És tényleg. Tulajdonképpen szóra sem érdemes, mégis, mégis, kitör belőlem a régi vágású, kávéházi értelmiségi, a még régebbi vágású gentleman: nem illik üzenetet válasz nélkül hagyni. Érzem, értem és értékelem a figyelmet, hogy így fogalmazzak… nem illik nem jelezni ezt az érzeményt, mint olyan és gyanánt.
Mert az úgy vagyon, hogy én vagy pár éve regisztráltam és előfizettem egy tudományos folyóiratra, az a címe, hogy Research.eu. Ingyenes, havonta küldik Brüsszelből, kiválóan szerkesztett, politikamentes kiadvány, azonban robotikától IT-ig, géntechnológiától orvosi fejlesztésekig minden van benne. Öröm olvasni, mennyi csodát produkál havonta is ez a mi pici Európánk.
Már persze, ha olvas az ember angolul. De ez az ember, aki a cipőmben jár, olvas.
Eddig minden hónapban úgy érkezett a kiadvány, hogy gondosan és vastagon lefóliázva bedobták a postaládámba. A fólián belül a lap és egy hátsó, A4-es ív, rajta a címem és az irányítószámom. Ennyi.
Éveken keresztül.
Ma nem így jött.
Fólia és címzési lap sehol, a kiadványon látszik, hogy valaki alaposan átnézte. Itt-ott meg is húzogatta, nincs-é belekötve valami. Így volt a postaládában.
Korábban meg mindig sértetlenül kaptam.
Hát, ingyenes, tudományos lap, ebben ajándék nem szokott lenni, maximum ösméret, de az meg amúgy is benne vagyon…
Tanúm nincs, a postaládában találtam a kiadványt felbontva, így büntetőjogi felelősségem tudatában senkit sem vádolhatok személyesen a levéltitok megsértésével.
Nem is neveznék meg senkit. Olyan ofé nem vagyok azokban a körökben, hogy tudjam, most éppen melyik alezredeshez tartozom.
Csak mégis, mégis, éled bennem a régivágású gavallér, aki érzi és köszöni ezt a kitüntetett figyelmet, és valahogy szeretné jelezni, hogy az illetékes Hivatal érzeményei viszonzásra találtak nála.
Ezt ugyanis agresszív figyelésnek hívjuk.
Az a lényege, hogy tojja össze magát a célpont és érezze magát állandóan célkeresztben, akár a telefonja játssza vissza a beszélgetéseket, akár a küldeményei érkeznek felbontva.
Srácok, sehol nem vagytok, én ezt már végigcsináltam Ceausescu Romániájában, ahol a kollégáitoknak hatvanezerszer nagyobb hatalmuk és lehetőségeik voltak, szóval aranyos a figyelés, ha kitudom, melyik ügyosztálynak köszönhetem, és melyik magyar Cégtől – mert van vagy tizenakárhány! – az Isten se ment meg titeket attól, hogy küldjek egy csokor rózsát, bonbont, miegymást.
Ha már így udvaroltok.
A magunk módján mi is figyeltetünk.
Aki előttetek áll, az a mi emberünk.
Különben bagatell.
Szóra sem érdemes.
Csak jeleztem, hogy kösz.
