Kezdőlap Keresés

Trump - keresési eredmények

Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést

A világ legbefolyásosabb embere

Brooks szerint az orosz elnököt soha nem szabad lebecsülni. Jelen pillanatban a tekintélyuralmi rendszereknek áll a zászló. Amiatt is, mert van egy vezéralakjuk. Ha valaki megkérdezné, hogy ki a szabad világ vezetője, néma csend lenne a válasz.

A magába roskadt Kaczyński: „Nincs mára több találkozó, Basia. Egyedül akarok lenni, mint Lengyelország Európában.”

A titkárnője Basia Skrzypek: „Nem. Nem vagyunk egyedül. Hát Magyarország?”

Błaszczak, nemzetvédelmi miniszter: „Túlságosan felnéznek az oroszokra.”

Ez a befejező jelenete a 2017 eleje óta futó lengyel szatirikus sorozat (Ucho Prezesa, Az elnök füle) hatodik részének.

A jelenet előzménye, hogy a már mindenkivel összeveszett lengyel vezetés, Jaroslav Kaczyńskival az élén tanácskozást tart, amikor váratlanul betoppan a magyar miniszterelnök, akit egy tört magyarsággal beszélő színész alakít. A két jóbarát ezúttal is mindenben egyetért, tetőfokán a szerelem, amikor megcsörren OV telefonja. Ki más hívhatná, mint Vlagyimir (Putyin). A mézes mázos és benyali hangnem következtében egy világ omlik össze Kaczyńskiban és társaiban.

Vlagyimirnak van néhány trójai falova és a magyar miniszterelnök csak az egyik közülük.

Egy másik például a szerb államfő, aki a Nyugat és Moszkva közötti hintapolitikájával lophatta be magát Putyin szívébe. De vannak régebbi kliensei, még egy volt német kancellár is (Schröder).

A negyedik hatéves elnöki ciklusát kezdő, szinte örökösnek számító orosz vezető nemzetközi teljesítménye sem lebecsülendő.

2008 augusztusában, a pekingi olimpiai játékok ideje alatt Oroszország bevonult Grúziába.

2010 júniusában az FBI 10 „illegális” személyt tartóztatott le, akiket Moszkvából utasítottak, hogy „kapcsolatokat építsenek amerikai befolyásos körökkel”.

2012 októberében szintén az FBI 11 ember ellen emelt vádat, mert high-tech titkokkal láttak el orosz katonai és hírszerző ügynökségeket.

2014 márciusában Oroszország annektálta a Krím-félszigetet. Az ezt elítélő BT-határozatot Moszkva megvétózta.

Szintén ebben a hónapban Ukrajna felett lelőtték a malájziai légitársaság utasszállító gépét, 289 ember halálát okozva. A vizsgálat megállapította, hogy a gyilkos föld-levegő rakétát az ukrajnai oroszpárti szakadárok által ellenőrzött területről lőtték ki. A Biztonsági Tanácsban ismét orosz vétó volt.

2015 szeptemberében Putyin katonailag is – a saját népét vegyifegyverekkel is irtó – szíriai diktátor segítségére sietett.

2016 novemberében – az amerikai hírszerzés szerint – azzal, hogy ellenfele Hillary Clinton tekintélyét aláásta, Moszkva beavatkozott az elnökválasztásokba Donald Trumpot támogatva.

David Brooks, a New York Times publicistája szerint Vlagyimir Putyin a földkerekség legbefolyásosabb embere. „Azt mondják, hogy Putyin jól szkanderezik. De mindenki azt várja, hogy végül veszít, mert az orosz gazdaság gyenge. Az ő keze azonban nem az, mert a háttere nem gazdasági, hanem kulturális, ideológiai.”

Brooks úgy véli, hogy Putyinnak van néhány ütőkártyája a liberális demokráciákkal szemben. Ez utóbbiak a rendszerben és az intézményekben hisznek, az orosz elnök pedig a központosításban, a vezér eszméjében, aki vasakaratával irányítja a tömegeket.

Ezenkívül a liberális demokrácia alapja az egyéni kapacitásba vetett hit. A demokraták azt hiszik, hogy az emberek tudják irányítani az életüket.

A putyinizmus meg a trumpizmus a cinizmuson alapszik.

Végül a liberális demokrácia a másság tiszteletben tartását helyezi előtérbe. A putyinizmus pedig azt vallja, hogy a tőlünk különböző emberek káoszt teremtenek és veszélyeztetik az életvitelünket. Putyin ezért gyakran határolódik el melegektől, a muzulmánoktól és az ateistáktól.

Brooks szerint az orosz elnököt soha nem szabad lebecsülni. Jelen pillanatban a tekintélyuralmi rendszereknek áll a zászló. Amiatt is, mert van egy vezéralakjuk. Ha valaki megkérdezné, hogy ki a szabad világ vezetője, néma csend lenne a válasz.

Mégsem lesz amerikai-kínai kereskedelmi háború?

0

A kínaiak elégedettek az amerikaiakkal folytatott kétnapos kereskedelmi tárgyalásokkal: fontos, hogy az egyenrangúság alapján tárgyaltunk – hangsúlyozza az államilag irányított sajtó Pekingben. Kína és az USA a kereskedelmi háború szélére került, és ezt sikerült elkerülni. Áttörés ugyanakkor nem történt…

Trump elnök legfontosabb gazdasági embereit küldte Pekingbe, hogy rávegyék a kínaiakat: exportáljanak kevesebbet Amerikába és ne kényszerítsék az amerikai cégeket arra, hogy átadják technológiájukat, ha Kínában akarnak működni.

Wilbur Ross kereskedelmi miniszter indulás előtt egyenesen „gonosz praktikákat” emlegetett a CNBC televízióban Kína kapcsán. Nem a kereskedelmi miniszter vezette a delegációt, hanem Steven Mnuchin pénzügyminiszter, aki a globalizáció elszánt híve Trump csapatában. A küldöttség tagja volt még Larry Kudlow, Trump új gazdasági főtanácsadója és még sokan az elnök gazdasági csapatából.

Örülünk, hogy Amerika tárgyalni akar – mondta Li Ko-csiang miniszterelnök a Hszinhua hírügynökségnek, miután fogadta Elaine Chao amerikai közlekedési minisztert Pekingben.

Arról persze szó sem volt, hogy Pekingben hasra estek volna  a népes amerikai küldöttség láttán.

A New York Times tudósítójának magukat megnevezni nem kívánó magasrangú kormánytisztviselők elmondták: nem engednek a zsarolásnak. Nem hajlandóak arra, hogy csökkentsék az exportot Amerikába, arra pedig még kevésbé, hogy leállítsák az informatikai szektor bőkezű amerikai támogatását. Ezzel kapcsolatban a pekingi vezetés véleményét hűen tükröző Global Times vezércikkében megírja: megállíthatatlanul tör előre Kína az informatika terén.

Peking fair playt követel Amerikától, amely a maga részéről ugyanezt teszi. Közben mindkét fél tudja: egy kereskedelmi háború sokkal nagyobb kárt okozna mint valamiféle kompromisszum. Ezért miközben mindkét félnek meg kell mutatnia, hogy igen elszánt a nemzeti érdekek védelmében ki kell találnia valamilyen kölcsönösen elfogadható megoldást. A kínaiak előnyösebb pozícióban vannak, hiszen tavaly ősszel Hszi Csin-ping elnök megerősítette pozícióját a pártkongresszuson, és nyugodtan koncentrálhat arra a célra, hogy Kínát az USA-val egyenrangú szuperhatalommá tegye.

Trumpnak viszont gondolnia kell arra, hogy ősszel időközi választások lesznek az Egyesült Államokban,

ahol pártja elveszítheti a többséget a szenátusban és a képviselőházban. Ezért meg kell mutatnia a törzsszavazóinak, hogy mindent megtesz Amerika 375 milliárd dolláros kereskedelmi deficitjének csökkentésére, hiszen az elnök szerint a kínaiak amerikai munkahelyek millióit „rabolták el az elmúlt évtizedekben”.

Trump egy 50 milliárdos büntetőcsomag után újabb 100 milliárd dolláros „figyelmeztetést” akar Pekingnek küldeni. De ehelyett inkább magasrangú delegációt küldött, mely két napon át tárgyalt a kínai fővárosban. Ha ugyanis a kínaiak kemény választ adnak, mint ahogy eddig tették és a jövőben is ezt ígérik, akkor csakugyan veszélybe kerülhetnek amerikai munkahelyek és hatalmas profitok, melyeket amerikai cégek Kínában szereznek.

Trump azzal fenyegetőzik például, hogy büntetővámot ró ki a Kínából az USA-ba exportált mobil telefonokra és autókra. Mi lesz akkor az amerikai cégek Kínában működő gyáraival? Mi lesz, ha Kína válaszul részben kizárja az amerikaiakat a világ potenciálisan legnagyobb piacáról? Jelenleg körülbelül 400 millió olyan fogyasztó él Kínában, aki komoly vásárlóerővel rendelkezik. Ez több mint az USA lakossága. Ráadásul Kína szegényebb része, a maradék mintegy egymilliárd ember is rohamléptekkel zárkózik fel. Ilyen hatalmas piacnak egyetlen részét sem szívesen hagyná kiaknázatlanul egyetlen amerikai cég sem.

Trump nagyon téved, ha azt hiszi, hogy külön alkut kényszeríthet rá Kínára

– ezt a véleményt fogalmazták meg azok a szakértők, akik a China Dailynek nyilatkoztak. Peking kiáll a szabadkereskedelmi normák mellett, melyeket a WTO fogalmazott meg – mondják ezek a kínai gazdasági szakértők. Mindenki más elfogadja a Világkereskedelemi Szervezet normáit, az Egyesült Államok is tegye ezt – javasolják mosolyogva Pekingben, ahol a keményebb véleményeket nem az állami vezetőkkel, hanem a szakértőkkel mondatják ki. Vagyis Trumpnak azt javasolják, hogy mondjon búcsút az America First programnak, mellyel a választást megnyerte.

Trump gazdasági emberei a South China Morning Post szerint mindenekelőtt emlékeztették Kínát arra, hogy Hszi Csin-ping sok mindent megígért az első amerikai-kínai csúcstalálkozón, melyet Donald Trump floridai birtokán tartottak. A Hongkongban megjelenő angol nyelvű lap szerint Hszi Csin-ping állítólag megígérte: a jövőben nem kényszerítik az amerikai cégeket technológiájuk átadására, ha le akarnak telepedni illetve működni kívánnak Kínában. Ebből eddig semmi sem valósult meg.

Márpedig Kína 2025-re a nemzetközi élvonalba akar kerülni az informatikai ágazatban, a mesterséges intelligencia fejlesztésében és a robotok előállításában. Az amerikaiak semmiképp sem szeretnék feladni vezető szerepüket ezen a téren, és még kevésbé szeretnék, ha a kínaiak a saját fejlesztéseiket jelentős részben épp az amerikai technológia koppintása révén valósítanák meg.

A szellemi tulajdon jogi kezelése évtizedes probléma Kínában. Ezért is beszélt „gonosz praktikákról” Wilbur Ross kereskedelmi miniszter, akire a rossz rendőr szerepet osztotta ki Donald Trump. A jó rendőr a delegáció vezetője, Mnuchin pénzügyminiszter. Csodákat persze egyikük sem produkálhatott, hiszen Trump és Hszi Csin-ping találkozása sem hozott átütő eredményt, csak jó PR-t a két szuperhatalom első számú vezetőjének.

Eddig csak látványháború volt Trump beígért kereskedelmi háborúja Kína ellen, és a népes amerikai gazdasági küldöttségnek arra kellett törekednie, hogy ez így is maradjon hiszen az amerikai elnöknek több a vesztenivalója, Hszi Csin-pingnek ugyanis egyelőre nemigen kell töprengenie az újraválasztási esélyein.

Vigyázó szemetek Jerevánra vessétek! – Kormányfőválasztás Örményország

0

Először még úgy tűnt, hogy az örményországi tüntetések sikerrel jártak: habár a kaukázusi országot több mint tíz éven át irányító elnök lemondott, továbbra sem sikerült megegyezni az új kormányfő személyéről. Csakhogy az elhúzódó instabilitás magában hordozza egy súlyos konfliktus lehetőséget, de jelenleg egyetlen nagyhatalomnak sem áll az érdekében, hogy ismét elharapózódjon az erőszak a térségben. 

Az örmény forradalmi hangulatot az idézte elő, hogy Szerzs Szargszján egykori elnököt a parlament kormányfővé választotta, miután egy 2015-ben végrehajtott alkotmánymódosítással parlamenti rendszerré alakította át az országát. Mivel az ellenzék szerint Szargszján miniszterelnökké váló „megválasztása” gyakorlatban a hatalom átmentését jelentette, ezért tiltakozó demonstrációkat szerveztek az örmény fővárosban.

A tüntetők lezárták a legfőbb állami épületeket (adóhivatalt, külügyminisztériumot), összecsaptak a hatóságokkal, és mintegy 200 demonstrálót vettek őrizetbe. Ez azonban nem vetett véget a megmozdulásoknak, és április közepétől mintegy 160 ezer ember vonult fel Jereván legnagyobb terén, követelve a tíz éven keresztül elnöki székben ülő Szargszján minél előbbi és feltétel nélküli távozását. A helyzet súlyos összecsapással fenyegetett, miután katonák, köztük a Hegyi-Karabah háborút megjárt veteránok, átálltak a demonstrálók oldalára.

Katonák csatlakozása a tüntetőkhöz.

A 11 napig tartó tüntetéshullám április 23-án hozta meg a gyümölcsét, amikor Szargszján bejelentette a hatalomból való távozását. Ezt kitörő örömmel fogadták a főváros utcain. Több sem kellett az ellenzéknek és a demonstrálóknak, akik a “korrupciós összefonódások és a családi kapcsolatok” miatt követelni kezdték az egész kormány leváltását és egy új választások megtartását, amellyel végre

“egy új korszak veheti kezdetét Örményországban”.

Nikol Pasinján. A kép forrása: MTI/EPA/Zurab Kurtsikidze.

Nikol Pasinjánt, a Jelk (Kiút) pártszövetség vezetőjét és a tüntetések fő szervezőjét kérték fel, hogy induljon a május 1-én megrendezésre kerülő választásokon. Addig ideiglenesen Karen Karapetján egykori miniszterelnök és jereváni polgármester vezeti az országot, aki Szergszján egyik legfontosabb híve. Pasinján korántsem ismeretlen személy a kaukázusi országban, hiszen az újságíró végzettségű politikus korábban kiemelten támogatta Levon Ter-Petroszján egykori ellenzéki politikust és elnökjelöltet. Kulcsszereplője volt a tíz évvel ezelőtti örményországi tüntetéseknek. Ezeket akkoriban szintén Szergszján ellen tartották, de a megmozdulások végül tíz halálos áldozattal és letartóztatások sorozatával végződtek. Maga Pasinján szintén bujkálni kényszerült, majd feladta magát és csak a 2011-es amnesztiahullám után engedték szabadon őt. Azóta megállás nélkül politizált és bírálta a hatalmon lévő Örmény Köztársaság Pártot (RPA).

Az idei áprilisi tüntetéssorozat egy kiváló lehetőséget teremtett az örmény ellenzék számára. Megcsillant a remény, hogy megszabaduljanak a kaukázusi országot 1999 óta kormányzó RPA-tól, amely azonkívül, hogy több demonstrációt vert le (2008, 2013), folyamatosan korrupciós botrányba keveredett, mivel szoros üzleti kapcsolatokat ápolt az oligarchákkal, valamint a saját barátaiknak és rokonaiknak adták oda a legfontosabb pozíciókat. Ugyanúgy a mai napig tartja magát az a vélemény, hogy az 1999-es, nyolc halálos áldozattal járó parlamenti mészárlást az akkor még nemzetbiztonsági miniszteri poszton lévő Szergszján szervezte meg, hogy így akadályozza meg az azeri-örmény kibékülést.

Politikai cunami

Csakhogy az elemzők és a szakértők már korábban figyelmeztettek: hiába a kormányfő távozása, a PRA korántsem fogja megkönnyíteni Pasinján dolgát. Habár az ellenzék vezetője elérte, hogy csak egyetlen jelöltjeként induljon a keddi parlamenti szavazáson és a kormánypárt se indítson saját embert, azt már nem tudta elérni, hogy meg is válasszák őt. A majdnem kilenc órán át tartó ülésen csupán 45 képviselő támogatta Pasinjánt, de ahhoz, hogy kormányfő lehessen abszolút többségre, vagyis 53-ra lett volna szüksége a 105 fős jereváni parlamentben.

Ez nem kevés felháborodást váltott ki az országban. A miniszterelnök-jelölt aznap éjjel általános sztrájkra és útblokádra szólította fel a híveit, és így nemcsak Jerevánban, hanem más városokban (Gjumri, Maralik Vanadzorba) is csatlakoztak a tüntetőkhöz. Ismételten blokád alá vették a legfontosabb közintézményeket, de már a metróállamosokat, valamint a szomszédos Grúziába és Iránba tartó vasútvonalakat ugyanúgy elfoglalták. Továbbá Pasinján a rendőrséghez és a hadsereghez intézett beszédében arra kérte őket, hogy ne avatkozzanak be, sőt, ismételten álljanak a tiltakozók oldalára. Nincs kétsége afelől, hogy a RPA mindent megtesz majd a hatalom megtartása érdekében, de szerinte – ahogyan az elemzők szerint is – van egy bizonyos határ, ameddig el mernek menni.

Jereván, 2018. május 2. –  Nikol Pasinján örmény ellenzéki vezető támogatói élőlánccal zárnak el egy utat a fővárosban. A kép forrása: MTI/EPA/Zurab Kurtsikidze.

Nyugtalan pillantások 

Egy elhúzódó konfliktus nem érdeke sem a jelenlegi elitnek, sem pedig a környező országoknak, különösen Oroszországnak. Az orosz vezetés már eddig is viszonylagos csendben és kissé aggódva figyelte az örményországi eseményeket.

Ugyanis Szergszján Vlagyimir Putyin egyik legfontosabb külföldi szövetségesének számított. 

Moszkva a kaukázusi államok közül Örményországgal ápolta a legszorosabb viszonyt. Az oroszok korábban már segítettek az örmény elnöknek a 2008-as és 2013-as megmozdulások leverésében. Oroszország két bázist üzemeltet az ország területén, valamint ő az örmény hadsereg legnagyobb fegyverellátója. Szergszján gazdasági téren szintúgy igyekezett szorosabbra fűzni a kapcsolatait Moszkvával, ezért 2015-ben csatlakozott az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz. Ebből egyelőre alig profitált az ország gazdasága, sőt, egészen furcsa helyzetet teremtett az azeriekkel mai napig fennálló hegyi- karabahi konfliktus miatt.

Mindezek ellenére úgy tűnik, mintha Moszkvába könnyen beletörődtek volna Szergszján távozásába. Múlt héten az orosz diplomácia jelezte, hogy

„Örményországban nem látnak olyanfajta destabilizációs folyamatokat ,mint 2014-ben Ukrajnában vagy 2008-ban Grúziában.”

Lényegében csak a „válság tárgyalásos megoldására” szólították fel a feleket, és igyekeznek elkerülni azt a vádat, miszerint beleavatkoznának az ország belpolitikájába. Igaz, Karapetján ideiglenes kormányfő egykoron a Gazprom fontos vezetője volt és mai napig Kreml (második) legfontosabb emberének tartják, de ha túlságosan elfajulnának az események, akkor Moszkva aligha gördítene nagyobb akadályt a távozása elé.

Nagyhatalmi jelenlét a Kaukázusban. A kép forrása: Link

Ennek oka, hogy Putyin most mindenáron nyugalmat és stabilitást akar a szomszédban: Oroszországot túlságosan leköti a szíriai beavatkozás, nem akar egy újabb “közelkülföldi” konfliktusba belekeveredni. Ugyanúgy azt sem szeretnék, ha ismét kiújulna az azeri-örmény ellentét, mivel 2016-ban a két ország egy rövid, de intenzív háborút vívott egymással a Hegyi-Karabah autonóm területért. Végül pedig egy súlyosbodó válság megterhelné Moszkva viszonyát az Örményországgal szomszédos Iránnal, illetve az Azerbajdzsánt támogató Törökországgal, miközben az orosz diplomácia a szíriai rendezésben leginkább az iráni és a török vezetőkre támaszkodik.

Kérdés marad viszont, hogy vajon Nikol Pasinján folytatná-e elődei Oroszország-politikáját. Természetesen az elmúlt napokban nem győzte hangsúlyozni, hogy „Örményországot közel tartja Moszkvához”, és csak a RPA korrupciója ellen harcol, valójában erre nincs egyértelmű garancia. Sőt, az esetleges kormányfő már hónapokkal korábban pedzegette, hogy itt az ideje javítani a nyugati-örmény kapcsolatokon. Megválasztásával elkezdené a tárgyalásokat az Európai Unióval, amelynek a fő célja a vízumrendszer eltörlése lenne, s egy szabadkereskedelmi megállapodás megkötésétől sem zárkózott el.

Tűkön ülve 

Az örmény alkotmány értelmében amennyiben az új miniszterelnök személyének kiválasztása kudarccal végződik, akkor egy héten belül meg kell tartani a második fordulót. Ennek időpontját május 8-ra tűzték ki, s ha Pasinjánnak most sem sikerül megszereznie az abszolút többséget, akkor fel kell oszlatnia a parlamentet.

A hazai és a nemzetközi közösség lélegzetvisszafojtva várja, hogy mi lesz a szavazás eredménye, hiszen ha bármelyik fél rosszul reagál az eredményre, akkor azzal egy igencsak zavaros időszak beköszöntét kockáztatja Örményországban.

Az informatikai háború fenyegeti a legjobban a világot

Erről Ed Royce, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke beszélt egy nemzetközi konferencián Kaliforniában. 

A Milken konferencián befolyásos politikusok és gazdasági vezetők mondják el a véleményüket a világ helyzetéről. Ed Royce többek között azt mondta:

az oroszok tudatosan fegyverként használják fel az informatikát,

és beavatkoznak más államok legfontosabb belügyeibe. Beszélt arról, hogy az oroszok beavatkoztak az amerikai elnökválasztásba, amit az FBI és Robert Mueller különleges ügyész is vizsgál.

A külügyi bizottság azt is mondta:

Oroszország a kelet-európai országokban informatikai eszközökkel támadja a demokráciát.

Szerinte ezt meg kell állítani és Oroszországgal meg kell fizettetni ennek az informatikai háborúnak az árát.

Más felszólalók elsősorban a populizmus növekvő befolyása miatt aggódtak. Peter Mandelson volt brit munkáspárti gazdasági miniszter, majd uniós biztos arról beszélt, hogy a politikai változások destabilizálják a globális rendszert, mert a populisták többnyire nacionalista alapon ellenzik a nemzetközi együttműködést.

A felszólalók a harmadik nagy problémának azt nevezték, hogy túlságosan nagy az optimizmus a globális gazdaságban. Ez is veszélyes lehet, mert a legutóbbi nagy pénzügyi válság előtt is majdnem mindenki azt jelezte: remekül mennek a dolgok. Aztán elég volt egy-két rossz hír, és megkezdődött az összeomlási folyamat, melyet csak hatalmas állami pénzekkel sikerült megállítani tíz évvel ezelőtt.

Néhány felszólaló látott némi párhuzamot a tíz évvel ezelőtti helyzet és a mai között.

Abban szinte mindenki egyetértett, hogy az emberi tényező a meghatározó a válságok esetében, és ezért nem túlságosan szerencsés, ha az amerikai elnök is egy olyan populista politikus, akinek a lépései kiszámíthatatlanok.

Pénzt és kerítést vagy költségvetést!

0

„Van 1,6 milliárd dollárunk a kerítésre a déli határon, de ez kevés. Ha nem kapom meg a pénzt a kerítés teljes felépítésére, akkor nem lesz más választásom, minthogy nem írom alá az új költségvetést” – ezzel fenyegetőzött Donald Trump Michiganban, ahol kampánykörúton jár.

Egy rövid időre januárban már leállt a központi költségvetés, de azután Trump aláírta az 1300 milliárd dolláros előterjesztést, és az amerikai állam tovább folytathatta. És folytathatja egészen szeptember 28-ig.

Trump zsarolása kétélű fegyver:

ha ugyanis leállítja a költségvetést, akkor novemberben a republikánusok könnyen elveszíthetik a többségüket a szenátusban és a képviselőházban.

Márpedig enélkül Trumpnak igen nehéz lenne keresztülvinnie az akaratát a törvényhozáson.

Trump már az elnökválasztási kampányban is felvetette az egész határt átfogó kerítés építésének az ötletét. Washingtonban a kongresszus ezt azzal vetette el, hogy túlságosan drága. Szakértők 4-5 milliárd dollárra teszik a kerítés létesítésének az árát.

Az amerikai költségvetés nincs könnyű helyzetben, mert az ország adósságállománya meghaladja a GDP 100%-át, és tovább növekszik. Mindez komoly pénzügyi gondokat jelenthet nem csak Amerikának, de a globális gazdaság egészének is. Csakhogy Trump fütyül erre: számára most az a fontos, hogy növelje szavazói táborát.

A migránskérdés az Egyesült Államokban is alaposan megosztja a közvéleményt, de Trump abban bízik, hogy a globalizáció kárvallottjai nem akarnak vetélytársakat látni a munkaerőpiacon.

Márpedig Michigan állam az úgynevezett rozsdaövezet része: az autóipar egykori fellegvára már csak az árnyékba egykori önmagának. Detroit, a Motor City, sokáig csődben volt, és a népesség szép lassan elvándorol Michigan államból.

 

Elnökváltás Kubában: Járt utat járatlanért…

Inkább a politikai kontinuitást, semmint egy új korszak kezdetét jelenti, hogy pár napja már nem egy Castro foglalja el az elnöki széket Kubában. Bár Miguel Díaz-Canel hozhat némi színt a karibi szigetország életébe, de sok tekintetben folytatni fogja elődje politikáját, főleg mert ugyanazokkal az égető problémákkal kénytelen szembenézni. 

 

Már évekkel Raúl Castro – a 2016-ban elhunyt Fidel Castro öccse – hatalomból való távozása előtt azt rebesgették, hogy a jelenleg 58. életévét betöltő Miguel Díaz-Canel lesz az utód. Ennek ellenére először nemcsak a nemzetközi közösséget, de még a dél-amerikai régiót is meglepetésként érte a megválasztása. Igaz, nem volt a Kubai Kommunista Párt (KKP) legismertebb „arcainak” egyike (azok Ramiro Valdés Menéndez egykori belügyminiszter és jelenlegi alelnök és Salvador Valdés Mesa alelnök), de Díaz-Canel évtizedek óta fontos állami és pártpozíciókat töltött be: az ifjúsági szervezet tagja, majd a tartományi bizottság első titkára, Kuba oktatási minisztere és a szigetország harmadik elnökhelyettes volt.

A helyi „Mátyás-király”

Miguel Díaz-Canel. Volt, hogy álruhában járt a minisztériumokba és a boltokba. A kép forrása: MTI/EPApool/Adalberto Roque.

Díaz-Canelnek sikerült az elmúlt években rendkívül pozitív képet kialakítania magáról: a kubai „emberarcú szocializmust” népszerűsítő, a néppel folyamatosan kapcsolatban álló, a problémáikat meghallgató és ezekre megoldást kereső politikus képét. Ráadásul kellő nyitottsággal állt az olyan kérdésekhez, mint az internet bevezetése vagy az LMBT-közösség jogainak biztosítása, s így nem kevés szimpátiát váltott ki a fiatalság körében. Közben pedig mindvégig kitartott a KKP elsőbbsége és a kubai szocializmus védelme mellett, és gyakran intézett támadást – nemcsak verbálisan, hanem jogi eszközökkel,a hatóságokkal közösen – a demokratikus ellenzék, az emberjogi aktivisták, valamint az Egyesült Államok ellen.

 

Miguel Díaz-Canel iránt csak akkor kezdett el nagyobb figyelmet tanúsítani a külföld, amikor a március 11-i kubai parlamenti választások előtt Raúl Castro bejelentette, hogy nem vállal újabb elnöki terminust. A választásokat követően a leendő elnök legtöbb riválisa – köztük Raúl fia, Alejandro Castro – be sem került a 605 fős kubai Nemzetgyűlésbe, így szinte minden akadály elhárult Miguel Díaz-Canel kinevezése előtt. Az április 18-án tartott alakuló ülésen államfővé választották, és egy nappal később már el is foglalhatta a hivatalát. Ugyanakkor a KKP örömét beárnyékolta, hogy

a 2018-as választásokkor a részvételi arány „mindössze” 85 százalék volt, miközben  azt megelőző években mindig 90 százalék feletti

Fiatal kubai úttörők ügyeltek a „választások tisztaságára”. A kép forrása: Link.

Pénz beszél

Ez ugyanis sok elemző és szakértő szerint annak volt a jele, hogy a lakosság egyre elégedetlenebb az ország vezetésével. Ezek az ellenérzések pedig elsődlegesen a gazdasági nehézségekből fakadnak. Kuba a hidegháború vége óta hullámzó gazdasági teljesítményt nyújtott, 2016-ban azonban mély recesszióba süllyedt. Addig képes volt eltartani magát a  Venezuelából származó energiahordozókból befolyó pénzekből, de mivel Hugo Chávez utódja, Nicolás Maduro alatt gyakorlatilag összeomlott a dél-amerikai ország, így Kuba elvesztette a legfontosabb ellátóját. Ezzel párhuzamosan a cukor, a dohány és a nikkel árának csökkenése is nehéz helyzetbe hozta a szigetországot, hiszen ezek számítanak a legfontosabb exporttermékeinek.

Ezért, ha Díaz-Canel társadalmi és politikai reformokat nem is lesz hajlandó bevezetni, a gazdasági problémákra mindképp megoldást kell találnia. A Bloomberg a kubai gazdaságról szóló cikkében több ilyen nehézséget, illetve azok megoldási lehetőségét sorolja fel: az energiahiányt a víz- és szélerőművekkel kellene megoldani, ki kellene bővíteni a központilag engedélyezett vállalatok működését, szigorítani a munkaügyi előírásokon, több külföldi tőkét kellene beengedni az országba. Ezek közül néhányat már Raúl megoldott, például azzal, hogy egymillió hektárnyi földet biztosított magánszemélyeknek, illetve átalakította az adórendszert, így Díaz-Canelnek lényegében már csak az előre kijelölt utat kellene követnie.

Árvízben álló utca Havannában 2017. szeptember 10-én, az Irma hurrikán elvonulása után. A trópusi szélvihar több kubai várost letarolt és több milliárd dolláros károkat okozott, amelyet a szigetország a mai napig nem hevert ki.  A kép forrása: MTI/EPA/Ernesto Mastrascusa.

Ugyanakkor a kubai üzleti és politikai elit számára a legtöbb fejtörést a kettős valutarendszer okozza. Létezik egy helyi és egy konvertibilis peso, ez utóbbit a dollár árfolyamához rögzítenek. Ez a rendszer ugyan lehetővé tette, hogy a kubaiak olcsón jussanak az alapvető szükségletekhez, illetve előlendítette a turizmust, ám eközben stagnálást és gyakori hiányt (hús, sajt, tej) okozott. A kettős valutarendszer lényegében

egy „22-es csapdájába” hajtotta a karibi országot.

Vagyis, ha az egyik valutát szüntetik meg, akkor a turizmus és a külföldi befektetés omlik össze, ha a másikat, akkor az elszegényedés és az áruhiány ölthet drasztikus méreteket.

Barátok nélkül mit érek én 

Díaz-Canel elnökségének második fontos kérdéskörét a külpolitika jelenti. Venezuela „elvesztése” után Havannának újra kell definiálni magát Latin-Amerikában, hiszen Bolíviát leszámítva egyetlen jelentősebb térségbeli ország sem viszonyul pozitívan a kubai vezetéshez. A 2004-ben létrehozott Bolivári Szövetség Amerika Népei Számára (ALBA) szövetségi rendszer jelenleg 11 tagállamot számlál, ám minden gazdasági integrációs törekvése mára elakadt vagy kudarccal végződött. Habár tavaly elterjedt, hogy Oroszország visszatérne Kubába, többek közt újranyitva az egykori szovjet bázisokat, azóta sincs semmi jele az egykori jó viszony visszaállásának Havanna és Moszkva között.  Ugyanúgy csalódást keltett Kína Kuba számára: ugyan Peking az évek során nagy érdeklődéssel fordult a régió iránt, de Kuba nem tartozik a legfontosabb országok közé számára. Annyira nem, hogy tavaly 30 százalékkal visszesett a két ország kereskedelmi forgalma, és a fejlesztési projektek nagy része sem valósult meg.

Nicolás Maduro venezuelai és Raúl Castro kubai elnök részt vesz a Bolivári Szövetség Amerika Népei Számára (ALBA), azaz a bolivári szövetség megalapításának 12. évfordulója alkalmából tartott találkozón Havannában 2016. december 14-én. A kép forrása: MTI/EPA/Ernesto Mastrascusa

A szigetország számára az egyik legnagyobb lehetőséget az Egyesült Államok jelentette volna. A Barack Obama elnöksége idején végrehajtott „kubai nyitás” sikeresen végződött: a politikai foglyok szabadon engedéséért és a rendszer enyhüléséért cserébe Washington levette Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról. Eltöröltek több amerikai szankciót, a mezőgazdaságtól kezdve a turizmuson át a banki szolgáltatásokig.  A kapcsolatok rendezésének legfőbb jelképe az volt, amikor 2016-ban – 88 év után – amerikai elnök járt Kubában.

Csakhogy Donald Trump megválasztása után minden a visszájára fordult, s a nyitásból hirtelen zárás lett. Hallgatva a Havannával való kiegyezést ellenző republikánusokra és a többnyire Miamiben élő kubai közösségre, az amerikai elnök felmondta az Obama-adminisztráció által kötött egyezményt, mondván, abból csak a kommunista párt és a hadsereg profitált. Korlátozták az országba áramló dollár mennyiségét, ismét tiltólistára került néhány áru, s az amerikai turisták újra nehezebben juthattak el Kubába. Ugyan Trump a korábbi fenyegetéseivel ellentétben nem zárta be a 2015-ben újranyitott amerikai nagykövetséget Havannában, de jelentősen lecsökkentette a személyzet létszámát: szeptemberben hazarendelte az amerikai diplomaták mintegy felét, és október 3-án 15 kubai állampolgárt utasítottak ki az Egyesült Államok területéről. Ennek oka a hivatalos magyarázatok szerint az volt, hogy

a Kubában dolgozó amerikai diplomaták „akusztikus támadás” áldozatai lettek.

Diaz-Canel elnökségét sem fogadták pozitívan Washingtonban, és nem is várható lényeges változás az amerikai Kuba-politikában.

Az amerikai nagykövetség Kubában. A kép forrása: Youtube.

Kuba számára az egyetlen reményt az Európai Unió jelentheti. Brüsszelben történelmi fordulatként élték meg a Castro-éra végét, és bíznak a kereskedelmi kapcsolatok további erősödésében. Ezen a téren a szigetország ellen bevezetett uniós szankciók eltörlése óta már komoly eredményeket értek el: 2016-ban 2,4 milliárd dolláro értékű kereskedelmi forgalmat bonyolítottak, s szinte állandósultak a magas szintű találkozók. Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője tavaly év végén Kubában járt, s 50 millió euró értékű megállapodást írt alá a kubai vezetéssel a mezőgazdaság fejlesztéséről és a megújuló energiáról.

Háttérből irányítva

Miguel Díaz-Canel előtt nem kis feladatok tornyosulnak, s ezek teljesítése nem kevés erőt és energiát fognak igényelni. Azonban hiába került az elnöki székbe, ez még korántsem jelentheti azt, hogy a saját elképzelései szerint kormányozhatja a karibi szigetországot. Ugyanis fő gazdasági-politikai kérdésekben a legfontosabb döntéshozó továbbra is a párt központi bizottsága marad. Sőt, Raúl újabb három évig a KKP főtitkára, így a Castro-család még mindig meghatározó szereplő marad a szigetországban. Közben az idő szorít: a kubai vezetésnek minél előbb meg kell oldania a nehézségeket, ha nem szeretnék, hogy az ország Venezuela sorsára jusson.

A magyar szavazókat az érzelmeik vezérlik

„Orbán Viktor kiválóan kiaknáz bizonyos történelmi sérelmeket, hangsúlyozza az országunk európai történelemben – és annak védelmében – vett fontosságát, és úgy általában a történelmi idők szereplőivé teszi az embereket. A kádári reflex pedig megjelenik a tisztes megélhetés, a biztonság, a kiszámíthatóság, a XXI. századi krumplileves ígéretében. Természetesen csak akkor, ha a hatalmat nem kívánja nyakra-főre ellenőrzi a keményen dolgozó kisember. Nagyon ügyesen lavíroz, akár tetszik az embernek, akár nem, azt el kell elismerni, hogy nagyon tudatos és kitalált, amit csinál” – mutat rá a Független Hírügynökségnek adott interjújában Demeter András, politikai pszichológiával foglalkozó szociálpszichológus. „Sokan mondják, hogy a politika valódi színtere valójában a szimbólumok világa – ebben a kormányoldal nagyon ügyes: migráns, Soros, kerítés, stb…. általuk a maximumra fokozzák az emberek szorongását.”  

 

Mindannyiunknak vannak – családi, baráti, munkahelyi beszélgetésekből, a médiából – leszűrt tapasztalatai arról, mi az, ami alapján az emberek pártot választanak, s szavaznak. Mit mond erről a szakirodalom? És persze a szakember?

Kezdjük az elméleti síkkal: a választói magatartás leírására három klasszikus elmélet létezik. Az első a racionális választói magatartás: ez – mint a nevéből is következik – olyan egyénekkel számol, akik úgy döntenek a pártok között, mintha árucikket vásárolnának. Az ilyen választók pártprogramokat böngésznek, szakpolitikai kérdésekkel foglalkoznak, s ésszerű döntést igyekeznek hozni a számukra, csoportjukra fontos kérdések mentén.

Napjainkban Magyarországon ez nem látszik uralkodónak…

Valóban, ez ma naivnak és idealistának tűnik. Ennél sokkal elterjedtebb az úgynevezett pártidentifikációs modell, ami – megjegyzem – inkább szociálpszichológiai megközelítésű. Ennek a lényege, hogy az egyéni tényezők játsszák a legfontosabb szerepet a döntésben. Ebben az esetben nem beszélhetünk tipikus haszonmaximalizálásról, „költségtervezésről”, a korábbi, szintén pszichológiai jellegű ingerek alapján egy adott párttal kialakult azonosulás határozza meg. Ebben nagy szerepet játszik a gyerekkor, a tanulás, a szocializáció – az az időszak, amikor a különféle attitűdök megerősödnek.

Ennek a kettőnek a motivációja egymásnak a szöges ellentéte. Mindig ilyen végletes alapon választunk?

A harmadik típus, amikor a korábbi diszpozíciók válnak mankóvá, ami segít mérlegelni a tényeket, fenntartani egy egységes világképet. A hiedelmek, a gondolatszerveződések, vagy éppen a családi előzménytörténetek válnak ideológiává. Ebben a viselkedésmintában komoly befolyásoló erő a szociológiai kötődés, ami kevésbé pszichológiai megközelítés, s amely Magyarországon – mint átmenti társadalomban, fiatal demokráciában – nem igen érzékelhető. Például Angliában a munkásosztálynak háromszáz éves múltjával igenis van egyfajta kötődése a Munkáspárthoz.

Már említette is Magyarországot. Nálunk milyen minták érvényesülnek?

Azt azért meg kell jegyezni, hogy a három viselkedési mód persze hat egymásra. Ami pedig a kérdését illeti: nem ismerem az össze ide vonatkozó kutatást, de az ismertek alapján kijelenthető, hogy

nálunk eleve nem jellemző, hogy ok-okozati tényezők alapján döntenének a választók,

amióta immár lassan harminc éve ismét szabadon választunk, azóta inkább az érzelmek vezérlik az embereket.

Mennyire berögzültek a pártpreferenciák nálunk?

Kutatások is mutatják, hogy a magyar választók korábban képesek voltak tömegesen megváltoztatni a pártpreferenciáikat. Kiváló példa erre az 1990-est követő 1994-es választás, amelyen a bal-liberális oldal, élén a szocialista párttal kétharmadot szerzett, és ezt átpártoló MDF-szavazóknak is köszönhették. Majd 2002-re megszilárdult a két nagy tömb, a Fidesz-MSZP tengely; klasszikusan arról volt szó, hogy vannak jobb- és vannak baloldali vélekedésű emberek, s az alapján álltak fel az oldalak.

Eléggé tartósnak látszott akkor a berendezkedés, s ha nem jött volna be  a gazdasági válság, amely széles körben alapvetően rengette meg a bizalmat a mainstream pártok, a politikai intézményrendszer, a közösségi termékek iránt, akkor ez maradhatott is volna.

Majd jött a 2015-ös menekültválság, s e kettő hatására mégis csak bekövetkezett és megerősödött az átrendeződés: megjelenhetett a radikális jobboldal, illetve a populista hangokat hallató néppárt, a centrális erőtér.

Ez a magyarországi minta illeszkedik-e a nemzetközi vonulatokba?

Világszerte tapasztalható a hagyományos baloldali-liberális pártok visszaszorulása. Ennek sok oka van, nem csak az, hogy a jobboldal ügyesebben képes rájátszani az emberek érzelmeire, általában is nőnek az olyan igények, amiket a populizmus tud kielégíteni. S ezt nem szűkíteném le jobboldali populizmusra, hiszen baloldali populizmus éppen annyira létezik, mint jobboldali. Az is szerepet játszik ezeknek a trendeknek a kialakulásában, hogy a jobboldali pártok a magukévá tettek a hagyományosan a liberális és a baloldali pártok által hirdetett programokat, vallott elveket, más szóval, kifogták a szelet a vitorlából. A baloldali-liberális pártoknak új témákat kellene találniuk, plusz vagy választ adni a jobboldali populizmusra vagy kialakítani a saját és működképes populista hangjukat, ez a döntést nekik kell meghozni.

Így joggal merülhet fel a kérdés: vajon mennyire jobboldali, illetve baloldali a Fidesz ma már.

A magyarok választására visszatérve: mennyire hit, illetve mennyire ráció alapján döntenek a szavazók?

Nem igazán tiszta keretek között döntenek. Ezek a határok eléggé átléphetők. Ez általában is igaz, de valószínűnek tartom, hogy  posztszocialista térségre különösképpen.

A magyarok és  lengyelek körében például nagyon népszerű a gondoskodó állam koncepciója: ez a biztonság iránti vágyakozást testesíti meg, abban a generációban, amely a Kádár-rendszerben szocializálódott, élt és dolgozott.

Nem véletlenül játszanak rá a pártok regresszív megközelítésben a „bezzeg régen” életérzésre, de az ország jövőjét és a nemzeti kormányzás összefonódásának szükségét hangsúlyozni nyilván már hitkérdés is.

Jól látom, hogy a mostani választásokon különösen szembetűnő volt az egyszerű üzenetek, a szimbólumok szerepének a felértékelődése.

Sokan mondják, hogy a politika valódi színtere valójában a szimbólumok világa – ebben a kormányoldal nagyon ügyes: migráns, Soros, kerítés, stb., ezek mind ható hívószavak. Ezek szorongáskeltő jelképek, s általuk a maximumra fokozzák az emberek szorongását – ez a mozgósításnál is nagy szerepet játszott. Ugyanakkor ugyanez a párt egyidejűleg megoldást is hoz, azzal, hogy én majd megvédelek. Mérték, hogy a választók mennyire tudják egy-egy párthoz kapcsolni azok szakpolitikai kérdésekben elfoglalt álláspontjukat, meg, hogy az melyik párthoz tartozik egyáltalán. Kiderült, hogy nem tudják ezeket összekapcsolni, és

a preferenciák kialakulásában a szimbólumok, valamint az érzetek, érzések játszanak általában döntő szerepet.

Jellemző adalék ehhez: a saját kormány teljesítményét a rá szavazók kevésbé kérdőjelezik meg. Kiderült az is, hogy szeretik a tekintélyelvű vezetőket – ez is ideológiai háttértől, oldaltól független, habár különbség azért van a szekértáborok között ennek fokában. Ezért is jelent meg a Fidesz retorikájában nem csak a saját erő hangsúlyozása, de a szemben álló oldal erejének megkérdőjelezése: „Ezekre bíznád az országot?”

Ha már a Fidesznél tartunk. Pszichológiai megközelítésben is ügyes, amit csinál? Mert hogy hatásos, az biztos.

Nem én mondtam meg, hanem Puzsér, de egyetértek a frappáns megfogalmazással: Orbán Horthyként beszél, de Kádárként cselekszik. A patrióta felhangjával amúgy nem feltétlenül van egyébként probléma, van is rá igény Magyarországon. Kiválóan kiaknáz bizonyos történelmi sérelmeket hangsúlyozza az országunk európai történelemben – és annak védelmében – vett fontosságát, és úgy általában a történelmi idők szereplőivé teszi az embereket. A kádári reflex pedig megjelenik a tisztes megélhetés, a biztonság, a kiszámíthatóság, a XXI. századi krumplileves ígéretében. Természetesen csak akkor, ha a hatalmat nem kívánja nyakra-főre ellenőrzi a keményen dolgozó kisember. Nagyon ügyesen lavíroz, akár tetszik az embernek, akár nem, azt el kell elismerni hogy nagyon tudatos és kitalált, amit csinál.

És akkor ennek fejében lenyelik az emberek mindazt, amit magánemberként esetleg elítélnek? Gondolok itt például a korrupcióra, a lopásokra, csalásokra, arra, hogy sokak életszínvonala romlik, feudális viszonyok alakultak ki, hogy csak néhány kiragadott példát említsek a különböző csoportok sérelmei közül.

A demokráciánk nagyon fiatal, hosszú a tanulási folyamat. Egy bizonyos, a vezetők hitelessége általában eltűnt, sokan kiábrándultak a rendszerváltásból, az emberek nem igen tudnak dönteni – volt itt már kétharmada a baloldalnak éppen úgy, mint a jobboldalnak. A politikusok az elmúlt harminc évben elérték, hogy ma már érvként szinte elfogadott, hogy „van aki, többet, van, aki kevesebbet lopott, mindenki lop, de legalább ezek alatt maradt valami a lopás után is”. Úgy látom, hogy

a bizalmatlanság már kialakult, de jött egy ember, aki ennek a bizalmatlanságnak egy részét igen ügyesen kihasználta – konspiratív információk elhintésével, elitellenes retorikával, dezinformációkkal, másrészt megtette magát olyan népvezérnek, aki érti a nép nyelvét.

Már esett szó arról, hogy a kétezres években berögzültek a szavazótáborok. Ez a mostani választáson is tetten érhető volt?

Kutatások szerint átalakultak a táborok. Korábban a Fidesz szavazói önmagukat általában fiatal, illetve középkorú, középosztálybelinek gondolták, sőt, ellenfeleik is ezt mondták róluk. Most pedig azt látjuk, hogy szociológiai értelemben más csoportokat vonz be a Fidesz. Behoztak olyan témákat, amelyek felülírják a korrupciót – ez pedig nem más, mint hogy „Mi megvédjük a hazát. te talán azt akarod, hogy migránsok özönöljék el az országot?” A narratíva ezen a táptalajon fogalmazódik meg, a reakció, az elköteleződés érzelmi alapon történik – erre nehéz megfelelő ellenválaszt adni.

Az ellenzék megpróbálta a korrupciós szálat, de láthatóan nem volt eléggé hatásos. Hát persze, amikor a félelemre, szorongásra alapozva azzal fenyegetnek, hogy veszélyben van a saját, meg a saját családom és nemzetem biztonsága és jövője, akkor ezen elgondolkodik mindenki.

Ez magasabb prioritású kérdés tud lenni, mint mondjuk a sokszor felfoghatatlan összegek és bonyolult céghálók összefüggéseinek ismertetése.

Ez a társadalomban a szorongást erősítő törekvés mennyire veszélyes a társadalomra nézve? Gondolok itt arra, hogy mennyi idő, hány generáció kell ahhoz, hogy ez kikopjon majd a magyarokból?

Nem egy egészséges állapot, az biztos, de szerintem azért nem akkora baj, ha ezt is megtapasztalja egy társadalom. Nem mernék generációs megjegyzést tenni, sokkal ésszerűbb, hogy inkább azt várjuk, hogy a politika tér vissza egy kicsit unalmasabb módon a munkájához.

Azért elég nyomorult érzés ilyen közegben élni…

Történelmi léptekkel értendő  fenti vélekedésem. S azt is hozzáteszem, hogy ez azért szerintem sem menti fel a tevékenységet, de az is igaz, hogy már igen régóta él ilyen spirálban az ország. A riogatás történelmileg is velünk él: jönnek a szerbek, a muszkák, a románok, riogattak minket már pánszlávizmussal, a környező országokkal, szovjetekkel, fasisztákkal, ellenforradalmárokkal –

ez a fajta szorongás nem genetikailag, hanem történelmileg van belénk kódolva.

Persze azt is hozzá kell tenni, hogy a politika alapvető természete az ellenségkép-generálása; másutt is történik ilyen. Ez nem jelenti azt, hogy morálisan elfogadható lenne. Akár külső, akár belső ellenségkép kialakításáról van szó.

De most nagyon erősnek tűnik ez az egész sulykolás.

Merthogy menetközben elbulvárosodott a politikai közeg – ma teljesen más a kommunikációs stílus.

A hagyományos ellenségképgyártás mellett van alternatív ellenségképgyártás is. És más a hőfok.

Nem gondolnám, hogy ez egyébként örökké így marad majd, szerintem periodikus dolog ez is, majd elmúlik.

Ahogy látom, ez nem csak Magyarországra jellemző. Elég, ha Donald Trump megválasztására vagy éppen a Brexit megszavazására gondolunk.

A politika ma világszerte a korábbiaktól eltérő összefüggésben működik a médiával.

A lényeg, hogy a szakpolitikusok helyét átvették a népi nemzeti hős politikusok. Celebbé váltak, s egy kicsit így is működnek.

Ennek az adagolása persze már országonként eltérő. Az Egyesült Államokban például nagyon sokra tartják, ha valaki felépít egy cégbirodalmat – ez még a vadnyugati életérzésre, a kikaparni a gesztenyét elismerésére vezethető vissza. Ugyanakkor Európában, s különösen Közép-Kelet-Európában ez nem nyerő, gyanús, amikor valaki nagy vagyonra tesz szert.

A fentiek fényében akkor nem kell azt érezzük, hogy el vagyunk veszve?

Egyáltalán nem kell, hogy ilyen érzésünk legyen. Az persze keserédes boldogság, hogy másutt is a legfontosabb hívó szó, hogy mi van a valóság után. Ma a realitás utáni világot éljük. Az egyes embereknek nem csak a véleményük alternatív, a tényei is. Élünk a saját kis burkainkban, s fals képet alakítunk ki a világról. Rosszul mérjük fel, hogy kinél van az igazság.

Tehát sokkal nehezebb ma kiigazodnunk a világban, mint pár évtizeddel ezelőtt volt?

Pontosan. Egy felmérés kimutatta, hogy a kevésbé tájékozott azt gondolja, hogy nagyon is a birtokában van az információknak. Ez egy világjelenség. Rengeteg az információ, kiegészítve az álhírekkel – itt már differenciálni kellene, forrásokat találni, elemezni. Ez nagyon izgalmas, de az emberek zömének erre sem kedve, sem kapacitása nincs. Nagyon mellbevágó volt, amikor a választások után közvetlenül a vesztes oldal a buta és/vagy vidéki szavazókra tolta a felelősséget – igaz később már azt is hangsúlyozták, hogy nem tehetnek róla, hiszen egyoldalú információkat, álhíreket kaptak mindvégig, s megvezették őket. De meg kell értenünk, hogy nincs mindenkinek kapacitása arra, hogy alaposan utánajárjon annak, amit igyekeznek belé sulykolni.

És amúgy is az első benyomásnak, az első információnak van mindig a legmeghatározóbb szerepe a vélemény kialakításában. Ráadásul a negatív érzelmek kiemelkedően fontos szerepet játszanak.

Ezért is működik nagyon jól a félelemre, szorongásra játszó információk. Ezek hatnak az emberek tömegeire.

Azért gondolom, táptalaj is kell ahhoz, hogy ez szárba szökkenjen.

Megvannak az alapok, például az a mennyiségű választópolgár, aki egyébként is bevándorlóellenes. Lehet, hogy ezek az emberek régebben más ügyek mentén szavaztak, de ma már számukra nem az ideológia a fontos, hanem pont a szimbólumok, a logó, a honvédelem és Orbán Viktor, nem pedig a keresztény-konzervativizmus, nem a polgári Magyarország, nem az adórendszer. Megjegyzem: sokszor és sokan propagandának értelmezték a Fidesz kampányát. Az valóban csak a saját táborának szólt. Az mutatja, hogy propaganda, hogy

nem kívánta meggyőzni a nem kormánypárti szavazókat semmiről, csak a már kialakított prediszpozíciókat célozta a saját tábornál. Amikor a szavazókat megkérdezték, hogy mire fognak ikszelni, nem azt mondták, hogy a Fideszre, hanem azt, hogy az Orbánra. Ez inkább azért érdekes, mert hogy van igény a tekintélyelvűségre. De ez igaz volt a másik oldalra is: bárkire, csak nem Orbánra.

Az emberek azt tudják a legjobban megfogalmazni, hogy mit nem akarnak, mi ellen lépnek fel.

Ez azt jelenti, hogy a politikusok úgy játszanak rajtunk, szavazópolgárokon, mint egy hangszeren, amikor a zsigeri félelmeinkre, érzéseinkre alapoznak? Semmi más nem is számít? Ez vastagon populizmus.

A Fidesz persze nem szereti, ha populistának nevezik – pedig a történelem körforgásában állandóan visszatér a populizmus, hiszen pszichés szempontból bizonyos időkben kielégítő választ és megismerési keretet nyújt az embereknek. Pedig nézzük csak: a populista párt három részre osztja a társadalmat, megteremti az elitet, mi vagyunk középen, a normál emberek, akiket az elit kihasznál, s végül alattunk vannak azok, akik nagy veszélyt jelentenek ránk. Ha ezt össze lehet kapcsolni, akkor működik igazán a dolog.

A Fidesznél ez működött Soros és a migránsok esetében, a Demokratikus Koalíciónak ugyanakkor nem sikerült ugyanez Orbánnal és a határon túli magyarokkal.

És remélem, hogy nem fog sikerülni a vidékiek meg Orbán Viktor közös démonizálásával. Pontosan elég törésvonal van már ebben a társadalomban.

Van arra remény, hogy ez egy kilengés csupán? És ingaszerűen ismét visszaáll majd a világ egy normalitásba ezen  téren?

Tartok attól, hogy a helyzet még fog fokozódni, lesz még ennek kifutása világszerte, de azt gondolom, hogy ingaként vissza fog ismét billenni. Az ideológiáknak is vannak fellángolási időszakai, majd visszatérnek az eredeti állapotukba. De most először tapasztaljuk meg azt, hogyan dolgozza meg egyszerre a társadalmakat a populista retorika és a fake news. Izgalmas éveknek nézünk elébe. Talán jobban járunk ha jelenségként és nem problémaként tekintünk erre, mert akkor a válaszadás is optimális lehet. De persze az is lehet, hogy az inga még sokáig kileng, s ötven év múlva még radikálisabb időszak következik.

„Please, meet my good friend, Mr. Goodfriend.”

„Valóban elvittem André Goodfriendet a nagykövetségre és bemutattam őt Szemerkényi nagykövet asszonynak. Nem gondolom, hogy sokkoltam volna vagy, hogy barátságtalan lépésként értékelte volna.” Frank Csongos, azaz Csongos Ferenc, a hatvanas évek óta Amerikában élő újságíró (UPI, Szabad Európa Rádió) mondta el ezt a történetet a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Csongos a Trump-kormányzatról, Magyarország amerikai megítéléséről és a Soros ellenes kampányról is beszélt.

Mi történik Amerikában? Te hogy látod: az amerikai demokrácia elég erős ahhoz, hogy túlélje a Trump-korszakot?

Véleményem szerint Amerika elég erős ahhoz, hogy túlélje a jelenlegi helyzetet. Megbirkózott már ennél nagyobb kihívásokkal is. Ide tartozik a rabszolgatartás, a polgárháború, egyes polgári jogok felfüggesztése a két világháború között, beleértve a japán származású amerikai állampolgárok internálását a negyvenes évek elején, a McCarthy-korszak… Ahogyan egykor a középnyugati Indiana állam volt kormányzója mondta: Amerika története, minden tökéletlenségével, az emberi szabadság rendületlen bővítéséről szól.

Ami Trump elnököt illeti, nyugtalanítónak tartom a média elleni támadásait. Az elnök azt mondta, hogy a hamis média („Fake Media”) a nép ellensége és háborúban áll az országgal. Erre válaszolta a Washington Post főszerkesztője, Marty Baron: Mi nem háborúzunk, csupán dolgozunk.

Az amerikai média nagy része kritikus Donald Trumppal szemben, de vannak Trump-párti médiumok is (Fox). Az amerikaiak többsége még mindig a televízióknak hisz, vagy az internet átvette a vezetést?

Az idősebb generáció még mindig újságot olvas; a New York Timest, a Washington Postot, a Wall Street Journalt és más lapokat. Ezek azok az újságok, amelyek breaking news-t közölnek, azaz pénzt és időt nem kímélve oknyomozást folytatnak. E sztorik közül azután sok vezető anyag lesz a televíziós híradásokban. A fiatalabb korosztály az internetet használja.

Mint a hajdani UPI és a Szabad Európa Rádió szerkesztője, szerkesztőségvezetője, annak idején volt alkalmad közelebbről is látni a washingtoni „boszorkánykonyhát”. Történt-e változás ezen a téren is, Trump elnöksége alatt?

Mint a United Press International külpolitikai riportere (a hírügynökségi pályafutásom vége felé a washingtoni irodát vezettem) abban a szerencsében volt részem, hogy a Kremlben lehettem, amikor Jelcin bejelentette a Szovjetunió végét; Albániában részt vettem James Baker külügyminiszter történelmi jelentőségű látogatásán; szemtanúja voltam a közel-keleti béketárgyalásoknak a terepen és a Fehér Házban, a Pentagonban és a külügyminisztériumban egyaránt, méghozzá az idősebb Bush elnöksége alatti Öböl-háború idején.

A Szabad Európa/Szabadság Rádió szerkesztőjeként, majd washingtoni főnökeként a napi sajtótájékoztatókról tudósítottam a Fehér Házból és a State Departmentből. A SZER interjút készített annak idején George W. Bush elnökkel is.

Semmi sem változott. A sajtótájékoztatók ugyanolyanok maradtak a Trump-kormányzat alatt is. Igaz, főleg a külügyminisztériumban, már nem olyan gyakoriak. És a Fehér Házból tudósító riporterek, úgy tűnik, szkeptikusabbak a kormányzat irányvonalával szemben. A „hazugság” kifejezést – amely nem éppen kellemes jelző, amikor ezzel az Amerikai Egyesült Államok elnökét illetik – gyakrabban használja sajtó.

Tudtommal rendszeresen meghívást kaptál a washingtoni magyar nagykövetségre a nemzeti ünnepek alkalmából rendezendő fogadásokra. Egyszer a volt budapesti amerikai ügyvivő, Goodfriend társaságában mentél el. (Goodfriend a közismert kitiltási botrány idején volt Magyarországon). Az akkori magyar nagykövet, Szemerkényi Réka ehhez mit szólt?

Valamikor a UPI Pittsburgh-i irodavezetője voltam. 1981-ben, a Reagan-kormányzat első évében, sikerült a hírügynökség tekintélyes washingtoni szerkesztőségébe kerülnöm. 35 éven keresztül kaptam meghívást a Magyar Nagykövetségtől a nemzeti ünnepek alkalmával. Ilyenkor vihetünk magunkkal egy vendéget. És igen, valóban én elvittem André Goodfriendet a nagykövetségre és bemutattam őt Szemerkényi nagykövet asszonynak: „Please, meet my good friend, Mr. Goodfriend.” Nem gondolom, hogy sokkoltam volna vagy, hogy barátságtalan lépésként értékelte volna. De ki tudja? Tény, hogy több mint három és fél évtized után először, az idén március 15-én már nem kaptam meghívást. Lehet, hogy csak gondatlanságból. Annyit megjegyeznék, hogy soha egyetlen magyar politikust sem támogattam vagy támadtam. Egész életemben hírügynökségi riporter, szerkesztő, főszerkesztő voltam. Ami annyit jelent: vélemény mellőzve. Csak a tények.

Értik Amerikában, hogy mi történik Magyarországon? Azok a kivándorolt magyarok, akikkel találkozol, mit szólnak?

Ebben nem vagyok biztos. Egyik amerikai barátom (jeles újságíró, a régió szakértője) azt mondta: „Büszkén támogattuk Magyarországot és a magyarokat főleg az 1956-os forradalom után. Most azonban már nem annyira, a magyar miniszterelnök illiberális politikája miatt”.

Egy másik barátom, történész pedig így vélekedett: „Többé már nem vagyok büszke arra, hogy amerikai magyar vagyok. Sajnos, ebben a pillanatban, már arra sem vagyok büszke, hogy amerikai vagyok”.

Lehet-e a State Departmentnek más politikája, például Magyarországgal szemben, mint a Fehér Háznak?

Természetesen. A külügyminisztériumban karrier diplomaták vannak. Intézményes háttérrel. Viszont a Fehér Ház mondja meg a tutit. A külügyminiszter pedig végrehajtja azt.

A magyarországi Soros-ellenes kampányt hogyan értékelik Amerikában? Mint az antiszemitizmus példáját?

Ez egy összetett helyzet. Nézzünk vele szembe. Az Orbán-kormány támogatta a magyarországi zsidók kulturális és vallási törekvéseit. Ezzel egyidejűleg, megszólalt a vészcsengő a magyarországi antiszemitizmus miatt, főleg vidéken.

A zsidó közösségnek, főleg az utóbbi 200 évben nagyon fontos szerepe volt a magyar kulturális, társadalmi, kereskedelmi, gazdasági fejlődésében. A haladás motorja és az egész magyar nemzet jólétének támogatója.

És ami Sorost illeti. Szerencsétlennek tartom, hogy őt választották a támadások célpontjának. Pedig az utóbbi három évtizedben nagyon is szolgálta a magyar ügyet.

Baráti egyet nem értés Washingtonban

0

Nem sokkal Macron francia államfő után látogatott az Egyesült Államokba Angela Merkel német kancellár, akinek egyetlenegy kérdésben sem sikerült nézeteit elfogadtatnia Donald Trumppal.

Viták pedig vannak bőven Washington és Berlin között: a kereskedelmi háború, melyet Trump meghirdetett nem elsősorban Európa ellen irányul, de kedvezőtlen hatással van az egész világkereskedelemre. A katonai kiadások növelése Európában: Németország – Magyarországhoz és sok más EU tagállamhoz hasonlóan – nem teljesíti a NATO előírásait, mely szerint a GDP 2%-át kell a hadseregre fordítani. Ezt Trump most nyomatékosan sürgette Washingtonban, külügyminisztere Mike Pompeo pedig Brüsszelben. Elsősorban azért forszírozzák ezt, mert tudják: az európaiak fegyver vásárlásainak célpontja elsősorban Amerika lesz!

Vita van még ezen kívül az USA és Európa között az Iránnal kötött hathatalmi egyezményről. Ezt Trump fel akarja mondani, a másik öt nagyhatalom viszont nem. Trump szerint az egyezmény „rettentően rossz”. Macron és Merkel szerint még mindig jobb egy rossz egyezmény mintha semmi sem akadályozza az atomfegyver megszerzését Irán esetében.

Mind Merkel mind Macron azt hangsúlyozta Washingtonban, hogy szövetségesek között nem szokás háborúzni. Márpedig Trump kereskedelmi háborúja ezt jelentheti. Az amerikai elnök viszont az America First jegyében cselekszik, és fütyül szövetségeseinek az érdekeire. Ezzel viszont azt érheti el, hogy az EU megpróbál Kínához közeledni hiszen az érdekei a kereskedelmi háborúban sokban közel állnak egymáshoz. A baráti egyet nem értés Washingtonban azt mutatja, hogy Trump hosszabb távon is folytatni akarja az olyan diplomáciáját, mely semmibe veszi a szövetségesek érdekeit. Ebben a helyzetben kell megtalálnia a választ a jövő kihívásaira az Európai Uniónak.

Történelmi találkozó: békekötést ígér a két koreai vezető

0

Kim Dzsong Un lépte át először a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, ahol megkezdte a tárgyalásokat Mun Dzse In dél-koreai elnökkel. 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett. A kézfogás után áthívta Munt, hogy ő is tegyen pár lépést Észak-Koreában. A találkozót lezáró nyilatkozatban Kim Dzsong Un bejelentette, hogy kész felszámolni atomprogramját. Mindkét elnök megígérte, hogy beszüntetik az ellenségeskedés minden formáját.

A hosszú másodpercekig tartó, a demarkációs vonalon átnyúló történelmi kézfogás után Kim Dél-Korea területére lépett, majd az ő javaslatára Munnal együtt a demarkációs vonal túloldalán, vagyis Észak-Korea területén is tettek egy-két lépést. A szöuli elnöki hivatal illetékesei szerint

ez meglepő gesztus volt Kim részéről,

mert nem szerepelt a protokollban. Közben többször ismét kezet szorítottak, szívélyesen társalogtak egymással, majd elvonultak tárgyalni a demilitarizált övezet déli oldalán lévő Béke Házába. Az egyik kézfogásnál Kim két kézzel fogta meg Mun kezét, ami a hagyomány szerint a fiatalabbak, alárendeltebbek gesztusa.

Kim Dzsong Un és Mun Dzse In
Fotó: MTI/EPA/Korea-közi csúcs sajtószolgálata/pool

A szöuli elnöki hivatal közlése szerint Kim a megbeszélésen szóba hozta a dél-koreai Jonpjong-sziget ellen 2010-ben végrehajtott északi tüzérségi támadást. Arról beszélt, hogy a folyton az újabb északi támadástól rettegő Jonpjong lakói, valamint az 1950-53 közötti koreai háború során egymástól elszakított családok és azok, akik megszöktek Észak-Koreából most nagy reményeket fűzhetnek a Korea-közi tárgyalásokhoz, amelyek begyógyíthatják a múltbéli sebeket.

„A határvonal nem olyan magas: végül egyszer el fog tűnni, ha már sok ember átkelt rajta”

– mondta szöuli beszámolók szerint.

Mun Dzse In szóvivője azt is elmondta, hogy a dél-koreai elnök javasolta: tartsanak további találkozókat. Mun jelezte, hogy szívesen ellátogatna az észak-koreai Pektu-hegyhez. Kim erre azt mondta: a jelenlegi körülmények között az utazás kényelmetlen lenne, de a látogatás előtt majd fejlesztik közlekedési hálózatukat. Szerinte a februári téli olimpia alkalmából Dél-Koreában járt északi delegációt lenyűgözték a déli nagysebességű vasutak. Mun erre azt felelte, hogy ha sikerül javítani országaik kapcsolatait és összekötni vasúti hálózataikat, akkor mindkét Korea élvezheti majd a nagysebességű vasút előnyeit.

Fotó: MTI/EPA/Korea-közi csúcs sajtószolgálata/pool

Kim Dzsong Un azzal is tréfálkozott, hogy megígérte:

nem fogja többet kora reggel álmából felzavarni a dél-koreai elnököt.

Ezzel tavaly a hajnali órákban végrehajtott északi rakétatesztekre utalt.

Kim Dzsong Un kilenctagú észak-koreai küldöttség élén érkezett a tárgyalásokra. Szemüvegben volt, a megszokott fekete Mao-zubbonyt viselte, miközben kíséretének tagjai katonai egyenruhában vagy öltönyben voltak.

Még mielőtt megkezdődtek volna a tárgyalások, Kim bejegyzést írt a Béke Házának vendégkönyvébe. Azt írta: „új történelem kezdődik most. A béke korszaka a történelem kezdőpontjától”.

A tárgyalások sajtó számára is nyilvános kezdetén Kim Dzsong Un arról beszélt, hogy reméli, a megbeszélések jelentős eredményeket hoznak.

„Azzal a reménnyel érkeztünk ide, hogy új lapot nyissunk a két Korea történelmében.

Biztos vagyok abban, hogy Mun Dzse In elnökkel konstruktív tárgyalásokat tudunk majd folytatni, amelyeknek nagyon jó és jelentős eredményei lesznek” – mondta. Nem szeretné a múlt megismétlődését, és eltökélt abban, hogy végrehajtja az észak-koreai fél által vállalt minden kötelezettséget.

Mun Dzse In arra szólította Kimet, hogy együtt teremtsenek békét és virágoztassák fel a Koreai-félszigetet. „Tudatában vagyok annak, hogy milyen felelősség nyomja a vállunkat. És én hálás vagyok azért a határozottságért és bátorságért, amelyet ön tanúsított a tárgyalásokra érkezve. Tanúsítsunk hát együtt bátorságot és határozottságot, és

teremtsünk békét a Koreai-félszigeten.

Ettől a naptól a demarkációs vonal többé nem a viszály, hanem a béke jele” – mondta.

A két elnök tárgyalásainak első fordulója másfél-két órán át tartott, utána nem nyilatkoztak. A dél-koreai elnöki hivatal közleménye szerint Kim elfogadta a meghívást Szöulba, tetszőleges időpontra. Egyes hírek szerint arról beszéltek, hogy az eddig mindkét oldalon 2-2 kilométeres demilitarizált övezet szélessége 700 méterre csökkenhet.

A megbeszélések után Kim kocsival a demilitarizált övezet észak-koreai részére hajtott, ahol egyedül ebédel. Tizenkét testőre futva tette meg az utat az autó mellett.

See Kim's security guards run alongside limo

As Kim Jong Un drove away from the early session of his summit with South Korean President Moon Jae-in, 12 bodyguards were seen running beside the vehicle https://cnn.it/2Kjaabq

Közzétette: CNN – 2018. április 26.

Hírügynökségek szerint a két koreai vezető ezután elültet egy, a békét és virágzást jelképező fenyőfát, majd rövid sétát tesznek, de csak kettesben, kíséret nélkül, és csak ezután tartják meg a megbeszélések második fordulóját.

Legutóbb tíz éve tartottak csúcstalálkozót a jogilag még mindig hadban álló két Korea vezetői, de még sosem fordult elő a háború óta, hogy phenjani vezető Dél-Korea területére lépett volna.

A találkozó lezárása után kiadott nyilatkozatban

Kim Dzsong Un bejelentette, hogy elkötelezett a Koreai-félsziget teljes atommentesítése

és Észak-Korea atomprogramjának felszámolása mellett. A két elnök megfogadta, hogy megpróbálják hivatalosan is lezárni az 1950-53-as koreai háborút, amely után csak fegyverszünetet kötöttek.

Mindketten megígérték, hogy május 1-jétől kezdve berekesztik az ellenségeskedés minden formáját földön, vízen és levegőben. Ebbe az is beletartozik, hogy leállítják a határra telepített hangosbemondók propagandaadását.

Megegyeztek abban is, hogy

szorosabbra fűzik a két ország diplomáciai kapcsolatait. 

A kommunikáció megkönnyítése érdekében közös és állandó összekötő irodát hoznak létre a határ észak-koreai oldalán fekvő Keszongban. Arról is megállapodtak, hogy az augusztus 15-én ünnepelt felszabadítás napja alkalmából kezdeményezik a koreai háború miatt szétszakadt családok újraegyesítését. Emellett

a határon átívelő vasút- és közútvonalakat építenek.

Mun Dzse In pedig beleegyezett, hogy ősszel újabb csúcstalálkozón vesz részt Kim Dzsong Unnal, ezúttal Phenjanban.

A találkozó egyes kommentárok szerint előrejelzésként szolgálhat a május végén vagy június elején esedékes, történelmi jelentőségű csúcstalálkozóhoz Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un között.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK