Kezdőlap Címkék Fegyvergyártás

Címke: fegyvergyártás

Putyin Hitler lenne?

0

Putyin és az ő birodalmi álmai két év háborúskodás és százezrek halála árán négy ukrán megyéig érnek. Vajon elég lesz ez a túléléshez a végelszámolásnál? 

“Putyin nem fog leállni, ha egyszer vége lesz az Ukrajna elleni háborúnak” – állította Boris Pistorius német hadügyminiszter. A szociáldemokrata politikus hozzátette: ”pontosan úgy ahogy Hitler Putyin sem áll le”.

Németország utolsó szociáldemokrata kancellárja, Gerhard Schröder ma Putyin bizalmasa, és a német – orosz együttműködés jól megfizetett sztár menedzsere volt még nem is oly rég. 2022 tavaszán nem sokkal Putyin Ukrajna elleni agressziójának kezdeti kudarcát követően ő felügyelte az orosz-ukrán béketárgyalásokat, melyek majdnem eredményhez vezettek. Gerhard Schröder szerint a Nyugat torpedózta azt meg, amely Boris Johnson akkori brit miniszterelnökkel azt üzente Zelenszkij ukrán elnöknek: csakis akkor számíthatnak jelentős pénzügyi és katonai támogatásra, ha nem állapodnak meg Putyinnal.

Zelenszkij elnök azóta azon az állásponton van, hogy csakis akkor hajlandó tárgyalni, ha az oroszok kivonulnak Ukrajna teljes területéről. Ez gyakorlatilag a tárgyalások elutasítását jelenti hiszen Putyin nem vonulhat ki Ukrajnából arcának és hatalmának esetleges elveszítése nélkül. Sőt Kissinger annak idején azt jósolta, hogy Putyint eltennék láb alól, ha kivonulna Ukrajnából.

NATO paradoxon

Az észak-atlanti szövetség azt állítja, hogy azért kell fegyverkeznie a NATO tagállamoknak, mert Putyin Oroszországa egész Európát fenyegeti – éppúgy mint Hitler a maga idejében. Csakhogy Hitler a világ egyik legfejlettebb nagyhatalmának Führere volt, mögötte az akkori világ legjobb hadserege. Ehhez képest Putyin Oroszországa egy részeges óriás, amely alig áll a lábán: a GDP-je a nála jóval kisebb Dél Koreát sem éri el, hadserege, titkosszolgálata szánalmasan leszerepelt Ukrajnában, ahol háromnapos villámháborúra készültek, és most több mint két év után sem tudtak döntő győzelmet aratni. Ha a nála sokkal gyengébb Ukrajnát sem tudja legyőzni, akkor hogy fenyegetheti a sokkal erősebb NATO-t Oroszország?

Erre a kérdésre nincsen válasz sem Washingtonban sem pedig Brüsszelben. Az USA már 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát és Oroszországot, vajon miért? Nem kisebb diplomácia tekintély mint Henry Kissinger bírálta ezt a hidegháborús diplomáciát, amely vissza akarja hozni a szembenállást a nagyhatalmak között ahelyett, hogy az együttműködést keresné. Kissinger a maga részéről még százéves korában is elutazott Pekingbe, hogy megakadályozza a szétválást a világ két szuperhatalma között.

A háború biznisz, de kinek

Ferenc pápa is felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrajnai háború legfőbb haszonélvezői a fegyvergyárak, amelyek békeidőben sokáig megrendelések nélkül maradtak, de most két évre előre lekötötték az összes kapacitást. A NATO főtitkára ötéves tervet terjesztett elő, mely 100 milliárd dollárt irányozna elő Ukrajna támogatására. Minden NATO tagállam pénzt tenne ebbe a kasszába, de miből?

Németország gazdasága összecsuklott, mert az olcsó orosz energiára alapozta számításait. Az USA nem véletlenül ellenezte az Északi Áramlat 1 és 2 földgáz vezetéket. Ennek felrobbantása kettős eredményt hozott az Egyesült Államoknak: immár korlátlanul árusíthatja drága cseppfolyósított palagázát Európában, ahol nagyon meggyengült a zászlóshajó Németország. Nemrég még Trump elnök azt mondta:

”Ha kinézek az ablakon New Yorkban mindenütt Mercedest és BMW-t látok, Németországban viszont nincsenek amerikai autók.”

Ma már Berlin mellett ott a Tesla, mely arat az elektromos autó piacon, ahol a németek lemaradtak az amerikaiak és a kínaiak mögött.

Zelenszkij elnök: mi is olyan légvédelmet akarunk mint Izrael

“Izrael nem tagja a NATO-nak, de mégiscsak NATO tagállamok segítségével tudta megvédeni légterét az iráni terrortámadással szemben” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij. Aki hasonló légvédelmet sürgetett hazája számára hiszen jelenleg az oroszok légi csapásokkal akarják tönkretenni Ukrajna infrastruktúráját.

“A fronton nehéz a helyzet”

– ismerte el Szirszkij tábornok.

A NATO paradoxon itt is megmutatkozik: hogy várhatja a Nyugat Ukrajna győzelmét a nála sokkal erősebb Oroszország fölött?

Putyin ugyan szeretne Hitler lenni, de hiába akarna világbirodalmat még ahhoz is csak hatalmas áldozatok árán van elég ereje, hogy az orosz többségű tartományokat megszerezze Ukrajnában. Agresszió ez is, de korlátozott, mert Putyin mögött nincs olyan erő, amely kihívhatja a NATO-t.

Ezért Putyin szóvivője nemrég békeajánlattal állt elő, melynek lényege a status quo – a jelenlegi állapot befagyasztása egy fegyverszünettel. Ukrajna és a Nyugat ezt elutasítja, de nem áll elő semmilyen javaslattal. Az amerikai hidegháborús diplomácia megbukott éppúgy mint Putyin provinciális területszerző háborúja. Ha mindkét fél belátja kudarcát, akkor akár tárgyalhatnának is. Donald Trump épp ezt ígéri: furcsa békegalamb, de jobb híján beválhat hiszen sem az USA sem pedig az Európai Unió közvéleménye nem akar háborút.

Jól keres a török tankok importján egy kormányközeli cég

Legkevesebb félmillió euróba kerül egy Gidrán páncélozott jármű, melyet a magyar honvédség Törökországból importál. Nem közvetlenül. Amint az Átlátszó és a HVG  kiderítette: a HT Division Zrt. közvetít az üzletben, melyet 30 évre titkosítottak.

Amint a török Nuroltól megérkezett az első 10 páncélozott jármű a magyar honvédséghez, a cég bevételei nulláról 4,3 milliárd forintra emelkedtek. Ki a tulajdonosa a közvetítő cégnek? Szíjj László és a török Suat Gökhan Karakus.

Szíjj László cége, a Duna Aszfalt egyre másra kapja a nagy állami megrendeléseket. Ebből több luxus jachtot is vásárolt már. Ezeken rendszeres vendégek a nemzeti együttműködés rendszerének kiválóságai: Mészáros Lőrinc családja, Szijjártó Péter külügyminiszter stb.

Karakus az ügyintézője Adnan Polatnak, Erdogan török elnök bizalmi emberének, akivel olykor Orbán Viktor is tárgyal. A magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn méltatta “az illiberális török demokráciát.” Arról már ritkábban beszél, hogy Törökországban az infláció jelenleg hivatalosan is meghaladja a 80%-ot, de az ellenzék szerint túl van a 180%-on! A török líra pedig még gyorsabban veszít az értékéből mint a magyar forint.

Mészöly Kálmán megírta: amikor Törökországban edzősködött, akkor ő mutatta be egymásnak Orbán Viktort és Adnan Polatot, Erdogan elnök bizalmi emberét. Később Erdogan és Orbán kapcsolata olyannyira szorossá vált, hogy a török államfő beiktatási ünnepségére a magyar miniszterelnök már magával vitte a fiát is, Orbán Gáspárt.

Adnan Polat több ingatlanüzletben is benne van. A leghíresebb talán a City Pearl, mely a közvágóhíd helyén épül Budapesten.

Miért nem vesz Bayraktar drónokat a magyar honvédség?

Erdogan elnök vejének a cége állítja elő a drónokat, amelyek súlyos veszteségeket okoztak az azeri-örmény háborúskodás idején az orosz tankoknak. Ukrajna is nagy vásárlója a Bayraktar drónoknak, sőt az is felmerült: a törökök Ukrajnában is gyárthatnának drónokat. A háború ezt a tervet keresztülhúzta, de

Putyin jelezte magyar partnereinek: nem venné jó néven, ha a magyar honvédséget olyan török drónokkal szerelnék fel, melyek nagy veszteségeket okoznak az orosz csapatoknak Ukrajnában.

Szijjártó Péter külügyminiszter a héten alkudozik a földgáz szállitásról Moszkvában, ezért Putyin jóindulatának megnyerése fokozottan fontos a magyar diplomáciának, amely elérte, hogy a Gazprom halasztott fizetési rendszert fogadott el, enyhítve ezzel a forintra nehezedő nyomást.

Miért látogatott augusztusban Törökországba Palkovics László miniszter egy katonai gépen ?

A Gidrán páncélozott harci járműveket a jövőben magyar-német-török együttműködésben Magyarországon is gyártani akarják. Kaposvár lenne a helyszíne ennek a hadiipari fejlesztésnek. Ezért utazott el Szita Károly fideszes polgármester is Palkovics miniszterrel együtt.

Drónokat is vesz a magyar honvédség, de nem a Bayraktart nehogy felbosszantsa Putyint. A kecskeméti repülő napon is bemutattak Karayel-SU török drónokat a HT Division standján. A drónokat Békéscsabán gyártják majd szintén magyar-német- török együttműködésben.

A két pénzügyi csőd szélén táncoló illiberális demokrácia együttműködése tehát katonai téren is ígéretesen alakul. Törökország szépen keres a fegyverexportból. Magyarországnak egyelőre a vásárló szerepe jut, és a méregdrága kiadások. A jövőben a török licenc alapján Magyarországon is gyárthatnak majd török harckocsikat és drónokat. Addig viszont nyeli a pénzt a hadiipar. Az USA nagyszabású katonai támogatást ad az Ukrajnával határos országoknak fegyveres erőik fejlesztésére. Minden NATO tagállam kap ilyen amerikai támogatást – kivéve Magyarországot.

„Magyar” fegyver, az újabb rongyrázás?

Tízmilliárdokért kerül magyar katona kezébe magyar fegyver”, holott pár évvel ezelőttig az MSZP-kormány modernizációs programját folytatták nagyságrenddel kisebb összegből. A cseh licenszű gépfegyverek és pisztolyok sima összeszerelésnek tűnnek a hazai korszerűsítéshez képest.

Jövőre a légierő fejlesztésével, valamint a katonák személyes ruházata és fegyverzete megújításával folytatódik a haderőfejlesztés – mondta a napokban a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor hozzátette, hogy 2019 elején beindul a magyarországi kézifegyver-gyártás, így jövőre minden magyar katona kezébe magyar gyártású fegyver kerül.

A hír nem új, március végén jelentették be, hogy tíz éves időtartamban 200 ezer gyalogsági kézi lőfegyvert fog gyártani a HM Arzenál Zrt. a Ceská Zbrojovka Export nevű cég licensze alapján. Ez 200 munkahelyet teremt.

A megállapodás értékét 100 millió euróban (32-33 milliárd forint) jelölték meg akkor.

A terv az, hogy a cseh hadsereg is kap a legyártott fegyverekből.

Később ismertté vált, hogy a Zbrojovka Bren 2 gépkarabélyáról, a Scorpio Evo 3 géppisztolyáról, a P-07 és P-09 pisztolyáról van szó. Mindegyik nemzetközileg nagyon elismert, kitűnőnek ismert hadieszköz. A magyarországi bemutató videója itt tekinthető meg. Júliusban a cseh haderő napja alkalmából Budapesten is bemutatták a fegyvereket.

 

Forrás: mzv.cz

A kérdés első pillanattól az volt, hogy gazdaságos-e komplett üzem felépítésével (mint később kiderült, Kiskunfélegyházán), mindössze tíz év alatt a kicsiny magyar haderő (plusz esetleg a többi rendvédelmi szervezet) számára ekkora összeget fordítani az egyébként kétségtelenül igen nagyra becsült fegyvereket legyártani (a maradékot pedig a csehek rendelkezésére bocsátani). Továbbá, hogy mennyire „magyar” lesz ez a néhány termék. Mindenesetre a tavaszi bemutatón készült felvételen az olvasható a kiállított képeken, hogy a fegyverek Magyarországon összeszereltek (Assembled in Hungary).

Forrás: killermetals.blog.hu

A tervek szerint 2019-től aztán teljesen itt gyártják őket. Ebből az következhet, hogy egyes alkatrészeket hazánkban fognak előállítani. De ettől még

a magas hozzáadott érték zöme a cseh gyártónál marad

(nagyjából ahogyan a „mi autónk” esetében).

Idővel az is kiderült, hogy 21,7 milliárd forint az az összeg, amit az Arzenál zrt. tervez, amelyben benne van az építkezés, az eszközbeszerzés is. Egyedül a licenszre csaknem ötmilliárd közpénz ment el ebben az évben. Ez derült ki a cég 2018-as üzleti tervéből, amely oldal azonban már nem található.

Korábban egyáltalán nem ez volt a terv. Még 2008-ban döntött arról az MSZP-s kormány, hogy 2009-18 közötti 10 éves stratégiai terv keretében mintegy 7700 gépkarabély modernizálását végzik el.

Az első öt évre megközelítőleg 7,26 milliárdot terveztek

– derült ki egy akkor ellenzéki fideszes képviselőnek adott miniszteri válaszból.

Az akkori indok szerint a modernizációs program segítségével korszerűsített gépkarabélyok értéke és használhatósági ideje jelentősen megnő, felszereltsége bővül. Ez a megoldás jóval gazdaságosabb, mint új fegyverek beszerzése, mert csak a kiegészítő eszközök némelyike milliós értékű. Ráadásul más egyéb gépkarabély-típusok alapkészletébe a beszerzendő kiegészítők nem tartoznak bele, így új gépkarabélyok vásárlása már csak ezért is gazdaságtalan és indokolatlan lenne.

Speciális kiegészítő eszközökkel – így például gránátvetőkkel, éjszakai és nappali irányzékokkal, lézeres célmegjelölővel, taktikai lámpákkal – szerelték volna fel a meglévő fegyvereket.

Azokat, amelyek ugyan nem számítanak a legkorszerűbbnek, de a szokásos hazai katonai célokat kiszolgálják (speciális, minden igényt kielégítő eszközöket pedig elegendő a békefenntartó expedíciókban szolgáló katonák kezébe adni, s ezeket érdemesebb megvásárolni). Magyarországon a 60-as évektől Kalasnyikov rendszerű gépkarabélyokat állítottak hadrendbe. Ezek az AK 47-es alapra épült AK-63-asok és AMD-65-ösök ráadásul

részben hazai fejlesztésűek – tehát valószínűleg „magyarabbak”,

mint a licensz alapján itt csak összeszereltek. S hogy mennyire jónak tartják a mai napig, álljon itt a felderitokblogja egy írása.

A program el is indult, magyar szakemberek elkészítették több típus modernizált mintapéldányát, amelyek tesztje is elkezdődött. Egy 2012. eleji szakcikk is inkább amellett érvel, hogy

a korszerűsítés költséghatékonyabb új fegyver beszerzésénél.

Sőt, az év novemberében az akkor már fideszes honvédelmi miniszter, Hende Csaba korábbi elődjének, Juhász Ferencnek adott írásbeli válaszában is a program folytatásának szellemében adott tájékoztatást, amely szerint „további védelmi ipari szolgáltatásnak minősül különféle lövészfegyverek fejlesztése, különösen az alábbi fegyvertípusok esetében AK-63F átalakítása AK-63M (modernizált), fegyveralkatrészek gyártása, készre szerelése”.

Következő évben pedig a mostani cseh-üzletbe bevont HM-cég, az Arzenál Zrt. készített ismertetőt a típus modernizációjáról.

És mintha mi se történt volna, 2015 áprilisában a HM Arzenál a Budapesten akkreditált katonai attasék számára tartott helyszíni bemutatót nyírteleki részlegében, amelynek keretében szó esett az AK-63F gépkarabély modernizációjáról is. Elhangzott:

az átalakítás segítségével biztosítható

a modern célzóberendezések és egyéb kiegészítők felhelyezése, így lehetővé válik a gyors és pontos tüzelés nappali és éjszakai viszonyok, valamint extrém (-30 °C és +50 °C) hőmérsékleti körülmények között.

Arra nincs válasz, hogy mi változott meg a 2017-ig tartó egy-másfél évben, amikor a licensz-gyártás mellett döntöttek. Valószínűleg két oka lehet. Az egyik az Orbán Viktor által 2013-14 óta rendszeresen felhozott „újraiparosítás”, amelynek jegyében egyre-másra épülnek az összeszerelő-üzemek, a másik a megfelelés az új amerikai adminisztráció igényének, a nagyobb GDP-arányos védelmi költségvetés.

Szaúd-Arábia is gyárt majd Kalasnyikovot

0

Most először kereste fel szaúdi uralkodó Oroszországot, és Szalman király küldöttsége megállapodott arról Moszkvában, hogy Szaúd-Arábia is gyárt majd Kalasnyikovot.

A fő téma természetesen az olaj hiszen ez a két állam a világ két legnagyobb exportőre, de a fegyverek is fontos szerepet kaptak a tárgyalásokon. Szaúd Arábiában az AK-103 géppisztolyt gyártják majd, mely a legendás AK-47-es továbbfejlesztett változata. Ebből a géppisztolyból állítólag jelenleg is 100 millió van forgalomban az egész világon. Könnyen kezelhető, és ezért nagyon kedvelik a különböző milíciák is a Közel-Keleten.
A sivatagi királyság nemcsak a géppisztolyok iránt érdeklődött Moszkvában hanem az S 400-as rakétavédelmi rendszer is felkeltette a szaúdiak figyelmét. A trónörökös, Mohamed ben Szalman egyben hadügyminiszter is, ezért kíváncsi arra a légvédelmi rendszerre, melyet Törökország – az USA ellenkezése ellenére – már meg is vásárolt. Most Moszkvában előszerződést kötöttek erre az orosz rakétavédelmi rendszerre.

Putyin elnök egyébként mind aktívabb a közel-keleti diplomáciában.

Nemrég találkozott Szocsiban Benjamin Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel, és villámlátogatást tett Törökországban Recep Tayyip Erdoğan elnöknél. Oroszország Szíriában Asszad elnök rendszerét támogatja míg Törökország, Szaúd-Arábia, Izrael és az USA rendszerváltást szeretne Szíriában. Az orosz diplomácia közvetíteni szeretne az ellentétes érdekek között, miközben Moszkva igyekszik mindenkivel jóban lenni. Ezért járult hozzá, hogy a jövőben Kalasnyikov géppisztolyt Szaúd-Arábiában is gyártsanak, abban az országban, amely évtizedeken át a halálos ellenségének tartotta a Szovjetuniót.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK