Választás előtt: csak egyetlen ellenzéki jelölt nyerhet?

0
861

Legtöbb esetben arra a következtetésre jutottak a közvélemény-kutatók, hogy csak egyetlen ellenzéki jelöltnek lehet esélye az eddig megmért egyéni választókerületekben. Sok azonban a bizonytalanság az adatok körül.

Úgynevezett csatatér kerületekben rendelt meg közvélemény-kutatásokat a Közös Ország Mozgalom (KOM). A már elkészültek (és a hvg.hu-n, a 24.hu-n és az indexen megjelent) megállapításainak lényegét foglaljuk össze alábbiakban.

A mérések egy része a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás előtt, néhány pedig utána készült. Hódmezővásárhelyen – hivatalosan meg nem erősített értesülés szerint – a Fidesz számára készült belső felmérés biztos, 60 százalék körüli eredményt mutatott, a végeredmény aztán ennek fordítottja lett.

Ennek figyelembe vételével (is) állítja több közvélemény-kutató, hogy a Fidesz erősen felülmértnek tekinthető. A legfrissebb fejlemény, a kamupártok minden eddiginél nagyobb száma sok helyütt akár teljesen át is írhatja az eseményeket.

Baranya megye 1., Pécs 

- Hirdetés -
  1. Csizi Péter (Fidesz–KDNP) 43%
  2. Mellár Tamás (független) 26%
  3. Fogarasi Gábor (Jobbik) 16%
  4. Keresztes Lóránt (LMP) 13%
  5. Nemes Balázs (Momentum) 3%

A megállapítás az, hogy csak egyetlen közös jelölt nyerhet, de még így is 55-45-re hozták ki a  Csizi-Mellár-párharcot.

Borsod-Abaúj- Zemplén megye 1., Miskolc

Ha egy ellenzéki jelölt marad, a jobbikos Jakab Péter győzhet a kormánypárti Csöbör Katalin ellen, de a DK-s Debreczeni József sem lenne esélytelen. A Fidesz a centrális erőtérben bízhat Miskolcon.

  1. Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP) 39%
  2. Jakab Péter (Jobbik) 29%
  3. Debreczeni József (DK) 18%
  4. Csoma László (LMP) 9%
  5. Szopkó Tibor (Momentum) 3%

Ha csak Jakab Péter és Csöbör Katalin állna egymással szemben, akkor a felmérés szerint a fideszes jelölt 52:48 arányban nyerne, ez pedig nagyon kicsi, hibahatár körüli különbség. Egyedüli ellenzéki jelöltként nem szerepelne rosszul Debreczeni József sem, ő azonban 56:44 arányban maradna alul.

Budapest 1., I., V. kerület, a VIII. és IX. kerület egyes részei (Belváros, a Várnegyed, illetve a VIII. kerületi Palotanegyed és a IX. kerület egy része)

Megegyezés nélkül az ellenzéki oldalnak szemernyi esélye sincs legyőzni a Fidesz-KDNP jelöltjét, Hollik Istvánt.

  1. Hollik István (Fidesz-KDNP) 42 %
  2. V. Naszályi Márta (MSZP-Párbeszéd) 18 %
  3. Csárdi Antal (LMP) 13 %
  4. Fekete-Győr András (Momentum) 10 %
  5. Juhász Péter (Együtt) 9 %
  6. Losonczy Pál (Jobbik) 8 %

Ha az indirekt becslést (tehát azokat is hozzászámolva, akik hajlandóságot mutattak az ellenzékre szavazni, de nem mondták biztosra egy-egy jelölt támogatását) nézzük, és a Jobbikig bezárólag mindenki visszalépne, és csak egy maradna, akkor mindenki hibahatáron belül van a jobbikost leszámítva, és mind a négy jelölt kiszámíthatatlan kimenetelű párharcot vívhatna. Lényegében mindegy, hogy melyik baloldali jelölt maradna talpon, esélyes lehet a Fidesz ellen. Még a direkt becslésben a baloldali jelöltek közül legkevesebb százalékot elérő százalékot kapó Juhász Péter is esélyes lehet, ha a többiek visszalépnek a javára.

Budapest 4., II.kerület és a III. kerület hegyvidéki része

  1. Varga Mihály (Fidesz-KDNP) 35,7 %
  2. Niedermüller Péter (DK) 18,7 %
  3. Ungár Péter (LMP) 10,3 %
  4. Kovács Tamás (Jobbik) 6,3 %
  5. Benedek Márton ( Momentum) 2,9 %

Ha csak Niedermüller indulna Vargával szemben, akkor nagyjából a szavazatok 39 százalékát szerezné meg. Ha viszont Ungár lenne az egyetlen ellenzéki jelölt, akkor ő is közel ilyen jól szerepelne. De ha a jelenleg egy ilyen választási lehetőséggel kapcsolatban tanácstalan válaszadók is mind szavaznának, és a pártszimpátiáik és minden egyéb válaszuk alapján várható szavazatot adnák le, akkor Ungár már hajszállal jobban is szerepelne (44 százalék), mint Niedermüller (42 százalék).

Budapest 15., XVIII. kerület

Ha az LMP visszalép, az MSZP-s jelölt nyer. Ha az LMP nem lép vissza, akkor a Fidesz. Kunhalmi Ágnes ebben a helyzetben 54-46 arányban nyerne Kucsákkal szemben. A jobbikos Makai Tibor 58-42 arányban kapna ki Kucsáktól. Az LMP-s Kassai Dániel pedig ikszelne 50-50 százalékkal.

Budapest 18., XXII. kerület

Molnár Gyula egyértelműen több szavazatot kapna a választókerületében, mint a többi ellenzéki jelölt. Ám ha a többiek visszalépnének, akkor sem tudná legyőzni a Fideszt.

  1. Németh Zsolt (Fidesz-KDNP) 42%
  2. Molnár Gyula (MSZP–Párbeszéd) 26%
  3. Staudt Gábor (Jobbik) 12%
  4. Hajdu Nóra (Együtt) 8%
  5. Pitz Dániel (LMP) 9%
  6. Orosz Anna (Momentum) 4%

Ha csak egy komolyan vehető ellenzéki jelölt maradna a Fidesszel szemben, akkor Molnár Gyula 57-43-ra kapna ki Németh Zsolttól.

Csongrád 1., Szeged

Az MSZP-s Szabó Sándor egyértelműen a legesélyesebb ellenzéki jelölt Szegeden, legutóbb is sikerült nyernie. Ám most a jobbikos jelölt annyira erős, hogy ellenzéki átszavazások nélkül a Fidesz jelöltje nevethet a végén.

  1. Bartók Csaba (Fidesz–KDNP) 35%
  2. Szabó Sándor (MSZP–Párbeszéd) 30%
  3. Tóth Péter (Jobbik) 21%
  4. Bodrog Zoltán (LMP) 8%
  5. Mihálik Edvin (Momentum) 6%

Ha az LMP és a Momentum visszalép, de a Jobbik nem, a Bartók–Szabó-párharc 38-38 százalék lenne. Ha a Jobbik is visszalép, és egyedül Szabó marad ellenzékiként állva, akkor viszonylag sima győzelmet arathat 53-47-re. Érdekesség, hogy ha a jobbikos maradna talpon, és netán Szabó lépne vissza, ő kikapna a Fidesztől 51-49-re. Feltehetően Botka László miatt egyértelműen az MSZP a legerősebb ellenzéki erő a városban. Ám a Jobbik erősödése veszélyezteti az ellenzéki győzelmet.

Fejér megye 4., Dunaújváros

Ha az összes ellenzéki jelölt ringbe száll, a fideszes Galambos Dénes 41 százalékot szerezne. Hozzá hasonlóan erősödött a Jobbik jelöltje, Pintér Tamás is, aki 31 százalékon végezne. A DK-s Mezei Zsoltot mindössze 17 százalékra mérték. Indirekt becsléssel két induló esetén a fideszes és a jobbikos 50:50-re végezne, de még a DK-s Mezei Zsolt sem tűnik teljesen esélytelennek, ő 54:46 arányban maradna alul Galambossal szemben.

Pest megye 2., Budakeszi és Budaörs

  1. Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz-KDNP) 35,4 százalékon áll,
  2. Szél Bernadett (LMP) 15,5 százalékon,
  3. Császárné Kollár Tímea (Jobbik) 12,4 százalékon,
  4. Tóth Zoltán (DK) 8,7 százalékon,
  5. Szemző Áron (Momentum) pedig 2,2 százalékon.
  6. A bizonytalanok aránya itt 25,8 százalék.

Indirekt becslés: a Szél és a Fidesz jelöltje közti ki-ki választás esetén az előbbi 43 százalékot szerezne.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1., Nyíregyháza

A fideszes Szabó Tünde simán nyerhet Nyíregyházán annak ellenére, hogy a többség itt kormányváltást akar, és az ellenzékiek összességében többségben vannak. Csak éppen annyira megosztott az ellenzék, hogy el sem lehet dönteni a kutatás alapján, hogy az MSZP-s Csabai Lászlóné vagy a jobbikos Lengyel Máté az esélyesebb-e.

  1. Szabó Tünde (Fidesz-KDNP) 42 %
  2. Csabai Lászlóné (MSZP-Párbeszéd) 25 %
  3. Lengyel Máté (Jobbik) 23 %
  4. Szoboszlay György (LMP) 6 %
  5. Lővei Csaba (Együtt) 3 %
  6. Babosi György (Momentum) 2 %

Vagyis Csabainé csak leheletnyivel, hibahatáron belül előzi a jobbikos jelöltet. Ha az LMP-s visszalép (az MSZP-LMP tárgyaláson ilyesmi is felmerült állítólag), akkor ebből a Jobbik is profitálna a válaszok szerint: 26-26 lenne a két ellenzéki jelölt eredménye. Azt is megmérték, mi történik, ha az MSZP-s, vagy ha a jobbikos lép vissza. Első esetben a Szabó-Lengyel párharc 57-43 lenne, míg a második esetben Szabó-Csabainé 55-45 százalékkal végződnek. Vagyis Csabainé jobban megszorítaná a fideszes jelöltet.

Tolna megye 1., Szekszárd

A Fidesz–KDNP jelöltje simán vezet a szekszárdi választókerületben, egyetlen ellenzékinek sincs esélye önállóan. Harangozó Tamás valamivel jobban áll, mint a jobbikos és az LMP-s Hadházy Ákos.

A Fidesz–KDNP jelöltje, Horváth István volt szekszárdi polgármester simán megnyerné a választókerületet, 50 százalékot kapna. Az ellenzék tehát szintén 50 százalékon van, vagyis nem eleve reménytelen a küzdelem, ám a megosztottság miatt elég távol van az összes ellenzéki a Fidesztől.

  1. Horváth István (Fidesz–KDNP) 50%
  2. Harangozó Tamás (MSZP) 19%
  3. Szabó Balázs (Jobbik) 16%
  4. Hadházy Ákos (LMP) 14%
  5. Rácz Norbert (Momentum) 1%

A párharcok így alakulnának, ha egyetlen ellenzéki maradna a fideszes jelölttel szemben: Horváth-Harangozó 70-30%, Horváth-Szabó 73-27%, Horváth-Hadházy 69-31%.

A különböző egyéni jelöltek egyértelmű rangsorolására nem képes vagy nem hajlandó megkérdezettek egyéb kérdésekre adott válaszai alapján statisztikai eszközökkel számolták ki az esetleg elképzelhető látens véleményeket. Ez alapján Hadházy már 37, Szabó és Harangozó pedig 31 százelékot érne el a fideszes jelölttel való ki-ki küzdelemben.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .