Bálint bácsinak és Margit néninek négy gyereke volt: Pista, Gyuri, Miki és Panci. Épségben átvészelték a háborút. Majd a két idősebb fiú elhatározta, hogy otthagyja a szülőföldet, mert a kialakulóban lévő szovjetrendszer (pártok megszüntetése, államosítások, stb.) nem sok jóval kecsegtetett, és nem úgy nézett ki, hogy itt valaha is jó élet (demokrácia, plusz virágzó kapitalizmus) lesz.
Tervükbe beavatták a papát, aki a MÁV központban volt alkalmazott. A papa megszervezte, hogy egy gabonaszállító vagonba elbújva megpróbálják a kijutást az országból. Egy papundekli (kartonlemez) alá bebújva, majd gabonával beszórva indultak el az életveszélyes nagy kalandra. Bálint bácsi azt is megszervezte, hogy a hegyeshalmi ügyelet táviratot küldött Pestre az Andrássy úti központba:
„a szállítmány elhagyta Magyarországot”.
Megkönnyebbülés volt a távirat olvasása. Igaz, még el kellett jutni Bécsbe, illetve valamelyik szövetségesi zónába ahonnan aztán tovább a nagyvilágba, pontosabban el Európából. A legrövidebb várólista a Chile-be kivándorolni szándékozóknál volt. Mindkét fiú ott kezdett új életet. Aztán lassan jöttek az életjellel felérő „kedveskedések”, mint például a kis helyen elférő és könnyen elajándékozható Gillette borotvapengék. Majd a beilleszkedés évei következtek. Pista még Magyarországon tanult szakmájában helyezkedett el, optikus lett. Gyuri pedig benősült egy farmer családba, gazdálkodó lett. Bálint bácsi meghalt, a két fiú nem tudott hazajönni a temetésre, hogy végső búcsút vegyenek szeretett apjuktól, aki aktívan segítette menekülésüket.
A 60-as évek végére Chile-ben a háború utáni magyarországi politikai időkre emlékeztető események kezdtek elszaporodni. Úgy, ahogy Magyarországon is demokratikusan, parlamenti választások útján (szalámi taktikával) került hatalomra a kommunista párt, a chile-i belpolitikai helyzet is (nagyon) hasonlónak tűnt, pláne olyanok szemében, akik már ezt egyszer átélték a 1945-1948 között Magyarországon. A két testvér választás elé került: vagy bevárni, és átélni azt a kommunista (marxista) rendszert, ami elől elmenekültek, vagy továbbállni, azaz ismét menekülni.
Pista a továbbállás mellett döntött, chile-i útlevéllel, családostul települt át Kaliforniába, ahol a spanyol is sokat segített a gyors beilleszkedésben. Az újrakezdésben velük tartott a házvezetőnőjük is.
Gyuri viszont úgy döntött, hogy marad. Ő chile-i, megtalálta második hazáját, családja van, chile-i állampolgár, gazdálkodó, ő nem megy sehova. Jöjjön, aminek jönnie kell. Túléljük. Felesége farmer családja sem hagyja el a megélhetésüket biztosító (szülő)földet. Gyuriék maradtak. Gyuri azzal vigasztalta magát, hogy elvégre a szülei és másik két testvérük sem hagyták el Magyarországot. Aztán hamarosan Gyuri is megtapasztalta, hogy milyen az, amikor földjét, gazdaságát elveszik.
Allende köztársasági elnök tragikus végét szokás emlegetni, viszont hatalomra jutásáról még napjainkban is mélyen hallgat a hazai közvélemény, pedig a KGB rendesen benne volt, és aktívan támogatta Allende győzelmét. Mielőtt bárki szememre vetné, hogy nem igaz, azokat emlékeztetném, hogy a 60-as évek végén, a hidegháború idején, a kétpólusú világban, mindkét nagyhatalom a maga oldalára próbálta állítani a közvetlen érdekszféráján kívül eső országokat, népeket. Chile-ben 1932 óta közvetlen köztársasági elnökválasztás volt, és az alkotmány szerint az győz, aki eléri a szavazatok 50%-át. Ha ez nem következik be, akkor a legtöbb szavazatot kapott személy lesz a köztársaság elnöke. 1970-ben, a szeptember 04-i elnökválasztás eredménye:
Salvador Allende szocialista (marxista) pártja: Popular Unity szavazatok száma: 1.070.334
százalék: 36.61% mandátum, parlamenti hely: 153
Jorge Alessandri független pártja: PN-DR (Nemzeti Párt (PN) – Radikális Demokraták (DR) )
szavazatok száma: 1.031.159 százalék: 35.27% mandátum, parlamenti hely: 35
Tehát, Allende és pártja mindössze 1,34 %-kal győzött, azaz mindössze 39.175 szavazattal.
A harmadik helyezett, a kereszténydemokrata párt színeiben indult horvát származású Radomiro Tomic lett, akire 821.801-en szavaztak.
Az alsóházi szavazáskor a kereszténydemokraták Allendére adták le voksaikat, így a képviselőházban is a „Népfront” (Popular Unity) jött ki győztesen. Allende „egységpártjába” tömörültek a Luis Corvalán vezette kommunisták is. Ha van, aki még emlékszik erre a névre, esetleg Vlagyimir Bukovszkijra.
Az elnökválasztási harcba, kampányba jelentősen beleavatkozott az akkori kétpólusú világ titkosszolgálata (CIA, KGB). A CIA az Anti-Allende táborra koncentrált, azt bizonygatva, hogy diktatúrához és a kapitalizmus végéhez vezet a marxista elnök megválasztása. Ebben elsősorban az amerikai nagyvállalatok (multik) jártak az élen, pl. az ITT telefon-cég, mely dollár százezreket költött az ellenjelöltekre. A KGB sokkal jobban koncentrált jelöltjük győzelmére. Például Allende-t nyíltan 50.000.- US dollárral támogatták. A közvetlen elnökválasztás eredményét (1.36%) látva Andropov az SZKP KB-nek megígérte, mindent elkövet, hogy a chile-i Alsóház is Allende-t hozza ki győztesnek. Nixon pedig tajtékzott, hogy a CIA képtelen volt ezt a minimális szavazati különbséget megváltoztatni, és a független Alessandri javára fordítani.
Allende első intézkedései a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetését, de legalább is enyhítését célozták meg.
Az elégedetlenségek csak később jöttek elő. Mint általában a munkásság megmozdulásai, a sztrájkok keltenek zavargásokat, de leginkább hangulatot. Ezek fokozása vezethet később tragikus következményekhez. 1973 áprilisában magasabb bért követelő bányászsztrájk kezdődött. Egy bányászt lelőttek. Erre az egyik páncélos alakulat megtámadta az elnöki palotát. A hadsereg nem követte a puccsistákat, mivel a törvény- és alkotmány-tisztelő katonaság kizárólag a köztársasági elnöknek engedelmeskedik. Allende tábornoka, a hadsereg főparancsnoka, Augusto Pinochet távol tartotta magát és katonáit. Júliusban 40 ezer kamionos lépett sztrájkba, mely súlyosan érintette az egész ország ellátását, és jelentősen növelte a köztársaság elnök elleni közhangulatot. Az áremelkedések és az élelmiszerhiány utcára vitte az embereket. Allende a könnygáz használatát engedélyezte a tiltakozók ellen. A legnagyobb példányszámú (kormányellenes) újság, a Le Mercurio-t adócsalással vádolták, főszerkesztőjét letartóztatták. Az infláció szeptemberre 300 %-os lett, és a lakosság megosztottá vált az Allende kormánnyal szemben. Közben még augusztusban az Alsóház (Congress) 81-47 arányban követelte, hogy Allende tartsa tiszteletben az alkotmányt. Igaz, a Felsőházban (Senate) nem kapta meg a kétharmados többséget, ami szükséges, hogy elítéljék az elnököt. Mégis jelentős kihívás volt a kialakult helyzet, ami ellen nem tett semmit az köztársasági elnök, Allende. Kivéve, hogy közölte: nem mond le.
A katonai alakulatok körbefogták az elnöki palotát (La Moneda Palace), a bent tartózkodó elnök – több forrás szerint – öngyilkos lett.
A puccshoz csatlakozott a teljes chilei fegyveres erő (hadsereg, tengerészet, légierő és a rendőrség (Carabineros). A fegyveres erők katonai kormányt alakítottak és vezetőjüknek megtették Allende addigi főparancsnokát, Pinochet tábornokot. Az Egyesült Államok azonnal elismerte az új rezsimet és felajánlotta segítségét.
Az ezt követő megtorlás példa nélküli Chile történetében. Az ENSZ és az emberi jogi szervezetek mélységesen elítélték a több ezer ember börtönbe vetését, megkínzását, „eltüntetését” és meggyilkolását. 200.000-re becsülik az országot elhagyók számát.
Allende elődje, Frei elnök, aki a marxista államelnök hivatali ideje alatt ellenzékben volt, először üdvözölte Pinochet hatalomátvételét, majd látva annak brutalitását, a katonai diktatúra ellen fordult. Hasonlóan üdvözölte a puccsot a katolikus egyház feje: Raúl Silva Henríquez bíboros is, aki szerint a hadsereg megmentette az országot a „marxista diktatúrától”. Viszont a puccsisták emberjogi és szociális érzéketlenségét látva hamar Pinochet-ék ellen fordult a szókimondó bíboros.
A (részben trockista) marxisták szerint Allende nem látta át a helyzetet, a „baloldali koalícióba” bevett kommunisták pedig nem voltak elég erősek, így
elmulasztották azt az alkalmat, amikor szabad választáson a marxisták hatalomra tudtak kerülni (először a történelem során!).
Allende kormányzása alatt a kommunista (főtitkár) Corvalán semmit sem tett a hatalom megszilárdítására. A sztrájkokat az ellenzék (beleértve a CIA) szervezte. A munkásosztály nem volt felkészítve Allende és a szocialista, marxista értékek megvédésére. Magát a puccsot néhány (mindenre elszánt) katona hajtotta végre. A fegyveres erők többsége a laktanyákban marad, és tartották magukat, amire felesküdtek: „a mindenkori köztársasági elnököt szolgálom és védem”. Valóban, Corvalán neve akkoriban nem szerepelt a hírekben! Mégis letartóztatása után távollétében, Moszkvában (!) Nemzetközi Lenin-békedíjjal tüntette ki Brezsnyev.
Chile Allende elnöksége alatt vette fel a diplomáciai kapcsolatot Kubával és Észak-Koreával. A szeptemberi katonai puccsot követően a szocialista országok, élén a Szovjetunióval, megszakította a diplomáciai kapcsolatot Chile-vel. Így az NDK, Észak-Vietnam, Lengyelország, Csehszlovákia, Bulgária, Jugoszlávia és Magyarország is. Ugyanakkor Románia és a Kommunista (Vörös) Kína, nem!
Most vissza a családi történethez! 1979-ben Győrben meghalt Margit néni. A két távolba szakadt fiú 30 év elteltével úgy érezte hazajöhet, hogy búcsút vehessenek édesanyjuktól.
Pista, mint amerikai állampolgár, az Egyesült Államok hadseregének egyik laboratóriumának vezetője, megkapta a haláleset miatti sürgősségi beutazó vízumot Magyarországra. Gyuri bajban volt, mert Chile-ben nem volt magyar külképviselet. Így magyar beutazási vízumot a Pinochet-diktatúrában élő chilei még halálesetkor sem kaphatott! Valaki megsúgta Gyurinak, hogy repüljön Bécsbe, és ott a magyar követségen nagy valószínűséggel megkapja arra a pár órára a beutazási engedélyt, hogy eljusson Győrig, a mama temetésére. Közel 20 órás repülés után Bécsben beadta és várta a beutazási engedélyt, hogy végső búcsút tudjon venni édesanyjától. Nos, a magyar állam képviselői sokkal előbbre tartották az ideológiát és a politikát, mint az anya-fiú közti emberi, családi kapcsolatot, és nem adták meg a beutazási engedélyt. Ez a történet egy életre megtanította, hogy a „nagy politika” semmibe veszi a kisembert, a családi, emberi kapcsolatokat.
