Kezdőlap Keresés

Trump - keresési eredmények

Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést

Logika, és az ő hiánya

Mostanában megint az érdeklődés homlokterébe került Észak-Korea és a kissé döcögősen haladó békefolyamat.

Igen sok helyen megírtam ok-okozati összefüggésekre alapozott véleményem, miszerint Kim Dzsong Un valóban fel szeretné cserélni a fegyverkezést a jólétre, ami ebben a kultúrkörben nem jelenti a hatalma elvesztését, sőt, sokkal inkább hálásak lesznek neki az emberek, még az unokáit is tisztelet övezi majd, ugyanis ő lesz az az ember, aki hetven év után kivezeti a népét az éhezésből.

Mivel az észak-koreaiak rendkívül alacsony életszínvonalon éltek a legutóbbi időkig, mi több, megfélemlítve, rögtönítélő falubíróságok árnyékában, és nyilvános akasztásokat kötelezően megnézve, messze nincsenek komolyabb elvárásaik a demokráciát illetően, mint amilyenek mondjuk a kínaiaknak vagy a vietnamiaknak van. Legyen ennivaló, jobb lakások, egyenletes áram- és vízellátás, dél-koreai szappanoperák, meleg télen, hűvös nyáron, csökkenjen a bűnözés.

Egyelőre ez is az álmok birodalmába tartozik.

Ugyan mi okból támadnák azt a vezetőt, aki ezt megteremti nekik?

Olvasom a különböző angol nyelvű híreket, hogy a gyenge és zanzásított magyar fordításokról már ne is beszéljek, és csak fogom a fejem, hogy hová lett a logika, miért nem képesek legalább az elemzők, az újságírók elvonatkoztatni a személyes preferenciáiktól,

miért nem próbál megismerni valaki egy kultúrát, mielőtt véleményt mond az ott történő folyamatokról,

ráadásul kijelentő módban, megfellebbezhetetlennek tetsző hangvételben.

Azt mondják, Kim Dzsong Un becsapja Trumpot, és nem is akar leszerelést.

Magyarázza meg nekem valaki, hogy miért ne akarna!

A tények a következők:

  • Kim Dzson Un atomfegyver-fenyegetést hozott a világra, hogy valóban rendelkezik-e ilyen fegyverrel vagy sem, azt nem tudja senki, de a gyanú él, ő azt állítja, van neki ilyen fegyvere.
  • Az bizonyított, hogy kifejlesztette a hordozórakétákat, amelyek adott esetben mainland Amerikát is elérik, ha kell.
  • Ezzel felhívta magára Trump figyelmét, szóbeli adok-kapok kezdődött, majd Dél-Korea hathatós segítségével ez átfordult egyezkedésbe
  • Jelenleg az alkudozás fázisában vagyunk, Kim megtette, amit megígért, visszaküldte a kémeket Amerikába, átadta a halott amerikai katonák maradványait, felrobbantott egy kísérleti telepet, Déllel egyre jobb kapcsolatokat ápol, és most várja, hogy az eddigiekért cserébe kapjon valamit.
  • Amikor Mike Pompeo külügyminiszter legutóbb menni akart Északra, Kim azt üzente, ha nem hoz valamit, akkor nyugodtan maradjon otthon.

Az már más történet, hogy ezt otthon Trump hogy adta el, tudjuk, hogy úgy, hogy állítólag Pompeo maga döntött az utazásról, majd másnap Trump elnök „megkérte”, hogy ne menjen, mert nem elég jó a helyzet, és különben is Kína a gazdasági korlátozások miatt negatívan befolyásolja Észak-Koreát.

Ez ebben az esetben pont nem volt igaz, de az átlag választópolgár IQ-ja sehol a világon nem magasabb a többinél.

Hszi Csin-ping, a kínai csá…, izé, párttitkár nem ment el az Észak-Korea létezésének hetvenedik évfordulóján tartott ünnepségre, pedig Kim meghívta, maga helyett egy kevéssé ismert, ám magas rangú hivatalnokot küldött.

Nos, ez azt jelenti, hogy

Kína már nem érdeklődik, csak amennyire feltétlenül szükséges,

nem Észak-Korea a fegyver a gazdasági háborúban a továbbiakban, nem véletlen hívta meg majd az összes afrikai ország vezetőjét látványosan Kína, más irányt vesz a gazdasági háború, Észak-Korea kérdésénél lényegesen globálisabbá válik.

Ezek tények, s mint ilyenek, meglehetősen nehéz velük vitatkozni.

A tények egyben okok is, amelyek okozatokat szülnek, és a világ dolgai ezek mentén alakulnak.

Őrült diktátornak, elmebetegnek ugyan lehet nevezni bárkit, Kim Dzsong Unt és Trumpot, meg Hszi Csin-pinget, Erdogant, Orbán Viktort is, csak nem érdemes, mert ezek az emberek nagyon furfangos módon törekednek valamire, hatalomra, bekerülni a történelembe, sok pénzre, és még furfangosabb módon, többnyire bírják is az adott társadalom többségének támogatását, mert kiszolgálnak olyan igényeket, amelyeket a píszí idejében nem volt illendő kiszolgálni. Ez sem más, mint ok és okozat.

Tegnap délután olvastam a hírt, miszerint az MSZP megszavazza a Sargentini-jelentést.

Nagyon meglepődtem, hogy ez vajon mitől hír értékű bejelentés, hiszen Judith Sargentini olyan evidens, mindenki által látható, tudható tényeket sorolt fel a jelentésében, amellyel bárkinek egyet kell értenie, aki Magyarországon él, vagy látta már, hogy hol van a térképen, szerintem a Fidesz is egyetért vele, de teljesen logikus módon, a hatalma megőrzése érdekében ezt nem teszi ki az ablakba.

Vannak a magyar parlamentben ellenzékinek mondott pártok, mint például a DK, az MSZP, vagy az LMP, és mások is.

Amennyiben komolyan gondolják ezek a képződmények az ellenzékiségüket, abban az esetben

a minimum, hogy ezt a jelentést megszavazzák,

ami ugyan csak egy gesztus, mégis több, mint amennyit eddig összesen tettek a Fidesz ellen.

Ok, okozat.

Ok az, hogy reálisan ítélem meg Magyarország helyzetét és ellenzékben vagyok, mert nem értek egyet a hatalom gyakorlóival.

Okozat, hogy emiatt, egy, az Európai Parlament ezzel megbízott képviselőjének velem egy véleményen lévő jelentését elfogadom, mi több, támogatom.

Az nem fér bele a tisztességes gondolkodásba, hogy mi lesz, ha nem kapok pénzt a Fidesztől, vagy mi lesz, ha a Fidesz engem hazaárulónak fog kikiáltani.

Mi lenne? Semmi. Az a Fidesz és a követői véleménye lesz, aminek fényében én mint ellenzéki párt csak hitelesebbé válok azok szemében, akik érzik, tudják, hogy nem helyesen, nem jól, de még csak nem is demokratikusan irányítja a Fidesz az országot. Egyszerű logika, semmi több.

Amennyiben pedig a létezésem a kormánypárt anyagi támogatásától függ, nekem, mint ellenzéknek, abban az esetben a legjobb döntés, ha leteszem a lantot, hazamegyek, és értelmesebb foglalatosságot keresek magamnak, mint amit eddig űztem, mert ezek szerint képtelen vagyok annyi embert megszólítani, amennyi a létemet garantálná.

Ha bármelyik ellenzékinek mondott párt nem szavazza meg a Sargentini-jelentést, akkor jól fogja tudni a választó, hogy az adott szervezet ellenzékisége nem valós.

Ez is egyszerű, és logikus.

Következő összefüggés:

Adott a magyar társadalom, jelenlegi mentális és egyéb állapotában. Volt neki ilyen mindig, csak mindig más.

Ez a társadalom felnevelte Orbán generációját, majd az enyémet, majd még fiatalabbakat is.

Mindig azt tudta csak átadni a fiataloknak, amivel rendelkezett.

Én még a székely himnuszt hallgattam ötévesen a részeg elvtársaktól éjszakánként, amíg húzta nekik a cigány, mert nekik az volt a kultúra, meg az akácos út, és a bimbóból a rózsa, a homoszexualitásról Hofi, hogy amíg nem kötelező, engem nem zavar, a nőkről, hogy nélkülözhetetlenek, de mégsem férfiak, a demokráciáról semmi, a dolgok intézésének módjáról a „megoldjuk okosban”. Én még mindig mindent képes vagyok megoldani félig-meddig legálisan, mert azt tanultam gyerekként a szüleim és a többi felnőtt példáján.

A minapi lakásavatónk után ki kellett dobni a moslékot. Itt ahhoz egy külön szemeteszacskót kell vásárolni, mert azt feldolgozzák, így az a zsák, ugyanabban a méretben olcsóbb, mint a kommunális hulladékhoz való. Igen ám, de nekem csak 3 literes volt ebből, míg a normálból volt húsz literes itthon. Fogtam, beledobtam a moslékot a normálba, és azt gondoltam, hogy probléma megoldva, mikor is a barátnőm jelezte, hogy ez így helytelen, hiszen nem abba a konténerbe fog kerülni az élelmiszerhulladék, amibe való, így hiába vettem több pénzért a zsákot, kárt okozok. Fogta, átpakolta az egész moslékot sok három literesbe, mert az a helyes, én meg nem értettem, felesleges bonyodalomnak éreztem, míg rá nem jöttem, hogy mennyire igaza van, a logika, az ok-okozati összefüggések mentén. Ezeket írta felül a szocializációm, hogy jó lesz az úgyis, és az önáltatás, hogy de hiszen ezért a zacskóért még többet is fizettem.

Apró példa, de nagyon mutatós.

És én igen régóta nem élek Magyarországon, amikor ott éltem, akkor is külföldiek között, az év jelentős részét más országokban töltve, mégis. Ennyire erős az első hat életév befolyása az emberre.

Ennek fényében ugyan

ki várhatja el, hogy a mai magyarországi politikai és egyéb „elit” jobb legyen annál a társadalomnál, amiben felnőtt, amiben szocializálódott.

Az ilyen elvárás indokolatlan, logikátlan, és csak ront a helyzeten, mert lehetetlenné teszi a jelenlegi hatalom eltávolítását, akikről bizonyított, hogy az egészségügyi ellátás gyakorlati megszüntetésével bizonyos régiókban, embereket ölnek, ahogy a minimális életfeltételek elvételével is.

Messiást várni persze lehet, csak értelmetlen.

Bele kéne nézni a tükörbe, és azt mondani, ezek vagyunk mi, magyarok, ezt tudtuk magunkból kihozni, ezeket az embereket választottuk vezetőül, és az alternatíváink is olyanok, amilyenek.

Magyarul abból kell gazdálkodni, amink van, és nem ábrándos elképzeléseket dédelgetni européer, nyugatias ellenzékről, mely maga a megtestesült tökély, míg mi maradtunk az uram, bátyám rendszer keretei között, és nem is igazán fűlik a fogunk ahhoz, hogy ezen változtassunk.

Alapvetés, hogy egyetlen „elit” sem lesz több, jobb, mint a közösség, amelyből kinőtt, sőt, inkább az adott közösség hibáinak és erényeinek kicsiben összesűrített változata lesz, nem egyéb.

Amíg ezt Magyarország népe nem veszi tudomásul, addig persze, ekézi az ellenzéket, ahelyett, hogy beismerné, ezt volt képes felnevelni, ezek között is biztos akad olyan, amelyik legalább nem diktatúrát építene, és nem száradna emberhalál a kezén, nem ültetne gyűlöletet az amúgy is gyűlölködni kész társadalomba.

Soros György és Irán: Így terjeszt álhírt a magyar kormánypropaganda

0

Elismerte az iráni külügyminiszter, hogy együttműködnek Soros Györggyel, ezt írta két izraeli lap, és rájuk hivatkozva a magyar kormánypropaganda. Csakhogy az iráni külügyminiszter ilyet egyáltalán nem mondott.

„A zsidóság legádázabb ellenségeit pénzeli” Soros György, írja a Habony Árpád-féle 888. Szerintük Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter elismerte, hogy a kormánya nevében együttműködött Soros György alapítványaival. Azt írják: egy parlamenti kérdésre válaszolta ezt.

A forrás egy szélsőjobboldali izraeli lap,

az Áruc Seva volt, amely szerint ezzel bebizonyosodott, hogy Soros azt az Iránt támogatja, amely Izrael elpusztítását tűzte ki célul.

A 888 ennél tovább megy, „szakértőkre” hivatkozva azt írják: ezzel az is „igazolást nyert”, hogy „az Obama-Clinton-Soros érdekcsoport” tett meg mindent azért, hogy eltöröljék az Irán elleni szankciókat – az atomalkura gondolnak, amelynek keretében Irán lemondott arról, hogy atomfegyvert állítson elő, ezért oldották fel a szankciókat.

A Soros György és Irán közti kapcsolatokról szóló cikk először egyébként az Iszrael Hajom című lapban jelent meg. Ennek tulajdonosa nem más, mint az amerikai milliárdos, Sheldon Adelson, Donald Trump egyik legnagyobb támogatója (róla szóló portrénkat itt olvashatja).

A lap cikkét még az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu Facebook-oldala is megosztotta.

Közzétette: ‎Benjamin Netanyahu – בנימין נתניהו‎ – 2018. szeptember 3., hétfő

Csakhogy az elég hihetetlen kijelentés, miszerint Soros György az iráni kormányt támogatja, többeknek gyanús lett. A szintén izraeli Channel 10 vezető külpolitikai újságírója, Nadav Ejál pedig utána is járt annak, mi hangzott el valójában az iráni parlamentben, és azt találta:

az egész csak egy újabb Soros Györggyel kapcsolatos összeesküvés-elmélet

a sok közül.

Az iráni külügyminiszter valóban válaszolt kérdésekre a parlamentben: ennek jegyzőkönyve el is érhető az interneten. Mint ebből kiderül, az egyik keményvonalas iráni képviselő, a Forradalmi Gárda egyik korábbi tagja vette elő az egyébként már közel tízéves összeesküvés-elméletet (még 2009-ben, az iráni rendszerellenes tüntetések idején kezdett terjedni, hogy Soros György akarja megdönteni a rezsimet).

Mohamad Dzsavad Zarif
Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

A külügyminiszter viszont pusztán annyit mondott: még ENSZ-nagykövetként volt kapcsolata több amerikai alapítvánnyal, így a Soros György vezette Nyílt Társadalom Alapítvánnyal is. Ez ugyanis a munkája része volt, és, ahogy fogalmazott, így tudta figyelemmel kísérni és korlátozni ténykedésüket.

Vagyis még egyszer:

az iráni külügyminiszter egyetlen szót sem mondott arról, hogy a kormány együttműködik Sorossal.

Az izraeli újságíró egyébként megvizsgált több, az álhírrel kapcsolatban közölt képet is. Az egyik egy iráni, összeesküvés-elméleteket terjesztő oldalról származik, és előszeretettel terjesztik angol nyelvű antiszemita oldalak is, a másikat pedig egy filmből vették.

Mellesleg a Nyílt Társadalom Alapítvány nem is működhet Iránban, hiszen amerikai bázisú szervezetként már rég kitiltották. Soros György pedig interjúi alapján ugyanazt gondolja Iránról, mint Benjamin Netanjahu.

Akinek viszont Soros György ugyanolyan ideális ellenfélnek számít, mint sok más populista politikusnak a világban – és arra is jó a téma, hogy valamelyest elterelje a figyelmet a korrupciós botrányairól. Netanjahu fia néhány hónapja még egy antiszemita ihletésű mémet is megosztott Sorosról, miszerint a gyíkembereken keresztül ő irányítja az izraeli ellenzéket.

Így aztán, hiába derült ki hamar, hogy egy álhírről van szó, Netanjahu azóta se törölte a posztot, és a két izraeli szélsőjobboldali lap sem közölt helyreigazítást. És az is csak egy apró lépés volt, hogy a valóságot gyakran elég szabadon kezelő magyar kormánypropagandába is bekerüljön a „hír”.

A magyarországi álhírgyártásról ide kattintva olvashat bővebben.

Nem ígért szexet az orosz kémnő

0

A 29 éves Marija Butyina jelenleg egy washingtoni börtönben várja, hogy az ügyészség kémpert indítson ellene. Azzal vádolják a fiatal nőt, hogy Trump elnök közelébe akart férkőzni a 2016-os választási kampány idején.

Ez végül is nem járt sikerrel, de Trump fiával sikerült találkoznia. Minderről beszámolt orosz főnökének, Alekszandr Torsinnak, aki Putyin elnök egyik bizalmasa. Az ügyészség Washingtonban korábban azt állította, hogy Marija Butyina szexet ajánlott idősebb amerikai uraknak, ha megkönnyítik az előrejutását.

Kiderült, hogy ezt állítását az ügyészség nem tudja bizonyítani, ezért ezt a vádat ejtették, de továbbra is fenntartják, hogy Marija Butyina az orosz kormány megbízásából férkőzött be az Országos Fegyver Szövetségbe, amely Trump egyik fő szponzora volt az elnökválasztáson.

A furcsa kémpert az ügyészség folytatja le Washingtonban.

Vagyis, nem Robert Mueller különleges ügyészre bízták, aki Trump és az oroszok szerteágazó kapcsolatait vizsgálja.

Trump vesztes ellenfele, Hillary Clinton változatlanul állítja, hogy az oroszok miatt veszített. Az amerikai kémelhárítás ugyanis bebizonyította, hogy az orosz hírszerzés feltörte Hillary Clinton adatbázisát, és onnan kompromittáló dokumentumokat juttatott el Trump kampány csapatához. Az USA a hacker akció miatt szankciókat alkalmaz Oroszországgal szemben. Marija Butyina mint egyetemista tartózkodott az Egyesült Államokban, és eközben próbált meg közel férkőzni Donald Trumphoz. Ez végülis valószínűleg nem sikerült, bár az ügyészség vizsgálata még nem ért véget.

Közben több könyv állítja az USA-ban és Nagy Britanniában, hogy

Putyin elnök valamilyen kompromittáló dokumentumokkal sakkban tartja Donald Trumpot.

A két elnök Helsinki találkozója kapcsán felerősödtek ezek az állítások, de egyértelmű bizonyítékokkal senki sem szolgált. Az ellenzéki demokraták mégis impeachmentet emlegetnek, vagyis az orosz kapcsolatokra hivatkozva akarják eltávolítani Donald Trumpot a Fehér Házból.

Jelenleg többségben vannak a washingtoni kongresszusban a republikánusok, akik kiállnak Trump mellett. Ha azonban novemberben veszítenek a választásokon, akkor felerősödhetnek a hangok Washingtonban, hogy Trump mondjon le, vagy pedig jogi úton távolítják el a Fehér Házból.

Trumpnak az esze ágában sincs lemondani: nemrég jelentette be, hogy 2024-ig kíván a Fehér Házban maradni.

Marija Butyináról itt írtunk hosszabban.

Merkel szégyenletes hibája

Az elmúlt néhány évben sok ország erős konzervatív pártja lépett veszélyes szövetségre a szélsőjobbal, így Ausztriában is. De az utóbbi napok leginkább sokkoló híre az, hogy Angela Merkel taktikai politikai szövetséget kovácsol a liberális demokrácia legfőbb európai ellenségével, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Az európai konzervatívok kudarcot vallanak a jobboldali tekintélyelvűség terjedésének feltartóztatásában, és Angela Merkel a jelek szerint megbukott kora legfontosabb vizsgáján – írta Yasha Munk, a Harvard egyetem német származású politológus tanára a Slate Magazine-ban. Amikor a demokráciákat jobboldali veszély fenyegeti, a védelemben különösen jelentős szerep jut a konzervatív mozgalmaknak: ha a demokrácia védelmére sietnek, akkor a rendszer többnyire túléli a támadást. Ha közösködnek a demokrácia ellenségeivel, vagy előnyben részesítik a rövid távú előnyöket a demokratikus intézmények hosszú távú megőrzésével szemben, akkor nyitva áll az ajtó a mindenféle autokraták számára.

Mounk megállapítására – amelyet részben Daniel Ziblatt neves politológustól idéz – történelmi példákat hoz fel cikkében a 19. századi Nagy-Britanniától – ahol sikerült a margóra szorítani a szélsőségeseket – egészen a 20. századig, amikor a hagyományos jobboldali pártok Németországban és Olaszországban átadták a hatalom gyeplőit a fasisztáknak. Majd felhozza napjaink Egyesült Államát, ahol a republikánusok mélységesen aggasztó módon nem teljesítik legalapvetőbb történelmi kötelezettségüket Trump elnökkel kapcsolatban.

Az elmúlt néhány évben sok ország erős konzervatív pártja lépett veszélyes szövetségre a szélsőjobbal, így Ausztriában is. De az utóbbi napok leginkább sokkoló híre az, hogy Angela Merkel taktikai politikai szövetséget kovácsol a liberális demokrácia legfőbb európai ellenségével, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Orbán az elmúlt nyolc évben kvázi diktatórikus ellenőrzése alá vonta az országát, és annak, hogy ezt megtehette anélkül, hogy nagy ellenállásba ütközött volna az EU intézményei részről, az az egyik fő oka, hogy mindig kapcsolatokat tartott fenn a fősodor konzervatív európai pártjaival. Ennek legfontosabb kifejeződése az, hogy a Fidesz még mindig az Európai Néppártban (EPP) foglal helyet, és tagsága legfőbb védelmezője a középjobb EPP frakcióvezetője, a német Manfred Weber – írta Mounk, és felidézte Weber Orbánnal kapcsolatos állásfoglalásait. Nem világos, hogy taktikai megfontolások, valós ideológiai affinitás, vagy ezek valamely keveréke a motiváció, de Weber mélységesen cinikusan védelmezi a magyar kormányt a felelősségrevonástól.

Daniel Kelemen, a Rutgers egyetem politológus professzora úgy látja, hogy Weber magatartása végzetesen aláásta Európa képességét arra, hogy kordában tartsa Orbánt. Mivel az Európai Parlament legnagyobb frakciója nem szakított a Fidesszel, lehetetlen volt kiépíteni egy pártokon átívelő konszenzust Orbán szankcionálására. Mindez felbátorított más országokat is. Weber tehát alapvető szerepet töltött be abban, hogy Orbán lerombolhatta a magyar demokráciát, Angela Merkel mégis támogatásáról biztosította abban, hogy Weber induljon a jövő évi európai választásokon az EPP csúcsjelöltségéért. Ezeknek a fejleményeknek a jelentősége messzemenően nem tudatosodott. Nem titok, hogy Merkel nem lelkesedik Orbánért. A jelek szerint azonban úgy látja, hogy szüksége van rá a többsége megőrzéséhez az Európai Parlamentben, és ahhoz, hogy a hazai koalíciója békéjét fenntartsa. Az elvi álláspont nagy árat követelne, és ezért alighanem úgy döntött, hogy békét köt a nem demokratikus jobboldallal. Ez hatalmas kihatással van az európai politikára. Egyrészt minden eddiginél világosabbá vált, hogy az Európai Unió kész tolerálni a mélységesen illiberális és nem demokratikus államokat tagjai sorában. Ez súlyosan károsítani fogja az unió legitimációját.

Másrészt leomlott az a bástya, amelyet a jobb- és baloldali fősodor pártjai a demokrácia ellenségeivel szemben egykor alkottak. Ha Merkel és Weber el tudja árulni elveit annak érdekében, hogy megtartsa a többséget a viszonylag kevéssé fontos Európai Parlamentben, akkor nemigen várható el, hogy ellenállást tanúsítson az AfD szélsőjobb párttal kötendő szövetséggel szemben, ha majd egyszer ez lesz az ára annak, hogy megtartsa a hatalmat Berlinben. Merkelben sok éven át a liberális demokrácia értékeinek hősies védelmezőjét látták.

Az utóbbi néhány nap azonban karrierje sokkal sivárabb értékelését hozta: amennyiben a történelem valóban a konzervatív politikusokon múlik, akkor Merkelre alighanem úgy fognak emlékezni, hogy megbukott kora legfontosabb vizsgáján, és nem szállt szembe a demokráciaellenes jobboldallal.

Labour recept: Hogyan kell zsidózni a baloldalon?

Elég nagy felfordulást okozott a Brexit körül topogó Angliában, hogy az ellenzéki Munkáspárt nem tud vagy nem akar szabadulni az antiszemita vádaktól. Miután a napokban a párt vezető testülete ímmel-ámmal és egy kiegészítéssel elfogadta a Nemzetközi Holokauszt-emlékbizottság 11 pontos antiszemitizmus definícióját, a magukat elárulva érző palesztinpártiak London központjában 6 buszmegállóban ragasztották ki, hogy „Izrael egy rasszista kísérlet”. Az Egyesült Királyságban élő zsidók 40 százaléka kiköltözne, ha Jeremy Corbyn és a Munkáspárt hatalomra kerülne.

Azért ezt az idézetet választották a Londoni Palesztin Akció aktivistái, mert a Holokauszt-emlékbizottság egyik tétele ez. Vagyis azt állítani, hogy Izrael állam egy rasszista kísérlet antiszemita megnyilvánulásnak számít. Ebbe egyezett bele a Corbyn vezette párt vezetősége, igaz a párthatározatba egy kiegészítést is begyömöszöltek, miszerint mindez nem csorbíthatja azt a jogot, hogy szabadon lehessen véleményt mondani Izraelről és a palesztinok jogairól. Mintha ezt bárki is követelte volna.

A 2015-ben váratlanul, ám nagy többséggel megválasztott most 69 éves Corbyn a blairista hagyományokat (a volt munkáspárti miniszterelnök Tony Blair középutasságát, neoliberális gazdaságpolitikját, feltétlen Amerika-barátságát) teljesen felrúgva szerzett népszerűséget az egyre balabbra tolódó tagság körében. Ennek az újbalos irányultságnak ez egyik mozgatórugója, lételeme az Amerika-ellenesség. Ami, tekintettel a jelenlegi amerikai elnökre, nem is annyira kirívó.

Nos, Európában az Amerika-ellenesség a legtöbb esetben rejtett vagy kevésbé titkolt antiszemitizmusra utal (New York mint Tel-Aviv a Hudson folyón).

A jelen esetben ez szintén egy magas labda, hiszen Donald Trump (vejileg is felfegyverkezve) olyan egyoldalú Izrael-barát politikát folytat, hogy azt már nehéz lenne felülmúlni. Másrészt Netanjahu izraeli miniszterelnök belpolitikája is összefonódik a koalíciójában levő szélsőségesek eszméivel. Ott sem nézik jó szemmel a „Soros-bérenceket”. Külpolitikában pedig olyan államokkal barátkozik, amelyekre gyakran rávetül az antiszemitizmus gyanúja. Azt is mondhatnánk, hogy Izraelben egy szélsőjobb felé sodródó jobboldali hatalom kormányoz.

Mindezt lehet, sőt kell is kritizálni. Csakhogy a brit Munkáspárt és Corbyn esetében ettől sokkal többről van szó.

A Labour vezetője régi motoros és 1982 óta parlamenti képviselő. Mint olyan, sokszor találkozott szélsőséges palesztin szervezet képviselőivel. Vagy olyan eseményeken vett részt, ahol ilyen közönség jött össze. Többször tett Izrael-ellenes nyilatkozatokat.

Legutóbb a Daily Mail hozott nyilvánosságra egy 2014-ben Tunéziában készült képet, amelyen Corbyn is látható amint annak a Salah Khalaf sírjánál áll, akit a Moszad 1992-ben ölt meg Tuniszban, és aki a müncheni támadás egyik kitervelője volt. Mint emlékezetes 1972-ben a Müncheni Olimpián a palesztin Fekete Szeptember terroristái 11 izraeli sportolót mészároltak le. Utóbb Corbyn magyarázkodott, hogy ugyan ott volt, de nem koszorúzott és ha koszorúzott is, a közös főhajtásnak nem volt a részese. Vagy mégis.

A Munkáspárt vezetése már aligha tudja lemosni magáról az antiszemitizmus vádját bármennyire is „toryzzák” a Corbyn-hívek azokat, akik a vezérüket bírálni merészelik. Erre a sorsra jutott a BBC is.

A helyzet komolyságára utal, hogy a legújabb felmérések szerint a brit zsidók majdnem negyven százaléka komolyan fontolóra venné, hogy távozzon az országból, amennyiben Corbynék kerülnének kormányra. 2015-ben, tehát mielőtt Corbyn a Munkáspárt vezére lett volna, ez a szám 11 százalék volt.

Lord Sacks, Nagy Britannia egykori főrabbija szerint „Corbyn felemelkedésével a zsidók egzisztenciális veszedelemmel néznek szembe”.

„A zsidók 1656 élnek ebben az országban és az elmúlt 362 év alatt egyetlen egyszer sem merült fel a zsidók többségében a kérdés, hogy biztonságos-e ez az ország gyermekeink felnevelésére” – mondta a lord a BBC-nek.

Corbyn egyik különös mondatára, miszerint a „brit cionisták nem értik az angol humort” a népszerű televíziós sorozatok (Igenis, Miniszter úr!, Igenis, miniszterelnök úr!) zsidó származású szerzője Jonathan Lynn a Timesnak írt levelében így ironizált: „Zsidó vagyok. Habár én írtam az Igenis, Miniszter urat! és az Igenis, Miniszterelnök urat! Corbyn azt mondja, hogy nem értem az angol iróniát. Szerzőtársam Tony Jay csak félzsidó, ő talán félig értette az iróniát és szolgált néhánnyal.”

A Munkáspárt következetesen cáfolja a Corbynt érő antiszemita vádakat. Éljünk hát Sir Humphreynak, az említett sorozatok főhősének szavaival:

„Soha nem higgy el semmit, amíg hivatalosan meg nem cáfolják!”

Merkel lepaktál Orbánnal?

0

A konzervatívok megmenthetik a világot a szélsőjobbtól, ám veszélybe kerül a demokrácia, ha olyanokkal állnak össze, mint a tekintélyelvű Orbán Viktor vagy az AfD. Erre figyelmeztet a Harvard Egyetem német származású politológiaprofesszora a Die Weltben.

Yascha Mounk pontosan ebből a megfontolásból tartja roppant nyugtalanítónak, hogy az amerikai Republikánus Párt siralmas módon csődöt mondott és nem szállt szembe Trumppal. Mert ha az elnök meg is bukik a közeljövőben, akkor is évekig tart, ameddig a tengerentúli politika megtisztul az autokrata törekvések bűzétől. De a konzervatívok Ausztriában is veszélyes szövetségre léptek a szélsőséggel, amely a náci mozgalomból alakult ki, és őszintén csodálja Putyint.

A legmegdöbbentőbb hír szerinte az, hogy Merkel taktikai okokból össze akar állni Orbán Viktorral, a liberális demokrácia legnagyobb ellenfelével. A magyar kormányfő az elmúlt 8 évben

gyakorlatilag szinte diktatórikus hatalmat épített ki az országban,

ami ellen az európai intézmények csupán mérsékelten tiltakoztak. Ennek egyik oka a Fidesz jó viszonya az EPP-vel. A magyarok tagságának legfőbb védelmezője mindig is Manfred Weber volt. A frakcióvezető tökélyre vitte a cinikus hintapolitikát, mert minden esetben, amikor a magyar fél zavartalanul átlépte a vörös vonalat, ám apró taktikai engedményeket tett, pártfogója úgy tett, mintha itt igazi fordulatról volna szó. Ily módon Orbán megúszta, hogy az EU felelősségre vonja, legyen szó a választási visszaélésekről, a független sajtó szétveréséről, a civilek és egyetemek elleni szélsőséges támadásokról.

Weber magatartása nagy mértékben aláásta a lehetőséget, hogy Európa sakkban tartsa a miniszterelnököt.

A Néppárt számára a pártpolitikai szempontok fontosabbnak bizonyultak a magyar demokrácia védelménél.

Ugyanakkor nem titok, hogy Merkel nemigen kedveli Orbánt, de a jelek szerint mégis azt hiszi, hogy szükség van a magyar politikusra, mert nélküle nem lenne meg a konzervatív többség az Európai Parlamentben. Meg ha nagyon határozottan fellépne Budapest ellen, az valószínűleg kiélezné a CDU viszonyát a CSU-val. Ezért láthatólag úgy határozott, hogy nem érdekes az elvhűség, békét köt a nem demokratikus szélsőjobbal.

A következmények óriásiak az európai politikában. Először is egyértelmű, hogy az EU még jó sokáig teljes jogú tagként tűr meg a soraiban mélységesen illiberális, sőt demokráciaellenes államokat. Ám ez hatalmas károkat okoz az unió legitimitásának. Ugyanakkor minden eddiginél törékenyebb a bástya, amelyet egykor a jobb- és baloldal a demokrácia ellenségeinek feltartóztatására emelt. Ha Merkel és Weber hajlandó elárulni az elveit a többség érdekében a nem túl fontos EP-ben, akkor miért kellene abban bízni, hogy egy nap nem utasítják vissza az AfD-t, ha úgy hozzák a hatalmi viszonyok Berlinben? De ha valóban létrejön az összefogás Orbánnal, akkor Merkelre úgy fognak emlékezni, mint aki csődöt mondott a legfontosabb kérdésben, mert nem szállt szembe a demokráciaellenes szélsőjobbal.

Die Welt/Szelestey Lajos

 

Az utolsó előtti rigómezei csata

Döntő szakaszába érkezett a Koszovóról szóló tárgyalássorozat Belgrád és Pristina között. A tét, hogy a volt szerb tartomány végre normális állam, ENSZ tag lehessen, Szerbia pedig zöld fényt kapjon az EU-ba. A két államfő, Aleksandar Vučić és Hashim Thaci a hajrában bedobta az atombombát: a területcserét. Mindez tiszta blöff is lehetne, azzal a különbséggel, hogy ezúttal mögé állt a kiszámíthatatlan Trump-csapat.

Hogy mi is történt a kilencvenes évek legvégén Rigómezőn azaz Koszovóban és milyen borzalmak előzték meg a NATO-bombázást, majd Milošević szerb diktátor trónfosztását, Koszovó önállósodását díjnyertes dokumentumfilm részlete szolgálhat illusztrációként.

„A különleges rendőrségi erők piroti osztagában volt az a rendőr, aki meglátott egyet az albán holttestek között, akinek néhány arany foga volt. Levágta a fejét, megfőzte, kivette az arany fogakat, megszárította, megnyúzta, majd kilakkozta. Hazavitte a fejet és asztali lámpát készített belőle. Utána azt mesélte, hogy egy halott albán nőnek a fejével is ezt tette, hogy a feleségének is legyen saját asztali lámpája.

Így esténként ő egy férfi lámpát gyújthatott meg, a felesége meg egy nőit.“

Ez nem egy horrorfilm nagyjelenete, hanem részlet egy szerb rendőr tanúvallomásából, amely a Tanúk (Svedoci) című, 2015-ben bemutatott szerb dokumentumfilmben szerepel. A Szabad Európa Rádió belgrádi szerkesztői által készített filmben három szerb rendőr meséli el a rémtetteket, amelyeket a Szerb Rendőrség Különleges Osztályának tagjai követtek el Koszovóban 1998-1999-ben. A „védett tanú“ státuszt kapott három rendőrtiszt már évek óta harcol azért, hogy ezek a háborús bűnök napvilágra kerüljenek és a bűnösök (szerintük minden rendőri egységben 4-5 ilyen bűnöző volt) elnyerjék méltó büntetésüket. A filmben a tanúk ennek az ellenkezőjéről számoltak be: a fegyvertelen civileket szenvtelenül gyilkolók egyre gyorsabban haladtak előre a rendőrségi szamárlétrán.

Ne gondoljuk, hogy a másik fél nem tudna ilyen dokumentumfilmet készíteni, csakhogy erre Koszovóban még nem érett meg a helyzet. A Koszovói Felszabadító Hadsereg rémtetteiről főleg a külföldi sajtó számolt a tömeggyilkosságoktól a drog- és szervkereskedelemig. Ennek a gerilla seregnek a vezetői töltik ma be Koszovó legfontosabb tisztségeit, élükön a volt parancsnokkal, Hashim Thacival. De nem marad le mögötte a miniszterelnök Ramush Haradinaj, akit Belgrád üldöztetett nemzetközileg az Interpollal.

Sikertelenül, akárcsak a horvátok Hernádi Zsoltot.

A szerb egyszemélyes tárgyalócsapatot pedig nem más mint az az Aleksandar Vučić vezeti, aki száz muszlimot akart egy szerbért megölni még a kilencvenes évek elején, majd a koszovói háború idején tájékoztatási miniszterként szorgalmas üldözte a „hazafiatlan” újságírókat.

Ez a két derék férfiú folytat évek óta Brüsszelben tárgyalásokat Mogherini EU biztos közvetítésével. És ők dobták be az eddig még mindig vérfürdőt okozó területcsere ötletét. Nem tudni részleteket, de mindenki úgy véli, hogy Koszovó északi, szerbek lakta részét cserélnék ki Dél-Szerbia néhány községével (Presevo völgye), ahol viszont az albánok vannak többségben.

Ezt eddig mindenki hevesen ellenezte: Európában főleg Merkel német kancellár volt többször is kategorikus, miszerint márpedig a Balkánon (is) a határok sérthetetlenek. Koszovóban és Szerbiában is nemcsak az ellenzékiek, hanem a civilektől kezdve az egyházakig mindenki, más más érdekből, a területcsere ádáz ellenfelei.

A két elnök (Vučić és Thaci), ha tényleg kirukkolnak egy ilyen tervvel, akár a saját bukásukat is okozhatják.

A régióban a következmények is súlyosak lehetnek: az összetákolt Bosznia-Hercegovinában a szerb rész soviniszta elnöke (Milorad Dodik) azonnal vérszemet kapna és csatlakoztatná fél Boszniát Szerbiához. Onnan is megindulhat a nem szerb lakosság menekülése. Nem beszélve Macedóniáról, ahol a lakosság harminc százaléka albán nemzetiségű. Vagy a szerbiai bosnyákokról. A Balkánon szinte nincs olyan terület (kivéve Szlovéniát), amely etnikailag „tiszta” lenne.

Ha már ekkora a nemzetközi és otthoni ellenállás és fegyveres konfliktusok valószínűsége is óriási (a Balkánon már nincsenek komoly hadseregek, de fegyverek dögivel), akkor mégis miért mernének egy ilyen lépést megtenni?

Nincs más magyarázat csak az, hogy Washingtonban (és Vučić Moszkvában is) zöld fényt kaptak.

Megváltozott az amerikai diplomácia nyelvezete. Most már az az alapállás, hogy mindent támogatnak, amiben a két fél megegyezik. Mindent. Hasonlóképpen reagált a hivatalos Moszkva is. Ők is minden megállapodást támogatnak, azzal, hogy hozzáteszik: ami a szerb érdekeket figyelembe veszi.

Mindent összevetve, úgy tűnik, több vesztenivalója a szerb elnöknek van, hiszen a területcsere ténye már azt jelenti, hogy de facto elismeri Koszovót, ami a szerbek Trianonja lesz. Vagy már régen az, csak nem vesznek róla tudomást.

Bréking nyúz, 2018. szeptember 4. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Figyelő szerint Magyarország nem halszagú, és az 50 millióért rendelt, uraságoktól levetett újrafutózott nóta nem bukás, hanem siker. 888-ék a saját buborékkal bíró sivalkodó libsik győzelme miatt szomorkodnak, a Magyar Hírlap szerint a liberálmoralisták állóhelyben forognak. Fogódzkodjanak meg, indulunk a másik valóságba!

 

A haladó médiamunkások belerondítása

„Emlékszünk még Desmond Child világhírű zeneszerző által az 56-os emlékévre komponált dalra két évvel ezelőttről, amin annyira fanyalogtak a hivatalból mindenen fanyalgók?

Mivel ez egy fontos évforduló volt a nemzet életében, ezért a haladó médiamunkások kötelességüknek érezték, hogy valahogy belerondítsanak. Jött is a “halszagúzás”, és az is körbejárta az objektív sajtót, hogy a világhírű zeneszerző csak egy régebbi dalát adta oda nekünk, amit nem is erre az alkalomra írt. Természetesen ez távolról sem a teljes igazság volt, de ez már senki nem érdekelt, addigra már ciki volt rajongani a számért.

Legalábbis nyilvánosan. A számok ugyanis nem hazudnak, hiába indult be a fikakommandó összes egysége két évvel ezelőtt az Egy szabad országért című szám a Youtube adatai alapján mégis óriási népszerűségnek örvend.” (Figyelő: Egy szabad országért – a ballib média lehúzta, pedig óriási siker lett)

Saját buborékban élő lelkivilág

„A The New Yorker című hetilap szokásos évi fesztiváljára meghívták Donald Trump elnök volt tanácsadóját, Steve Bannont, akivel a színpadon készült volna egy interjú. A libsik azonban egyből elkezdtek sivalkodni Bannon miatt, így a lap főszerkesztője megfutamodott, órákon belül visszamondta a felkérést…

…győztek a sivalkodó libsik és nem lesz interjú. Nehezükre esik egy olyan ember gondolatait meghallgatni, aki nem ért velük egyet. Ha vitára kerülne sor, az biztos sértené a saját buborékukban élő liberálisok lelki világát.” (888: Itt az újabb bizonyítéka annak, hogy a libsik nem bírják elviselni, ha valaki nem ért egyet velük)

Vigyázz, pihenj!

„A liberálmoralistáknak az egész katonásdi ördögtől való – minden bizonnyal logikai érvekkel és éles riposztokkal védenék magukat bármilyen ellenséggel szemben, legyen bár felszerelve machetével vagy géppuskával –, így érthető, hogy az egész tematika eleve nem tetszik nekik.

Amúgy a heccmesterek számára a kerettantervek kincsesbányát jelentenek. Kerettantervből van rengeteg, először is a különböző iskolatípusok számára, aztán a hazai nemzetiségek iskoláinak, a felnőttoktatáshoz, emellett a speciális tantárgyakhoz – utóbbiakból több tucatnyi létezik. Akik megdöbbennek, vagy éppen teli szájjal hahotáznak azon, hogy a tanulóknak a honvédelmi ismeretek órán meg kell ismerkedniük a Vigyázz!, Pihenj! vezényszavakkal, a további kerettantervekben is bőven találhatnak hasonló különlegességeket”. (Magyar Hírlap: Állóhelyben forognak)

Nem értik, mert populisták

0

Két politikus, két helyzet, eltérő pozicionálás, mégis mindkettő a levegőben van, saját populista politikájuk áldozatai, nem nehéz végüket megjósolni. Az viszont nem valószínű, hogy pártjukban lenne, aki reális tanulságokat vonna le, aki bukásukban fölfedezné, hogy rossz úton járn(t)ak: a populizmus, végső soron, nem megváltás a “népnek”, hanem politikai zsákutca.

Merő egy túlzás lenne azt állítani, hogy könnyű és kézenfekvő dolog eligazodni a román politikai mezőny alakulásában, nem az. És bár bonyolult és csak félig-meddig látható jelenségek uralják, kevesek vezérlik, de sokan szenvedik el a politikai élet kaotikus – vagy legalábbis első látásra annak tűnő – változásait. Viszont, legalább a parlamenti pártok politikai vezetőitől elvárható lenne a tájékozódás, a viszonylag pontos diagnózisok és az azok alapján megtervezett politikai tevékenység. Még pontosabban azoktól a politikai elemző-tanácsadó csoportoktól lenne ez elvárható, amelyek közvetlenül a politikai formációk szolgálatában állnak, azok fizetik, egyébként a politikai formációk, jó pénzért hagyják magukat félrevezetni. Itt és most két – egyébként különféle formációkat vezető és a politikai mezőny más-más területén ténykedő – politikus és holdudvarának aktuálisan elhibázott valóságértelmezéseire, és ebből következően, hibás politikai akcióira reflektálok.

Mindkét itt említendő politikus populista, a szónak szakmai/tudományos meghatározása szerint, mégsem képes “megérteni a népet”, értelmezni annak hangulatát, érdekeit, sérelmeit és elvárásait, egyszóval a közvélemény állapotát és változásait. Nem képes mentálisan bejárni a polgároktól induló utat és onnan eljutni a politikai magaslatok látványáig, hanem egyre inkább csupán a “nép általuk kialakított mítoszát” helyezik értelmezéseik és ténykedéseik központjába (Ernesto Laclauval szólva a populista észjárás, vagy logika központjában a nép áll, csakhogy. A nép nem homogén, vagy tetszőlegesen strukturálódó polgárok tömege, hanem “létre kell hozni”, mégpedig folyamatosan. Ez gyakran csak abban áll, hogy a néppel szembeálló “elitet”, pontosabban annak valamely szegmensét “ellenségként definiáljuk”, akivel szemben strukturálódhat a “fölépített nép”. A népképzés populista mechanizmusa viszont, egyfelől egyre fokozódó mértékben és nagyobb lendülettel igényli az ellenségképzést, másfelől és végül – szinte minden esetben – megtalálja a “nemzet” vagy a “faj” kategóriáját, radikalizálódik). A populista politika mindent leegyszerűsítő igyekezetében (hiszen ezt gondolják elitellenességnek, “az egyszerű nép”, a józan ész logikájára apellálnak, az elitek elleni harcban) rendre “egydimenziós nép mítoszát” hozza létre, ahhoz szól, azzal legitimálja ténykedéseit stb. Márpedig a társadalom mindenkor többdimenziós, bizonyos határok között leegyszerűsíthető, viszont soha nem a végtelenségig, sajátja a bonyolultság, az, hogy az alkotó egyéneknek többféle kötődése van, önmagában is többdimenziós személyiségekből áll stb. És akkor nem szóltunk arról, hogy a kötődések dinamikája, a hálózatok ereje és fontossága egyre inkább változik, bonyolódik és egyáltalán nem egyszerűsödik, csak erőszakkal lehet ideig-óráig egydimenzióssá változtatni.

Liviu Dragnea sokszorosan botrányos politikus, nincsen a jelenlegi román mezőnynek egyetlen olyan ellentmondásos helyzetű és mégis – a háttérből – hatalmat gyakorló személyisége sem, mint ő. Kiismerhető egyéni stratégiája volt az emberek és helyzetek háttérből való manipulálása. Ezt viszont éppen a maga és körei által terjesztett konteókkal (binom, párhuzamos állam, sorosozás stb.), igyekezett elfedni, jó szándékaiban őt megakadályozó titkos társaságokat vizionált, ellenük indult könyörtelen harcra, stb. Csakhogy ez a modell kifulladt, mert nem mindenki vevő konteóira, nem mindenki manipulálható, különösen hosszútávon nem. A “Giuliani-akció” megmutatta, hogy az a politikai stílus, mely botrányokat még nagyobb botrányokkal akar elfödni, csak rövid távon hatékony, eddig volt, tovább nem működik. Meggyőződésem, hogy akik kiötölték az amerikai lobbilevelet, elszámolták magukat, azt gondolták, hogy a román társadalom patriarchális és mindenestől bedől a magas státus (valójában Rudy Giulianni egy a sok lobbista ügyvéd közül, aki Trump mellett is föltűnik), az “amerikai ember” nevének, a rá való hivatkozásnak és senki nem néz utána a történetnek, mellyel legitimálni akarnak elfogadhatatlan – Dragneat és további korruptat fölmentő – lépéseket. De Dragnea saját közvetlen környezetét sem ismeri (el is mondta a Firea-ügy kapcsán, hogy “még ki tudja hány “fedett ügynök” /acoperit/ van a párt vezetésében), nemcsak a PSD által létrehívott egydimenziós nép mítoszát téveszti el. Elsőként George Maior párttárs, az USA nagykövete leplezte le a Giuliani-akciót és azután már nem lehetett manipulációra használni, sőt a fagylalt visszanyalt és most már szabadulni nem lehet a botránytól, mely visszájára sült el. (Ehhez a botrányos manipulációhoz kapcsolódott, jószántából, anélkül, hogy érzékelné, hogy nem képviselheti a teljes rommagyarságot ebben sem Kelemen Hunor, aki idejekorán lecsatlakozott a Giuliani lobbilevél mellé). Sort téveszt Dragnea akkor is, amikor párt- és koalíciós társai ellenében is azt erőlteti, hogy el kell tussolni az augusztus tizedikei erőszakos tömegoszlatás tényeit és megtartani funkciójában Dan Carmen belügyminisztert. (A belügyminiszter-asszony minden bizonnyal Dragnea egyetértésével a bukaresti prefektusra, Speranța Cliseru-ra akarta áttolni a felelősséget a csendőrségi túlkapásokért, de a prefektus Gabriela Firea bukaresti főpolgármester, PSD alelnök és befolyásos politikus “embere”, akit nem hagy bűnbaknak kinevezni). A provokáció és a hatóságok túlkapásai napvilágra fognak kerülni, az ügy a bukaresti főpolgármester Gabriela Firea határozott föllépésével napirenden marad, és nagyban hozzá fog járulni Dragnea bukásához, akárcsak az első fokon elítélt kormánytanácsos Darius Vălcov, agyament fb posztjai. De Dragnea “népét” (tagjainak profiljához tartozik, hogy alacsonyan iskolázott, vidéki, középkorú, vagy még idősebb, szubzisztenciális mezőgazdaságból élő stb.) a sertéspestis fogja szétzülleszteni, ez az a probléma, melynek terjedése és megoldatlansága – ne feledjük a sertés szimbolikus jelentéssel is bír, a mélyszegénységből alig-alig kikerült lakosság nagy hányadának számára – elolvasztja a hatalmon levő párt népszerűségét és nagy valószínűséggel elhozza a Dragnea-éra végét.

Helikopterből (le)nézett és végtelenül leegyszerűsített rommagyar “népet” vizionál Kelemen Hunor, a Fidesz itteni fő fiókpártjának elnöke is, ami még a populista politizálás mértéke szerint sem képes összerendezni, egy csoportban megtartani és főként nem képes képviselni a rommagyar társadalmat. Ezért úgy vélem, KH egyszerűen menekül, képtelen szembenézni helyzetével, úgy pozícionált, hogy nincs merre mennie, érzi a zsákutcát, de képtelen megfordulni, és közeleg a fal. És ezért a naivat játssza, úgy tesz mintha nem tudna dolgokat – más kifejezéssel struccpolitizál, homokba dugja a fejét -, mintha a kisebbségi politizálás nem róna rá másfajta felelősségeket, mint a többségiekre. Azt mondja Kelemen, hogy nem érdekes ki van hatalmon, milyen – formális és informális – politikai formációk vezetnek adott pillanatban, együtt kell működni, mert ha nem, elszigetelődik a párt. Ez logikusan is hangzik egy többségi (persze ott is cinikus opportunizmus) párt vezérétől, aki egy “részt” képvisel, de nem egy kisebbségi formáció vezérétől, aki az “egészet” igyekszik kisajátítani. Eközben azt is jól tudhatja, hogy a PSD éppen az a párt, mely a legkevésbé sem népszerű, és konkrét haszna sem látszik az együttműködésnek (Azt mondja KH, hogy miután formációja támogatja a hatalmon levő pártot életében egyszer találkozott a miniszterelnök-asszonnyal, akinek bizalmat szavazott. Mi a haszna a „külső” parlamenti támogatásnak, ezek után? Mert az illiberalizmus talaján való együttműködésre, a korrupció-ellenes harc megfékezésének ügyében való közös föllépésre nem is gondolhatunk, ugye? Vagy mégis?). Azt is mondja a vezér, hogy a magyarországi politikai helyzetet sem ismeri (a tavasszal még ismerte, amikor az ellenzéki képviselőket elzavarta!), és Orbánnal is csak a “stratégiai támogatásokról” szokott egyeztetni (amit rendre az EREK kap meg és oszt, a püspök-úr kénye-kedve szerint).

Két politikus, két helyzet, eltérő pozicionálás, mégis mindkettő a levegőben van, saját populista politikájuk áldozatai, nem nehéz végüket megjósolni. Az viszont nem valószínű, hogy pártjukban lenne, aki reális tanulságokat vonna le, aki bukásukban fölfedezné, hogy rossz úton járn(t)ak: a populizmus, végső soron, nem megváltás a “népnek”, hanem politikai zsákutca.

Magyari Nándor László

Egy magyar-olasz „brománc” lehet az Európai Unió trójai falova

A fenti címmel közöl terjedelmes, Orbán-Salvnini képpel induló cikket a CNN, az elnevezéssel egyértelműen a Brexitre utalva. A hírtelevízió a kivételesen jól alakult első randihoz hasonlította Orbán Viktor és Matteo Salvini eheti találkozóját, amelyen kiderült: egyazon szenvedélyen osztoznak, kölcsönös bókokat váltottak, ígéretet tett arra, hogy ismét találkoznak.

A két szélsőjobbos politikus bimbózó kapcsolata első látásra egy újabb politikai románcnak tűnhet, ám a korábban a Brexitet, mint az Európai Unió szétesését eredményező veszélyre tekintő uniós vezetők számára akár  trójai falóvá is válhat, írja a CNN. Az Uniót ma már nem a tagállamok kilépése fenyegeti elsősorban, hanem a belső blokkolási törekvések erősödése.

Európa-szerte a szélsőjobb jelentős előretörését várják a tavaszi európai parlamenti választásokon, ami a regionális politikák szerepének erősödésében csapódhat le, elsősorban a migráció kérdésében.

Az egyes országok szélsőjobbos pártjai eddig nem léptek fel egységesen az Európai Parlamentben, korábban az anti-establishment pártok nem csak az EU-val, mint olyannal, hanem egymással is hadilábon álltak. Magyar- és Olaszország például korábban számos alkalommal összecsapott a menekültkérdésben.

Ám az Orbán-Salvini kapcsolat azt mutatja, hogy az étvágy az egységre erősödik – írja a CNN, rámutatva:

a hasonlóan gondolkodó pártok kétoldalú kapcsolatai, a szavazói apátia és az Európai Parlament választási rendszere együttes hatásaként a populisták vehetik át Európát.

Nem csak azért, mert a közvetlen választásokon egyre kevesebben vesznek részt (a legutolsón a regisztrált választóknak csak a 42 százaléka voksolt), hanem azért is, mert az eurószkeptikus pártok általában jobban teljesítenek itt, mint a nemzeti választásokon. Emellett a kispártok is szerepet kaphatnak, mivel elég, ha elérik az előírt küszöböt – olvasható a cikkben, amelyben megszólal több ilyen kis párt képviselője is.

Ezen pártok közül nem egy Donald Trump amerikai elnök korábbi vezető stratégája, Steve Bannon felé kacsingat

– ő volt az, akinek nagyban köszönhetők a választási eredmények. Bannon többször tett európai körutat, amelynek a célja a hasonszőrű politikai nézete vallók erősítése volt, sőt, segített elindítani a „Mozgalom” nevű szupercsapatot, amely a populistákat fogja egységbe az európai establishmenttel szemben. A Daily Beastnek adott júliusi interjújában leszögezte:

„Egyetértés van abban, hogy május kiemelkedően fontos, ekkor lesz az első valódi összecsapás a populista és a davosi pártok, azaz a davosi liberális világelit között”.

A mozgalom alapítója, Mischaël Modrikamen belga néppárti politikus azt mondta, hogy a választásokon Bannon segíti az új szövetséget. Rendelkezésre bocsátja azokat az eszközöket, amelyeket az Egyesült Államokban már bevetettek, s amelyek segítettek a nem várt eredmény elérésben. „Az európaiak már most is alkalmazzák ezeket” – mondta a CNN-nek.

„Már most is óriási küzdelmet vívunk a nyugati civilizáció lelkéért”.

Salvini szóvivője az amerikai hírtelevíziónak azt fejtegette, hogy az olasz miniszterelnök Bannon szupercsapatához hasonló ötlettel állt elő, az Európai Ligák Ligájába hívta a populistákat. Bannon kérésére egyébként találkozott is az amerikai tanácsadóval.

Ugyanakkor az Európa-párti képviselők nem érzik a Bannon-fenyegetést. Elmat Brok német európai parlamenti képviselő például azt mondta, hogy szerinte

Bannon beavatkozása az európai ügyekbe visszafelé fog elsülni.

Azzal vádolta Bannont, hogy az európai szélsőjobb figuráit használja Európa szétverésére. „Bannonnak köszönhetően nagyon könnyen el lehet ugyanis magyarázni az embereknek, hogy a cél az európai nemzetek gyengítése, hogy ne lehessen szavuk a világban, amely Washington, Peking és Moszkva világává válik.”

Elemzők is megkérdőjelezik Bannon befolyásának a mértékét. Nem lesz könnyű ugyanis elérni azt az egységet, amelyet ő és Modrikamen keres. A többi között azért nem, mert e szélsőjobb pártok közül többnek ugyan lehetnek gondjai az EU-val, de egymással is  – mondta Alexander Clarkson, a  londoni King’s College európai és nemzetközi tanulmányok szakértője.

Aki szerint a törekvés többet mond az amerikaiakról – s nem csak Bannonról -, az amerikai média európai politikáról kialakított nézetéről.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK