Sokkal többen haltak meg a Tienanmen téren, mint eddig gondolták

1
855

Legalább 10 ezer halottja volt a Tienanmen téri mészárlásnak 1989-ben, ez derült ki egy most nyilvánosságra hozott brit dokumentumból. A téren a kínai katonák a tömegbe lőttek, majd tankokkal a demokráciát követelő tüntetők közé hajtottak.

Forrás: Flickr / Michael Mandiberg

A nyolcvanas években indult egy liberális politikai változásokat követelő diákmozgalom a kommunista Kínában. A letartóztatások miatt a mozgalom meggyengült, de 1989-ben újra erőre kapott. Májusban Mihail Gorbacsov Pekingbe látogatott, ezután naponta több százezren tüntettek Pekingben a Tienanmen téren, vagyis a Mennyei Béke terén.

A kínai vezetők június 4-én úgy döntöttek, véget kell vetni a tüntetéseknek. A katonák a tömegbe lőttek, majd

tankokkal a tüntetők közé hajtottak.

A kínai vezetés a hónap végén azt közölte: 200 civil és a rendvédelmi erők több tucatnyi tagja halt meg. Nem hivatalosan több száz áldozatról beszéltek. Most azonban előkerült Nagy-Britannia akkori pekingi nagykövete, Alan Donald titkos távirata, amelyet az AFP is elolvashatott. Ebben azt írja:

„A legszerényebb becslés szerint minimum 10 ezren haltak meg”.

Jean-Pierre Cabestan a hongkongi Baptista Egyetem Kína-szakértője szerint hiteles a brit nagykövet által közölt szám. Az Egyesült Államokban az utóbbi években a titkosítás alól feloldott dokumentumok szinten hasonló nagyságrendről számolnak be.

- Hirdetés -

Alan Donald azt írja: amikor megérkeztek a katonák,

„a diákok azt hitték, hogy még egy órájuk van távozni, de a páncélosok öt perc múlva rájuk támadtak”.

A távirat szerint „a hadsereg csapatszállító páncélos járművei tüzet nyitottak a tömegre (…), mielőtt átgázoltak volna rajta”. A nagykövet „egy közeli baráttól, az államtanács egyik jelenlegi tagjától” kapta az értesülést.

Néhány hónapja az is kiderült, hogy Alan Donald már egy májusi táviratában írt arról, hogy a kínai vezetés arra készül, hogy a tüntetők közé lőjön. Kérte, hogy ezt az értesülést osszák meg Margaret Thatcher miniszterelnökkel is. Ez meg is történt. Thatcher két héttel később, a mészárlás után azt mondta: „megrázta és felháborította” a hír.

- Hirdetés -

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .