Bejelentés érkezett a Budapest – Esztergom Főegyházmegye gyermek és ifjúság védelmi szolgálatához egy fővárosi plébános ellen. Az ügyben az ordinárius előzetes vizsgálatot rendeltek el.
Újabb sztárolt papot vizsgáltak. Az érintett személyt minden papi tevékenységtől eltiltották. Ezt követően a plébánost saját kérésére korára és egészségi állapotára való tekintettel felmentette egyházi beosztásai alól, és nyugállományba helyezte a Főegyházmegye. Az ügyben rendőrségi feljelentés is történt.
A plébános, Pajor András így reagált:
”Súlyos lejárató kampány folyik ellenem. Nem magyarázkodom, mert nincs miért. Aki ismer, aszerint ítéljen meg mindent.”
A zuglói plébános lelkesen kampányolt a Fidesz mellett, és ezért Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes javasolta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjére, melyet azután Novák Katalin köztársasági elnök adott át neki tavaly, mert
“a plébános a keresztény kultúra terjesztésében és az ifjúság nevelésében jeles szerepet töltött be.”
Novák Katalinnak azért kellett lemondania, mert kegyelmet adott egy pedofília mentegetése miatt lecsukott bűnözőnek. A kegyelmet Balog Zoltán református püspök járta ki, aki igen szoros kapcsolatban állt Novák Katalinnal amikor a fiatalasszony alatta szolgált az emberi erőforrás minisztériumban. Balog Zoltán lemondott a református egyház éléről, de a püspöki stallumról nem. Balog Zoltán volt az, aki teljes mértékben Orbán Viktor szolgálatába állította a református egyházat, amely ezért tekintélyes pénzeket kap a kormánytól.
Újabb Bese ügy?
Bese Gergő plébánost is lemondatta a római katolikus egyház: Bábel Balázs kalocsai érsek személyesen intézkedett az ügyben. A Fidesz mellett igencsak elkötelezett fiatal pap korábban megszentelte a Karmelita kolostort a Várban, ahol Orbán Viktor éjt nappallá téve dolgozik mindig csakis “a haza üdvére”.
Bese Gergely keményen bírálta az LMBTQ közösséget amíg ki nem derült, hogy meleg pornográf videók gyártásában és terjesztésében működött közre. Lebukás után Bayer Zsolttal az élen a hatalom sietett elhatárolni magát tőle.
Persze semmi sem tart örökké: Szájer Józseftől is elhatárolta magát Orbán Viktor amikor lebukott, mert egy meleg partiról menekült Brüsszelben az ereszbe kapaszkodva.
Szájer a szerzője annak a magyar alkotmánynak, melynek úgynevezett gyermekvédelmi paragrafusát sérelmesnek tartja az LMBTQ közösség. Brüsszel is kifogásolta a jogszabályt, amely miatt eljárás indult Magyarország ellen.
Szájer négy év után visszatért: személyesen a First Lady, Lévai Anikó sietett negyvenéves barátságáról biztosítani “Józsit.” Miért kell most újra Szájer József Orbán Viktornak? Mert szorult helyzetében a magyar miniszterelnöknek olyan alkotmány kell mint amilyet Carl Schmitt készített a Führernek, illetve amit a “Szovjetunió legjobb jogászai” gyártottak Sztálinnak a harmincas években. Mind a náci Németországban mind a sztálini Szovjetunióban emberek millióit gyilkolták meg az intézményesített állami terror keretében. Nyilván minden nagyon jogszerű volt, erről a “világ legdemokratikusabb alkotmányának” szerzői maguk is meggyőződhettek amikor a Gulagon találták magukat mint “a nép ellenségei.”