Zugló: már két kocsira is kérhetnek ingyenes parkolást

0
1002

Korábban beszámoltunk arról a konfliktusról, amely a zuglói önkormányzaton belül feszültséget teremtett a Párbeszéd és az MSZP képviselői között. Szabó Rebeka alpolgármester lényegében a koalíciós megállapodás megszegésével vádolta meg a szocialistákat, mert azok nem szavazták meg az egyik előterjesztését. Egy másik ügyben is megoldás született.

Július 6-án rendkívüli ülést tartott a kerület önkormányzati testülete, és ismét napirendre vette azt a bizonyos elutasított határozatot, amely három helyett csak egy lakás felújítására adott engedélyt a Baptista Integrációs Központnak (BIK). Mint azt Tóth Csabától a kerület parlamenti képviselőjétől megtudtuk, sikerült tisztázni a félreértéseket, és elhárult az akadály, akár három lakásra is megköthető a BIK-kel a haszonkölcsön-szerződés és együttműködési megállapodás, amelynek elutasítását Szabó Rebeka egyenesesen az együttműködés elárulásának nevezte.

Ahogy a Független Hírügynökségnek korábban elmondták, a jelentés elutasítása mögött nem az együttműködés hiányát, hanem a beterjesztett jelentés pontatlanságát kellett keresni. A szocialisták nem az ellen emeltek szót, hogy a baptisták ne kapjanak lehetőséget az általuk kért három lakás felújítására, és azokat ne a rászoruló, arra érdemes hajléktalanoknak adják. Tóth Csaba szerint két oka volt a döntésüknek: egyrészt

ahhoz ragaszkodtak, hogy az így rendbe hozott otthonokba zuglói kötődésű családok költözhessenek, másrészt később lakhatásra alkalmas lakásokat válasszanak ki e célra.

A július 6-án elfogadott módosítás ezt az elvárást teljesítette. A testület azzal a kikötéssel engedte át a felújításra alkalmasnak ítélt lakásokat, hogy a BIK vállalja, a lakások felújítása után azokban olyan személyek elhelyezésére tesz javaslatot, akik a zuglói önkormányzat hivatalos névjegyzékén szociális lakásbérleti díjra jogosultak között szerepelnek. Megállapodnak abban is, hogy a BIK az önkormányzat előzetes listájáról közösen kiválasztott 3 lakás felújítását végzi el.

Mindössze egy ilyen látszólag „jelentéktelen” pontosítás elegendő lett volna ahhoz, hogy már első menetben el tudják fogadni az előterjesztést – mondta Tóth Csaba. Azt is hozzátette: rendkívüli ülés lehetőségét kihasználták arra is, hogy a kerületben lakók egy másik, korábbi kérését is orvosolják:

lakásonként nem csak egy, hanem a második autóra is kérhető ingyenes parkolási engedély.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .