Kelemen Hunor, az RMDSZ vezetője arról beszélt, hogy Orbán Viktor elárulta a magyar kisebbséget Romániában: nem szólította fel híveit az antifasiszta jelölt támogatására. Május 18-án tartják az elnökválasztás második fordulóját Romániában, ahol a szélsőjobboldali George Simionnak, Orbán Viktor lelkes csodálójának jó esélye van a győzelemre.
Simion, aki román Trumpnak nevezi magát, győzelme esetén képviselné Romániát az Európai Unió tanácsában vagyis Robert Ficohoz hasonlóan Orbán szövetségese lehetne a Brüsszellel folyó háborúban.
Az RMDSZ egyik Maros megyei tanácsosa Gyurcsány őszödi beszédéhez hasonlította Orbán Viktor beszédét a tihanyi apátságban, melyben állást foglalt amellett, hogy együtt tudna működni a magyarellenes román elnökjelölttel: úgy látszik a május a híres – hírhedt beszédek hónapja: 2006 májusában mondta el a most visszavonult Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök az őszödi beszédét, május 9-én a tihanyi bencés apátságban Orbán Viktor a romániai elnökválasztásról beszélt.
“Mindketten elkúrták, nem kicsit de nagyon!”
– írta Facebookon Kedei Pál Előd RMDSZ tanácsos.
A felháborodás érthető hiszen az erdélyi magyarok többsége eddig felnézett Orbán Viktorra, aki épp Erdélyben Tusnádfürdőn fejtette ki nézeteit. A veszély Simion megválasztása esetén nagyon nagy – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Győzelme esetén ugyanis Simion olyan kormányt alakítana, melynek élén párttársa, Calin Georgescu állna. Georgescu a Vasgárda eszméinek követője, ez a náci szervezet oly brutálisan lépett fel a magyarok és a zsidók ellen a királyi Romániában, hogy a hadsereg is megelégelte véres akcióikat, és szétverte a náci szervezetet, melynek vezetőit meggyilkolta. Antonescu tábornok ettől függetlenül kitartott Hitler mellett, a román elit viszont 1944-ben tőle is megszabadult, és átállt Sztálin oldalára. Román csapatok emiatt részt vettek Budapest felszabadításában. Sztálin visszaadta Észak Erdélyt a románoknak, akiktől azt Hitler vette el, hogy átadja vitéz Nagybányai Horthy Miklósnak, Magyarország kormányzójának.
Kelemen Hunor most rámutatott arra, hogy a Simion – Georgescu páros pillanatok alatt átváltoztatná Romániát olyan önkényuralommá, amely csak látszatként tartaná meg a demokratikus díszleteket, hogy pénzt kapjon az Európai Uniótól.
“Jelenleg nincs igazgatója a hírszerzésnek”
– mondta Kelemen Hunor azt hangsúlyozva, hogy ez a kulcsfontosságú szervezet is a szélsőjobboldali vezetés kezébe kerülhet. Valójában persze a helyzet pont fordított, ahogy erre Bottoni magyar – olasz történész rámutatott:
”Romániát a titkosszolgálat irányítja.”
Bottoni, aki könyvet írt arról, hogy Sztálin miképp hozta létre a magyar autonómiát Erdélyben, hogy kézben tartsa a román kommunista pártot, arra mutatott rá, hogy a titkosszolgálat beáldozta Nicolae Ceasescut, az utolsó kommunista diktátort 1989-ben, hogy átmentse magát a demokratikus rendszerbe. Victor Stanculescu tábornok, a katonai hírszerzés feje volt annak a különleges bíróságnak az elnöke, amely halálra ítélte Nicolae Ceausescut és nejét, Elenat 1989 karácsonyán. A háttérből azóta is a titkosszolgálat irányítja Románia politikai elitjét: mind Simion mind pedig Georgescu az ő emberük.
“Orbán Viktor elveszítette magyar miniszterelnök jellegét”
Ezt hangsúlyozta a tihanyi beszéd kapcsán Magyar Péter. Az ellenzék vezetője szerint “Orbán Viktor cserbenhagyta a külhoni a magyarokat a legnehezebb pillanatban.” Magyar Péter szerint azzal, hogy nem állt ki a magyarellenes Simionnal szemben “A magyar állampárt elveszítette minden hitelességét a külhoni magyarok között.”
Magyar Péter szerint a miniszterelnök Facebook oldalán percenként kell törölni a felháborodott kommenteket, melyek Erdélyből érkeztek a tihanyi beszéd kapcsán.
Orbán – Simion szövetség az Európai Unióban
A Euronews értesülései szerint ez van előkészületben, és mindkét fél emberei már ezen dolgoznak lázasan miközben George Simion még meg sem nyerte az elnökválasztást.
“Orbán Viktor, köszönöm nagyszerű üzenetét” – így reagált George Simion a tihanyi beszédre. Majd így folytatta:
”Meg kell nyernünk a harcot együtt!”
Milyen harcot? George Simion már korábban is többször dicsérte Orbán Viktor politikáját. A harc egyértelműen Brüsszel ellen irányul, a támogatók pedig Donald Trump és Vlagyimir Putyin. Vance alelnök a román választási kampány során nyíltan támogatásáról biztosította George Simiont, akit kitiltottak Ukrajnából. Georgescu győzelmét decemberben a román elnökválasztás első fordulójában azon az alapon semmisítették meg, hogy Putyin támogatta őt egy intenzív TikTok kampány megszervezésével.
Az Orbán – Simion szövetség csatlakozhatna Robert Fico szlovák miniszterelnökhöz és Aleksandar Vucsics szerb elnökhöz, akik nemrég Moszkvában jártak a Győzelem Napja alkalmából tartott ünnepségeken.
Putyin odavárta Donald Trumpot is, de az amerikai elnök nem ment el. Az új Jaltából, melyet Trump ígért egyelőre nem lett semmi, nincs béke Ukrajnában sőt tűzszünet sincs. Trump viszont lepaktált Zelenszkij elnökkel az ásványi kincsek ügyében. Az új amerikai pápa egyértelműen agresszornak nevezte Oroszországot. Washingtonban a törvényhozásban olyan kétpárti törvényjavaslatot készítenek elő, mely 500%-os vámmal sújtana minden államot, amely orosz olajat vesz. Vagyis az Orbán – Simion paktum alapja egy Trump – Putyin egyezség kellene, hogy legyen, de az sehol sincsen. Trump engedélyezte újabb fegyverek szállítását Ukrajnának vagyis közeledik az európai állásponthoz. Putyin európai barátai köztük Orbán Viktor így könnyen pácba kerülhet: akkor árulta el az erdélyi magyarokat amikor a Trump – Putyin paktum léggömbnek bizonyult. Az erdélyi magyarok számára katasztrófa ez az árulás, de Orbánnak csekély hasznot hoz, és tovább gyengíti az esélyeit a 2026-os választásokon.