Trump: amerikaiak készítik elő a csúcstalálkozót

0
948

Az amerikai elnök Twitteren erősítette meg ezt a hírt alig három nappal azután, hogy lemondta a csúcstalálkozót Kim Dzsong Unnal. Egy napon Észak-Korea nagy nemzet lesz, ebben egyetértünk Kim Dzsong Un elnökkel – közölte Trump, aki még nemrég Dél-Koreába rendelte azt a gyilkos kommandót, mely 2011-ben megölte Oszama bin Ladent Pakisztánban. Változnak az idők …

Először a Washington Post közölte, hogy az USA manilai nagykövetének vezetésével amerikai küldöttség tárgyal Phenjanban. A Korea-szakértőkből álló küldöttséget Csoe Szonhuj külügyi államtitkár fogadta. Valószínűleg rá hivatkozva mondhatta le korábban Trump a csúcstalálkozót. Csoe Szonhuj külügyi államtitkár ugyanis kikérte magának, hogy Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton Líbiához és Irakhoz hasonlítsa Észak Koreát. Mindkét állam diktátora furcsán végezte be életét: Kadhafi elnököt széttépte a dühös tömeg, Szaddám Huszeint pedig felakasztották Irakban, melyet az amerikaiak elfoglaltak. Kim Dzsong Un számára nyilvánvalóan egyik megoldás sem különösebben vonzó…

Eredetileg június 12-re tűzték ki az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót, melyet Szingapúrban tartanának meg. Egy amerikai előkészítő csapat ott is munkálkodik vagyis Trump komolyan veszi a csúcstalálkozót. De vajon fel van-e rá készülve? Aligha…

„Kim Dzsong Un betéve ismeri az amerikai álláspontot és nyilvánvalóan pontosan tudja, hogy mit akar elérni. Trump viszont nem végezte el a házi feladatot.”- hangsúlyozta Michael Hayden ex CIA főnök, aki az ABC televíziónak nyilatkozott.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .