Súlyos ítéletek egy antiszemita perben Franciaországban

0
847

A bíróság 8, 13 és 16 éves börtönbüntetésre ítélt három muzulmán fiatalt, akik fegyveres rablótámadást hajtottak végre Párizs környékén egy zsidó pár ellen. 2014-ben Créteilben másfél órán keresztül fogva tartották a fiatal párt, hogy megszerezzék a pénzüket.

„Köztudott, hogy a zsidók otthon tartják a pénzüket! Nem viszik bankba.” – mondta az egyik tettes a bíróság előtt. (Csak két tettest tudtak elfogni az antiszemita merénylet után, a harmadik még mindíg szabadlábon van.)

A fiatal pár elmondta a bíróság előtt, hogy az életük szétesett a támadás után. Elváltak, mert nem tudták feldolgozni az esetet. Állásukat is elveszítették. Pszichiáterhez mentek, hogy megoldják lelki gondjaikat.

A támadást követően több tüntetés is volt Franciaországban, mely elítélte az antiszemita akciót, melyet három muzulmán fiatal hajtott végre Párizs környékén.

Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége. Az elmúlt években a viszony jelentős mértékben megromlott az iszlamista merényletek miatt. Creteilben a merényletet még ezt megelőzően követték el, de a fiatalok mentalitása olyan volt, mint a dzsihád harcosoké.

„Palesztináért tesszük mindezt!”- írták fel a lakás falára. A bíróság előtt az egyik tettes azt állította, hogy rosszul bántak velük a börtönben, mert annak igazgatója zsidó! Honnan tudta, hogy zsidó? – kérdezte a bíró. „Csak belenéztem a szemébe és láttam, hogy zsidó!”- vallotta a fiatal muzulmán tettes.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .