Szaúd-Arábia is gyárt majd Kalasnyikovot

0
791

Most először kereste fel szaúdi uralkodó Oroszországot, és Szalman király küldöttsége megállapodott arról Moszkvában, hogy Szaúd-Arábia is gyárt majd Kalasnyikovot.

A fő téma természetesen az olaj hiszen ez a két állam a világ két legnagyobb exportőre, de a fegyverek is fontos szerepet kaptak a tárgyalásokon. Szaúd Arábiában az AK-103 géppisztolyt gyártják majd, mely a legendás AK-47-es továbbfejlesztett változata. Ebből a géppisztolyból állítólag jelenleg is 100 millió van forgalomban az egész világon. Könnyen kezelhető, és ezért nagyon kedvelik a különböző milíciák is a Közel-Keleten.
A sivatagi királyság nemcsak a géppisztolyok iránt érdeklődött Moszkvában hanem az S 400-as rakétavédelmi rendszer is felkeltette a szaúdiak figyelmét. A trónörökös, Mohamed ben Szalman egyben hadügyminiszter is, ezért kíváncsi arra a légvédelmi rendszerre, melyet Törökország – az USA ellenkezése ellenére – már meg is vásárolt. Most Moszkvában előszerződést kötöttek erre az orosz rakétavédelmi rendszerre.

Putyin elnök egyébként mind aktívabb a közel-keleti diplomáciában.

Nemrég találkozott Szocsiban Benjamin Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel, és villámlátogatást tett Törökországban Recep Tayyip Erdoğan elnöknél. Oroszország Szíriában Asszad elnök rendszerét támogatja míg Törökország, Szaúd-Arábia, Izrael és az USA rendszerváltást szeretne Szíriában. Az orosz diplomácia közvetíteni szeretne az ellentétes érdekek között, miközben Moszkva igyekszik mindenkivel jóban lenni. Ezért járult hozzá, hogy a jövőben Kalasnyikov géppisztolyt Szaúd-Arábiában is gyártsanak, abban az országban, amely évtizedeken át a halálos ellenségének tartotta a Szovjetuniót.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .