Világhírű zenészek és szobormustra Kaposváron

0
2711

Rendhagyó beszámoló a Kaposfestről.

Kaposfest, -2. nap, péntek

Utazásnap

Várom Budapesten a megbeszélt helyen a kaposvári zenei fesztivál autóját, amikor mellém kerül egy nagyon szép, fiatal lány, egy hatalmas csellótokkal felszerelve. Beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy Julia Hagen 21 éves, Salzburgban született, ott kezdte a zenei tanulmányait, majd Bécs és most Berlin következett.

Számos versenyt nyert már, a berlini zenei egyetemen tanul,

többek között Szabó Ildikóval együtt. Utóbbiról talán annyit, hogy generációja egyik legkiemelkedőbb csellistája, akinek az édesapja a Budapesti Fesztiválzenekar szólamvezető gordonkása. Vissza Juliához: Várdai István, a Kaposfest egyik művészeti vezetője hívta meg, érdekesség, hogy személyesen csak ma este ismerik meg egymást.

Közzétette: Julia Hagen – Cellist – 2017. június 27.

Arról kérdeztem, jól gondolom-e, hogy akit felvettek valamelyik komoly zeneművészeti egyetemre, mindenképpen szólista karriert képzel el – legalábbis az elején. „Közhely” – felelte kedvesen,

„sokan felmérik, hogy nem képesek erre és inkább kamara- vagy szimfonikus zenekarban szeretnének játszani a diploma megszerzése után.”

A várakozás alatt szóba kerültek még a zenészek egészségügyi problémái is, kevesen tudják, milyen sok kárt tesz a gerincben, a nyakban vagy a vállban a sok muzsikálás. Sem erről, sem pedig a karrierépítés titkairól nem beszélnek a diákoknak a nagyhírű külföldi egyetemeken, miközben sokan panaszkodnak, hogy egyedül képtelenek megoldani a szervezési ügyeket.

Juliának egyébként szerencséje van, egy hónapja egy német impresszárió képviseli és reméli, hogy nem lesz probléma az együttműködéssel. Itt tartottunk, amikor

befutott a harmadik utas, a világhírű brácsás, Diemut Poppen.

Ő számos egyetemen tanít és több zenei fesztivál művészeti vezetője. Jó volt ilyen társaságban utazni.

Kaposfest, -1. nap, szombat

Szobornap

Véletlen az egész. Úgy alakult, hogy a gyönyörű Berzsenyi-park mellett lakom és szembejött velem néhány szobor. Hazafelé másik útvonalon sétáltam, itt is láttam néhány alkotást. Ami alább következik, egy végtelenül szubjektív beszámoló a helyi szobrok egy részéről.

Forrás: Wikimedia Commons

Szóval, vissza a rendesen gondozott parkba, ahol elsőnek az 1956 emlékét őrző művet sikerül meglátnom. Egy hölgy (angyal?) kitárt karokkal néz az ég felé, fölötte láng. Most olvasom a neten, hogy a Szabadság Angyalát szobrotta meg Gera Katalin.

A fennkölt műhöz természetesen fennkölt szöveg is tartozik, ez nehezen elkerülhető része az emlékműveknek. De mit üzen nekünk ez a hölgy? Hogy az angyalok hozzák a szabadságot? Ugyan már. Eszembe jut egy másik 56-os emlékmű, a budapesti Ötvenhatosok terén. Annak van igazi üzenete, szabadságról, szolidaritásról, hősiességről. Talán nem véletlen, hogy időnként akkor (2006) még valódi pályázaton választották ki a győztest.

Lehet, hogy Kaposváron is így tettek, a végeredmény nagyon nem ugyanaz.

A park közepén a város egykori polgármestere, Németh István figyeli a történéseket, bal keze a háta mögött, a jobb kéz mutatóujja előre néz.

Forrás: Wikimedia Commons

Később előbukkant egy rejtélyes mű. Egy oszlopot átfogva néz fel (vagy kúszik?) egy úr felfelé, egy hölgy felé, mellette egy kövön Magyarország címerének a fele sejlik fel. Bevallom, utána kellett néznem, hogy felfogjam, miről is van szó.

Trianon-emlékmű, az udvari szobrász, Párkányi Raab Péter követte el.

Erről ennyit.

A belvárosban két jeles művet sikerült találnom. Az egyik, a ma oly divatos zsánerszobrászat emblematikus alkotása, címe: Ady és Rippl-Rónai találkozása. A két művész állva beszélget, kutya befigyel. Ady bal karján a kabátja, kezében a kalapja, Rippl-Rónai kalapban sétapálcával a kezében ünnepli a jeles alkalmat.

A Kaposfestnek otthont adó Szivárvány Kultúrpalota előtt is felfedeztem egy jeles és sokat mondó művet. Kalapos hölgy ül a padon, mellette az üzenet értékű sorok:

„Ha magányos vagy, csak ülj le mellém, suttogd el minden titkodat. Én ígérem, hogy hallgatok s nem árulom el azokat.”

Forrás: Wikimedia Commons

Hazafelé még elsétálok egy Csokonai-mellszobor előtt és hamarosan felbukkan Borbás Tibor Széchenyi-szobra. A gróf széttárt lábakkal ül egy széken, a bal keze egyik ujját a homlokához szorítja. Gondolkodik. Nyilván. Hiszen az okos emberek mind így szülik meg a nagy ideáikat. Az a fontos, hogy az ember erősen szorítsa az ujját vagy az öklét a homlokához és azonnal ömleni kezdenek a jobbnál-jobb gondolatok. Szerintem Széchenyit pont nem így kellene ábrázolni, de

ebben az esetben legalább látszik, hogy a művésznek értelmezhető elképzelése volt, hogy mit is akar csinálni.

Végül egy izgalmas épület, az Együd Árpád Kulturális Központ bejárata mellett feltűnik Király Béla emléktáblája. Kíváncsian olvasom a szöveget, hogy vajon rá merték-e tenni, melyik párt jelöltjeként lett parlamenti képviselő 1990-ben. Természetesen erről az apró részletről elfelejtették tájékoztatni a közönséget. Na, elég a mai kekeckedésből.

A legizgalmasabb szobor azonban a sétáló utca egyik házának bemélyedésében -nem messze a szamaras kordén üldögélő Rippl-Rónaitól- látható hölgy, aki kacéran a bal kezét a jobb mellére helyezve a következő erotikus üzenetet küldi a járókelőknek:
„Pillants rá a keblemre és ábrándozhatsz kedvedre”

Két megjegyzés a végére: akit érdekelnek a szobrok, megtalálja őket a neten. Ha a szövegből elsősorban az jön át, hogy a fővárosi ember lefikázza a vidéki szobrokat, akkor valamit rosszul csináltam.

Egyszerűen csak sétálgattam és izgalmasan összeállt egy kép Kaposvárról.

Akárhogy is, a köztéri művek nagyon sokat mondanak az adott település társadalmi és politikai állapotáról. Mindenhol.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .