Aki nagyon akarta az tudhatta ezt eddig is mindenki, hogy a végrehajtói maffia élén a vezért máshol kell keresni, de Toroczkai László, a Mi Hazánk szélsőjobboldali mozgalom vezére, most hangfelvételt tett közzé a YouTube-on, ahol elhangzik Rogán neve. Korábban csak Tóniról beszéltek, ezért tehetett úgy az ügyészség, hogy a vizsgálat megállt Völner Pál egykori igazságügyi államtitkárnál és Schadl Györgynél, a Végrehajtói Kamara elnökénél.
Toroczkai László szerint csakis a Mi Hazánk mozgalomnak köszönhető, hogy a végrehajtói maffiát leleplezte a rendőrség. Valójában persze ehhez kellett Pintér Sándor belügyminiszter is, aki évek óta hadjáratot folytat Rogán Antal hatalmának gyengítése érdekében. Orbán Viktor azonban egyre kevésbé bízik Pintér Sándorban, aki elkötelezett Magyarország nyugati orientációja mellett, és ezért adta át a miniszterelnök a titkosszolgálatok felügyeletét a kabinet miniszternek, aki már négy kétharmados választást nyert meg a Fidesznek.
“A kisfiúkat Rogán Antalhoz, a kislányokat Semjén Zsolthoz vitték”
Pintér Sándor nem állt le a Rogán Antal elleni hadjárattal, és eljárást indította a Budapesti Javítóintézet igazgatója ellen, aki szexuális szolgáltatásokra kényszerítette a rábízott lányokat és fiukat, a pénzt ő maga és élettársa vágta zsebre. Magas beosztású politikusok védelmezték ameddig tudták a Budapesti Javítóintézet igazgatóját, aki jelenleg előzetesben van. Egyelőre nem vallott rá Rogán Antalra és Semjén Zsoltra, de Káncz Csaba biztonságpolitikai szakértő szerint a lányokat Rogán Antal orgiáira vitték a Budapesti Javítóintézetből, a fiúkat pedig Semjén Zsolthoz, a Kereszténydemokrata Párt vezetőjéhez. Ha ez kiderül, akkor ez alapjaiban rázhatja meg az Orbán kormányt, amely épp a gyerekvédelmi törvény nevében tiltotta be a Pride felvonulást. Itt érdemes megemlíteni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szét akarta veretni a többszázezres tüntetést, de Pintér Sándor ezt megakadályozta, és európai viselkedésre utasította a rendőrséget a Pride tüntetés alatt.
Orbán elveszítette a varázspálcáját
A miniszterelnök vezérkarában sokan elveszítették a reményt arra, hogy Orbán Viktor sikeresen veszi a 2026-os akadályt is, és elkezdték sütögetni a saját pecsenyéjüket: Lázár János például önjáróvá vált, és külön kampányt folytat. Az USA budapesti nagykövetsége korábban már megkereste Lázárt, hogy megkérdezze: nem kíván-e amerikai segédlettel Orbán örököse lenni? Lázár János, aki akkor kancelláriaminiszter volt, rögtön elrohant Orbánhoz, hogy jelentse a különös kérést, de az örökösen gyanakvó miniszterelnök négy évre száműzte a “trónörököst” a kormányból. 2022-ben Lázár János visszatérhetett a kormányba, de azzal a népszerűtlen feladattal, hogy állítsa le a kormányzati beruházások jórészét, mert nincsen rá pénz!
Miért nincs? Egyrészt, mert Orbán Viktor egy őszinte pillanatában 2022-ben “hét szűk esztendőt” jósolt a magyar gazdaságnak, másrészt pedig hiányoznak az uniós eurómilliárdok, melyeket Brüsszel amiatt fagyasztott be, mert Orbán és csapata túlságosan is sokat lopott, másrészt pedig oroszbarát politikát folytat szemben az Európai Unióval, amely Ukrajnát támogatja Putyin agressziójával szemben.
Magyar Péter mozgalmát állítólag titokban támogatja a Csányi – Hernádi – Pintér trió, amely nem ért egyet Orbán EU ellenes politikájával. Magyar Péter mozgalma indulásakor élvezte az amerikai, a brit, a német és a francia nagykövetség támogatását, ebből Trump hatalomra jutását követően az USA kiszállt, de maradtak az európai nagyhatalmak, amelyeknek elegük van Orbán Viktor oroszbarát politikájából. A miniszterelnöknek valószínűleg eszébe jutott, hogy eltávolodjon egy kissé Putyintól, de az orosz elnök az SZVR titkosszolgálaton keresztül nyíltan figyelmeztette:
”ez a barátság örök, kilépés csak a temetőkapun át!”




















