Tud valaki jobbat?, avagy helló, konzik

Persze, utáljuk Botkát, mert éppen széjjelveri a baloldalt, meg egyébként is részese volt a 2010 előtti éveknek, meg mert buta, és senkivel se beszél, csak diktálni akar, és alig várja, hogy belehuppanjon a trónusba, meg mert Rolexe van, amivel mélytengeri-búvározik is, és amúgy is komcsi. Meg utáljuk Gyurcsányt, mert önmagát tolja előre, mert megágyazott a kétharmadnak, most meg úgy tesz, mintha ott se lett volna, mert szemkilövetett, meg aprópiroska villája. És persze utáljuk Széll Bernit, mert ő valójában a családilag identitás-sérült Schiffer kinyújtott keze, valójában a Viktornak dolgozik, meg mit akar ez a csajszi, mér’ szól bele a nagyok dolgába. A Fekete-Győr, na ne, ez a Viktor fiatalkori reinkarnációja, meg persze szakállas felforgató, a Vágó terroristatársa. Meg…, satöbbi.(1)

Tehát most mindenki azzal foglalkozik, szívedübörgésétől függően, hogy

miért játsszák el balról az esélyt,

ki hogyan akar eluralkodni, csak a helyének megágyazni a következő Házban, avagy mekkora hülyék ezek, kérünk egy kávét (2), nem sorolom, mert a könyökünkön jön ki mindaz, aminek talán eddigi legfontosabb megállójába futott be most a demokraták busza.

Ahogy látom, jól elleszünk azzal, hogy így kéne-e, van-e jobb megoldás, milyen konstrukciót kellene kidolgozni. Összefogósdi, koordinált indulás. Egy tömb, de igazán több.

Átlagjózsi ért ebből bármit?

Arról nem szól a beszéd, hogy miért a középről balra elhelyezkedőknek róják fel azt, ami a magát jobboldalnak nevezők térfelén tapasztalható. Mert a „hülye balosok” hozzák a formát és furtonfurt egymás torkának esnek. De mi van, ha úgy nézzük ezt, hogy – a személyes ellenszenvekkel is terhelten és ambíciókkal megtámogatva – a különféle elképzelések öltenek önálló szervezeti formát, nem akarván erővel egyazon pártba kényszeríteni a nem mindenben azonosan gondolkodókat. Mint egykoron az „egypárt”, ami – végső kétségbeesésében – valahogy úgy érvelt önnön hatalmi monopóliuma mellett, hogy „mi egyszerre képviseljük minden réteg érdekét”.

Miért nem tesszük fel azt a kérdést, hogy

tényleg normális-e az a monolit egység, ami a Fideszt jellemzi?

Valóban olyan egységes ez a tábor mindenben? A demokrácia felszámolásában, az agitpropot is túlszárnyaló médiauralomban, a piacgazdaság megrontásában, a társadalom végletes kettévágásában, a társadalmi béke és fejlődőképesség hetedíziglen lehetetlenné tételében. Igazi konzervatívnak tetsző-e a tőről metszett bolsevik gondolkodásmód (persze, egy kis horthysta stichhel)?

Tudjuk, hogy nem. Valódi konzervatívok nap nap után elmondják, hogy „hm, nem mindenben értünk egyet”, „talán nem így kellene ezt”. Kedves konzi barátaink, mi kell ahhoz, hogy kiálljatok és azt mondjátok, hogy elég volt?

Nem vagyok egy tóthzoltánba ojtott lászlóróbert, de megkockáztatom, hogy

ha a jobb-térfélen csak megközelítőleg akkora lenne a tettekben a plurális-demokratikus elszántság,

mint a centrumtól balra, mindjárt nem arról szólna a beszély, hogy hányfelé tagolódik a bal, hogyan lesz itten rendszerváltás.

Ne tegyük kizárólagos felelőssé a fennálló helyzetért azokat a balféléket (persze, balfékeket, azért rászolgáltak erre), akik inkább cselekszenek úgy, ahogyan az normális országban szokás. Szemben azokkal, akik látják, mekkora a baj, de félelemből, megfelelési kényszerből, gyávaságból, önnön árnyékukat átlépni képtelenül satöbbi

nem érzik át azt a felelősséget, ami abból fakad, hogy hazafiság, hazaszeretet, felelősség a nemzetért.

Ugye, ismerős szavak? Mi kell nem csak annak felismeréséhez, hogy a Fidesz ma már rémesen hajaz a korábbi egypártra, cselekedeteiben és gondolkodásmódjában egyaránt, hanem a tettekhez.

Éppen harminc éve íródott meg a Fordulat és reform. Talán jövőre lesz harminc éve, hogy megalakultak a reformkörök. Ezek végét láttuk.

(1) Balról-jobbra haladva ki-ki válassza ki a neki tetsző jellemzést.

(2) És akkor Lajosról még szó se essék.