A nyugdíjas éveit élő XVI. Benedek pápa a minap egy levelében annak adott hangot, hogy a papok által elkövetett szexuális visszaélések a 60-as évek szexuális forradalmának következménye.
A pedofília jelensége egészen a 80-as évekig nem volt jelen – így a volt pápa –, s az Isten halálát meghirdető tanítások vezettek el a szexuális erkölcsök összeomlásához, a „homoszexuális klikkek” létrejöttéhez. A megoldás a pápa szerint az, hogy újra Istennek tetsző életet éljünk.
Csak zárójelben: hasonló ökörséget és aljasságot mond Veres András, a magyar püspöki konferencia elnöke, aki szerint a liberalizmus mindennek az okozója.
Hát egy nagy túróst!
Mindenekelőtt rögzítsük, hogy a homoszexualitás – enyhén szólva – nem azonos a pedofíliával, s aki a kettőt összemossa, az vagy kínosan tudatlan, vagy aljas gazember. A homoszexualitás persze probléma az egyház számára, hiszen ezzel zsarolhatóvá válhatnak a meleg papok.
És akkor jöjjön a lényeg.
A Didakhé, amely a legrégebbi (II. század első fele) ránk maradt egyházi rendtartás (pszeudoapostoli rendtartás) az alábbiakat mondja ki: „gyermeket meg ne ronts, ne paráználkodj.” (Didakhé, II.1.). A 300 körül ülésező Elvirai zsinat LXXI. kánonja az alábbiakat tartalmazza: „Akik fiúkat becstelenítenek meg, még életük végén se kapják meg a közösségben való részesülést.” Márpedig – mint az tudható – szabályokat, törvényeket, rendeleteket csak létező, előforduló és legalább viszonylagosan gyakorinak mondható esetek meglétekor hoznak.
De menjünk tovább! Tertullianus, II-III. századi keresztény szerző De Pudicitia címmel könyvet ír a szexuális bűnökről, valamint arról, hogy saját „mocskos” korában, amelyben gyakoriak az ilyen bűnök, felháborító módon miként képes megbocsátó magatartást tanúsítani az ilyen bűnökkel szemben néhány egyházi vezető. A középkor egyházi és világi irodalma egyaránt komolyan foglalkozott a szexuális bűnökkel, amelyek egyházi körökben is előfordulnak, mint például a szodómia, vagy a fiatal fiúkkal való paráználkodás. Beda Venerabilis VII-VIII. században élt tudós szerzetes például a Genezis-kommentárjában foglalkozik a fenti kérdéssel, s amikor „kimondhatatlan bűn”-nek nevezi, pontosan tudja, hogy a bűnről szinte mindenki tud, mert sokan gyakorolják. Beda mellett sok más szerző is foglalkozik a fenti problémával (vesd össze pl. Christopher Monk: Sodom in the Anglo-Saxon Imagination). Petrus Damianus, a XI. században élt bencés szerzetes, később bíboros egy egész könyvet ír Liber Gomorrhianus címmel (1051 körül), amelyben a szexuális bűnöket veszi sorba, köztük a szodómiát, a számára legvisszataszítóbbnak nevezett ephebophiliát (serdülő korú gyermekek iránti szexuális vágy), továbbá keményen bírálja azokat az egyházi vezetőket, akik elnézőek az ilyen bűncselekményekkel, különösen a gyermekekkel szembeni szexuális bántalmazásokkal. Amúgy Dante az Isteni színjátékban Petrus Damianust a Paradicsom legmagasabb szférájába, a Hetedik Égboltba (a Szaturnuszba) helyezi (Paradicsom, 21,106-135).
Folytathatnám, de inkább ugorjunk egyet. 2001. május 18-án született meg az akkori Joseph Ratzinger (később XVI. Benedek pápa) bíboros, a Hittani Kongregáció feje által jegyzett, szigorúan titkos dokumentum, az Ad exsequendam ecclesiasticam legem, amely belső használatra szánt dokumentumként előírja a feltárt bűncselekményeknek a rendőrség és a nyilvánosság előtti teljes titokban tartását, továbbá azt, hogy a bizonyítékokat a sértett nagykorúvá válását követő 10 évig titokban kell tartani. A rendelkezés megszegőit kiközösítés sújtja. Ám ez a dokumentum egy 1962-es hasonló dokumentum álláspontját ismétli meg, a Crimen sollicitationist, amelyet Alfredo Ottaviani kardinális, a Szent Officium titkára jegyzett, s amely dokumentumot XXIII. János pápa hagyott jóvá. És ez a dokumentum szintúgy megismétlése volt az 1922. június 9-én született hasonló dokumentumnak, amelyet Merry del Val kardinális jegyzett, s amelyet XI. Piusz pápa fogadott el.
És persze közismert(nek kellene lennie), hogy például Írországban már az 1930-as évektől, az USA-ban, Hollandiában és Németországban már az 1940-es évektől ismertekké váltak egyházi körökben elkövetett szexuális bűncselekmények, s az USA-ban már az ötvenes évektől statisztikai adatok állnak rendelkezésre: az USA-ban, az 1950-es években eddig 939 esetre derült fény, amely az összes eddigi eset közel 10%-a. Az 1930-as évek előtti időszakról azért nem lehet tudni, s ma már nem is lehet vizsgálni, mert a potenciális sértettek nincsenek az élők sorában.
Viszont, ami a hatvanas éveket illeti, valóban érintett ez az időszak az egyházi abúzusok történéseit tekintve. Tudniillik kimutathatóan és egyértelműen 1968-at követően kezdődtek meg azok a folyamatok, amelyek a szabad (és nem nyakig beszari) sajtó közreműködésével elindították a lavinát, a nyugati világban történt esetek felderítését, a sértettek megszólalását és az elkövetők bíróság előtti számonkérésének folyamatát. Mindaddig erre nem volt lehetőség, amíg az egyház – így vagy úgy – részesedett a politikai hatalomból, s amíg a sajtó a politikai hatalom kiszolgálója volt.
Pont úgy, ahogy a mai Magyarországon.
Gábor György
