45 másodperc alatt be lehet adni a válási papírokat Észtországban , ahol a párok 60%-a már digitálisan mondja fel a házasságot noha csak decemberben vezették be ezt a szolgáltatást, mellyel teljesen megszüntették a papír alapú ügyintézést országban – elsőként Európában.
“Ha az üzleti életben mindent digitálisan lehet intézni, és elvárjuk, hogy a rendszer pontosan és megbízhatóan működjön, akkor joggal merül fel a kérdés: miért nem lehet ezt megcsinálni az állami szférában is?” – nyilatkozta Luukas Ilves kormánybiztos, aki a digitális átállást irányította Észtországban. Mindez azért különösen érdekes, mert az 1,3 milliós ország 1991-ig a Szovjetunió része volt, ahol Gogol csinovnyikjai munkálkodtak észveszejtő lassúsággal.
Luukas Ilves könyvet tett közzé a digitális átállásról ezzel a sokatmondó címmel:
Vége a bürokráciának!
Az észteknek már több mint a 90%-a digitálisan intézi állami ügyeit míg Németországban ez az arány mindössze 62%! A németeknek csak a 10%-a használja a digitális személyi igazolványt míg az észtek esetében ez 90%. Az adózás is teljesen digitális Észtországban, és ezzel sok pénzt spórolnak meg. Németországban hatszor többet költenek el az adóhivatal működésére mint Észtországban, mert nem teljesen digitális a rendszer.
Az új német kormányban már van Digitális átállás minisztérium
Németország jócskán le van maradva a digitális átállás terén, ahol Észtországtól akarnak tanulni. Az észt rendszer előnye az egyszerűség: elég egy adatot egyetlenegyszer megadni, és utána mindenütt megjelenik, ahol szükség van rá. Ha például valaki a külföldi diplomáját akarja honosítani Németországban, akkor hat helyen kell folyamodnia, ahol általában ugyanazokat az adatokat kérik. Ez óriási idő és energia pocsékolás.
A másik nagy előnye az észt rendszernek, hogy a digitális aláírás rendszere teljesen megbízhatóan működik. A szomszédos Oroszországban is van ilyen rendszer, de annyi a visszaélés, hogy életveszélyes használni. Észtországban ez tökéletesen megbízható, és rendkívüli mértékben megkönnyíti az üzleti tárgyalásokat és az üzletkötést.
Tigrisugrás
Amint Észtország 1991-ben függetlenné vált a Szovjetuniótól minden iskolai osztályban megjelent a számítógép. Mindenütt elérhetővé vált az internet. Tigrisugrásnak nevezték el ezt a kormányzati programot.
2000-ben már ott tartottak, hogy teljesen digitalizált lett az adózás és elfogadottá a digitális aláírás.
2015-re teljesen lezajlott a digitális átállás az állami szférában beleértve az egészségügyet és a szociális ellátást is. Ha egy orvos kiállít egy receptet, akkor az bekerül a rendszerbe, és onnan minden gyógyszertár lekérheti. Már nemcsak Észtországra érvényes ez a recept rendszer, de a szomszédos Finnországra is.
Nem kell bajlódni az orvosok sokszor olvashatatlan kézírásával, és nincs szükség pecsétre sem. Csakhogy itt komoly adatbiztonsági problémák merülnek fel, mert a nagy digitális rendszereket amerikai óriások működtetik. A digitális szférában 80% az import aránya, és ez kérdésessé teszi Európa technológiai szuverenitását.
Az Európai Bizottság be akarja vezetni az Eurostacket, amelyben minden benne van: hardware, software, networking protokoll stb.
Önálló mesterséges intelligencia rendszert is létre kívánnak hozni, de az észt digitális átállás vezetője meglehetősen szkeptikus ezekkel az európai tervekkel kapcsolatban:
”Drága lenne újra feltalálni a kereket. Egyetlen ország sem lehet szuverén és nem törekedhet autarkiára a digitális világban. Mi sosem törekedtünk erre, és nem is hoztunk létre speciális észt rendszert. Ehelyett a globális technológiához készítettünk különleges észt alkalmazásokat.”
Az észt szakértő szerint “nagyon is költséghatékonyan kell gondolkodni a digitális átállásban, ha fel akarjuk venni a versenyt az Egyesült Államokkal és Kínával.”




















