Trump a nemzeti együttműködés rendszerét kívánja bevezetni az USA-ban?

0
1259
x.com

Trump úgy gondolja, hogy ami ment Európa közepén szinte észrevétlenül kijátszva  a demokratikus  szabályokat az neki is menni fog, főleg, hogy elnökként már bebizonyította: hatalma megtartásáért véráldozat meghozatalára is képes.  

“Bekerültünk Trump elnök programkészítő csapatába, és nagyon is komoly szerepünk van benne” – dicsekedett Orbán Viktor 2024 júliusában. A magyar miniszterelnök először 2019- ben találkozott Donald Trumppal – Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közvetítésével. Azóta egyre intenzívebb a kapcsolat: Orbán Strasbourgban az Európai Parlamentben kijelentette:

“pezsgőt bontunk, ha Trump nyer novemberben az elnökválasztáson.”

Trump tanácsadói időközben figyelmesen tanulmányozzák a nemzeti együttműködés rendszerét, melynek jelentős részét át akarják venni, ha Trump másodszor is hatalomra kerül az Egyesült Államokban. A választott autokrácia keltette fel a Heritage Foundation figyelmét hiszen Orbán Viktor már 2010 óta úgy erősíti meg egyre jobban a személyi hatalmát, hogy közben minden választást fölényesen megnyer. A Budapesten működő Danube Institute együttműködési egyezményt kötött a Heritage Foundation-nel, mely Donald Trump programját írja. Kevin Roberts, a Heritage Foundation elnöke már 2022-ben kijelentette:

“a nemzeti együttműködés rendszere Magyarországon, ez a mi modellünk!”

2024 májusában zártkörű összejövetelen fogadta Orbán Viktort a Heritage Foundation vezérkara.

Vance, Donald Trump alelnökjelöltje ezt követően jelentette ki a CBS televízióban:

- Hirdetés -

”Azt gondolom, hogy Orbán jó döntéseket hozott, és mi ebből itt az Egyesült Államokban tanulhatunk.”

A különbség persze óriási az USA és Magyarország között hiszen Trump nem reménykedhet olyan nagy többségben a Kongresszusban mint Orbán Viktor a magyar parlamentben, ráadásul az Egyesült Államokban nem is kétharmados hanem négyötödös többség kellene ahhoz, hogy az elnök olyan teljhatalmat gyakorolhasson mint Orbán Viktor Magyarországon. Azonkívül a bíróságok függetlensége nem kérdés az Egyesült Államokban míg a nemzeti együttműködés rendszerében az igazságügy is erőteljes kontroll alatt működik hiszen a kulcspozíciókban a hatalom emberei ülnek.

Miben mutathat példát a nemzeti együttműködés rendszere Trumpnak? “Mi megmutattuk a republikánusoknak, hogy miképp lehet megtörni a liberális befolyást a társadalomra az állam erejével” – büszkélkedik Orbán egyik embere, aki azért kérte, hogy a nevét ne árulják el.

Trump ellenőrizni akarja a Federal Reserve Boardot is

A jegybank szerepet betöltő magánbank szuverén döntéseit Biden elnök garantálja, de Trump ezen is változtatni akar: ”meg akarjuk találni a szabadság szigeteit, és az ellenőrzésünk alá kívánjuk vonni azokat” – mondta erről Trump program bizottságának gazdasági felelőse. Russel Vought költségvetési igazgató volt amíg Trump a Fehér Házban ült.

A Federal Reserve Board érzi a veszélyt: ezértis csökkentette 0,5%-al a kamatlábat, hogy fellendülést idézzen elő az amerikai gazdaságban megtámogatva ezzel Kamala Harris kampányát.

Trump csapata az igazságügyi minisztérium átformálására készül: az elnök nevezi ki a 93 kerületi ügyészt. Itt Trump villámgyors változtatást akar. Polt Péter a nemzeti együttműködési rendszer jogi kulcs figurája, ennek alapján Washingtonban az igazságügyi minisztérium lesz a lándzsa hegye, ha Trump újra hatalomra kerülne.

Az ex elnök Joe Bidenre is le akar sújtani “választási csalás” miatt. Saját oldalán – Truth Social – az ex elnök így írt erről szeptemberben:

”Azokat, akik CSALTAK a választások során 2020-ban a törvény teljes szigorával kell megbüntetni, amely hosszú börtönbüntetéssel jár!”

Ez nem üres fenyegetés: a republikánus többségű Legfelső Bíróság megerősítette, hogy az elnöknek joga van ehhez, ha a nemzetbiztonság ezt indokolja.

Óriási személyi változások várhatóak

Ahogy Orbán Viktor lecserélte a közszolgálati dolgozók jelentős részét 2010 után, ugyanerre készül Trump amennyiben megválasztják. Az elnök legkevesebb 4000 új hívét állíthatja kulcspozíciókba 2025 elején. Nyolc évvel korábban Trump kénytelen volt a hagyományos republikánus elitből válogatni , mert nem voltak saját emberei. Most viszont már vannak. Trump ki akarja söpörni a jelenlegi adminisztrációt arra hivatkozva, hogy Washington D.C. 90%-ban a demokratákra szavaz. A Heritage Foundation által kidolgozott program összesen 50 ezer szövetségi alkalmazott elbocsátását irányozza elő, és Trump nem hagy kétséget afelől, hogy ezt meg is kívánja valósítani.

“Megsemmisítem a mélyállamot Washingtonban”

– hangsúlyozza Donald Trump. Akinek nem is kell mindenkit kirúgnia, mert a többség meghunyászkodik, ha látja: az elnök nem a levegőbe beszél. A Heritage program már arról ír, hogy “van húszezer biztos kipróbált káderünk.”

Média kontroll

Trump ezen a téren is utánozhatja Orbán Viktort, aki nemcsak a közszolgálatot foglalta el hanem azon kívül is jelentős befolyást szerzett. A közszolgálati média az USA-ban egyáltalán nem jelentős, de az nagy figyelmet keltett, hogy a világ leggazdagabb embere, Elon Musk 44 milliárd dollárért megvásárolta a Twittert,  melyet X-nek keresztelt el. Maga Musk készített interjút Donald Trumppal az X-en a választási kampány idején, és ezt többszáz millióan látták. Trumpnak rajta kívül is vannak milliárdos barátai, akik képesek hasonló manőverekre annak érdekében, hogy a média, amelynek fő iránya a demokratákkal szimpatizál, irányt váltson, és átvegye Donald Trump narratíváját.

Orbán vészhelyzetet hirdetett eredetileg a Covid járvány miatt, majd meghosszabbította az ukrajnai háborúra hivatkozva. A vészhelyzet ma is fennáll Magyarországon, ahol az országot ugyan semmilyen veszély sem fenyegeti, de a nemzeti együttműködés rendszerét annál inkább. Trump élhet ugyanezzel a módszerrel:  Benjamin Netanjahu arra ösztönzi, hogy az USA és Izrael támadja meg együtt Iránt. Ez nemcsak világháborús kockázatot jelenthet, de komoly belső feszültséget is hiszen terrorista merényletek reagálhatnak a közel-keleti háborúra. Erre hivatkozva Trump veszélyhelyzetet hirdethetne erőteljesen korlátozva ellenfeleinek politikai és jogi lehetőségeit. Ezért a mostani elnökválasztásnak különösen nagy tétje van nemcsak az Egyesült Államok, de az egész világ számára is.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .