Ujhelyi: Cunami után ideje a szociáldemokrata újjáépítésnek!

0
324
Facebook

Kijózanítóan erős üzenetet küldtek a baloldali választók az ellenzék mai pártjainak a vasárnapi önkormányzati- és európai parlamenti választáson: tömegesen pártoltak át és támogattak helyettük egy sok tekintetben még ismeretlen jobbközép politikust. Benne láttak ugyanis elég erőt, képességet és lendületet az évtizede uralkodó fideszes rendszer leváltásához.

Bízom benne, hogy ez a pofon a baloldali ellenzék politikusai számára nemcsak büntető, de nevelő is lesz.

A magam részéről sok sikert kívánok Magyar Péternek a jobbközép Európai Néppártban, számomra pozitívum, hogy egy perspektívikus és politikatörténeti tettre képes új magyar közéleti közösség jelent meg a színen. Szükség volt már valamire, ami képes arra, hogy felrázza a NER ellenzékét – sokan és sokszor próbáltuk belülről megtenni ugyanezt, de néhány érdekelt mindig elfojtotta ezeket a radikális változást szorgalmazó kezdeményezéseket.

Ahogy a Tisza kiáradt, a szegfű úgy száradt el a parton. Egyáltalán nem vagyok boldog attól, hogy végül igazam lett. Ez a fajta, most megtapasztalt „áradás” azonban a valódi szociáldemokratáknak is hosszútávú feladatot jelölt ki a magyar közéletben.

Azok a baloldali szavazók, akik kiábrándultsággal teli, de tenni akaró dühükben a jobbközép új erő lendületét választották, hosszútávon semmiképp nem maradhatnak hiteles és őszinte baloldali képviselet nélkül.

Egy olyan új szociáldemokrata mozgalomra lesz szükség, amely a NER lebontásában aktív partnere, egy új magyar köztársaságban pedig már versenytársa tud és akar lenni a sebes folyamú Tiszának. Meg kellett volna időben érteni, hogy a mostani ellenzéki kínálatra ráunt a változást akaró tömeg; de azt most még nem késő megérteni, hogy a valódi szociáldemokratáknak a Tisza Párt partnerének kell lenniük a NER lebontásában és az immár árkoktól mentes hazánk újraépítésében.

Ehhez a számtalan helyen győztes baloldali önkormányzati vezető és helyi közösség kellő támasztékot adhat.

Nem, ez nem egy számító és hirtelen bejelentkezés az Esély Közösség alapítójaként az új szociáldemokrata mozgalom felépítésére! Ahogy azt korábban már világossá tettem és tartom is magam hozzá: egy időre mindenképpen kilépek az első vonalas pártpolitikából, mert megértettem, hogy mikor kell hátra lépni és teret engedni másnak. Bár a közélettől nem távolodom el, de a következő években teljesíteni akarom nemzetközi kötelezettségeimet, amelyeket vállaltam. Ez most sokkal inkább egy gondolatébresztő felhívás azoknak, akikkel érdemes együtt gondolkodni a magyar szociáldemokrácia hosszútávú jövőjéről.

Politikai szemtanúként ebben a gondolkodásban örömmel részt veszek.

Mert, miként azt annak idején a szocialista párt kíméletlen és radikális megújítására tett programomban írtam: ha el is hervadt a szegfű, nem kell a kaspóval együtt az értékrendet is kidobni; inkább új földet kell hozni, friss vízzel megöntözni és egy új virágot elültetni. A magyar baloldal vitte be hazánkat az európai közösségbe, a magyar szociáldemokráciának több mint százharminc éves, mély gyökerei és hagyományai vannak. Soha nincs késő a reneszánszra. De tenni kell érte. És nem az árral szemben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .