Anne Appelbaum Pulitzer díjas újságíró és történész, Sikorski lengyel külügyminiszter neje, azt állítja, hogy van ilyen hálózat, melynek célja a demokrácia lerombolása a világon. Anne Appelbaum új könyvének címe: Diktátorok, akik irányítani akarják a világot. Érdekes a felsorolás: Oroszország, Kína, Észak Korea, Törökország, Irán, Magyarország és Venezuela.
Ez meglehetősen heterogén csapat hiszen Magyarországon és Törökországban vannak demokratikus választások, működik ellenzék és szabad sajtó. Mi a közös bennük? Az, hogy megkérdőjelezik az Egyesült Államok világuralmát. Amíg nem ezt tették addig Washington vígan együttműködött velük: Kínával például 1972-ben kötött szövetséget Mao elnökkel, akinek a diktatúrája százszor szörnyűbb volt mint Hszi Csin-ping rendszere, amely viszont nyíltan kihívja az Egyesült Államokat. Putyin a G8 csoport tagja volt egészen addig amíg meg nem kezdte Ukrajna leszalámizálását miközben az USA is igényt tart az egykori szovjet tagállam ásványi kincseire. Ukrajnát Anne Appelbaum nem sorolja a diktatúrák közé noha a rendszer a háborús körülmények között távolról sem igazi demokrácia, és a korrupciót illetően megelőzi Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerét is pedig az a legkorruptabb az Európai Unióban. Nem szerepel a diktatúrák között Modi miniszterelnök indiai rendszere holott korábban a kormányfő pártját mint fasiszta mozgalmat bélyegezték meg Washingtonban, és évtizedekig nem fogadták vezetőit a muzulmánok elleni pogromok szervezése miatt.
Az USA válik Kínától – decoupling – és ezért felfedezte Indiát mint “a világ legnagyobb demokráciáját”
– ahogy Biden elnök nevezte.
1973-ban Pinochet tábornok diktatúráját az USA segítette hatalomra Chilében a demokratikusan megválasztott kormánnyal szemben, hogy ily módon akadályozza a Szovjetunió nyomulását Latin Amerikában. Afrikában az IMF és az Egyesült Államok kedvence nem más mint Ruanda, ahol Kagame elnök kőkemény diktatúrát gyakorol a tutszi kisebbség élén a hutu többséggel szemben.
Ideológiai blöff vagy reálpolitika?
Henry Kissinger, a százéves korában nemrég meghalt, amerikai sztár diplomata, egyértelműen a reálpolitika mellett érvelt. Kedvenc példája a bécsi kongresszus volt Napóleon bukása után, mely békerendszert hozott létre a legkülönbözőbb nagyhatalmak között: az orosz cár, a Habsburg császár, a porosz király, az angol király és végül a vesztes Franciaország részvételével. A békerendszer száz évig, az első világháborúig kitartott.
Kissinger ezen az alapon paktált le a kommunista Kínával a Szovjetunió ellen. Ezért támogatta a chilei demokratikus kormány megbuktatását, és azt, hogy Pinochet diktatúrája idején próbálják ki a neoklasszikus gazdasági rendszert, melyet azután globálisan Reagan elnök vezetett be.
Biden elnök ezzel ellentétben 2021-ben stratégiai ellenfélnek jelölte meg Kínát és Oroszországot.
Kissinger egykori külügyminiszter olyannyira nem értett egyet ezzel a hidegháborús politikával, hogy százéves korában is elrepült Pekingbe, hogy megpróbálja megakadályozni a világ két legnagyobb gazdasági hatalmának válását – decoupling. A misszió sikertelen volt, a legutóbbi NATO csúcs Biden irányvonalát erősítette meg: folytatódik a hidegháborús vonal, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy mind dominánsabb szerepet kap a nemzetbiztonság és mindinkább háttérbe szorul a világkereskedelem.
Biden diplomáciája teljes csőd
Két megnyerhetetlen háborúval küszködik az amerikai diplomácia, amely szeretné úgy fenntartani az USA világhatalmát, hogy annak katonai terhét mindinkább szövetségeseire hárítja.
A NATO főtitkár immár tízéves háborút jósol Ukrajnában, és ehhez asszisztál az Európai Unió, amely az olcsó orosz energia és nyersanyagok hiányában elveszíti versenyképességét a világpiacon.
Washingtonnak semmiféle megoldási javaslata sincs az ukrajnai válságra. Korábban Biden elnök nyíltan megmondta: a cél Putyin megbuktatása. Bár az USA elnöke visszavonta ezt, de valószínűleg ez lehetett az eredeti cél, amely éppúgy kudarcba fulladt mint Putyinnak az a kísérlete, hogy háromnapos villámháborúval elfoglalása Ukrajnát. Az eredmény viszont az lett, amit sem Putyin, sem Biden nem akart: Oroszország Kína gazdasági függvénye lett.
Az USA a tartós közel-keleti békét az izraeli-szaúdi együttműködésre akarta alapozni, de a Hamász terrortámadása ezt szétzúzta minden bizonnyal Irán és Oroszország ösztönzésére.
Az Egyesült Államok csapdába került: palesztin állam nélkül nem lehet rendezni a konfliktust, ezt azonban az izraeli közvélemény döntő többsége nem fogadja el. A demokraták emiatt akár a választásokat is elveszíthetik, mert az USA közvéleménye megosztott ebben a kérdésben is.
Ha Trump nyer, akkor változhat az USA külpolitikája, de kérdés, hogy mennyire. Az ideológiai blöff változhat, de az USA valószínűleg Trump alatt is folytatja a hidegháborús diplomáciát. Ez pedig azt jelentheti, hogy Orbán Viktor, aki nemrég tárgyalt Hszi Csin-pinggel és Trumppal is, két szék között a pad alá eshet.
Persze büszkén állíthatja, hogy pontosan oda készült…
