Sikertelen találkozó = öt halálos ítélet

0
912
facebook

Hanoiban alig kezdődött meg a második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó, máris végetért. Mindkét fél a másikat okolta a kudarcért. Dél-koreai lapok most megírták: a diktátor parancsára öt külügyest, akik kulcsszerepet játszottak a csúcstalálkozó előkészítésében, kivégeztek Észak Koreában.

Azt a külügyi vezetőt, aki Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel együtt készítette elő a balul sikerült csúcsot, kényszermunkára ítélték. A csúcstalálkozó koreai tolmácsa is börtönben van, mert „hibákat követett el a tolmácsolás során”. Kim Dzsong un ezenkívül úgy rendelkezett, hogy húga egy darabig ne szerepeljen a nyilvánosság előtt. A diktátor húga fontos szerepet játszott a csúcstalálkozók előkészítésében és mindkét amerikai-észak-koreai csúcstalálkozón ott volt a bátyja mellett.

Trump legutóbb Japánban úgy nyilatkozott, hogy kész újra találkozni Kim Dzsong un-nal. Sőt közölte: támogatja Abe Sinzo japán miniszterelnök hasonló tervét. Közben viszont John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó azzal vádolta meg Észak Koreát, hogy fegyver kísérletei megsértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait. Trump elnök arról írt Twitteren, hogy szeretne újabb csúcstalálkozót Kim Dzsong un-nal még az idén, de ezzel kapcsolatban egyelőre semmilyen konkrétum sem ismert. Az viszont biztos, hogy Észak Koreában új csapat készíti elő a csúcsot, mert a régiek immár elveszítették a vezér bizalmát olyannyira, hogy ötöt közülük életükkel fizettek a sikertelenség miatt.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .