság!”

– nyilatkozta a Deutsche Wellenek Toomas Ilves. Észtország egykori elnöke elmondta, hogy hazája már gyakran volt informatikai támadás célpontja, ezért kialakítottak egy védelmi rendszert. “Az oroszok ezt a lélektani hadviselést Ukrajnában próbálták ki 2014-ben”- mondta Észtország ex elnöke, aki szerint ugyanezt alkalmazzák most a NATO katonák ellen Lengyelországban és a Baltikumban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK