Trump: ”Lengyelországban örökké ott maradunk!”

0
1520
x.com

Éljen a megbonthatatlan Trump – Nawrocki örök barátság! Összeillenek. Mindketten bűnös múlttal rendelkeznek, igaz, míg Nawrocki futtatta a lányokat, addig Trump hajkurászta őket. A bűnözői múlt is szoros kötelék, ezért aztán Európa megnyugodhat.

Az amerikai elnök Karol Nawrocki elnök washingtoni látogatása kapcsán megerősítette azt, ami eddig se nagyon volt kétséges: az Egyesült Államok nem vonul ki Európából! Jelenleg körülbelül tízezer amerikai katona állomásozik Lengyelországban, őket rendszeresen cserélgetik. Térségünkben az Egyesült Államokat két ország érdekli igazán stratégiai szempontból: Lengyelország és Románia, ahol a NATO legnagyobb beruházása készül a Fekete tenger partján, ahonnan a rakéták és drónok elérhetik nemcsak Ukrajnát és Oroszországot, de Iránt is.

A fentiek azt mutatják, hogy az Egyesült Államoknak az esze ágában sincsen kivonulni Európából, mert ez a jelenlét világhatalmi pozíciójának alapja.

“Azt hiszem, hogy maradnak az amerikai katonák Lengyelországban, sőt hogyha azt kívánják, akkor még több katonát is telepíthetünk oda”

– hangsúlyozta az Egyesült Államok elnöke, aki mindenkit emlékeztetett arra, hogy az ukrajnai háború miatt “Varsó már régen kéri az amerikai csapatok létszámának emelését.”

Trump ígérete azt erősíti meg, hogy az orosz fenyegetés Európa ellen fikció, mert “Lengyelországban örökké ott maradunk, hogy segítsük őket a védekezésben.” Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy Oroszország semmiképp sem támadna meg egy olyan NATO tagállamot, ahol sokezer amerikai katona állomásozik.

- Hirdetés -

Karol Nawrocki lengyel elnök válaszul elmondta, hogy

“most először fordul elő, hogy a lengyelek örülnek annak, hogy külföldi csapatok állomásoznak a területükön.”

Ez egyértelmű figyelmeztetés Putyinnak: “az amerikai jelenlét jelzés Oroszországnak, hogy összetartunk, és nem ingyen akarunk NATO tagok lenni” – hangsúlyozta Lengyelország államfője.

Varsó katonai kiadásai megközelítik az éves GDP 5%-át, ez meghaladja az USA részesedés mértékét is, ráadásul pedig a lengyelek a fegyverzet zömét az Egyesült Államokból vásárolják meg. Trump meghívta Nawrockit a G20 csúcsra, melyet jövőre Miamiben tartanak meg. Lengyelország nem tagja a G20-nak, de Trump ezzel a gesztussal felértékelte Karol Nawrockit, és megnyerte magának a több, mint tízmilliós amerikai lengyel közösség jórészének támogatását.

Két táborra szakad a világ?

Trump összeesküvéssel vádolta meg az USA ellen Kínát, Oroszországot és Észak Koreát, melyek vezetői Pekingben a katonai parádén együtt léptek fel, és Hszi Csin-ping elnök nyíltan feltette a kérdést az amerikai elnöknek: háború vagy dialógus? Kína megmutatta katonai erejét, de gazdasági versenyben akarja kihívni és legyőzni az Egyesült Államokat. Jelenleg is zajlanak az egyeztetések a kereskedelmi egyezményről, melyet végül Trump és Hszi Csin-ping csúcstalálkozója hozhat el.

Peking nem akar látszat csúcsot mint amilyen Alaszkában volt Trump és Putyin között.

Oroszország már rég nem világhatalom és nem is pályázhat a címre, ezt tudja Putyin is, de nem akarja, hogy az orosz nép is rádöbbenjen erre. Ezért az orosz elnöknek egy PR csúcs sokat jelent még akkor is, ha nyilvánvalóan semmilyen eredménye sincs.

A kínaiak viszont csak akkor akarnak csúcstalálkozót, ha eredmény is várható. Trump már az elnöki beiktatásra is meghívta Hszi Csin-ping elnököt, aki nem bízik benne, ezért csak az alelnököt küldte. A kínai elnök jól felmérte Trump kétszínűségét: áprilisban megkezdődött a vámháború a világgazdaság két óriása között. Peking nem hátrált meg, bevetette a ritka földfém fegyvert is, és Trump visszakozott. Az amerikai elnököt sürgeti az idő, de a kínaiak hosszútávra játszanak, mert úgy vélik: az idő nekik dolgozik. Hszi Csin-ping elnök már egy három milliárdos szövetségről beszélt, hiszen India is csatlakozott Oroszországhoz és Kínához, mert Trump vérig sértette Modi miniszterelnököt az 50%-os büntető vámmal.

Szijjártó a béketáborban Pekingben

A magyar külügyminiszter Vang Jival, a kínai diplomácia vezetőjével tárgyalt, majd pedig kijelentette, hogy a béketábor gyülekezett a kínai fővárosban. Minthogy Putyin volt az egyik főszereplő, ez talán kissé meglepőnek tűnhetne, ha nem tudnánk, hogy Orbán Viktor már régen elkötelezte magát Moszkva mellett, ahol a béketábor kifejezést kitalálták még Sztálin elvtárs idejében. Már a Szovjetunió is békeharcot folytatott a Nyugattal szemben. Csakhogy a Szovjetunió 1991-ben megbukott, és így Oroszország elveszítette a világhatalmi szerepét. Oroszország gazdasági teljesítménye Olaszországét sem éri el, hadserege és hírszerzése Ukrajnában szerepel le: egy háromnapos villámháború már több mint három éve tart – minimális eredménnyel és óriási veszteséggel. Putyin már csak az arcát menti hiszen az ő hibás döntése volt a háború, melyet a vezérkari főnök és a hírszerzés vezetője ellenzett 2022-ben.

Miért tart ki Orbán Putyin mellett?

Korábban abban bízhatott, hogy Trump megegyezik Putyinnal Európa és Ukrajna feje fölött. Ennek esélye elenyészett: az orosz vezérkar őszi offenzívát jelentett be, Trump pedig engedélyezte a fegyverszállításokat Ukrajnának. Ebben a helyzetben Orbánnak érdekében állhatna a távolodás Putyintól, de a magyar miniszterelnök mégsem ezt választja. Miért

Egyrészt Putyin az orosz titkosszolgálaton keresztül figyelmeztette “a testvéri segélynyújtásra.” Másrészt pedig Putyin az olaj és földgáz szállításokon keresztül finanszírozza a gazdasági válság szélén egyensúlyozó Orbán kormányt. A Handelsblatt is megírta: csak az orosz olajból 2,3 milliárd dollár ütötte Orbán markát az ukrajnai háború kezdete óta. Minthogy a magyar miniszterelnöknek végképp elpárolgott a reménye a befagyasztott európai pénzekre, pedig mindenféle hátsó utakon kétségbeesetten megpróbál hozzájutni – sikertelenül -, így Putyin támogatása felértékelődik.

Nemcsak a háborúhoz, de a politikához is három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Ugyanez mondható el a választásokról is. Pénznek pedig most nagyon szűkében van a magyar miniszterelnök, akinek lánya már az USA menekült a kétesélyes választások elől.  Orbán olyan helyzetbe lavírozta magát, mint Putyin: nem szenvedhet vereséget! Churchill többször is megbukhatott és aztán visszatérhetett, de ő nem volt a brit birodalom leggazdagabb polgára!

Putyinnak és Orbánnak vereség esetén el kellene számolnia a lopott pénzzel.

Nekik az utolsó töltényig védekezniük kell, mint Kadhafi líbiai elnöknek, aki 42 évig uralkodott hazájában míg elérte a vég: 2011-ben saját népe tépte darabokra! Több mint 40 milliárd dolláros vagyonát azóta is keresik…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .