Balaton SOUND-on jártunk…

0
100
photo: [ Sandor Csudai ] . www.facebook.com/csudaisandor

Kedves Fesztiválnaplóm!

Eltelt már egy nap, hogy véget ért a Zamárdiban tartandó zenei fesztivál, de még mindig hallomi a zenét a fülemben, vagy épp a homokot érzem a lábam alatt. Kellett is ez az egy nap, hogy az ember felfogja és szavakba önthesse milyen is volt az idén megújult Balaton SOUND. A változásokon kívül hozta a „megszokottat” vagy amit az ember hall erről a rendezvényről. Előre elnézést kérek azoktól, akiknek ez a fesztivál a szívük csücske, igyekszem objektív maradni.
Az étel, ital, bunjee-jumping, óriáskerék megszokott a Szigetes fesztiválokon, csak itt minden egy leheltnyivel drágább, mint soproni testvérén, a VOLT-on. A festipay itt is eltűnt, s jött helyette a karszalaggal vagy -ha van-, akkor bankkártyával való fizetés. Ami itt aztán jócskán előfordul: a pénz és az alkohol folyik, mint ahogy az egésznapos elektronikus zene is. Bárhogy kerestem, zenekart nem igazán találtam fellépni, úgyhogy szomorúan konstatáltam, hogy itt nem a sokszínűség a legfontosabb; már zenei szempontból. Mert viszont minden más színes, csillog-villog, fénylik, bár egy színes dolgot hiába kerestem, eltűnt: az évek óta nem változott nagyszínpad, mely eddig a szivárvány különböző színeiben lett a SOUND jellegzetessége, most dzsungel ruhát kapott; ez számomra egy barátságosabb benyomást keltett.
Valamiért néha túlöltözve éreztem magam, hisz lehetett eső (ami itt is VOLT!), fújhatott a szél, félmeztelen felsőtestekkel így is bőven találkoztam.
A fellépők közt a rengeteg magyar híresség mellett, sok világsztár is zenélt egyet: többek közt David Guetta, Axvell&Ingrosso, Martin Garrix. Mint ahogy sokan megírták rekordszámmal zárt a fesztivál, amit érezni is lehetett főként a hétvégi napokon. (Kisebb földrengést is okozott a nagy tömeg, akkora rezgéssel, mint a Mexikó-Németországon mért meccsen) A méregdrága italokhoz ezeken a napokon fél óra volt hozzájutni, s még ennél is több, míg bejutottunk egy koncertre.
A helyszín mellett nem szabad elmenni szó nélkül, ez talán a legnagyobb erőssége a rendezvénynek; a Balaton part gyönyörű a lemenő nap fényében, és van valami varázs abban, hogy a magyar tenger mellett ugrálunk a kedvenc (remixelt) zenéinkre. Na de mi az, amiben más a SOUND mint a többi nyári fesztivál? A VIP és annak vonzereje, hogy itt mit is jelent az embereknek, ha neked ott lifeg a kezeden a VIP karszalag. A helyszínen megkérdezettek közül sokan vallották, hogy egész évben erre gyűjtöttek, hogy „kiváltságosként” vehessenek részt. Valamint a VOLT-tal szemben rengeteg a külföldi, majdhogynem többen érkeznek más országokból, mint itthonról, így ebben nagyban hasonlít a Sziget Fesztiválra.

Zenei sokszínűség: 10/4: Aki az elektronikus zenét szereti annak ez maga a paradicsom. Persze itt is megjelennek a magyar fesztiválzenekarok, mint mindenhol, de aki egy jó rockkoncertre vágyna, az semmiképp ne ezt a fesztivált válassza!

Étel&Ital: 10/7: Árban kicsivel drágább, mint a VOLT, viszont nagyságából adódóan a kínálat is sokkal nagyobb.

Programok: 10/5: Ugrálni, óriáskerekezni itt is lehet, csak drágábban. A napközbeni komoly témájú előadások helyett itt inkább az edzés kap központi szerepet.
Szervezettség: 10/8:
A check-in percek alatt lezajlott problémák nélkül, odabenn rengeteg önkéntes szedte a szemetet, tartott lufit, vagy szórakoztatta az embereket lufiembernek öltözve.
Helyszín: 10/9:
Egész Zamárdiban bulizhatsz ilyenkor, ha épp nem jutottál még be a fesztiválra. A vízpart nagyon hangulatos, és csobbanhatsz egyet a napfényben két koncert közt.

Összefoglalva a Balaton SOUND egy rétegnek szóló fesztivál, viszont az a réteg mindig nagyon élvezi, és akár képes egész évben gyűjteni a belépő, akarom mondani a VIP belépő áráért.

Balaton SOUND: 10/5 

Flóra Fanni Németh

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.