„Felhívjuk a figyelmet, hogy a Maldív-szigetek fővárosa, Malé, a „II. fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek” kategóriába tartozik” – olvasható a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján. A magyar turisták által is gyakran látogatott szigetországban ugyanis több mint egy hete belpolitikai válság tombol, amely egyszerre szól egy kiépülő diktatúra elleni harcról és a regionális nagyhatalmak közötti rivalizálásról.
A mostani válság azzal kezdődött, hogy a Maldív-szigetek Legfelső Bírósága február 1-jén az alábbi döntést hozta: Mohamed Nasíd, az ország első demokratikusan megválasztott elnöke ellen három évvel ezelőtt indított eljárás teljesen alkotmányellenesnek számított. Már eleve a hatalomból való eltávolítása egészen puccsszerűen zajlott le 2012-ben, amikor a rendőrség letartóztatta és 2015-ben tizenhárom évnyi börtönre ítélte. Az ügy kapcsán a nemzetközi közösség és a civil szerveztek egyaránt felszólaltak, és kihasználva a gyógykezelését, Nasíd végül Nagy-Britanniában kapott menedékjogot.
Ezzel párhuzamosan a maldívi LB elrendelte a teljes, börtönben ülő politikai ellenzék szabadon engedését. Csakhogy ez egyáltalán nem tetszett a szigetországot 2013 óta irányító Jamín Gajúm elnöknek, aki ebben „nemzetbiztonsági kockázatot” látott. Valójában viszont arról volt szó, hogy a szabadon engedett 12 ellenzéki politikussal, a Maldív Demokrata Párt (MDP) képviselőivel, felborulhat a korábbi politikai status quó: a kormánypárt kisebbségbe kerülhet a helyi parlamentben. Ez pedig akadályozná az autoriter politikát folytató Gajúmot, aki már eddig is kezében tartotta a médiát, a rendőrséget és a bíróságokat (legalábbis eddig azt hitte, hogy így van). Ráadásul augusztusban választások tartanak Maldívon, s az ellenzéknek így sokkal nagyobb esélye (lett volna) a győzelemre.
Ezért Gajúm nem hagyta annyiban a dolgot: február 5-én egy tizenöt napra szóló szükségállapotot rendelt el. Ezt úgy vezették be, hogy ne érintse túlságosan a Maldív-szigetek legfőbb bevételi forrásának számító turizmust: vagyis az üzletek és a turisztikai szolgáltatások zavartalanul működtek, s egyelőre csak a főváros, Malé, számít az események fő helyszínének. Így az éppen turistaszezonban lévő többi szigetet és tengerpartot nem érintik a történések, bár sokan tartanak attól, hogy a válság elhúzódásával jelentős kieséseket szenvedhetne el a bevételek.
Az elnök, érzékelve az egyre növekvő elégedetlenséget és a főváros utcáin szerveződő demonstrációkat, az utcára rendelte a katonaságot. A biztonsági erők tagjai betörtek a Legfelsőbb Bíróság épületébe és letartóztatták annak elnökét és bíróit. Közben a parlament felfüggesztette a működését. Az intézkedések még egyes kormánytagok tetszését sem nyerte el, az egészségügyi és az igazságügyi miniszter lemondott. A letartóztatottak között volt Jamín féltestvére és egykori elnök Maumún Abdul, aki nyíltan az ellenzék mellé állt. A düh pedig napról napra nő az autoriter rendszert kiépítő elnökkel szemben, ami nem meglepő, mivel a Maldív-szigeteken 2008-ban tartottak először szabad választásokat és vezettek be új, demokratikus alkotmányt.
A fojtogató „gyöngysor”
Az ellenzék azt kérte az Egyesült Államoktól és a nemzetközi közösségtől, hogy pénzügyi szankciókkal gyakoroljanak nyomást a kormányra. Egyelőre úgy tűnik, hogy Washingtonban vagy Brüsszelben egyelőre kevés figyelmet szentelnek a történéseknek, mindössze annyit közöltek a hivatalos nyilatkozataikban, hogy „a maldív emberekkel vannak” és Gajúm tartsa tiszteletben a jogállamiságot, meg a szólásszabadságot. Csakhogy a válság megoldása nem az Egyesült Államok vagy az Európai Unió kezében van, hanem két másik regionális nagyhataloméban: Indiáéban és Kínáéban. Habár viszonylag kevés figyelem hárul az Indiai-óceánon fekvő szigetországokra, mint Srí Lanka vagy Seychelle-szigetek, valójában ezekért az államokért már évek óta kiélezett verseny folyik Peking és Új-Delhi között.
Kína számára a térség ugyanis azért bír kiemelt jelentőséggel, mert ezen keresztül húzódna az Egy Övezet, Egy Út (OBOR), vagy ismertebb nevén az Új Selyemút tengeri útvonala. Ezért dollármilliárdokat fektetett be Srí Lankába, ahol a tavalyi év végén egy 99 éves lízingszerződést kötött a Hambantota üzemeltetésére és fejlesztésére. Természetesen Kínának nemcsak a kereskedelmi forgalom miatt fontos a térség: az Indiai-óceánon már egy ideje gyakran járőröznek a kínai hadihajók és tengeralattjárók, ami nem kevés aggodalmat szült az indiai vezetésben. Lényegében Peking a Ceylon szigetén lévő Hambantota és a pakisztáni Gvadar-kikötővel együtt képes „körbezárni” Indiát és szükség esetén katonai nyomás alatt tartani.
Ezt India korántsem tűri csendben, ahol a 2014-ben megválasztott Narendra Modi sokkal konfrontatív politikát folytat elődjeinél, mint ahogyan a tavalyi Doklam fennsík hovatartozása körül kialakult bhutáni-kínai határviszály során kiderült, amelybe Új-Delhi szintén „belefolyt”. Miközben a kínaiak a „Gyöngysor-politika” keretében kikötőket „gyűjtenek”, addig az indiaiak szerte a térségben radarokat (Coastal Surveillance Networks, azaz Tengerparti Megfigyelő Hálózat) állítanak fel. Modi 2015-ben még egy körútat is tett, amelynek keretében az Indiával való együttműködés előnyeit ecsetelte, és fegyverszállítmányokról, illetve az indiai haditengerészettel történő közös járőrözésekről állapodott meg. Tehát India korántsem fogja hagyni, hogy Kína pont délen és az India-óceán felől „zárja őt karanténba”.
Harc a szigetekért
Pont ezért aligha meglepő, hogy mind Új-Delhiben, mind Pekingben elég nagy figyelmet szenteltek a Maldívra. Az 1192 szigetből álló ország tökéletesen alkalmas arra, hogy újabb bázisokat, repülőtereket és CSR-állomásokat építsenek ki, hiszen közel fekszenek az indiai partokhoz (de mégsem annyira, mint Ceylon), és innen ellenőrizhető a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala.
A Maldív-szigetekért folytatott versenyben 2018 elején Kína állt nyerésre. Ugyanis Gajúm a nyugati országokkal való ellentét miatt elsősorban Pekinghez fordult pénzért és támogatásért, de valójában már a hatalomra kerülése előtt szorosabbra fűződtek a kínai-maldívi kapcsolatok. 2009-ben nagykövetséget nyitottak egymás országában és megjelentek az első nagyobb kínai befektetések. 2014-ben Hszi Csin-ping kínai elnök volt az első kínai államfő, aki a diplomáciai kapcsolatok felvétele (1972) óta a Maldív-szigetekre látogatott.
Ez az esemény pedig rendkívül felgyorsította a kínai befolyás növekedését. A kínai turisták száma már meghaladja az európaiakét; nagyszabású projekteket jelentettek be, mint a Malé és Hulhule szigeteket összekötő „Barátság-híd” megépítése vagy az 1000 apartman, valamint több tucat szálloda létrehozása. Elterjedt annak is a híre, hogy a kínaiak egy tengeralattjáró-bázist akarnak építeni Marao szigetén és egy katonai repteret az Akil Atollon, ami közel fekszik India és Srí Lanka partjaihoz. Habár ez nem történt meg, tavaly nyáron három kínai hadihajó kötött ki a fővárosnál, ami nem kevés nyugtalansággal töltötte el az indiai vezetést.
Egyes elemzők rámutatnak arra, hogy korántsem véletlen a válság kitörésének időpontja: 2017. december 8-án Malé és Peking szabadkereskedelmi egyezményt kötött, amikor Gajúm egy négy napos kelet-ázsiai körúton vett részt. Ez azért fontos, mert a Maldív-szigetek lett a második ország a régióban (Pakisztán után), amely ilyen jellegű megállapodást kötött Kínával. Ez, azonkívül, hogy eltörölte a vámok 95 százalékát, valójában kiszolgáltatja és kínai adósságba hajtja a szigetországot, amelynek törlesztéséért cserébe Kína előbb vagy utóbb egy „kikötőt” fog kérni.
Ez a szabadkereskedelmi szerződés pedig minden jel szerint megszólaltatta a vészcsengőket az indiai vezetés fejében. Új-Delhi favoritja Nasíd volt, aki széleskörben ismert az India iránti szimpátiájáról. Igazából már 1965, vagyis a Maldív-szigetek brit gyarmaturalom alól való felszabadulása óta, Malé leginkább Indiára hagyatkozott és őt tartotta a legfontosabb külföldi szövetségesének. Nasíd alatt ez a barátság rendkívül sokrétűvé és erőssé vált: a maldív haditengerészet közös járőrözést tartott az indiaiakkal, az indiai kormány jelentős pénzeket öltött a szigetország biztonsági erőinek felszerelésébe, maldív katonatisztek és rendőrök ösztöndíjakat kaptak az indiai egyetemeken.
Csakhogy Nasíd bukásával egy csapásra megromlott a viszony Indiával, és azóta az ellentét csak növekedett Gajúm és Modi között. Már eleve azzal komoly ellenszenvet vívott ki a maldív elnök az indiaiak körében, hogy törölte a főváros repülőtérének felújítására kötött korábbi megállapodást, és a fejlesztést egy kínai cégnek adták oda. A februári válság kirobbanása után Nasíd azonnal felszólította Új-Delhit, hogy adjon „katonai erőkkel megerősített diplomáciai segélynyújtást”. Az indiai vezetés már eddig is „aggodalmasnak” nevezte a Maldív-szigeteken uralkodó állapotokat (és a Kína-oreintációt), de a szükségállapot bevezetése óta állandóan bírálja a Gajúm-kormányt. Sőt, az indiai lapok értesülései szerint az indiai hadsereg egyes egységeit mozgósították és felkészültek egy esetleges katonai offenzívára is, ami nem lenne szokatlan a két ország kapcsolatának történetében.
Vihar előtt?
Hamarosan lejár a Maldív-szigeteken bevezetett szükségállapot, de ez korántsem jelenti azt, hogy megnyugodnak a kedélyek a szigetországban, hiszen sokan nem szeretnének visszatérni a 2008 előtti autoriter időszakhoz. Ha Gajúmnak nem sikerül a lemondott miniszterek, letartóztatott bírák és az eltávolított rendőrök helyébe a saját embereit ültetni, azzal csak a saját hatalmát gyengíti. A helyzet rendezetlenségével pedig csökkenhet a külföldi turisták száma, amivel viszont Malé kevesebb bevételre tesz szert, így még inkább csökken Gajúm újraválasztásának esélye. Ám bátran állítható, hogy az elnök szempontjai és a helyiek igényei másodlagosak: a válságnak csak akkor lesz vége, ha Pekingben és Új-Delhiben így döntenek.
