Putyin családja atombiztos bunkerben

0
2890
kremlin.ru

Létezik egy tulajdonképpen földalatti város az Altaj hegységben – állitja Valerij Szolovej professzor, aki egykor a moszkvai IMO tanára volt. Ezen a diplomáciai akadémián tanult sok orosz diplomata és hírszerző – 1990 előtt sok más országból is voltak diákok – köztük Magyarországról is. A professzor azt állitja, hogy Putyin súlyosan beteg. Ezért olykor sámán szertartásokon vesz részt az Altaj hegységben – Sojgu hadügyminiszter társaságában.

Az atombiztos bunker városban él Alina Kabajeva, aki az elnök válása után Putyin élettársa lett. A 38 éves hölgy korábban olimpiai aranyérmet szerzett ritmikus gimnasztikában. A professzor szerint a rámenős élettársa képes arra, hogy befolyásolja Putyin döntéseit.

Moszkvában sokan Putyin ügynökének tekintik a professzort, aki mindenkinek eldicsekszik azzal, hogy milyen kiváló kapcsolatban áll a Kremllel.

Miután oldalára feltette azt az információt, hogy Putyin súlyos beteg, rendőrök lepték el a professzor lakását. Hét órán keresztül keresgéltek és több dokumentumot magukkal vittek.

Putyin vasárnapra győzelmet várt

Legalábbis Szolovej professzor szerint. Ehhez képest egyetlen fontos célját sem érte el eddig a „korlátozott hadművelet” – hangsúlyozza a moszkvai professzor. Szergej Sojgu hadügyminiszter személyesen irányítja a hadműveletet Ukrajnában. Korábban együtt voltak Putyinnal az Altaj hegységben, ahol fekete farkast áldoztak, hogy szerencse kísérje őket.

Mi baja van Putyinnak? „Sosem mondtam azt, hogy halálos beteg” – nyilatkozta a professzor, aki korábban arról írt, hogy Putyinnak Parkinson kórja van, de bizonyítékkal nem szolgált.

Miért vitte atombiztos bunkerbe szeretteit Putyin? „Látta vállalkozásának kudarcát Ukrajnában” – mondja erre a professzor. Az orosz elnök készültségbe helyezte Oroszország nukleáris erőit, hogy „elrettentse a Nyugatot a beavatkozástól Ukrajnában.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .