Előjött újra a „neandervölgyi” politikai stílus Lázár Jánosból, amikor ezt találta mondani: “Kicsit csodálkozom is, hogy a TISZA Párt nem talált magyar embert, és egy szlovák asszonyt kellett elindítania ebben a választókerületben. Ilyen rosszul állnak, azért legalább azt kellene, hogy Magyarországon magyarok legyenek a jelöltek. Hátha még megfontolják a Tiszások.”
A nagy keresztény nemzeti vonulat egyik legfontosabb embere szerint tehát egy felvidéki származású magyar nem elég magyar ahhoz, hogy az állampolgársága szerinti anyaországában képviselőjelölt lehessen. De ugye a szlovákiai magyarok szavazatait azért még elfogadja a Fidesz-KDNP a 2026-os választásokon? Kellene néhány megnyugtató szó ebben a kérdésben, különben még az is lehet, hogy az érintettek „átállnak” a senkiházi Magyar Péter oldalára. Aki persze csak a nevében magyar, igazából egy kripto-brüsszelita ügynök,
aki még jó időben beépült a nemzeti fősodorba, s álcázásként gyerekeket is nemzett egy igaz magyar asszonynak!
Az a helyzet, hogy igen kíváncsi lennék Lázár János teljes családfájára az elmúlt 250 évre visszatekintve. Abból ugyanis kiderülne, hogy ha őt tekintjük magyar etalonnak, akkor mennyire kell annak lennie más jelöltnek is. Ha ez megvolna, akkor máris lehetne hozni egy korlátozó szabályt, miszerint mondjuk három generációra visszatekintve csak 75%-nyi fajmagyarnyi őssel rendelkezők indulhatnának a választásokon jelöltként. És fel is állhatna a Nemzeti Magyarságigazoló Központ: van történelmi előzmény, könnyen megoldható lenne, és amúgy a polgárok körében erős igény is mutatkozik erre jelen idő szerint.
Említek néhány nevet példaként, kiket nem tartana a múltból Lázár János elég jó származásúnak arra, hogy Magyarország (néhai Magyar Köztársaság) országgyűlési képviselője legyen a szlovákiai származása miatt:
Andrássy Gyula (Oláhpatak, 1823) miniszterelnök, Bercsényi Miklós (Temetvény, 1665) kuruc főgenerális, Batthyány Lajos (Pozsony, 1807) miniszterelnök, Esterházy János (Nyitraújlak, 1901) aki a 68/1942-es alkotmányi törvény szavazásakor (zsidótörvény) egyedüliként tartózkodott a szlovák parlamentben, II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676) erdélyi fejedelem.
Balassi Bálint (Zólyom, 1554) költő, Csontváry Kosztka Tivadar (Kisszeben, 1853) festőművész, Blaha Lujza (Rimaszombat, 1850) színésznő, Márai Sándor (Kassa, 1900) író, Lehár Ferenc (Komárom, 1870) zeneszerző, Kassák Lajos (Érsekújvár, 1887) író, költő, képzőművész, Jedlik Ányos (Szímő, 1800) feltaláló, Selye János (Komárom, 1907) orvos, stresszelmélet kidolgozója…
Vagy mondjuk Petőfi Sándort.
Vajon mit szólnak ehhez a most is köztünk élő nagyszerű felvidéki származású emberek, művészek, tudósok stb.? Vagy az egész Ghymes együttes, mely szlovákiai magyar zenészekből áll fel.
(Ki az elején, vérünk vagy, Gyere ide most, vérünk vagy, Beszorul a fény, vérünk vagy, Kiszabadulás, bennünk vagy.; Éneklő magyarok – 2004)? És mit gondolhatnak a fidesz-cimborák: Duray Miklós, Bugár Béla, Csáky Pál, illetve Ódor Lajos, aki 2023-ban Szlovákia első magyar származású miniszterelnöke lett?
Csak úgy mondom, hogy itt nem foglalkoztam más, veszélyes idegen eredetűekkel, mint a horvát, szerb, szlovén, burgenlandi kárpátaljai, erdélyi, esetleg cigány, zsidó, arab stb. ősökkel szégyenkező magyarokról.
Ha őket is górcső alá vennénk, kiderülne, hogy nincs is „igazi magyar” a magyar történelemben.
Kivéve persze Lázár Jánost, a batidai ősmagyart.
